Meteorológiai esélylatolgatások
Valóban ez igaz, azt elfelejtettem hozzátenni, h erre 10-20%-nál én sem látok több esélyt(igaz ez ktöbb mint az 1%), vagyis 80-90%, h már túlvagyunk a nyár legütõsebb Tmax-jain.
Meglepõ lenne, ha a szezoncsúcs veszélyben lenne, mert a fáklya most átlagnál melegebbet, de nem kiugróan magas értékeket mutat szeptember elejére. Így aligha haladhatja meg bp-i 35, országos 37 fokot. Legfeljebb 1 százalék esélyt látok rá, mert a 20 fokos és feletti 850-en visszaszorulóban Afrika fölé.
10-e után pedig egy komolyabb hidegöblítéssel számolok, mert nagyon halmozódik odafent a hideg, és egy brit ac-t pedzeget a gfs.
10-e után pedig egy komolyabb hidegöblítéssel számolok, mert nagyon halmozódik odafent a hideg, és egy brit ac-t pedzeget a gfs.
Az "aug. 20-i évszakváltás" idén elmaradt...és a fáklyát elnézve egyelõre nem is nagyon látszik tartósabb hûvös-periódus kialakulása. Persze ez a felállás néhány napon belül is gyökeresen megváltozhat. Valószínû egyúttal, hogy az idõ elõrehaladtával egyre nagyobb esélye lesz a markáns idõjárási fordulatnak, mely az igazi õszi idõt hozza majd meg, 5°C közeli hajnali T-min.-okkal, és 20°C körüli, kevéssel az alatti maxokkal...
Halvány bizonytalanság van azért a hétvégére várható markáns hidegfront utáni visszamelegedés mértékében...nem tartom kizártnak, hogy a következõ futásokban jóval szelídebb visszamelegedési tendencia fog majd látszódni. Egyelõre tehát vasárnap erõs lehûlés, végre komolyabb csapadékkal, Dny-on is.