Meteorológiai esélylatolgatások
..azért nem mondanám, hogy semmi nem jött be.
Igaz, nem a viharciklonok, hanem egy medi jött december elsõ napjára, de az, hogy délies az áramlás bejött, és a jelentõs csapadék is éppen most hull alá. Az AC pedig nagyjából tartotta a helyét, a hideg is be-be csordogált hazánkba, több napos hidegpárnát okozva.
Szemünket most egy újabb, ezúttal nyugatról "támadó" AC-ra érdemes vetni..a modelleken már jól látszik napok óta, hogy Amerika felõl a következõ 48 órában szépen megindul a magasnyomás Európa irányába. Link Link
Eleinte ezt blokkoló anticiklonként adták a modellek, most egyre inkább úgy fest, hogy jókora orral nyúlik majd be Európa fölé. Link Link ..ez a magasban egyértelmû lehûlésként mutatkozik. A kérdõjelek ezután kezdenek sorakozni, az ismét bepöccenõ viharciklonoknak hála az AC további viselkedése már bizonytalan, egyes verziók szerint az Azori-térségbe reked majd központjával, de vannak modellek, melyek közvetlen közelünkbe, vagy kissé délre várják.. ebbõl megint kisülhet több dolog is, jelenleg a legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy újabb teknõ alakul ki, mely ismét mediterrán ciklon genezist okozva újabb adag csapadékot hozhat, esélyt adva az elsõ havas napoknak is akár..de ez ellen beszél a várható szerény hidegmag, illetve sanszos lehet kezdeti elõoldal vagy mediciklon hiánya is. Tehát bizonytalanság az van, de egyre inkább olyan ziccerek kezdenek alakulni, amikbõl elõbb-utóbb gól lesz, a tél kedvelõinek javára.

Ahogy nézem, dec. közepén nem kizárt egy majdnem egész Európára kiterjedõ havas helyzet, nagyjából Madrid-Róma-Bulgária déli részéig (persze ez nyilván nem feltétlenül egybefüggõ hófelszínt jelent), hogy aztán Karácsonyra jöhessen a "szokásos" zonalitás. Kíváncsian várom.
..bár vagyok nagy hozzáértõ, de most nagyon úgy fest, hogy a tél még egy ideig elkerüli hazánkat. Ezt már eddig is pedzegették a modellek, de egyre inkább bizonyossá válik, hogy a kemény, USA-t érintõ hidegleszakadások, illetve az ottani hidegért felelõs hidegmagnak hála eléggé belendülnek a viharciklonok, hamar szétrombolva a jelen áramlási képet Európában...hétvégén a magasban el is kezdõdik a meleg advekció, mely ugyan átkeverés nélkül még talajon télies idõt jelenhet, de jövõhéten, ahogy a 2 ellentétes örvény között kiélezõdik a helyzet, itt megint stabil, déli-délkeleti áramlás kezdõdhet. Bár ebben már vannak kérdõjelek, országrészek között is évszaknyi különbségek adódhatnak majd, de egyelõre nagy esélye látszik egy-egy tavaszi napnak az ország délnyugati harmadán legalább.
Ami látszik, hogy az USA-ra a továbbiakban is potenciálisan nagy esélye van a leszakadó sarkköri hidegnek, tehát a sorozatos ciklonok ostroma Európa felé erõsen sanszos a következõ 1-2 hétben legalább, de akár tovább is. A távoli jövõre most jelen állás szerint több lehetõséget tudok elképzelni
1., A viharciklonok idõvel ismét benyomulnak a szárazföld felé, és a december újabb adag csapadékkal indul, ami nagy százalékban esõ lehet..
2., Az AC kitart, esetleg nyugat felé helyezõdik, esélyt adva egy komolyabb lehûlésnek december elsõ hetében
3., Marad a szkander helyzet, azaz tartósan párás, hideg idõjárás, esetleg fagyos hidegpárna az ország egy részén vagy egészén, de a Dunántúlon például kellõ átkeveréssel több, tavaszias, enyhe nap.
ENS-ek alapján várhatóan a teknõ a hónap vége felé megint szépen beékelõdik a két AC közé, Ény-Dk irányban, ami itt ismét keleti, délkeleti áramlást sejtet, esõkkel, de esélyt adhat a "hideg AC" nyugatabbra mozgásának is...