Bioszféra
Hari, persze, sikerülhet, ha az egyik süket, a másik néma
Komolyra fordítva a szót, természetesen igazad van
Párom igen dinamikus ember, én Toldit utánoztam (tûrte Miklós ameddig tûrhette elven) de azért jól elvoltunk évtizedekig, összekötött a szeretet, a négy gyerek, sok közös érdeklõdési területünk, zene, természet, könyvek (mondjuk a PC nem azt fenemód utálta mert késõ éjjelig is ott ültem - ideillik a vicc, a tudós felesége nyegtette férjét hogy jöjjön már, az csak piszmogott könyvével. Az asszony megunván a dolgot rászólt "Si non tu, alius - Ha nem te, hát más)" mire a férj becsapta a könyvét és mondá vala "Ego, non alius - Én, nem más"
Volt sok vitánk, de jól elvoltunk, mindig elsimítottuk egymás között
A vitákra feleségem édesanyja az én kedves anyósom is rásegített ha tehette (féltékenyebb volt rám mint a párom, sokszor viszont tutyumutyi papucs is voltam szerinte) Sajnos exnejem cégének becsõdölése szétrobbantotta a családot, mindenki ment ki merre látott.

Komolyra fordítva a szót, természetesen igazad van

Volt sok vitánk, de jól elvoltunk, mindig elsimítottuk egymás között

Nem arra értettem. Ugyan nem éltem egy évet se házasságban senki mellett, de hiszek abban, hogy két ember le tudja élni az életét egymás mellett békességben, egymást kiegészítve. De ahhoz mindkét fél részérõl némi kompromisszum szükséges. Ha egyik részrõl is túl nagy ez, akkor nem mûködik a dolog.
Különbözések mindenütt vannak (ebben van némi tapasztalatom), de itt is a mértéken van a hangsúly. Azt be kell látni, ha hibáztunk, ha nincs igazunk (mert nem mindig a másikban van a hiba).
Különbözések mindenütt vannak (ebben van némi tapasztalatom), de itt is a mértéken van a hangsúly. Azt be kell látni, ha hibáztunk, ha nincs igazunk (mert nem mindig a másikban van a hiba).
A drüász, dryas, dryad szónak sokféle jelentése lett az idõk folyamán, nem csoda, de többnyire összefüggnek a "fa lelkével"
Ha jól tévedek a nypmha is rovarimágóval függ össze mostanában
Ugyan? Élj le több évtizedet házasságban...
Persze megélhetõ a klasszikus kesernyés viccel leintve az asszonytársat: "HA NEM FOGOD BE A SZÁDAT, ÉN FOGOM BE! Az enyémet...."
Ui: pletyizek, idõs szomszédaim is akkorákat veszekednek hogy ihaj
Velem legalább csak Tomi kutya ugat

Ugyan? Élj le több évtizedet házasságban...

Ui: pletyizek, idõs szomszédaim is akkorákat veszekednek hogy ihaj

Érdekes: a dryas = magcsákó
A pleisztocénben is volt egy ilyen elnevezésû korszak.
Ugyan.

Ugyan.

Láttam valahol hasonló képet mint Hari avatarképe
A lentebbi kicsi, ez a kép jobban közelít
The Dryad and the Dragonfly
Beyond the prying eyes of humans, deep in an enchanted forest, dwells a beautiful dryad

The Dryad and the Dragonfly
Beyond the prying eyes of humans, deep in an enchanted forest, dwells a beautiful dryad

..Mondtam.. Csak javítnám mégis magam: nem néha, hanem gyakran.
Tipikuss..
Oféliáról ez a kedves történet jut eszembe a kedvenc íróm tollából: Link

Oféliáról ez a kedves történet jut eszembe a kedvenc íróm tollából: Link

Pont ezt akartam írni, hogy lehet, hogy tovább élnek, na de milyen áron?!

Szerintem Hari inkább nimfa vagy drüasz. A nimfák a szépség, a természet alkotó és tápláló erõinek megtestesítõi, különösen szép helyekhez vagy tájakhoz kötõdnek; otthonaik a hegyek, völgyek, hûs barlangok, ligetek, fák, patakok és folyók. A Drüaszok (dryasok, dryadok) a fák lelkei a görög mitológiában.
Ophelia tragikus lény, elméje elborult és vízbe ölte magát
Áki a házasságról nekem a régi vicc ugrik be - "A férfiak akkor tudják meg, mi az igazi boldogság amikor megnõsülnek, de akkor már késõ...
Évtizedeket éltem házasságban, felneveltünk négy gyereket, ilyen alapon sose kerültem volna szívmûtétre... arról nem beszélve hogy pont most, pár perce beszéltünk mobilon exnejemmel, felmerült hogy megeshet ideköltözik hozzám Tatáról HA elviselem dinamikus természetét. Azt mondjátok lehet hogy megnövekednek túlélési esélyeim vagy inkább hamar megüt a guta?
Ui: ha megtörténik a magányos "azt csinálok amit akarok" életemnek vége, lesz aki noszogasson hun ezért hun azért
"ne hagyd szét a dolgaid, ne gyere be csizmával" stb.

Nem akarod a neved Oféliára változtatni? Illene ehhez a remek avatarhoz! :-)
Áki, a Te szívednek már mindegy. Viszont jobb, ha tudod, hogy a házas férfiak tovább élnek szóló társaiknál.
" Tudjátok hogy a meggy, cseresznye, és a korai földi gyümik, mint a retek karalábé,a MÁLNA, az eper sok antioxidánst tartalmaz, és megvédi a szívünket? "
- A nõktõl is..?
- A nõktõl is..?

Az még jobb, nem is látszik ki az utcára. Egy gyufi-skatulyányit fel másztatnák a fára. Olyan gyönyörû, meleg az idõ is. Zivi tán csak nem lesz.
Nem szeretném vegyszerekkel meg keseríteni a gyümölcsöt, ha majd még egyszer lefújom, az csak lomb-trágya lesz, olyan N-K-P+ mikroelemek.Mg.-Zn.-Cu-Co, és a többi.
Tudjátok hogy a meggy, cseresznye, és a korai földi gyümik, mint a retek karalábé,a MÁLNA, az eper sok antioxidánst tartalmaz, és megvédi a szívünket?