Fotóiskola
Fotóinfó
Ajánlott M42-es objektívek: Link
Igazából nem tudom, hogy mely fórumoktól vették el a jogát. A mostani struktúrát már nem ismerem. Az okokat sem ismerem, csak sejtem, de ezt itt semmiképp se fejtsük ki. Ez nem az a hely.
A fotóiskola fórumjogát? Na azt meg mivel érdemelte ki?
Noli, köszi, hogy megnézted a képet, és örülök, hogy tetszik!

Gondoltam szólok, hogy Nyulinak (is) elvették a fórumjogát, így egy ideig nem fog tudni válaszolni, hozzászólni ehhez a fórumhoz sem. A visszatéréséig legyetek türelemmel!
Na, ezzel én is így vagyok: évek óta hajtottam egy fix 400-as lencsére; míg nem volt, addig az 55-200-assal próbálkoztam. Hónapok óta megvan a 400-as és még egyetlen képet nem lõttem vele.

Képstabit jó fényviszonyok között és állványon nem érdemes használni: többet árt, mint használ.

Ha már elõjött a téma 
Még tavaly májusban kérdeztem itt a fórumon hogy melyik objektivet ajánljátok: sigma 150-500 vagy 120-400
Tavaly év vége fele végül lecsaptam - többek között az itteni vélemények alapjan - a 120-400-ra.
Persze ahogy az lenni szokott, azóta nem sok lehetõségem adódott igazán intenzíven használni. Amikor jó idõ volt, akkor dolgoztam, amikor meg ki tudtam volna mozdulni akkor rossz idõ volt.
Nade pár tapasztalat amit azóta szereztem ezzel az objektívvel.
Kevés fénynél, nemsokkal naplemente után (ahogy Noli is írta a 150-500nal) az autófókusz sokszor csak keresgél de nem talál semmit. Normál esetben viszont gyors és nekem pontosnak is tûnik.
A képstabilizátor jól mûködik, de ha sok fény van, akkor rájöttem hogy jobb ha kikapcsolom, mert csak elrontja a képet.
Igyekszem ma még feltenni pár képet eredeti méretben (ha odajutok az asztali géphez).

Srácok, gyilkosságra sorakozó nálam, sorszámot húzzatok :-)))
Az a piszkosfehér "galam" vörös mintás, az egyik legrondább színváltozat, de Nyulinak sikerült a vörös talajjal szuper képet kreálnia belõle :-)
De azért tényleg odacsapok, ha egy ilyen rettetes férget, mint a parlagi "galam" legerléznek.
Palui, ez a kép csoda egy ötlet volt!!! Nagyon tetszik!

Köszönöm a röpke elemzést, próbáltam javítani a dolgokon, de majd a gyakorlatban is figyelek rá
Virág: a lakásban szekrény tetején van ezért volt vaku, bár lehetett volna más megoldás is a fényre, igaz.Itt legalább levelek is vannak:
Link
Kutyus: igaz, úgy néz ki valamit mindig lehagyok szegény jószágokról, múltkor a cica bajsza, most meg...Hozzáteszem a semmiból került oda és örülök hogy lekaphattam, csak belesett a vízbe és már futott is
Margit híd, akkor így jó lenne? Link
Pohár:Link
Mátyás-templom így?:Link
Cipõk, hát vagy 20 képet készítettem, de majd látod a rakpart is ferde, ezért beáldoztam a hidat, de van ilyen is:Link
Kacsa, igazad van, figyelek rá.
3511:Link
Még egy pár kép :
Link
Link
Kicsit ferde:Link
Még egyszer köszönöm az észrevételeket, egyébként már járok fotós tanfolyamra, de itt is kíváncsi vagyok a véleményekre, tanulni senkitõl sem szégyen

A tegnapi Metnet találkozón kerestem a megfelelõ témát a fotópályázatra... nem találtam 
Így csak lövöldöztem. Az egyik
Link Szabadság szobor

