Igazából a leszakadások száma indiferens. Szerintem minden a futóáramlatok amplitúdójától és sebességétõl függ. Egy kis amplitúdójú, gyors futóáramlat a Ferrel cellában zonalitást eredményez, egy nagy amplitúdójú, ezért belassuló futóáramlás pedig "hagyja" felépülni a masszív anticiklonokat. Hiszen a ciklonok a zonalitást erõsítik azzal, hogy gyorsabb átkeverést tesznek lehetõvé a sarki és a trópusi levegõ közt. Ha valamilyen oknál fogva élesedik a kontraszt a Sarki cella és a Hadley-cella közt, akkor jó eséllyel nõ az átkeverés, a ciklogenezis és a zonalitás. Ha a hõmérsékleti kontraszt csökken a trópusok és a sarkvidékek közt, akkor pedig valószínû, hogy az átkeverés intenzitásával a ciklogenezis is alább hagy és nagyobb gyakorisággal alakulnak ki meridionális helyzetek. A hõmérsékleti kontraszt csökkenésére kiváló példa a trópusi övben a vulkáni tevékenység. Az 1887-88-as igen zord telek egyértelmûen kimutatható, hogy a Szumátra szigetén kitört óriási vulkán által a légkörbe jutó por által okozott besugárzás-veszteség miatt voltak.