A problémát én ott látom, hogy ha mi klasszikus közelítõ módszerekkel szeretnénk leírni egy idõjárási eseményt, akkor - ha az adott idõpontban az idõjárást leíró függvények folytonosak, akkor számítógépkapacitás-növeléssel vagy finomabb felbontással tetszõleges pontosságot lehet elérni.
Viszont, ha a függvénynek szakadása, törése, ugrása van, ott óriási gondok merülnek fel.
Sajnos az elõrejelzések pont ekkro lennének érdekesek, pl egy frontfelület mentén vagy egy zivatarcella határán olyan nagy és hirtelen törés következik be, hogy ahhoz már nem lehet elég finom felbontást alkalmazni, gyakorlatilag ezeket én úgy képzelem el, mintha az adott pontban szingularitása lenne a függvénynek és így bármi kijöhet belõle a bemenettõl függetlenül.