Így csak lövöldöztem. Az egyik

Mostantól csak a képek sorszámával fogok hivatkozni. :-)))
(Kösz a helyesbítést!)
Nyuli, :-)))
(Kösz a helyesbítést!)
Nyuli, :-)))
Most jutottam hozzá, hogy megnézzem a képeket, jöjjön egy kis elemzés (ráérek
)
Virág: A motívum a harmadolón van, ez jó, de ezzel feláldoztad a leveleket. Ilyenkor célszerü a virágot beljebb tenni, hogy a levelek ne legyenek levágva, vagy pedig zoomolj mégjobban a virágra, hogy a levelekbõl alig látszódjon valami. Az éles árnyék picit zavaró (direkt vaku?); próbálj közvetett fényt használni. Az élesség egy picit mellément; mivel a virág csak ritkán szalad el, ilyenkor jobb állványról, de akár babzsákról fotózni.
Kutyus: lábak?
Margithíd: tetszik, szokatlan, ezért érdekes perspektíva. Esetleg ügyelj arra, hogy a hídív pontosan a kép sarkából induljon, úgy még határozottabb lesz a kép.
Margithíd2: túlságosan sokminden van a képen, nyugtalan, nem tudom eldönteni, hova nézzek.
Pohár: igazi kontraszttéma - FF-ben próbáltad már?
Mátyás-templom: mint Margithíd2
Cipõk a rakparton: WOWWWWWWWWWWWWWWWWWW! Szuper perspektíva, szokatlan téma, remek. Ha esetleg még a Lánchidat is egyenesbe hozod, tökéletes lesz. És itt is ajánlom a FF megmunkálást, ez a kép nem a szinekrõl szól. De mégegyszer: NAGYON tetszik!
Kacsa: a ködös téma jó, de próbálj egy alacsonyabb nézõpontból fényképezni, sokkal érdekesebb lesz.
A ködös képek közül a 3511 tetszik, FF-ben talán még hatásosabb lenne.
Madáretetõ: aranyos
Bogyók: kellemes életlen háttér, kellemes szinek, tetszik.
Galamb: jó kép, nagyban kimondottan jó.
Hát, ezek jutottak eszembe, remélem, nem túl kemény a kritika - de mindenképpen segítõ szándékú

Köszi, srácok, a végén alig akartam visszaadni az üvegeket
A 120-300 nagyon megfogott... csak ne lenne olyan szemérmetlenülmarhadrága
Tomi: A falnál ülõ galamb 5,6, a többi 2,8-as blendével készült a 120-300-zal (a másikkal minden kép 6,3). A 150-500 valóban nagyon jó, de sok fény kell neki és az AF néha pumpál, nem olyan biztos, mint a 120-300, a stabilizátora fényévekkel gyengébb. A 120-300 az ágak között ülõ verebet simán, azonnal élesre állította.
Ami elgondolkodtatott, az az Ervin által említett gerlés kép a 150-500-zal (köszi Ervin, szerintem a legjobban sikerült kép
), ezen nagyon jó a képminõség.
Bebe: igen, itt vannak az üzenetek, de még nem nyitottam meg õket, holnaptól állok neki.
Dzsibzon
A karnyújtás 1 óra autóút, és én nem szeretek autózni. De amúgy igazad van

Tomi: A falnál ülõ galamb 5,6, a többi 2,8-as blendével készült a 120-300-zal (a másikkal minden kép 6,3). A 150-500 valóban nagyon jó, de sok fény kell neki és az AF néha pumpál, nem olyan biztos, mint a 120-300, a stabilizátora fényévekkel gyengébb. A 120-300 az ágak között ülõ verebet simán, azonnal élesre állította.
Ami elgondolkodtatott, az az Ervin által említett gerlés kép a 150-500-zal (köszi Ervin, szerintem a legjobban sikerült kép

Bebe: igen, itt vannak az üzenetek, de még nem nyitottam meg õket, holnaptól állok neki.
Dzsibzon

Köszi
Igazából azért teszek fel képeket, mert a véleményetekre vagyok kíváncsi, mert én csak szeretek fényképezni, hátha meg is tanulok
Csak nem nagyon kommentálják õket

Az utolsó elõtti, piszkosfehér gerle... Wáh!
Satya, szintén az utolsó elõtti, látványos, ahogy õkelme elfelé készül. :-) Ez is jóság: Link !
Ma pár perc erejéig kipróbáltam néhány tükrös gépet az Aréna Saturnjában. Sok tesztet, specifikációt olvasok, mégis meglepett pl. az 5D Mark II mérete. A súlya sem kutya... Viszont a keresõ mindent visz. :-) Ám az is biztos, hogy nekem az életben nem lesz FullFrame tükrösöm. Lehet, hogy csak nagyon megszoktam a "pillekönnyû", markolat nélküli E420-amat, de egyszerûen brutális mekkora is egy-egy komolyabb gép. A D7000-et is kipróbáltam, hááát, necces...
Néhány komolyabb kompaktot is megnéztem. A Pana LX5, mint valami kis ékszerdoboz, gyönyörû és nagyszerû gép! Szintúgy az Oly XZ1.

