2025. június 19., csütörtök

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#22990
Okos, bölcs és jószándékú embernek tartom Máté Imrét és hiszem azt is, hogy õ meg a régi valódi táltosok sokat tudtak és adtak tovább Istenrõl. De a Yotengrit mitológiájában nem hiszek, azt badarságnak tartom. Nem hiszem, hogy az õsi magyar mitológiában ilyen idegen kifejezések lettek volna, mint pl. a "yotengrit -fõleg így, y-nal. Sokkal inkább hiszek abban, amit a néphagyomány megõrzött, meg Dr. Varga Tibor jogtörténésznek, a Szent Korona Tan jeles kutatójának, aki szerint a magyarság a kereszténység felvétele elõtt már majdnem keresztény volt, így a Krisztus-hit (az ószövetségi zsidó mellett) a mi õsi vallásunkat is beteljesítette, annak új és igaz értelmet adott és a magyarság küldetését megerõsítette. (A zsidók viszont nem hittek neki, illetve aki hitt, az hamar beolvadt más népbe). Tulajdonképpen az õsmagyar vallás továbbfejlõdött kereszténységgé. Miután Krisztus kereszthalálával és engedelmességével szeretetbõl megváltott minket s feltámadásával visszajött közénk, tulajdonképpen minden egyéb hitbeli kérdés csak hasznos körítés lett, legyen az õsmagyar hit vagy ószövetségi tanítás. (melyek persze szintén fontosak az ember helyes életszemléletének, életmódjának kialakulásához és az érzelmi kötõdéséhez valamint a lelki élethez, de mindezeknek a közepén a kereszthalál-feltámadás-megváltás-üdvözítés kell hogy álljon, Krisztussal). Nos, ezek után szerintem nem jó dolog úgy keresni õseink hitbeli bölcsességét, hogy lemondunk arról, aki az egészet beteljesítette. (vagyis Krisztusról és az õ áldozatára méltóképpen emlékezõ és azt tovább éltetõ egyházról)
Még annyit, hogy a Szûzanya származásának firtatását részünkrõl, magyarok részérõl feleslegesnek tartom, mert mióta Szent István felajánlotta neki a Szent Koronát, azóta számtalanszor emlékeztetett már rá, hogy õ anyailag szeret minket, vagyis magyarként. ennél több bizonyosságot szerintem felesleges keresnünk.
Azon is kár agyalni, hogy Krisztus zsidó származású volt-e vagy sem. Tanítását a zsidó tanokhoz viszonyította akár pozitívan, akár negatívan. Ezt úgyis el kell ismernünk. A zsidók vallása -amely erõsen meghatározza a zsidó nép identitását- viszont kivetette magából. Ezt meg nekik kell elismerniük és jó, ha mi is szem elõtt tartjuk.
#22957
Néhány éve igazi kincset találtam, Máté Imre: "Yotengrit" c. könyvét. A rábaközi táltosok hagyatéka, még eleink szellemi öröksége.
Ebben van egy ilyen idézet:

"Nincsen káros meg hasznos állat, káros meg hasznos növény.
Ki tudja, melyik mire jó, mint szolgálja az EGEK-et!
Csak ha bármelyikük is megingatná a REND-et!
Mert az ISTENEK úgy rendelék és rendezék,
hogy minden viruljon, amíg nincs más fajta végsõ veszedelmére.
Az ÉG-nek kedves a gaz is, a dúvad is - talán ezért is nehéz kiirtani.
Barázdákból, szántók forgóiból a gyomot
írmagostul elirtani ezért nem szabad,
miképpen a tikölõ kánya fészkét fosztogatni is lázadás az ÉG ellen.
Vadölõ vadaknak rész jár csibéidbõl, juhaidból,
amíg módjával dézsmál. Azért jár nekik rész, mert az õ barmai legelõjét tetted a te barmaid legelõjévé.
Te azonban szaporítod, eteted telente barmaidat, a tikölõ kánya, a farkas, a medve meg nem,
ezért csak rész jár nekik, módjával, osztalék nem."

