Érdekes volt ez a ciklon. Érkezése elõtt ki mert volna arra tenni, hogy akkor lesz a középsõ országrészben kiterjedt havazás, amikor középpontjával éppen észak felé haladt, majd megtorpant a Tiszántúlon és fokozatosan tekeredett ránk a melegszektor? Az OMSZ-t is elég rendesen szétszívatta ezzel a síkvidéki havazás eséllyel, mert amikor szerda délben oly szépen havazott síkvidéken rögtön azt hitték, hogy csütörtökön a hidegadvekció mellett még inkább bejátszhat a szilárd halmazállapot és a megmaradás. Megnézve a szerda és csütörtök déli budapesti felszállást:

Link
Link

Egyrészt a mérsékelt szelek a határrétegben, illetve a viszonylag kiegyenlített hõmérsékleti eloszlás, ami a Budapest környékén megfigyelhetõ arra az idõpontra is, amikor kezdett túlsúlyba kerülni ismét a folyékony halmazállapot szerda délben, de elõtte nem sokkal intenzíven havazott..

Ehhez képest ahogy a ciklon megindult délkelet, kelet felé... úgy megnyílt az út a markáns hidegadvekció elõtt és ennek ellenére áztatott minket az esõ, idõnként egy-egy hópehely azért keveredett bele, de roppant meglepõ módon még csütörtök estére is az esõ szenvedett. Pedig a T925 1,2 fokkal volt hidegebb, mint szerda délben (Szerda: -0,3, csütörtök: -1,5 fok) és T850-en majdnem 3 fokkal lett hidegebb, mint amennyire hideg szerdán volt (-3 fok, csütörtökön -6). Viszont az alsó 200 méteren bukott el történet, ahol a szerdai 1 fok helyett 1000-950 HPa magasságok között brutális 4 fokok tomboltak nevet Az ismert szélerõsség mellett pedig ez szépen legyilkolta a hópelyheket. No sebaj, majd november közepétõl lehet megint próbálkozni, addig remélem lesz strandidõ és zivatar bõven. nevet

Azt sajnos nem tudom felfogni, hogy miért lett olyan "meleg" alacsonyszinten. Lehet köze a fõnhöz?