Bioszféra
Kérdés az, hogy az erõforrásokat fel tudjuk-e valaha is használni normálisan, vagy továbbra is eldobható tárgyak meg a pénzmozgások jelentik majd a világgazdaság akapját? A döbbenet az, hogy véletlenül se a munka az, amibõl meg lehet élni, hanem a seftelés. Ha a munkának lenne értéke, s visszaszorulna a más módon pénzhez jutás, akkor a parasztnak is lenne becsülete újra. Egy áram és benzin nélküli világban milyen sok ember ráérne kapálni! :-)Már persze, ha enni akarna...
A kérdés nem az, hogy kipukkad-e a lufi, hanem az, hogy mikor, s mekkorát szól majd a pukkanása...
A ma meglévõ függõségi viszonyok - legalábbis az ún. nyugati kultúrákban - totál elszakadtak a természetes folyamatoktól, ezért is jelenti a kiutat egy term.csapás után a pénzbeli segítség, ahelyett, hogy pl. a segíteni tudó a probléma helyszínére menne s a két kezével próbálna segíteni. Városban ez elég nehézkes lenne, persze, de az ember eleve nem sokezres - milliós - csoportokra hitelesített faj, hanem kisközösségi létre. Néhányszáz fõ, akik ismerik egymást, ahogy egy faluban lehetséges, vagy inkább volt pár évtizede még, egy maroknyi ember sokkal jobban együtt tud mûködni, mint a tömegek. (Történelmi példák sokasága áll a tömegek együttmûködési kudarca mögött...)
A kisközösségi lét, mint a jövõ kivihetõ életformája, megnyilvánul abban is, ahogy bánnak a környezetükkel. Elég, ha pl. egy szépen rendben tartott kis falucska fõutcáját nézed összehasonlítva mondjuk a József körúttal...
Másik a családok összefogása. Nem az kell, hogy a Ricsike kimenjen Svédországba szoftverfejleszteni s skype-on integessen minden péntek este a maminak, hanem az, hogy helyben találjon munkát, amivel javára válik a családjának is, hisz a puszta jelenlétével segíteni tud, ha szükség van rá.
Most tényleg ott tartunk, hogy pár év és nem lesz, aki lefedje a brókerek háztetejét, mert aki ácsnak állt volna, az most valami büfészakon egyetemet végzett munkanélküli.
Ami miatt meg jó volna tényleg a természetes gazdálkodási módszereket preferálni, az az, hogy elõbb-utóbb tényleg nem lesz más, nem lesz permet, mûtrágya, stb.
A kérdés nem az, hogy kipukkad-e a lufi, hanem az, hogy mikor, s mekkorát szól majd a pukkanása...
A ma meglévõ függõségi viszonyok - legalábbis az ún. nyugati kultúrákban - totál elszakadtak a természetes folyamatoktól, ezért is jelenti a kiutat egy term.csapás után a pénzbeli segítség, ahelyett, hogy pl. a segíteni tudó a probléma helyszínére menne s a két kezével próbálna segíteni. Városban ez elég nehézkes lenne, persze, de az ember eleve nem sokezres - milliós - csoportokra hitelesített faj, hanem kisközösségi létre. Néhányszáz fõ, akik ismerik egymást, ahogy egy faluban lehetséges, vagy inkább volt pár évtizede még, egy maroknyi ember sokkal jobban együtt tud mûködni, mint a tömegek. (Történelmi példák sokasága áll a tömegek együttmûködési kudarca mögött...)
A kisközösségi lét, mint a jövõ kivihetõ életformája, megnyilvánul abban is, ahogy bánnak a környezetükkel. Elég, ha pl. egy szépen rendben tartott kis falucska fõutcáját nézed összehasonlítva mondjuk a József körúttal...
Másik a családok összefogása. Nem az kell, hogy a Ricsike kimenjen Svédországba szoftverfejleszteni s skype-on integessen minden péntek este a maminak, hanem az, hogy helyben találjon munkát, amivel javára válik a családjának is, hisz a puszta jelenlétével segíteni tud, ha szükség van rá.
Most tényleg ott tartunk, hogy pár év és nem lesz, aki lefedje a brókerek háztetejét, mert aki ácsnak állt volna, az most valami büfészakon egyetemet végzett munkanélküli.
Ami miatt meg jó volna tényleg a természetes gazdálkodási módszereket preferálni, az az, hogy elõbb-utóbb tényleg nem lesz más, nem lesz permet, mûtrágya, stb.