Gratulálok mindenkinek!
Mivel egész nap folyamatosan volt esély gyenge esõre, ezért bevállaltam a nagy kockázatot a legkevésbé csapadékos pár órára is, hátha véletlenül bejön. Ha nem teszem, az 20 pont, így csak 18, ha meg bejött volna, akkor 23. Ez mindenképpen jó eredmény, fõleg úgy, hogy egyéb elfoglaltság miatt eleve csak 1.0-val tudtam játszani. Sopronban így ezúttal is sikerült a jó szereplés. A mérsékelt szél is egy kockáztatás volt, amit az 1.0 miatt tettem meg. E két elemmel annyiból nem kockáztattam nagyot, hogy nem lehetett vele nagyot bukni, ellenben pl. a nem lesz csapadék megjátszásával, amit már nem mertem meghúzni, s ezt jól is tettem. Ezzel feljebb kapaszkodtam a 15. helyre.
Tartani kéne ezt a jó sorozatot. Nem lesz egyszerû.