Köszönöm a gratulációkat.
Nyuli: Klasz gépet újítottál, jók nagyon a tesztképek. Amúgy neked ott az Alpok egy karnyújtásnyira 3m havakkal.
Kempeter: Örülök, hogy kedvet csináltam a képeimmel. Jó túrázást.

Lélegzetelállító... a szemek fantasztikusak, és a tollak is!
Megkaptad a képemet?
Megkaptad a képemet?
Tényleg nagyon szépen karcol. Szépen mossa hátteret is. A 2,8-cal nyitva készültek a fotók?
A 150-500-as nagyon jó üveg, de a 120-300-as tényleg veri a fényerõvel.

Sziasztok!
Ma kipróbálhattam egy csúcsszuper Sigma-üveget, a 120-300/2,8 APO EX DG OS HSM-et. Hihetetlen, csak ennyit tudok mondani
Néhány kép, ízelítõül (tesztképek, azaz nem volt sok idõm, ígyhát ne a témát nézzétek
) Link Link Link Link Link
Összehasonlításképpen megkaptam a Sigma 150-500-at is - önmagában nem rossz, sõt, de a 120-300 után... Leginkább az 5,6-os induló blende zavaró, néha elég sokat kell pumpálnia az üvegnek, míg megtalálja a motívumot. Link Link Link
Mondanom sem kell, beleszerettem a 120-300-ba
Egy 2x-es konverterrel is csak 5,6 a fényereje, azaz még az autofókusz is megy, cropon pedig 960 mm
Hmmmm.....
Ma kipróbálhattam egy csúcsszuper Sigma-üveget, a 120-300/2,8 APO EX DG OS HSM-et. Hihetetlen, csak ennyit tudok mondani

Összehasonlításképpen megkaptam a Sigma 150-500-at is - önmagában nem rossz, sõt, de a 120-300 után... Leginkább az 5,6-os induló blende zavaró, néha elég sokat kell pumpálnia az üvegnek, míg megtalálja a motívumot. Link Link Link
Mondanom sem kell, beleszerettem a 120-300-ba

"Holnap tehát a Menyemmel..."
Szerintem õ inkább az édesanyád/édesapád menye lesz. Vagy van egy eltitkolt fiad és az õ feleségét viszed magaddal. Az se rossz!

Szépek, nagyon!
A képeid nézegetése közben mondom a Menyasszonyomnak, hogy "nem megyünk fel vasárnap Kékestetõre?!"; mondanom sem kell nagyon megörült az ötletnek, -még sohasem volt az ország legmagasabb pontján- úgyhogy öltözünk és megyünk a Stadion buszpályaudvarra megvenni elõre a jegyeket. Holnap tehát a Menyemmel és az 1 éves yorkie kutyánkkal megyünk Kékestetõre. Akksik töltés alatt.

Noli, Dzsibzon, köszi szépen, igyekszem 
Dzsibzon: csodás képek, én is akarok ilyet élõben látni

Hoztam pár képet a téli Mátrából. Ma voltam fent és bizony fél méter körül van már a hó. Innen a fázó cicás képtõl tudjátok léptetni a végéig: Link Néhány kedvencem. Fenyõfás, havas, zúzmarás: Link (a jelenlegi avatarképem is itt készült. Behavazódott a kocsi: Link Link A tél legszebb arca az összes kellékével (fagy, zúzmara, vastag hótakaró, kék ég): Link Link Csobogó patak befagyóban: Link múlékony kristálycsoda: Link (Sajnos elolvadna ha hazahoznám, pedig beraktam volna az ásványgyûjteménybe itthon.)
Nagyon tetszenek a képek amiket amiket hoztatok az elmúlt idõszakban. Nyuli: Jobbulást mihamarabb.

