Látom pazar eszmecsere folyt (én nem nevezném hitvitának) amíg dolgomat tettem, meggyõzõ és fõleg intelligensen visszafogott érvek hangoztak el pro- és kontra. Nem akarok "döntõbíró" lenni, mindkét oldal helytállóan érvelt, kiki a maga szemszögébõl, az utsó véleményem lesz a témában nevet
Említettem, megkereszteltek, konfirmáltam, de nem vagyok vallásgyakorló, se hívõ se ateista. Több, különféle korú (vett-kapott-örökölt) Bibliám van, Ó- és Újszövetséggel egyaránt. Elolvastam õket és még számos vallási anyagot, a különféle vallások pszichikai "eszközei" érdekeltek miért képesek felnõtt emberek a XXI. században is térden csúszni, "mea culpa" mellüket verni. Ha hiszitek, ha nem, vettem a fáradtságot és végigolvastam õket. Véletlen sem akarok senkit megbántani, ahány Újszövetség, annyiféle értelmezésû változat létezik az igehirdetõ szándéka szerint alakítva, de a teljes Bibliáról köztudott, számtalanszor átírták ("aktualizálták"). Igen sokáig latin nyelvet használtak, melybõl egy kukkot sem értett az egyszerû hívõ, annyit tudott amennyit "lelkiatyja" jónak látott mondani. Miután a latint részben félretették, ma sincs másként, a hívõ véleménye nemigen számít, a dogmákat fogadja el "gyermeki alázattal" ami az önkényuralmi rendszerek "eszme-elfogadtatására" emlékeztet. A lelki vezetõk majd megmagyarázzák hogyan is kell értelmezni a téziseket helyes módon és fizesse be az egyházadót mint a szakszervezeti díjat anno az "átkosban". Én ma is fizetem az ágostai hitvallású reformata (ismertebb néven evangélikus) egyháznak az adót - HÁLÁBÓL, mert félévesen elhalt kishúgom temetését megtagadta a katolikus pap, mondván hogy nincs megkeresztelve, egy evangélikus pap vállalta a temetést. Ez még az 50-es években történt. 1991-ben elhunyt édesanyám, kívánságára katolikus végtisztességel akartuk eltemetni. Egy közismert nagy templom körzetébe tartozott. A templom idõs papja megtagadta kérésem, mondván hogy nem fizetett egyházi adót és sosem látta édesanyámat misén, pedig én tudom, titokban eljárogatott olykor, a karácsonyi misékre engem is elvitt. Ekkor kapcsolatba léptem "fõnökével" a püspökkel, láss csudát, aznap este rámtelefonáltak hogy édesanyám megkapja a katolikus temetést. Másnap három pap is megjelent a temetésen. Miért kellett ehhez a püspökig elmenni? És a felebaráti szeretet-megbocsátás hol van? Édesanyám katolikus iskolába járt, szigorú penitenciát kapott hitoktatójától, mert megkérdezte miért kell letérdelni a szentek szobra elõtt, hiszen "faragott képek" elõtt térdepelni bálványimádás.
A vallások kialakulása az "esõcsinálókkal", sámánokkal kezdõdhetett akik a törzsfõnökök hatalmát segítették mintegy pszichológusként és "szóvivõként". Majd jött a többistenhit melynek vége felé senki se tudta mikor melyik istenségnek áldozzon, egyedül való Isten kívánságait teljesíteni és tisztelni egyszerûbb. Nem vitatom a különféle vallások papjai között voltak és vannak elhivatott gondoskodó emberek. Némelyik karizmatikus önzetlen ember, de tisztelet a kivételnek, többsége ugyanolyan esendõ ember emberi hibákkal mint akárki. Kevés valóban kiemelkedõ önzetlen ember említhetõ, emberségükért tisztelem Assisi Ferenc, Nérai Fülöp, Teréz anya személyét. A csodák? Összemérhetõk Szent Januárius vérének leleplezett manipulációjával. Ha akarom, véletlen, ha akarom csoda hogy sikerült lefényképeznem Assisi Ferenc tombáját a nagyon kevés fény ellenére, mert egy német turista ugyanabban a pillanatban vakuzott. A híveik fölött Isten nevében (visszaélõ) korlátlanul uralkodó hírhedt szektavezéreket nem is részletezem, de náluk csúcsosodik ki a legjobban mire is használható bármely vallás. Nem vetem meg a hívõ embereket, szívük joga hogy egy misztikus emberfölötti gondoskodó lényt tiszteljenek lelki támaszként nehéz perceikben hozzá fordulva. Az ateistáknak "nincs kihez" fordulni, de tán nincs is szükségük rá, mert józan eszükkel is elboldogulnak a világban. Mindegyik vallás saját egyedülvalóságát hirdeti, nyomatékul a rómaiak elégették a zsidók és keresztények mûveit, a zsidók a keresztény és pogány könyveket, majd a keresztények azokat melyeket zsidók, pogányok és eretnekek írtak, Granadában Ximenes püspök ötezer Koránt dobatott tûzbe, az angol puritánok végtelen sok katolikus irodalmat égettek el, Svájcban Zwingli tûzbe dobatta a katolikus könyveket, Luther és Melanchton máglyát rakatott Zwingli írásaiból, a katolikusok elégették a protestáns bibliákat, Kálvin a katolikusokat. Mégis, kinek volt igaza?
Tévelygéseimmel nem akartam senki világszemléleti meggyõzõdését megsérteni, ha megtettem volna, kérem felebaráti megbocsátását. Az elõzõekben az emberiség intellektuális változásának "túlélése érdekében" szükséges voltát firtattam a józan ész nevében.