A 8-as mellett Somlóvásárhely-Tüskevár környékén még kirakják, de Devecser-Ajka közt a nyílt részeken már nem nagyon. Még gyerekkoromból van egy emlékem, hogy apával kocsival mentünk és az iszkázi bekötőút leágazásánál hatalmas hófalak álltak, 3-4 méter magasságban lehetett a teteje. Talán 2013 tele volt. Azóta nem nagyon volt hófúvásos szitu, egyedül 2018 februárjában volt egy gyengébb. 2000-2018 között szinte minden év villantott valamit tél terén, még 2014 is az év utolsó reggelén.  2020 óta viszont szó szerint eltűntek a téli napok, fagyospárnák, nagyhavas szituk és a komolyabb hidegek is. Érdemes végigpörgetni a hőtérkép alatti éves abszolút Tmin térképeket.... 

Pedig az utóbbi teleken is lett volna lehetőség, csak mindig a legtrágyábbul jöttünk ki. Csak hogy egy példát hozzak, idén januárban leesett csaknem 20 mm eső, majd ahogy megjött a hideg átment hóba, elkezdett megmaradni, de elfogyott a csapi. Egy lepelre futotta, majd ezután közel két hétig télies hideg volt. Ha csak 5 cm hó megmarad akkor is simán behúzható lett volna egy-két -15 fok körüli éjszaka, hiszen még hó nélkül is 3 zord napunk lett. 

De mondhatnám a most novemberi havazást is, 0,3 0,7°C-ban leesett 13,6 mm, ebből 2 cm maradt meg, miközben 100 méterrel magasabban a Somlón már 15 cm-es hó volt. 

5 év alatt nem tudott kialakulni egy olyan helyzet, hogy hó felett nyugalomba juthasson egy jófajta lábas hideg. Ha volt hó és volt hideg, akkor jöttek a felhők. Valami mindig belerondított. 

A jövő hét tényleg izgalmas lehet, bár a hóesélyekbe még nem merülök bele. Jól néz ki az ecm és gfs 6-10 centis hava, majd utána a hideg, téli idő, de sajnos most már úgy vagyok vele, hogy akkor hiszem el, ha leesett. Az elmúlt 4 december kemény 3 db téli napot szenvedett össze, a minimum pedig -9,4°C volt. Nincs magasan a léc, ezt egy október is tudná hozni, szóval hajrá tél