Taki, ismerem ezt a helyzetet. Én szállodában dolgozom, a puszta közepén (Lajosmizse-Gerébi Kúria). Ugyanígy jártam a július legelején felettünk átvonult zivatarzóna kapcsán. Már reggeltõl látszott, mi és milyen sebességgel robog át az országon, de senki nem hitte el, amikor mondtam, nagyon durva vihar lesz. Kivéve két német lovas vendéget, akiknek nem javasoltam, hogy 10-kor induljanak a szokásos lovastúrájukra, hanem tegyék inkább át estére. Megfogadták a tanácsot, és lehet, hogy az életüket köszönhetik neki.

Amikor már (délben) sötétedett, a többiek akkor is csak azt gondolták, olyan átlagos zivatar, mint a többi. Akkor elkezdtem személyesen becsukogatni az ablakokat, és erélyesen felszólítottam a gyermek lovastáborunk vezetõjét, hogy azonnal szedjenek össze mindent, amit a szél mozdítani bír és tereljék a gyerekeket biztonságos helyre, mert max 10 percünk van. 5 perc múlva lecsapott a szél, az elsõ lökéssel elszállt egy 90 éves akácfa, vele együtt egy villanyoszlop, aminek a betonlába tört ketté. Törtek az ágak, dõltek a fák, mi pedig szélárnyékból, szinte páholyból néztük végig a teraszról. Félelmetes volt testközelbõl látni a természet tombolását. A szállodához vezetõ bekötöúton 10 méterenként voltak keresztbe dõlve a fák, közöttük személyautók, busz, kamion. A tûzoltók 2 órányi munkával tudták csak járhatóvá tenni az utat. Áram csak estére jött vissza, telefonunk pedig másnap reggel.

Azóta kicsit jobban hallgatnak a szavamra, ha mondjuk szabadtéri rendezvényt csinálunk, vagy bármi ooyan van, amit idõjárás befolyásol. Nálunk pedig ez mindennapos.