Tegyük hozzá, hogy a kilátó alá kuporodni sem volt a legjobb megoldás. Ha nincsen a közelben semmi jármû (a bicikli ebben az esetben sem az) vagy rendes, zárt építmény, akkor fáktól 5-10 méteres sávban érdemes leguggolni - öt méteren belül túl közel lenne az ember, tíz méteren túl pedig már nem nyújt kellõ védelmet a magasabb fa statisztikailag (persze tökéletes védelem soha sincs villám ellen).

Persze az egyetlen igazán elfogadható megoldás azonnal elpucolni, ha az ember zivatart lát közeledni, és nincs fentemlített menedék a közelben.

Az életre szóló élményrõl: nem ám bekrepálni a legrosszabb a villámcsapástól, azt észre sem veszi az ember (bár még nem nagyon nyilatkoztak ezügyben az érintettek), hanem túlélni, de a villámcsapással járó, elég gyakori, maradandó károsodást (állandó fáradtság, fejfájás, végtagfájdalom, egyéb idegrendseri zavarok stb.) cipelni egy életen át. Nem érdemes "butának" (te írtad így) lenni.

Tudom, hogy én magam is sokszor prédikáltam már itt errõl, biztos unalmas, de szerintem nem lehet elégszer leírni még egy ilyen közösségben sem, ahol egy régesrégi tag is képes nyári gumival elindulni átautókázni az országon a hóviharban. Hátha egy gyerek olvassa, és elgondolkodik rajta.