Elnézést, nem tudtam, hogy beteg vagy :-((( Hát akkor mielõbbi gyógyulást!!!
Megkaptam, itt virítanak az üzenetek, de megbetegedtem, így nem nyitogattam meg õket, mert menteni nincs erõm még
A hétvégén nekiállok.
Maci
öö

Maci

Nyuli is "jegelve" van egy darabig
Tomi!
Gratula a lepkés helyezésért!

Tomi!
Gratula a lepkés helyezésért!

XXX. Magyar Sajtófotó Pályázat
Díjazottak :
Link
ha jól tudom, akkor van köztük -metnet-es is, akinek gratulálok ezúton is !
(ha mégsem tudom jól, akkor nézzétek el tudatlanságom)

Nyulika, megkaptad a képemet??? Mert úgy látom, hogy még olvasatlan a levél, amiben a linket küldtem...
Asszem nem véletlen. :-) Tényleg nagyon jól sikerült fotó!
Pentaxék újabb érdekessége: Link :-))) (A fényerõ viszont tök jóság, 3.1-4.8, utóbbi 560 mm-en - a második expógombbal - tökéletes lesz madárportréra. :-))) )

Szünetetltetik a szolgáltatását, hogy úgy mondjam. Még egy darabig futkosón van. Emailen, fészbukon elérhetõ, ha üzennél neki, szólj, továbbítom szívesen.
A helyezésedhez gratula, teljesen megérdemelt, ez egyik legjobb lepkés képed. :-))

Kicsit had dicsekedjek (én is meglepõdtem).
Nemrég regeltem az egyik internetes fotómegmérettetõ honlapon
(Fotóaréna), ahova feltöltöttem ezt a fotót Link , ami tegnap elnyerte a nap fotója III. helyezését. 
Apróság, de mégis felemelõ.
Nemrég regeltem az egyik internetes fotómegmérettetõ honlapon

Apróság, de mégis felemelõ.
Off: Néhány napja írtam Rafinak itt privát üzit, de még el se olvasta. Esetleg ki lett vágva a gyerkõc?
Nekem is már ezer tervem van, de a megvalósítás még csúszik. Talán holnap vagy holnapután, míg van napsüti.
Igen-igen, rosszul írtam ("turizmusra építés"), szóval lehetõsége volna a városnak turizmusra, ennek lehetne egyik fontos eleme a megfelelõ közlekedés.
Mindkét közlekedési módnak megvannak a maga elõnyei, hátrányai (én pl. a szó szoros értelmében rosszul vagyok buszon), éppen ezért kellene úgy összehangolni a kettõt, hogy a lehetõ legkevésbé gazdaságtalanul (személyszállítást lehetetlen nyereséggel mûködtetni) mûködhessen utasbarátan. Persze könnyû ezt mondani, bár a példa adott, néhány száz kilométerrel nyugatabbra...
No de most, hogy jól szétoffoltuk a fórumot, megyek aludnyi. :-)

A vonat már drágább is, 20 éve még megérte vonatozni, de ma már nem. Én mindig utáltam, annyira mocskos, hogy nem lehet elmondani. A buszon ezerszer inkább érzem magam biztonságban, meg, ha bármi baj van, simán megáll, míg a masinisztát nehéz ilyenre rávenni... Amúgy meg miért ne lehetne vonattal jönni, ha valakinek az a heppje? Én egyébként nem látom, hogy annyira a turizmusra építene a város... Ha esik az esõ, feljönnek a Balatonról és kb. ennyi.
Pedig a gyorsok - papíron - 40-et mennek. Ettõl függetlenül tényleg kényelmesebb a busz. Hihetetlen egyébként, hogy egy ilyen, a turizmusra ennyire építõ városban a távolsági közlekedés tkp. csak busszal lehetséges...
Jó volna már némi száraz idõ, mennék "építészetezni". :-) Terv már akad, megvalósítás csúszik - ahogy szokott. :-)

Nem mondok hülyeséget :-) Az ökörszem ott lakik, õt tuti látnád, de sok-sok más madár is kószál a Színházkertben. Sok az etetõ, így jönnek. :-) Napos idõ a dolog lényege, semmi más.
Ervin, háááááát, én nem így tapasztaltam, bár expresszvonattal lehet 50, ha van még ilyesmi, de itt nem a TGV jár, a 40 fizikai képtelenség. Busszal, gyorsjárattal, ami nem megy be Palotára, szintén lehet 50 és tuti nem rabolnak ki út közben...