2025. október 21., kedd

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#70314
98-99-ben már az utolsó mohikánok között voltál. Én 95-ben voltam ott. Szintén rigó.
#70313
98-99-ben jártam arra, Szentendrén voltam Rigó.
No ezt sem hiszem, hogy sokan tudják ez mi.   laza
#70312
Én meg csak egy lòvésre laktam 28 évig,  Szentendrén laza
Mégis soxor lövésem nincs az elkövetkezendő eseményekrőlhideg
Szintén a múlt 100-ad volt az esemény időpontjazavarban
#70311
Szintén a múlt évszázadban én is jártam Csobánkán. Minket harcászati gyakorlatra vittek oda. Az estére már kissé illuminált állapotba került hivatásos tiszti állomány aztán jelzőrakétákkal véletlenül fel is gyújtotta a gyakorlótér mellett lévő, 2-3 méter magas szálakból álló nádast, amely az erős szélben gyorsan lángra is kapott. Utána odaküldtek minket oltani, amit gyalogsági ásóval kellett volna végrehajtani. A lelkesebbek mentek is, a kevésbé lelkesek pedig meghúzódtak a félhomályban.kacsint Az országútról is látszott a tűz, mert nemsokára megérkezett a hivatásos tűzoltóság három gépjárművel.
Lőni mi az izbégi lőtérre jártunk. Gépkarabély, géppuska és RPG volt repertoáron.

Gratulálok én is Gordonkának, jelenidős telitalálatos tippet leadni nem kis teljesítmény!
#70309
Köszönöm a gratulációkat!vidám Majd féltávnál próbálok remélni, mert nekem is van néhány mumus állomás. Csobánkára friss levegőért az hasznos és tényleg hatásos. Aki nem szokott hozzá, az első napokban folyton éhes és hamarabb elalszik az itteni levegőtől. (persze nem fűtési szezonban a kémény mögött)

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-10-21 05:56:49

Romhány - Dózsa György út.

6.0 °C

00000

RH: 79 | P: 1011.3

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

146919

Hírek, események

Kopogtat az ősz

Időjárás-változás | 2025-09-21 09:40

pic
Az előttünk álló hét még nyáriasan indul, majd keddtől fokozatosan elkezdődik a lehűlés, ami területileg változó csapadékkal is járni fog.