Bioszféra
Noli egyetértek, az emberek jóindulatával annyiszor visszaéltek hogy lassan már nem bíznak semmiben. Az élet minden területén fellelhetõ szélhámosok is sokat tettek ezért. Minden emberben ott van a jóindulat és segítõkészség szikrája de sok keserves tapasztalat után bizalmatlanok lettek, amit erõsít hogy egyszerûbb elfordulni mint felsegíteni (lelkiismeretével mindenki maga számol el). Úgy vélem, az emberek jelentõs hányada megreked a személyiségfejlõdés alacsonyabb szintjén, sokszor elemi szintû ismerethiánnyal társulva, mely megnehezíti az életben való eligazodást. Ezért ösztönösen karizmatikus, határozott önálló döntésre vagy tanácsadásra képesnek vélt személyekhez vonzódnak, bíznak benne és szinte vakon követik. Õsidõkben így születtek a "természetes vezérek". Manapság "szintetikus" vezéreink vannak, akiket érdekcsoportok összejátszása emel ki "hordószónoknak" akik aztán az õt felemelõ csoport érdekeinek megfelelõen vezetik vagy "megvezetik" az embereket. Õsi ösztönt manipulálnak, mely érvényes hajléktalanra, tudósra egyaránt. A REMÉNY tartja életben az embereket. Minden próféta és álpróféta "arra játszik" hogy az emberek reménykednek és bíznak abban aki reményt sugall. A baj az hogy folyvást szép szavakkal hallják hogy LESZ de többnyire nem úgy lesz vagy sose lesz. Ezért a reményvesztettek személyiségük szerint reagálnak, magukban keseregnek, nyíltan dühöngenek vagy valamely érdekcsoporthoz csapódnak, legalább nekik is hull valami morzsa az asztalról.
Egyedül orvosoknak és elhivatott lélekgondozóknak van joguk reményt nyújtani ezt a politikusok "kivették a kezükbõl", akik hamis remények keltésével megnyerik az embereket ám a változás nagyrészt csak annyi hogy "õk kanalazzák tovább a levest". A nehéz problémákat megoldás helyett kimagyarázzák, amit "emberáldozattal" (bûnbak) is igazolnak. A reklámokban sem ismerik be hogy a csodaszer gagyi, hanem mindig felváltja egy "NEW-ÚJ" elõzõnél hatásosabb, ami gyakorta ugyanolyan gagyi mint elõdje, csupán a csomagolás változott.
A WHO témához visszatérve- sokan már a kötelezõ védõoltást sem engedik beadni gyermeküknek. Ebben közrejátszik a mûveletlenség, de elsõsorban a bizalom hiánya, amit alaposan eljátszottak mértékadónak vélt emberek sorozatos "stiklikkel". Eredménye olyan mint amikor a gyermek elveszti apjába vetett bizalmát.
T. Modik és fórumtársak a READY_ után itt az END, köszönöm a türelmet, legközelebb már fotókkal jövök
Jó napot, jó kedvet Mindenkinek, gyengén felhõs kék ég van, ragyog a Nap, enyhe szellõ susog a lombokon, dalolnak a madarak
Egyedül orvosoknak és elhivatott lélekgondozóknak van joguk reményt nyújtani ezt a politikusok "kivették a kezükbõl", akik hamis remények keltésével megnyerik az embereket ám a változás nagyrészt csak annyi hogy "õk kanalazzák tovább a levest". A nehéz problémákat megoldás helyett kimagyarázzák, amit "emberáldozattal" (bûnbak) is igazolnak. A reklámokban sem ismerik be hogy a csodaszer gagyi, hanem mindig felváltja egy "NEW-ÚJ" elõzõnél hatásosabb, ami gyakorta ugyanolyan gagyi mint elõdje, csupán a csomagolás változott.
A WHO témához visszatérve- sokan már a kötelezõ védõoltást sem engedik beadni gyermeküknek. Ebben közrejátszik a mûveletlenség, de elsõsorban a bizalom hiánya, amit alaposan eljátszottak mértékadónak vélt emberek sorozatos "stiklikkel". Eredménye olyan mint amikor a gyermek elveszti apjába vetett bizalmát.
T. Modik és fórumtársak a READY_ után itt az END, köszönöm a türelmet, legközelebb már fotókkal jövök

Tudod, az a baj, hogy ma az emberek 99,9%-a egyszerûen nem tudja, miben bízhat. Mindenfelõl átverés jön, ennek köszönhetõ az az igen erõsen individualista látásmód is, amivel a világhoz viszonyulunk. Ha egy világszervezet részérõl jön átverés, akkor viszont még több ember fog arra az oldalra állni, ami semmit se hisz el, azt se, amit kéne... Olyan mértékû ismerethalmazzal, amivel el lehet dönteni, mi igaz, mi nem, senki nem rendelkezik. Ráadásnak leginkább azoknak vagyunk kiszolgáltatva, akiknél tényleg nagy pénzek forognak (politika, egészségügy), õk pedig minden szempontból egyre hiteltelenebbeknek tûnnek...
De az átvert ember nem lesz irányíthatatlan, csak épp a megbízhatóság (sokszor álságos) fényében tündöklõ, populista oldalnak dõl be. Leginkább azt hisszük el, ami nekünk kedvez...

