Meteorológiai esélylatolgatások

Ilyenformán az északi félteke hidegbázisa télen két részbõl tevõdik össze: az arktikus, ill. az észak-eurázsiai hidegbázis.
Tehát, adott 3 komponens, úgymint a stacionárius grönlandi hidegmag és AC (mely szintén geográfiai-orográfiai okokra vezethetõ vissza), az észak-eurázsiai (szibériai) hidegbázis, és a kettõt elválasztó atlantikus délnyugati szélrendszer, mely az említett nagy ütközési szög miatt rendellenesen mélyen nyomul bele az arktikus hideg légsapkába, és biztosítja, többek között, Eurázsia északnyugati partvidékének téli jégmentességét. (Az észak-eurázsiai hidegpool ellenben ugyancsak rendellenesen messze terjed dél felé -egészen a közepes szélességekig)
Íme, ezek a mi téli idõjárásunk alapkondiciói: az egész meglehetõsen "ortopéd", legalábbis az antarktikussal összehasonlítva.(Innen a mi téli idõjárásunkra tipikus MASZFEJ: délkeleten hideg, északnyugaton enyhe)
A fent említett 3 komponens ereje, fejlettsége évenként változik.
Lehet, hogy mindhárom erõs, avagy mindegyik gyenge -közte pedig az összes lehetséges variáció és permutáció. Ezért van, hogy egyik télen szinte kizárólagos a szibériai hideghullámok uralma, a másikon hírük sincs, hanem é-ény-i, sarki-tengeri léghullámok hozzák a havas idõt. Azután elõfordul, természetesen, hogy egészében véve enyhe a tél (túl erõs atlanti komponens, generálisan fejletlen hidegbázis)
Az elmúlt télen mindhárom komponens erõsnek mutatkozott. Makacsul a helyén volt a nyugati(grönlandi) hidegmag, "folyt ki a hideg az óceánra". Az atlantikus délnyugati szélrendszer olyannyira hatalmasra fejlõdött, hogy a Kara-tengeren túlra ûzte a sarki jeget (északi zonalitás) És a szibériai hidegbázis is szokatlan nagyságot ért el: ennek egyik oka a Kelet-Szibériában korán kialakult, vastag hótakaró. A másik éppen az elõbb említett északi zonalitás: ez az alacsony szélességek meleg levegõjét az Arktisz fölé sodorta, a melegadvekció messze elkerülte az északázsiai szárazföld központi részét. A lassan duzzadó és dél felé mozduló szibériai hidegtömeg azután a coriolis effektus révén nyugat felé fordult, és drasztikusan rászakadt Kelet és Közép-Európára. Ilyen módon a sarki hideg áttételen keresztül, s hosszú kerülõúton jutott hozzánk, menet közben óriási területen oszlott el. Talán ez az oka, hogy a hideghullám bár nagyon erõs volt, de nem tartott sokáig.

A sarki hidegbázis kérdése bonyolult és felvillanyzó, amivel érdemes bõvebben foglalkozni. Legelsõsorban úgy látszik, hogy az Északi-sark hidegsapkájának Európához közeli része "hasadt", két részre osztott. Ez a formáció és a belõle következõ cirkuláció nagyban eltér a Déli-sark viszonyaitól. Oka geográfiai és orográfiai: az észak felé áramló szubtrópusi légtömegeket a coriolis erõ jobb kéz, azaz kelet felé igyekszik kitéríteni. Ez az áramlás az Atlanti-óceán középvonalában a határtalan sík vízfelszínen könnyen és gyorsan halad, a kelet felé való elhajlást azonban az ott elhelyezkedõ kontinensek -Afrika északi része, és Európa- nagyban akadályozzák. Fenti szárazföldeken sok a partvidékkel párhuzamos hegylánc, ezért a hatás még kifejezettebb. A déli légmozgások keletre való kanyarodása ezért egészen az Északi-fokig meglehetõsen akadályoztatott. Mindennek az a következménye, hogy a meleg légáramlás (és tengeráramlás) nagy szögben rohan bele a sarki hidegtömegbe (ellentétben az Antarktisz viszonyaival, ahol a kelet felé való hajlás akadálytalansága miatt az alacsonyabb szélességek meleg levegõje szépen odasimul a hidegsapka széléhez, szinte tangenciálisan találkozik azzal). A nagy szögben "bevágódó" meleg légáramlás osztja két részre az Arktisz hidegtömegét egy nyugatira, melyet az egyszerûség kedvéért nevezhetünk grönlandinak, és egy keletire: a szibériaira.
Szibéria problematikája különösen érdekes. Itt a tartós, vastag hótakaró miatt rendkívül kifejezett a "jégszekrény" effektus. Télen a sarki hidegbázis ennek folytán Eurázsiában hatalmas "toldalékot" kap dél felé. Ez tulajdonképpen Észak-Amerikában is létrejöhetne, azonban egyrészt említett szárazföld jóval kevésbé kiterjedt az ázsiainál, másrészt észak-déli nyitottsága lehetõvé teszi a gyakori melegadvekciót a lehûlõ térségekre. Ezzel szemben Észak-Ázsia dél felõl teljesen zárt a Himalája, ill. az Eurázsiai-hegységrendszer többi tagja által.(Hamarosan folytatom)