Akkor most ki gondolkodik haladó módon, tessék mondani? nevet

Ezt nevezik ma holisztikus szemléletnek, mert egészként kezeli a Természetet.
#22953
Na, olyat nem fog látni a világ laza
#22951
Kenya igen, élõlények/emberek megértésében a figyelem sokat számít ha jut rá idõ. Az embert lekötik hétköznapi megélhetési gondjai, érdekellentétek sokasága, de ha figyel környezete jelzéseire, kölcsönösen alkalmazkodva irányít de nem elnyom vagy eltapos, "befogadják a falkába". A Jégkorszak c. filmben mondta a mammut a vele vándorló kardfogú tigrisnek és lajhárnak "mi most egy csorda vagyunk" nevet Figyelem az állatokat, elsõsorban a rendszeres könnyen megszerezhetõ táplálék köti õket ide, de idõvel valami laza közösségféle is keletkezik. Az egyik érdekessége hogy különbözõ fajták szinte "bibliai idillben" elvannak egymás mellett ha mindegyik "megtalálja a maga számítását" azaz megkapja amire szüksége van. Példa rá a "házirigó" és Cira cica - a rigó nem tart a macskától, kutyától, de azok se zavarják õt, a kutya oda se figyel, a macska kiballag a kertbõl csavarogni a rigótól egy méterre. Anno, szüleim türelmének köszönhetõen kölökkoromban több alkalommal is volt galambom. Az egyik szinte papagájszerûen viselkedett, ránk röpült, csipkedett forgolódott burukkolt nekünk nevet Akkoriban volt egy erõs és igen vad kandúrom (csak én simogathattam, mást összekarmolt). Mikor aludt, a galamb rárepült és az oldalán mászkált, a macska fel sem nézett, szunyókált. Ide-oda tipegett a macskán, majd meggondolatlanul belecsípett a kandúr orrába, az dühödten talpra ugrott és tollcsomók repültek ám elsõ dühe elmúltával a macska újra leheveredett és kicsivel késõbb a galamb bántatlanul visszatelepedhetett rá nevet Odafigyelve rájuk hamar kialakul valami kapcsolatféle, sõt egyfajta kommunikáció is - érdemes lenne idegen életformák kozmikus kapcsolatfelvételével párhuzamba hozni. Ebben persze a kölcsönös megértésé a fõszerep. Röhejes látvány lehetek amikor a "házirigóval" halkan csettegve beszélgetek és õ halkan visszacsettegve "válaszol" néha meglepõen hosszan "monologizálva" nagyjából ahogy a pintyek, papagájok szoktak nyelvnyujtas Megfigyelve viselkedését, kölcsönösen alkalmazkodva kialakítottunk valami jelrendszer félét, ami aztán a bizalmat tovább erõsítette. Érdekes hogy a "falkába tartozó" kutya-macska is megértette hogy "Õt nem bántjuk" nevet Lám "idehozta" párját majd családját is, bár fiókái még ösztönösen megriadnak egy váratlan mozdulattól, zajtól (az embergyerek is). Én a szemüket figyelem, mert szerintem az állatokra is vonatkozik hogy "a szem a lélek tükre". Látható hogy még egy madárnak is, bár mimikai izmai nincsenek, de nézése/tekintete a vele társuló "testbeszéddel" jelzi hangulatát - elrebbenésre kész lesimult tollazattal fejét forgatva tágra nyílt szemekkel les vagy gondtalanul tipegve felborzolja tollazatát, szárnyait rázogatja. Úgy látom hogy türelemmel megértéssel eltérõ életformák/fajok között is ki lehet alakítani békés egymás mellett élést. Szomorú, hogy emberekkel jóval nehezebb