Teljesen bizonyos, hogy semmilyen módon nem kell tanítani a repülést a kismadaraknak. Bátoríthatják arra, hogy távolodjanak el a fészektõl, de ez inkább amolyan nógatás, hogy merjék használni a testi fejlõdésük alapján illõ ösztönösen meglévõ mozdulatokat. A kismadár elõli szülõi menekülés arról szól, hogy a szülõ kimerültségig (halálig) kapná a gyerektõl a követelõzéseket, viszont, ha elpusztul, nem lehet következõ fészekalj, így a majdani következõ gyerekei érdekében is csökkenti az ellátást a madárszülõ, ha már eljön az ideje.
A madárszülõnek a szülõi ösztöneivel együtt megvannak a saját létfenntartó ösztönei is, amelyek a szülõi gondoskodás idején háttérbe szorulnak, hormonális és hasonló okokból. Amíg a kismadár picike, a csõre óriási a kismadárhoz képest, a csõr szélén élénk színû bõr van, ami pár nap/hét alatt visszasorvad. Ez a színes karimájó hatalmas ûr, amit mutat a kismadár a szülõnek, ez ösztönzi a szülõt a folyamatos kukacellátásra. A kismadár növekedésével egy csomó képességre pusztán a testi fejlõdése által szert tesz, így van ez az önellátás képességével s az ezzel együtt járó röpképességgel is.
A szülõ addig etet, míg ezen képességek nem kerülnek olyan túlsúlyba, hogy a kismadár már képes legyen maga is megélni.
Sok madárnál az etetés nagyjából el is marad, mivel már a frissen kikelt is tud egyedül csipegetni, lévén, hogy járóképes. A kacsák, kiscsirkék ilyenek. A szülõ gondoskodása ez esetben a védelemrõl szól nagyjából.