Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ha valamely probléma megközelítésére alternatív útjaink is vannak, az csak elõnyös lehet. A nagyszerû felfedezések (s a numerikus modell ezek közé tartozik) általában magukban hordják azt a veszélyt, hogy abszolutizálják õket. Érvényességi körükön kívül is megpróbálják alkalmazni, mindent velük akarnak megoldani. Pedig, ahogy tanult, egykori mesterem mondta többször is: nem szabad egyetlen metódust, technikát sem kizárólagosként kezelni. Bár nem vagyok a kérdés profi szakértõje, elképzelhetõnek tartom, hogy a numerikus modellek hamnarosan elérik fejlõdésük végsõ határát. Persze, lehet még növelni az input adatok mennyiségét, finomítani a meglévõ programokon, újakat írni. Elképzelhetõ, hogy az elõrejelezhetõség jelenlegi, 2 hetes limitjét ezáltal sikerül, mondjuk, 3 hétre feltornázni. A lényegen mindez nem változtat: numerikus modellekkel több mint valószínû, a jövõben sem lehet majd több hónapra prognosztizálni, pláne nem napi bontásban. A módszernek ekkora az érvényességi köre, és kész.
Mind emiatt kell figyelemmel kísérni az alternatív prognosztikai eljárásokat, például az említett prediktor módszert. Attól nem kell megijedni, hogy légkörfizikai alapjai egyelõre nem teljesen kimunkáltak. A tudománytörténet számos példáját õrzi annak, mikor elméletileg kevéssé, vagy semennyire sem alátámasztott metódusok a gyakorlatban jól beváltak. Az elméleti háttér késõbb tisztázódhat, mint ahogy a zavaros, de praktikus eredményeket hozó alkimia is egzakt kémiává változott korunkra.
Persze, prediktorokkal sem lehet napi bontású elõrejelzéseket készíteni 2 héten túlra. Azonban ha a módszer kifejlõdik, jellemzõ makroszinoptikai helyzeteket láthatunk elõre, talán néhány hónapra is. S ez mindannyiunk hasznára válik.