Azt hiszem fején találtad a szöget! Igen kifejezetten sasolom a szelet, van a ház előtt a parkban több fekete kínai nyárfa, és jegenyenyár, hatalmas platán, csodálom ahogy meghajolnak a természet ereje előtt nevet Egyszerűen én is oda vagyok az ilyen viharos, esetenként akár orkán erejű szelekért. Tudom károkat okoznak, de én mindig figyelem és mérem a szélirányt, az észlelésben sem hagynám ki sose, hogy épp mekkora az alapszél, és a lökések ereje.

Kecskemét szélcsatorna éppenséggel, itt elég erős, nem ritkán viharos északnyugati szelek vannak, az összes fa Kecskeméten meg van dőlve valamilyen szinten északnyugat felől. A nyári viharok idején is többnyire onnan kapunk hatalmas erejű kifutó szeleket.

Tavaly nyáron 1 kivételes alkalom volt június 21, mikor diónyi jéggel tört ránk a szupercella, és furcsa módon délkeleti, keleti erősen viharos, időnként orkán erejű lökéseket produkált. Fakidőlések, megbontott háztetők voltak városszerte, főleg a város keleti részén.

Rá pár napra 25-én ellentétes irányból északnyugatról, nyugatról érkezett egy MKR és szintén viharos, olykor orkán erejű széllel járt. Az a 2 nagy vihar volt tavaly nyáron itt, ami fákat döntött, és vitt mindent, a városi bódékat is széthányta.

Aztán Nárcisz október 29-én pár órán át úgy a front vonalnál voltak 80-90 km/h lökések, majd este viharos alapszél mellett 5 órától, tombolt este 9-ig folyamatosan, ebben a viharos 70-75 km/h alapszél mellett, voltak 100-120 km/h közötti lökések. Én mértem 122 km/h-át is, de a hivatalos reptéri mérés 113 km/h volt. Annyi fa nem dőlt ki, mert már nem volt olyan lombkorona, de ha van, akkor sorra dőlnek itt a fák a ház előtt. Nárcisz nálam az Emmánál vagy a Kyrillnél sokkal vérmesebb volt. Szóval rengeteg széladattal rendelkezem nevet Ez csak töredéke annak nevet