És még hozzátehetjük azt is, hogy ebben a században májusban úgyszintén előfordult már kiterjedtebb fagy 2007-ben és 2011-ben is, de egy-egy napot itt a reptéren feljegyeztünk 2019-ben és 2020-ban is. 
Vagy említhetnénk az ellenkezőjét, a korai fagyokat is. 2013-ban október legelején több napon át -5 fok körüli értékek alakultak ki, nemcsak nálunk. De a legextrémebb helyzetek egyike az volt talán, amikor a 2018-as rekordmeleg, gyakorlatilag féléven át tartó nyarat hozó évben hopp, egyszer csak szeptember 26-án és 27-én évtizedek óta nem látott korai fagyok fordultak elő síkvidéken is.
Szóval ezek mindenképpen figyelemre méltó dolgok, akármilyen folyamatok is állnak mögötte.