OFF a "WHO beismerés"-hez.
Létezik egy mondás "Az embert háromszor lehet becsapni- elõször, utoljára és soha többé".
Az "egyszerûbb" ember könnyen félrevezethetõ, többször is becsapható de idõvel csak rájön a turpisságra és az egyszerû emberek ösztönös önvédelmével makacs gyanakvó lesz, többé már senkinek nem hisz. Mondhatnak neki akármit, saját észjárása szerint fog jól-rosszul ítélni és cselekedni, mondhatnám "irányíthatatlanná válik".

Kenya lakonikus bejegyzésed önuralomra vall, oldalakat lehetne teleírni errõl. Édesapádnak 100 %-ig igaza van
Távoli zavartalan helyeken sok veszélyes kórokozó lappang, melyek csak azért nem szaporodnak el mert a fertõzött gazdatest hamarabb elpusztul mielõtt tovább adhatná. Említettem a History HD csati filmjét melyben kiemelték hogy trópusi erdõk irtásához egyre nehezebben kapnak munkást, mert az emberek már félnek az ott lappangó ismeretlen vírusoktól. A félelem veszélyben könnyen csap pánikba és tömeghisztériába mely demoralizálja az embereket, ez pedig anarchiába torkollhat és széthullnak az irányíthatatlanná vált társadalmak. Enyhébb veszélyben pedig érdekcsoportok haszonszerzési lehetõségét megteremteni felelõtlenség, mert az emberek rájönnek és késõbb egy kalap alá veszik a valós veszéllyel, többé nem veszik komolyan a komoly veszélyt sem. Ezen nem segít a #24416. bejegyzésed alatt idézett "WHO beismerés" sem.
Az emberi szervezet telve van jóindulatú baktériumokkal és vírusokkal mely nélkül nem tudna mûködni, azok létezése kell és szükséges. A retrovírusok 100 millió éve is fertõztek Link mégis létezünk. Ám a meglévõ és még ismeretlen kórokozók mellé újakat "teremt" az ókor óta létezõ biológiai csapás, mely egyidõs a hadviseléssel. Katonai fejlesztések révén is elszabadulhatnak kórokozók, több esetet említenek hogy már csak a labor porrá égetése segített. Hab a tortán hogy volt(?) idõ amikor tudtuk nélkül kísérleteztek egész közösségeken. Hanyagság is bárhol megtörténhet Link Léteznek elkeseredett emberek is, akik bár kevésbé fejlett eszközökkel, de képesek biológiai ágensekkel járványt vagy csak pánikot kelteni. Még ott vannak a rezisztenssé váló kórokozók, melyek nemcsak gyógyszernek, de fertõtlenítõnek is ellenállnak (találtak sebészeti mûtõben, pedig ügyelnek rá ld. egy magyar elõírás Link 7.lap "Rezisztencia")
Nem irigylem az orvosokat, ez egy régebbi csoportosított lista Link de szinte áttekinthetetlen és mutánsok révén szerteágazó, csoda hogy eligazodnak benne. Pld. az Ebola vírus 5 alfaját említi "The currently identified species include Sudan ebolavirus (SEV), Zaire ebolavirus (ZEV), Ivory Coast ebolavirus (also referred to as Côte dIvoire Ebola virus [ciev]), Reston ebolavirus (REV), and, the most recently identified, Bundibugyo ebolavirus (BEV)" Szerencsére sok kórokozó földrajzi adottságokhoz kötött, de manapság minden gyorsan széthurcolható a világon (pld. Link ) ahol mutálódhatnak is, kérdés ki az a csodaorvos aki azonnal felismeri. Ha felismerik (amire többnyire kevés idejük van, tévedhetnek is) a szükséges eljárásokról a társadalmak vezetõi döntenek rendszerint titokban. Információ hiányában nem tudjuk a vezetõk döntéseinek valódi motivációit. Kerülve a pánikot/tömeghisztériát és anarchiát, keményen lépnek (karantén-rendkívüli állapot-katonai igazgatás) vagy elégséges karhatalmi erõk és gyógyászati eszközök hiányában kényszerûen eltitkolják a valós veszélyt. Az átlagember sose tud meg konkrétumot, csak kapkodja a fejét valódi és álhírek között, nem csoda hogy idõvel senkinek nem hisz. Kis oktatófilm Last Days On Earth Link
A History HD "The virus empire" említett többrészes dokumentumfilmje netrõl leszedhetõ.

Édesapám állatorvos volt, és a napi munkája mellett nagyon érdekelte a tudomány. Elsõsorban azért, mert a munkája során szerette tudni, mi hogy és miért úgy mûködik, ahogy. Egyszer mondta, hogy vannak a Földön olyan vírusok, amelyek minden gond nélkül el tudnák takarítani az emberiség kb. 90%-át, ha elõkerülnének valahonnan a dzsungelek mélyérõl, ha ember is el tudná õket kapni, ha terjednének ember és ember között, stb., stb., stb. Ezzel a H1N1 (meg a H5N1) témával egyrészt a tûzzel játszunk, másrészt meg igaza van Nolinak, mert a WHO egy kicsit a hitelét vesztette ebben a témában. Igen ám, de mi van, ha tényleg jön a farkas? Ha tényleg kiszabadul a szellem a palackból és elõkerül valami olyan borzalom, amihez képest a '18-as spanyolnátha-járvány egy enyhe orrfolyásos tüsszögés volt? Az esélye megvan, éppen azért, mert egy sor vírust nem, vagy csak alig ismerünk, meg aztán olyan primitív életforma az eszemadta, hogy éppen emiatt olyan elképesztõen ellenálló és hihetetlenül gyorsan alkalmazkodó, ami megint csak nem a humanoidok malmára hajtja a vizet.