Hát, akkor pöntyögök megint egy kicsit én nevet

A polar-split megtörtént, ezt már mutattam a térképeken. A sztratoszféra felsõ rétegeiben már ismét csökken a hõmérséklet (úgy 10 hPa magasságon, azaz 30 km körül); ahogy ez a major warming esetén történni szokott. 30 km alatt azonban marad a melegedés, ami továbbdolgozza magát az alacsonyabb légrétegek felé, a sztratoszféra legalsó szintjére. Ezen a szinten még melegebb lesz, és a melegedés még mindig tart; adatok alapján már a 200 hPa-os szintet is elérte (azaz kb. 14 km magasságot), ami extrém értéknek számít. A felsõ sztratosztférával ellentétben az alsó sztratoszféra melegedése várhatóan a következõ 2-3 hétben is fennáll majd, az egyre magasabb napállás okán akár a tavaszba nyúlóan is. Az is elõfordulhat (tapasztalatok alapján), hogy az alsó sztratoszféra hõmérséklete nem is áll vissza a normál szintre.
Ismét csak tapasztalatok alapján a következõkre kell/lehet számítani:
A major warming és annak hatása a nyugati irányitásra azt eredményezheti, hogy középtávon az erõsen meridionális irányítottságú idõjárás lesz jellemzõ. A ciklonok és anticiklonok ennek megfelelõen sokkal inkább észak-déli, mint a szokott nyugat-keleti pályán mozognak, sõt, nem zárható ki a retrográd rendszermozgás sem; hasonlóan alakul a légtömeg-advekció is, azaz a poláris légtömeg és a szubtropikus Ferrel-cella kölcsönhatása.
Ez elsõsorban az igencsak aktív idõjárásban nyilvánulhat meg, gyakori légtömegcserével, sõt, akár stacionárius légtömeghatárokkal. Kérdés ilyenkor, hogy elõoldali vagy hátoldali a helyzet. Ez még azonban nyitott nevet Ha a poláris légtömeg Rossby-hullámában egy hullámhossznyi nyugati eltolódás következik be, akkor garantált a tartós elõoldal. Ha nem, akkor február közepétõl akár egy újabb komoly téli idõszak is következhet. Meglátjuk nevet
(Egy szakmabeli azért lassan felvehetné a fonalat! nevet )