A vasárnapi idõjárásról nem esik szó, pedig véleményem szerint az ország egy É-D tengelyû középsõ széles sávjában jó esély lehet néhány cm-es hótakaró kialakulására jelen állás szerint. Lehet, hogy nem lesz hosszú életû, de mégis az eszünkbe juttathatja, hogy tél van és nem tavasz. laza
A harmatpontok elég alacsonyak lehetnek ahhoz, hogy az érkezõ csapadék hamar levigye a nappali bõven pozitív értékeket fagypont köré, illetve az alá. A 850 hPa-n elhelyezkedõ légréteg a hóra esélyes területeken nem érdemel különösebb említést, hiszen most úgy néz ki, hogy nem lesz vele gond. A T925 hPa már viszont kérdésesebb, én a Dunántúl keleti feléig vagy maximum a Duna vonaláig várom a pozitív hõmérsékletének benyomulását. (A csapadékmennyiségben is sok még a kérdõjel, jelenleg a GFS 2x annyit vár pl. a térségemre, mint az ECM, ezutóbbi meg kissé enyhébb levegõt is.) Na, aztán lehetnek olyan a modellek által nem mutatott légrétegek, amelyek miatt lehet, hogy itt fog bukni az egész, de ezeket nézve a nyugati megyék kivételével sokak számíthatnak legalább látványhavazásra majd. nevet Én reménykedek benne, normális (nem ipari) havazást 23-án láttam utoljára. nyelvnyujtas