Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Csatlakozom én is: gratulálok szabókának az immáron harmadik összetettbeli sikerhez, valamint Derick-nek és Oberleitung-nak szintén, kiélezett küzdelemben sikerült felállniuk a dobogóra.
Jár még a kalapemelés Váraljametnek is, aki remek hajrájával végül megelõzött. 
Továbbá elismerésem mindenkinek, aki részvételével emelte a verseny színvonalát. Tetszettek a bevezetett változtatások, köszönet a táblázatokért, statisztikákért.
Én elõzetesen aláírtam volna az 5. helyet, ugyanis nem mindig tudtam kellõen koncentrálni a versenyre, ezért is voltam viszonylag keveset jelen. (Így utólag köszönöm a három fordulógyõzelem utáni gratulációkat.
) A sorozat közepén ugyan több fordulón át vezethettem, azonban egy-két rossz döntéssel kicsúsztak a kezembõl a dolgok. A végén hazai pályán kockáztattam kicsit egy kevésbé várható forgatókönyvvel, hátha sikerül elõrébb lépni, hát nem jött össze, sõt. 
Jöjjön a nyári kör!