Szerintem holnap még sehol sem lesz csapadék, mert szárazabb levegõ érkezik fölénk. Szombaton fõként északnyugaton már kialakulhat egy-egy zápor, zivatar (a délnyugati szél miatt a nyugati országrészben máshol nem valószínû csapadék szerintem). Éjszaka fõleg a Dunántúlon lehet elszórtan csapadék. Vasárnap is elsõsorban a Dunántúl északi és keleti felén számítok záporokra, zivatarokra.
Hétfõn aztán beindulnak majd az események. Eddig úgy néz ki, hogy hétfõ éjszaka-kedd hajnalban egy MKR haladhat végig a Dunántúlon, ezt már több GFS futás adja egymás után. Viszont a haladási iránya úgy tûnik dél --> észak lesz, így nagy kérdés, mely területeket fogja érinteni. Ha túlságosan nyugatra vonul, akkor minket telibe kap, de a Dunántúl keleti és középsõ felén már csapadék sem nagyon lesz. Ha középen vonul, akkor viszont itt és a keleti területeken lehet kevesebb esõ.
Kedden egy hasonló rendszer is látszik kibontakozni, mely már a Dunától keletre haladhat el. Persze ez még egy kicsit bizonytalan, illetve ez is csak egy észak-dél irányú sávban lehetne erõs.
Mindezt a GFS-re és saját tapasztalataimra alapoztam, majd meglátjuk beválik-e. (Kicsit sajna hosszú lett, de talán érthetõ. vidám)