közös egyetértést kialakítani... Tán mert az emberi természet "számító", gátlástalanul igyekszik kihasználni a másik embert és Természetet egyaránt. Bölcselkedve mondhatni, az embert a "prioritási harc" emelte ki az állati sorból, de ez a "rossz szokás" idejét múlta, a hatalmat "lények fölötti lénnyé válva" megszereztük "mindenek felett" de ez "vezetõi" kötelezettségekkel jár. Meg kellene tanulni egymáshoz és a Természethez alkalmazkodva és nem kihasználva, együtt élni egymás KÖLCSÖNÖS elõnyére. "A hatalmat megszerezni könnyû, megtartani nehéz" a hatalom megtartásához nem az erõfölény hanem az "okosabb" megértésén alapuló egymáshoz kölcsönösen alkalmazkodó együttmûködés a fontos, ez bizony az Ember-Természet viszonyban is alapvetõ, nemcsak az emberi politikában... lehet nyers erõt alkalmazni jó darabig, de egy idõ után már nem lesz kin "uralkodni" és "a határban a halál kaszál". Az alacsonyabb rendû létformák is ösztönszerûen elfogadják a természetükhöz/értelmi képességeikhez igazodó türelmes irányítást ha érzékelik hogy javukra szolgál és nem létüket fenyegeti. Igen nagy baj hogy figyelemre/türelemre nem jut elég idõ, hiszen ebben a felpörgetett globalizált-pénzhajhász nehéz idõkben önmagunkra családunkra és embertársainkra is kevés idõt szánhatunk. Az a néhány õszintén önzetlen önfeláldozó emberséges ember, pszichológus, pap és természetvédõ kevés, magányosak/kihalóban akár a mesebeli "Yedi-lovagok", tapasztalható hogy többségét szereplés/hatalom/vágy és/vagy piszkos anyagiak mozgatják. Tisztelet a kivételnek, az ennek-annak védelmében harsogó "prédikátorok" jelentõs hányada álszent, saját boldogulását keresi. Esendõ emberek lévén, egyébként sem lehet mindenki Assisi Ferenc, Mahatma Gandhi (Teréz-anyát itthon sikeresen lejáratták a "terézanyu" szójátékkal).
Bocs a filóért, jó napot jó kedvet Mindenkinek nevet
#22950
Micsoda fotót lehetne pedig csinálni róla! :-)
#22949
Csak aztán nehogy Nyuli vonzza a kandúrokat! vidám
#22947
Hát, már a mosni való ruháitok is teli vannak ösztrogénnel :-)))))Örülök, hogy a doki is megerõsítette a vélekedéseinket.
#22946
Köszi Neked is a választ, Boszi nevet
Nem, semmi ilyen viselkedést nem tanusított, egy igazi eleven, rossz cica zivatar Tegnap voltam a cicóval orvosnál (esedékes lett két szuri); azt mondta, hogy (összekötve a hátsóemelgetéssel) ez a kezdõdõ ivarérettség jele, azaz elkezd jelölni ("látjátok, kandúrok, tele vagyok ösztrogénnel, gyertek csak..." laza ). Mivel Miezi "nagyon" kicsi, a fajtája okán sokkal kisebb pl., mint egy házimacska (tegnapi mérés szerint 2,5 kg 14 hónaposan szegyenlos ), így az orvos (egyetértve azzal, hogy elvileg már akár 6-8 hónapos korban is sterilizálni lehet) azt javasolta, hogy várjunk, amíg elõször elkezd jajgatni; ha ez nem történik meg június közepéig, akkor vélhetõen egy csendes cicám van nevet és akkor jöhet a nyissz-nyassz. Ennél a fajtánál fontos, hogy teljesen kifejlõdjenek a szervek.
Azaz megnyugodtam nevet
#22944
"Több dolgok vannak földön és égen Horatio,
mintsem bölcselmetek álmodni képes."