Ehhez annyit szólnék hozzá, hogy emlékeim szerint az idei télen nem a hidegbázis erõsségével volt gond, hanem azzal hogy igen távol helyezkedett el a súlypontja tõlünk, ebbõl szinte következett, hogy "meglesz ennek a böjtje", annak ellenére, hogy lényegében az áramlásikép nem módosult, ezért is volt egy alíg több, mint 2 hetes periódus csupán, hiszen a hidegmag java távol volt, az abból mintegy kipréselõdött leszakadt részek elszigetelõdtek és a köryezettel folytatott transzport peremciklonokkal mediciklonokkal gyorsan felolvasztotta azt. Sokan latolgatják, hogy jelen blockingos áramlási kép a szélsõséges idõjárásnak kedvez, Meglátásom szerint 2-2.5 hetes periódusokban kell számolnunk a jövõt is, én úgy érzem a jelenleg közel évszaknak megfelelõ enyhe, csapadékos idõ a várható belobbanó hõséghez képest szélsõségnek fog hatni, (különösen amikor június/július fordulóján köszönhet majd vissza), mert minden vélt tendencia elõbb utóbb megvalósul, kinek menetrendszerint, kinek váratlanul, de e következménye is legfeljebb csak átmeneti lesz.

Kezd már engem is érdekelni, hogy van-e reális alapja annak, hogy a hidegmag északon nincs ill. hogy elpazarlódik. Télen is sokszor azt hallottam, hogy nem lesz hideg, meg sehol sincs hidegmag, nem kell félni a téltõl. Aztán lett egy február... Aztán a kontinensre befészkelõdött hideg(mag) pár nap alatt szertefoszlott. Ez olyan szerintem, mint a tengeri jég mennyiségébõl következtetni a várható jövõheti idõjárásra. Azt hiszem az idõjárás rendszere egy kicsit összetettebb, minthogy a tengeri jég négyzetkilométereibõl, vagy a hidegmagok vélt vagy valós voltából ki lehetne következtetni. Vannak olyanok, akik a bolygók vagy csillagok állásából következtetik ki, hagy ne mondjam, hogy milyen eredménnyel. Sokak kedvenc Miska bácsija ellen szólt egy szakember vagy 20-25 éve a tv-ben. Azzal illusztrálta D.M. elõrejelzéseinek eleve lehetetlen megvalósulását, hogy a kávéscsészébe tejszínt öntött és ezzel szemléltette a kaotikus rendszerek elõrejelzési nehézségeit. A Miska pártiak a tudományos csillagászaton alapuló elõrejelzések ellenvetéseként a kávéscsészét lesajnálták és D.M. megdicsõült. Sajnos, ha mi is ilyen mindössze hidegmagos, jégkiterjedéses analógiákra alapozzuk a hosszútávú esélylatolgatásainkat ilyen kétes dicsõségben lesz(lehet) csak részünk. Lehet, hogy bejön, de a légkör, mint millióismeretlenes egyenletrendszer vagy mint kaotikus rendszer attól még nem ilyen egyszerûen leképezhetõ.
Másrészt azt hiszem, hogy a Sarkkörön túl nyáron is összességében sugárzási deficit van, vagyis a besugárzás hõje kisebb, mint a kisugárzásé, hisz a napállás talán olyan sincs, mint nálunk decemberben. Persze ez összességében jóval több a téli majdnem 0 besugárzásnál, de nálunk télen nem attól melegszik az idõ, mert nagyobb a besugárzás a kisugárzásnál, hanem a melegadvekciótól(közepes szélességekrõl). Vagyis az áramlási muszterek ill. a makroszinoptikai felállás dönti el hogy a hidegmag hol van és mekkora. Ha kiürül, szerintem könnyen utánpótlódhat a deficit miatt akár nyáron is. Ehhez viszont nem csak Európa, hanem Amerika és Ázsia musztereit is nézni kell. Ha ott is meridionalitás jellemzõ, akkor valóban átmenetileg kiürülhet a hidegmag és akkor hátradõlhetnek a globális felmelegedés hívei: ugye mi megmondtuk... Vagyis nem kell hidegbetöréstõl tartani, jöhetnek a hõhullámsorozatok. Csakhogy (ha nem is fogom az elméletüket bizonyítani vagy cáfolni) az elmondottakból következik az is, hogy ugyanolyan sematikus kép az is, hogy egy dologtól: CO2 koncentráció függ az éghajlat.

