Meteorológiai társalgó

.

én csak a Csobáncra másztam fel egyik este fejlámpával, nettő 1,5 óra volt, a tök száraz és a térdig érő havas szakoszok váltogatták egymást.
legjobbak azok a pólók, amelyek akár a hátizsákban is megszáradnak, és egy kis idő múlva már lehet is ismét cserélni. magashegyi túránál is legjobb a réteges öltözkodés nagy hóban akár egy két réteg is megteszi felfelé, úgy is izzad az ember, de ha megáll, minden ruhára szükség van, gyakorlatilag öltözés vetkőzés az egész többen azért jobb menni, mert mindig más tapossa a havat elöl

Ma (azaz tegnap) nagyobb erdőterületet tudtam bejárni fenn a hegyen a délután és az alkonyat, este során. Szépen rám is sötétedett. Nincs is annál szebb ilyenkor -  de csakis az adott terep jó ismerete, megfelelő felszerelés és kellő téli túrázási, erdőjárási gyakorlati tapasztalat mellett -   mint a mínusz 10 fokban, a csillogó porhóban gázolni, miközben az ember feje felett az Orion a Jupiterrel karöltve vonul az égbolton.
De! Röviden és összefoglalóan: a Börzsöny nem játszótér, ha végre visszatér - már pedig visszatért - az igazi kemény vonalas börzsönyi tél. (Máskor sem az). Főleg nem, sokszor aláhúzva, ha olyan a szél mint a beretva - lásd. Matula bácsi, Tél berek.
Az északi és a nyugati oldalakon már pedig olyan szél volt, hogy jobbnak láttam a kiszemelt célpontjaimat szélárnyékos délkeleti, déli oldalakon kerülgetve megközelíteni. Persze, ha az ember kb. 600 méteres nyílt hegytetőre ér és felül a magaslesre, akkor ott nincs pardon.
A 25-30 cm porhó (600 méterig nincs különösebb hóvastagság növekedés a hegylábhoz képest, csak ha hófúvásba kerül az ember), az első pár száz méteren könnyed gyerekjátéknak tűnik, de még a taposott nyomon is kétszer, háromszor annyi energia és idő kell a haladáshoz benne, mint a hómentes terepen. Szűzhavas, töretlen felszínű havon pedig ez a meg tett távolsággal arányosan hatványozottan tovább nehezedik.  
Ez a kristályos, finom, apró szemű, nagyon átfagyott porhó, olyan mint a pergő homok, kitörik a lépés a bakancs alól, süpped jobbra-balra, előre, hátra, feszíteni kell a bokát és a lábizmokat, mert nem tart meg, mint pl. a vizesebb hó. Nem csak felfelé, de lefelé is fáradtságos a járás, ha már van pár km a lábban. Így akinek van, az használja a "hómacskáját", bakancsra húzható hóláncot, ha vadabb terepre megy és hosszabb útra indulna. Akinek nincs és van rá tehetsége, szerezze be, mert nagyon sokat ér. 
És csakis a turistajelzéses útvonalakon! Az egyébként is tiltott partizánkodó harci-marci partizánok se térjenek most le róla, mert a hegyimentők már ma sem győzték összevakarni őket.   
A lényeg, hogy mindenki, aki teheti nézze meg, ott ahol tudja és szeretné ezt a középhegységi mesevilágot, veretes téli varázslatot, de kétszer, vagy háromszor is gondolja át, józanul felmérve a fenti három paraméter alapján, hogy hova, mikor és hogyan megy, mert még nappal is hipotermiás lehet pillanatok alatt a hegyek között. Alkonyat után pedig, ha nincs gyakorlata és/vagy felszerelése, ne maradjon kinn az erdőn, hegyen, főleg nem a Börzsönyben. 
A hegyvidék egésze szinte a 90-es évek teleit idézi most, csak nincs az akkor megszokott 70-100 cm hótakaró.
Ám visszatértek olyan finom jelenségek (mennyire hiányoztak), melyeket vagy 10-15 év nem tapasztaltam. A hátizsákom oldalzsebében, a folyamatos menet miatti lötyögés közben, kis jégkockák fagytak ki a 0,3-as petpalack vízében. (Kettős fém falú termoszban viszem az ivóvizet ilyenkor a zsákon belül. A tea kellemes de valójában nem hidratál kellő mértékben, pl. a cukor miatt. Ebben a száraz hidegben pedig hamar relatív vízhiányos lesz a test.)
A külső szélálló héjazat (kabát) zsebében lévő zsebkendő orrváladék tartalma (direkt finoman írtam le) betonkeményre fagyott.
A nagy fényerejű, erős akkumulátoros fejlámpa, középfokozaton , nem kereső reflektoron használva, sima 3 óra alatt, már alacsony töltöttségi szintet jelzett, frissen töltött és jó minőségű, kellő kapacitású akkumulátor ellenére is . (Mindig kettő van nálam...)
És amire rég nem emlékszem mikor volt példa, hogy a jól szigetelő, több rétegű terepi öltözet ellenére, a hátizsákom kordura anyagára, főleg a tetejét lezáró sapkára, lazán kifagyott a minimálisan kipárolgó testhőm, de leginkább a lélegzetem párája. Úgy jegesedett, hogy öröm volt nézni.
Én hülye cipeltem magammal a nagy DSLR gépet (kellett a  munka miatt), de most ide csak pár csököttebb, de beszédes telefonos, csípőből lőött fotót teszek fel a fentiek illusztrálására.