Bár én nem szolgálhatok olyan magas tudományos nívójú válasszal, mint Salo, de a téma engem is nagyon érdekel és van is néhány ötletem. Ide írom õket, majd Salo, ha jelentkezik, korrigálhat.
Nemrégiben tudtam meg tanult kollégánktól (Met4ever), hogy a zonális áramlási szalag behullámzásához, örvényesedéséhez elengedhetetlen a megfelelõ hõkontraszt. Eddig úgy hittem, hogy a polárfronton ellenáramlásban mozgó hideg és meleg zonális áramlási szalagok sebessége ha elér egy bizonyos nagyságot, okvetlenül bekövetkezik a behullámzás és az örvényesedés.
Most már látom, hogy ez szükséges, de nem elégséges feltétele az amplitúdó megnövekedésének.
Tehát, valóban elképzelhetõ, hogy a kis hõkontraszt áll a háttérben.
Viszont azt nehezen tudom elképzelni, hogy a sarkvidék en bloc ne legyen elég hideg. (A téli hõkontrasztért feltehetõen fõleg a sarkvidék lehûlése a felelõs)
Munkahipotézisként fogadjuk el, hogy az örvényesedés, hidegleszakadás, következményes amplitúdó növekedés épp ott következik be, ahol sarki hidegmag van. Tehát körülírt, környezeténél jóval hidegebb terület a sarki hideg légsapkán belül. Ha egy ilyen hely van, akkor lokálisan igen mélyre szakadhat ott a hideg (és igen magasra felnyomulhat a meleg), az amplitúdó nagyon nagy lesz. Ha több helyen fordul elõ hidegmag, akkor több helyen növekszik meg az amplitúdó, kialakul a Rossby-pók képe. Az egyes hullámvölgyek valamivel sekélyebbek lesznek, mintha csak egy, maximum két helyen történt volna az amplitúdó növekedés.
Még egy dolog: feltételezhetõ, hogy az amplitúdó növekedése lelassítja a nyugati áramlási szalagot, mégpedig minél nagyobbra növekszik, annál inkább.
Vegyük ezek után azt az esetet, mikor a sarkvidék homogén módon nagyon hideg, azaz mindenhol nagy a hõkontraszt. Ilyenkor mindenhol leszakad a hideg, számtalan hullám keletkezik a nyugati áramlási szalagon, de mind csökevényes marad. A szalag megnövekedett amplitúdó híján, egyidejû nagy hõkontraszt mellett nagyon felgyorsul: bekövetkezik az az állapot, mikor nagy számú ciklon gyorsan vonul nyugatról keletre, miközben hátoldalukon nem szakad mélyre a hideg. Tulajdonképp a zonalitás speciális formájával lesz dolgunk. Nagyjából ilyen a polárfront képe az Antarktisz körül, bár lehet, itt nemcsak a déli sarkvidéknek az északinál egyöntetûbb hideg volta, hanem más tényezõk (szárazföldek, lassító terepalakulatok hiánya) is közrejátszanak.
Mindenesetre felmerül, a rémes 2006/2007-es tél "szuperzonalitását" többek közt nem a túl homogén arktikus hideg légsapka okozta-e.
Még egy triviális mechanikai meggondolás: ha "raffadt erõs", azaz gyors a zonális áramlás, akkor meridionálisra fordulásakor sokkal nagyobb a sebességváltozás, mintha lassabb lett volna. Tehát, a sebességvektorok elforgatásához lényegesen nagyobb erõre, áttételesen nagyobb energiára van szükség. A gyors zonális áramlás összehasonlíthatatlanul nehezebben fordul meridionálisra, mint a lassú! Talán ezzel függ össze az a megfigyelésem, hogy nagy téli hidegfelhalmozódás, következményesen nagyon felgyorsult nyugati áramlás esetén gyakran késik a hidegfront, a hidegelárasztás. Kissé vontatottan rendezõdik át az áramlási kép.
Ez 1978 december végén, és 1987 január legelején egyaránt megfigyelhetõ volt.