Nekem is eszembe jutott 2006 nyara az ECMWF legfrissebb futását böngészve. Abban a relációban merült ez fel, hogy akkor (is) poláris légtömegek betörésével, kifejezetten hûvös idõvel kezdõdött a nyár. Aztán, ennek szöges ellentéteként, június közepétõl olyan 40 napos kánikula vette kezdetét, hogy majd' belepusztultam. Életemnek ha nem is a legmelegebb, de biztosan a leghosszabb hõségidõszaka volt.
Ez persze szélsõséges kimenetel, megismétlõdése nem valószínû.Elvileg másféle folytatás is elképzelhetõ: ott van például 1962 képtelenül hideg nyara, mikor július közepéig többször is elárasztott minket a sarki hideg, és még az említett hónapban is elõfordultak talajmenti fagyok az Északi-középhegységben. Természetesen, az ilyen nyári idõszak újbóli megjelenése sem valószínû. Az igazság valahol e két végpont között lesz, ezzel persze semmi falrengetõt nem mondtam. Azonban meg merem kockáztatni, hogy a március végi, majd április végén újra jelentkezõ igen meleg idõszak a nyár elsõ felében "vissza fog köszönni". Lehet, hogy már júniusban, de július közepéig bezárólag nagy valószínûséggel. Az erõs hõséget aligha ússzuk meg a nyáron, viszont könnyen lehet, hogy nem ez adja majd a teljes évszak jellegét.
Az április legutolsó napjaiban elkezdõdött, rekordokat halomra döntõ meleg komolyan megijesztett. Õszintén szólva a 2000-es nyarat juttatta eszembe, akkor április közepétõl nem tágított a kellemetlenül magas hõmérséklet. Azért "mellékgondolatként" ott járt a fejemben, hátha mégis másfelé fordulnak majd idén a dolgok. Ez utóbbi látszik most megvalósulni: benne van a pakliban a másfelé, adott esetben a teljesen másfelé fordulás lehetõsége. Hosszas megfigyeléseim arra tanítottak, s tanítanak ebben az esetben is, hogy minden idõjárási analógia sántít. Illetve, vannak nagyon hasonló szcenáriók, a folyamatok sokszor ugyanazon az úton járnak egyik évben mint a másikban. Egy darabig azon járnak, aztán "gondol egyet" az idõjárás, és hirtelen letér az útról. És sohasem tudhatjuk elõre, mikor tér le. Ha nem így volna, nagyon könnyû lenne az idõjárás hosszútávú elõrejelzése.
A sok "mese" után beszéljünk a kézzelfogható dolgokról: a modellfutásból feltûnõ a meridionális muszterek folytatódó uralma, valamint a légköri képzõdmények retrográd mozgási hajlama. A most még Skandinávia felett idõzõ AC "visszalép" Izland térségébe, e hosszasan fennálló, magas szélességen elhelyezkedõ anticiklon elõoldali hideg levegõje nyilván hatással lesz a kontinens idõjárására. Az atlanti ciklonok nem mozdulnak el kelet felé, elõoldaluk nem hat ránk jelen ECMWF futás szerint. Mindez együttesen inkább hûvös idõt sejtet még akkor is, ha nem veszem figyelembe a mutatott hidegleszakadást, és a közelünkben képzõdött légörvényt.
Végül szólni kell a hidegbázis "elpazarlásáról". Ezt bonyolult kérdésnek látom, amit érdemes csínján kezelnünk. Az Északi-sarkvidéket említve igen nagy területrõl beszélünk, ahol sok minden elõfordulhat és történhet. Az egyszer-kétszer Európára szakadó poláris légtömeg nézetem szerint még semmit sem jelent a hidegbázisra nézve. A meridionális áramlási képek hemiszférikus uralma, ha hosszan tart, elvileg tényleg megcsappantja a sarki hidegtömegeket, hiszen ilyenkor kifejezett az é-d-i hõtranszport. Kérdés, hogy a mostani makrocirkuláció megfelel-e ezen kritériumnak. További kérdés a sarki hidegtömegek keletkezése. Nyilvánvaló, hogy ehhez a téli félévben sokkal kedvezõbbek a feltételek. De állíthatjuk-e, hogy a sarki "nappal" idején ilyenek nem jöhetnek létre, hidegmag nem képzõdhet? Nem tudom. Annyi biztos, hogy a július elejétõl augusztus közepéig tartó idõszakban nálunk nagyon ritka a sarkvidéki légtömegek beáramlása. De kivétel persze ebben is akad.

Azt hiszem, némi analógia felfedezhetõ az idei és a 2006. év idõjárása között. A meteorológiai nyár akkor kimondottan rossz idõt hozott be is nézett a 0 fokos izoterma, de a folytatás annál jobbra sikerült a nyárkedvelõk szemszögébõl. A hidegbázis maradékainak elpazarlása éppenséggel egy késõbbi, túlnyomórészt meleg folytatás elõjele is lehet. Egy június eleji elõrehozott Medárd korántsem vetít elõre hûvös nyarat, sõt

Érdekes helyzet. Nagyjából vasárnapig keleties áramlás lesz, ami hétfõn megszûnik, utána pedig nem látható áramlás. Egy bárikus mocsár-helyzet jelei fedezhetõek fel a modellekben.