A szerdai figyelmeztetõ elõrejelzésrõl van szó, amiben szó szerint ki volt emelve a Mátra-Bükk, a Mecsek és a Dunántúli-középhegység keleti fele, mint olyan területek, ahol jelentõs hó várható. Én utána facebook-on jeleztem az OMSZ-nak, hogy szerintem a nyugati hegyeket is beleírhatták volna (illetve a Dunántúli-középhegységnél felesleges a "keleti fele" megkötés), hiszen éjfélre már ott is lesz hó bõven. Akkor azt válaszolták, hogy szerintük ezeken a helyeken csak éjjeltõl hull jelentõsebb hó. Ez egyrészt minden modellnek ellentmondott, hiszen délutántól várták a csapadékot esti maximummal, másrészt pedig be sem jött, hiszen éjfélig már leesett a csapadék zöme nyugaton is.

Engem az egyébként nem érdekel, hogy lakott vagy nem lakott hegyeket emelnek-e ki, lévén, hogy a Mátrában, Bükkben is vannak lakott részek, a Dunántúli-középhegységben pedig pláne (a Kõszegi-hegységben viszont nem). Pusztán szakmailag volt inkorrekt az elõrejelzés.

Illetve így utólag mondtam azt ma, hogy Vas megye északnyugati részeire is mehetett volna egy hófúvás riasztás, hiszen elég komoly volt a helyzet, még baleset is volt miatta. Bár ezt elõrejelezni nem nagyon lehetett, hiszen síkvidékre inkább tapadó hó volt várható, de ott le tudott annyira hûlni a levegõ, hogy a teteje már porhavas jellegû lett.