Bőven volna mit javítani a talajművelésen, a vegyszer- és műtrágyahasználaton, és úgy egyáltalán a gazdasági és termékszerkezeten is. Az a helyzet, hogy azzal, amire negyven-ötven évvel ezelőtt még annyira büszkék voltak vezetőink, miszerint iparszerűvé tettük a mezőgazdaságot, sikerült tökön szúrni magunkat, de úgy rendesen. A soktonnás eszközökkel, az agyatlan műtrágya-használattal, a teljesen elhibázott tulajdonosi szerkezettel, a vízgazdálkodás teljes mellőzésével szétbarmoltuk a talajszerkezetet, de az állattenyésztésben is nagy kérdőjelek vannak, lásd például antibiotikum-rezisztencia.
Zászlónkra tűztük a mindenáron való fejlődést, nem lehet mást hallani, hogy folyton folyvást mindennek nőnie kell, de ahogy elnézem, per pillanat csak a LAM által néhány hozzászólással ezelőtt emlegetett barlangos testekkel ellátott, négylábú patás állat szerszáma növekszik, de az nagyon.
Én a magam részéről egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy egy választásunk maradt: melyik ujjunkat harapjuk meg. NINCS olyan, hogy fenntartható fejlődés, legalábbis úgy nincs, hogy minden marad a régiben, folyton csak növekszünk, és közben megőrizzük a környezetünk épségét is. Adná az ég, hogy tévedek, de szerintem egyelőre úgy tűnik, hogy olyan árat fizetünk a kényelmünkért, amit nem biztos, hogy megéri. 
Valami valóban hatékony megoldás kellene, de roppant gyorsan, mert ennek a jelek szerint nagyon nem lesz jó vége. A Kárpát-medence mindig hajlamos volt szélsőségeket produkálni magától is, de szerintem ebben nem kéne besegíteni.