Okos, bölcs és jószándékú embernek tartom Máté Imrét és hiszem azt is, hogy õ meg a régi valódi táltosok sokat tudtak és adtak tovább Istenrõl. De a Yotengrit mitológiájában nem hiszek, azt badarságnak tartom. Nem hiszem, hogy az õsi magyar mitológiában ilyen idegen kifejezések lettek volna, mint pl. a "yotengrit -fõleg így, y-nal. Sokkal inkább hiszek abban, amit a néphagyomány megõrzött, meg Dr. Varga Tibor jogtörténésznek, a Szent Korona Tan jeles kutatójának, aki szerint a magyarság a kereszténység felvétele elõtt már majdnem keresztény volt, így a Krisztus-hit (az ószövetségi zsidó mellett) a mi õsi vallásunkat is beteljesítette, annak új és igaz értelmet adott és a magyarság küldetését megerõsítette. (A zsidók viszont nem hittek neki, illetve aki hitt, az hamar beolvadt más népbe). Tulajdonképpen az õsmagyar vallás továbbfejlõdött kereszténységgé. Miután Krisztus kereszthalálával és engedelmességével szeretetbõl megváltott minket s feltámadásával visszajött közénk, tulajdonképpen minden egyéb hitbeli kérdés csak hasznos körítés lett, legyen az õsmagyar hit vagy ószövetségi tanítás. (melyek persze szintén fontosak az ember helyes életszemléletének, életmódjának kialakulásához és az érzelmi kötõdéséhez valamint a lelki élethez, de mindezeknek a közepén a kereszthalál-feltámadás-megváltás-üdvözítés kell hogy álljon, Krisztussal). Nos, ezek után szerintem nem jó dolog úgy keresni õseink hitbeli bölcsességét, hogy lemondunk arról, aki az egészet beteljesítette. (vagyis Krisztusról és az õ áldozatára méltóképpen emlékezõ és azt tovább éltetõ egyházról)
Még annyit, hogy a Szûzanya származásának firtatását részünkrõl, magyarok részérõl feleslegesnek tartom, mert mióta Szent István felajánlotta neki a Szent Koronát, azóta számtalanszor emlékeztetett már rá, hogy õ anyailag szeret minket, vagyis magyarként. ennél több bizonyosságot szerintem felesleges keresnünk.
Azon is kár agyalni, hogy Krisztus zsidó származású volt-e vagy sem. Tanítását a zsidó tanokhoz viszonyította akár pozitívan, akár negatívan. Ezt úgyis el kell ismernünk. A zsidók vallása -amely erõsen meghatározza a zsidó nép identitását- viszont kivetette magából. Ezt meg nekik kell elismerniük és jó, ha mi is szem elõtt tartjuk.