Tegnap ápr. 10-én kedden semmi extra nem történt, de az utóbbi évek elcseszett áprilisai után ezt is meg kell becsülni.
Késő délutánig sok felhő volt az égen, majd csökkent a felhőzet.
Kora délután, délután néhány órán át erős gomolyfelhősödések voltak, dny fele zivatarok alakultak ki, melyek hallatták a hangjukat, de nem értek ide. Végül meg lett az év 2. zivataros napja nálam.
Délután 3 h körül dél felől betalált egy elgyengülő zápor, de így is 5 perces intenzív záport produkált.
Vártam, hogy a közelben lecsapjon a villám, de ez nem történt meg. 1,2 mm lett a napi összeg.

A szél szokás szerint jellemző volt, napközben élénk, olykor erős dk lökésekkel. Wgmax : 48,7 km/h lett.