Persze, hogy mindent megértenek, csak mi nem figyelünk rájuk. Mi már elfelejtettük azt a fajta kommunikációt, ami kellene a megértésükhöz.
#22938
Errõl két emlékem van. Barbara cicánk súlyosan megbetegedett. A doki felírt valami szájon át adandó gyógyszert. Nem ette meg, kiköpte húsba göngyölve is. Ekkor erõszakhoz folyamodtam, állkapcsát megnyomva kinyitotta pofiját és bepottyantottam a tablettát. Kiköpte, erre befogtam a képét amíg le nem nyelte. Az egyébként békés, kezes macska viszont betegsége alatt igen vad lett, egy ilyen alkalommal csontig átharapta bal kezem középsõ ujját. Ettõl kezdve szorosan becsavartam egy rossz törölközõbe és úgy kapta meg a gyógyszert.
A másik cica szokatlanul intelligens volt, néha úgy látszott érti amit mondunk nevet Akut májgyulladást kapott, az orvos altatást javasolt. Szegény cica végig tûrt minden vizsgálatot. Amikor aláírtam az "altatási papírt" békésen feküdt a vizsgálóasztalon. Megindultam az ajtó felé és elkövettem azt a hibát hogy visszanéztem. Sose felejtem el tekintetét, az ajtónyitásra az asszisztens kezei közül magasan kinyújtva fejét nézett utánam és mai napig úgy hiszem, látszott a szemén hogy mindent megértett... nem hülyék az állatok. Apám öreg, majd húsz éves de még bivalyerõs borjúnyi kutyája engedelmesen jött velem "altatásra" mert fogai és füle fájt, összecsontosodott "bambuszgerince" lett, már csak szenvedett. Amikor elvezették injekciózni, biztatásomra engedelmesen elballagott az asszisztenssel de botrány lett, mert orvost-ápolót egy fejmozdulattal szétugrasztott (és életveszélyesen tombolni kezdett) emiatt vissza kellett mennem "lenyugtatni". Nem vagyok érzelgõs, de majd a szívem szakadt meg... visszaéltem bizalmával, igaz az õ érdekében, de becsaptam szomoru Fejét simogatva meg kellett várnom az injekciózását, néztünk egymás szemébe, egyet ugatott és annyi... hát soha többé szomoru Több hasonló eset miatt lehet, édesapám halála után egy másik kutyát már elkábította elõbb a kihívott orvos (nem volt szívem felvezetni az állatkórházba) de az se épületes látvány, szegény csak állt és a fejét ingatta kábán amíg be nem rakták a kocsiba hogy ott kapja meg az "altató" injekciót.
"Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!"
#22936
Sajnálom, remélem, hogy már teljesen jól van.
Bizony, nem lehet kellemes a cicának sem (ugyanúgy szenvedhet, mint az ember ilyen esetben). szomoru
#22934
Egy ilyen mûtéthez asszisztáltam egy hónapja. A mi macskánk nem bírt pisilni, meg kellett katéterezni. Muszáj volt altatásban, mert már az elõzõ vizsgálat során a szuri miatt majdnem megskalpolt. beteg
Meg amúgy is nagyon kellemetlen a dolog. Gondolom. zavarban
#22910
Igen, nincs rajta lufi... vidám
#22909
Tévhit, hogy meg kell várni az elsõ ivarzást, az orvosok egy része ehhez a régi mintához ragaszkodik. Ha emelgeti a seggét, akkor az már egész biztos nem azért van, mert héliumos lufit kötöttetek rá...
#22908
Ó, igen, ivartalanítani mindenképpen akarjuk, az orvos javasolta, hogy várjunk az elsõ jajgatásig nevet De nem jajgat... bár símogatáskor vészesen emelgeti a hátsó fertályát vidám OK, akkor nyissz-nyassz... szegényke szomoru
#22907
Hát, akkor tessék sokat egzecíroztatni. :-)
Az ivartalanítás ügyében akkor is javaslom, hogy mielõbb, mert nagyon súlyos méhgyulladást kaphat, ha meg fogamzásgátlót adtok neki az ivarzás elkerülésére, az méginkább súlyosbítja a gyulladás lehetõségét. Fél éves kortól érdemes mûtetni, minél hamarabb, annál jobb. Hosszabb, boldogabb, egészségesebb élete lesz.
#22906
Miezi kislány nevet Még nincs ivartalanítva... elmúlt egy éves ugyan, de még nem jajgatott egyszer sem, hm...
A ruhákkal nem volt semmi olyan probléma, amit írtál... inkább valóban az lehet, hogy protestált, mert az utóbbi 2-3 napban munka miatt nem foglalkoztam vele túl sokat zavarban Mistvieh... azaz mocsok dög nevet de ez németben viccesen értendõ
#22904
Kétségbeesett kérdés cicabarátokhoz... beteg Ma reggel - mint minden reggel - Miezi bekísért a fürdõszobába, a kád szélén szokott várni, míg elkészülök. Azonban a kádban most egy csomó ruha van, mert mosáshoz elõválogattam, ill. szortíroztam. Egyszercsak látom, hogy a macska duhos átszellemült arccal ül az egyik kupacon és ráp..il beteg Mi lehet a gond?

Utolsó észlelés

2025-06-19 22:30:12

Rákóczifalva

24.6 °C

31502

RH: 45 | P: 1017.4

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

141437

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 42. sorozata

MetNet | 2025-05-01 14:48

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 42.