2025. június 19., csütörtök

Csillagászat és űrkutatás

Adott napon: 
Keresés:
#10363

Látom, sokakat foglalkoztat a mai részleges napfogyatkozás -én is errõl fogok írni.
Tulajdonképpen meg is feledkeztem róla, hogy délelõtt napfogyatkozás lesz. Csak mikor kinéztem a konyhaablakon valamivel 10 óra után, és meghökkentem a halvány napsütésen, ugrott be, hogy hiszen ma van ez a csillagászati esemény. Szerencsére felhõtlen volt az ég a fogyatkozás idején, így annak különös fényviszonyai akadálytalanul érvényre jutottak.
Tulajdonképp olyan volt, mintha vékony felhõréteg -pl. cirrusz- vonult volna a napkorong elõtt, de a házból kimenve már látszott, hogy felhõ egyáltalán nincs, de az égboltnak a nappal átellenes (azaz ény-i) fele valami egészen természetellenes, tompa, fenyegetõ, szürkéskék árnyalatot öltött, mely hasonlított az 1999 augusztusi teljes fogyatkozáskor tapasztalthoz, ha gyengébb formában is. A nap "télies" bágyadtsággal sütött, mint decemberben vagy januárban. A gyenge napsütésben borzongatóan hûvös volt a levegõ.
Sem megfelelõ napszemüvegem, sem kormozott üveglapom nem lévén, a következõt csináltam: a ház déli, meszelt fala elé álltam, és összecsippentve mindkét hüvelyk és mutatóujjamat, kis lukat formáltam az ujjhegyeimmel. Némi ügyeskedés után meg is jelent a falon a fogyatkozásban levõ nap lyukkamera-képe.
Igaz, egész kicsiben, de egyértelmûen látszott a kifli nap, amint a sötét holdkorong darabot "harap ki" belõle. A lyukkamerázást mindenkinek ajánlom, teljesen veszélytelen, és a lényeget jól megmutatja.
Lyukkamera képeket máshogyan is kaphatunk. Talán kevés emberben tudatosul, de tény, hogy a nyári lombok résein keresztül sütõ nap éppen ilyen képeket hoz létre az erdõ talaján -az avarszõnyegen látható játszi fényfoltok voltaképpen a napkorong lyukkamera-képei. Erre az 1999 augusztusi napfogyatkozás alkalmával jöttem rá, melyet a tihanyi Óvár-hegy tetejérõl kísértem figyelemmel. A hegyoldalt sûrû erdõ borítja, ahova lemenve tapasztaltam, hogy a talajon számtalan, félhold alakú fényfolt van: a fogyatkozó nap lyukkamera-képei.
Ma is, a kerítés melletti örökzöld bokor levelei között áthaladó fény félhold alakú foltokat rajzolt a talajra.
#10362
Ugyanaz a 1999-es papir szemüveg, - elõtte végtelen fókusz, aut.napfény beállítás - és lencse elé tartva kézbõl;
Link
Még a max. elõtt;
Link
20-szoros nagyításban jó.


#10361
Abszolut "rutintalan" vagyok még napfotózásban, felszerelésem sincs, de hoztam én is 4 képet a mai jeles eseményrõl: nevet

Link (10 óra 30 perc)
Link (10 óra 35 perc)
Link (a napfogyatkozás maximuma 10 óra 55 perckor)
Link (11 óra 1 perc).

A módszer egyszerû és nagyszerû: az 1999-es védõszemüveg az optika elé tartva, kézbõl fotózva, tehát semmi különös! szegyenlos

beillesztett kép

#10360
Nagyon látványos volt, szegény ember vízzel fõz alapon improvizálnom kellett, ha már otthon felejtettem a 99-es szemcsit. :-) Link Link Link Link Szerencsére éppen arra járt egy élelmesebb csoport szemüveggel, így végül is kattinthattam egyet közvetlenül is: Link
#10359
Nem nagyon volt türelmünk állandóan a Napot keresgélni egy olyan távcsõvel, ami úgy rezeg mint a kocsonya. De azért megpróbáltuk mi is megfigyelni a fogyatkozást egy kartonlapra vetítve. Különben is lesznek itt szûrõvel készült képek és time-laps-ok. (remélem) Link
#10358
Inkább olyan, mintha polár szûrõvel néznénk a világot nyelvnyujtas
#10357
Igen, abszolut észrevehetõ a tompulás, persze hozzáadódik a képzelõerõm is lehet.
(Péren azért remélem nem nagyon szól bele a T emelkedésébe kacsint )
#10356
Most volt a csúcs Szegeden nevet Néztük szemüveggel, illetve kipróbáltuk a lyukkamerás módszert is. Nagyon látványos volt, illetve feltûnõ a homályosság, a tompább fényviszonyok odakint nevet Élmény!
#10355
Elkezdõdött
#10354
Olvastam már több helyen róla, de szamomra tovabbra sem egyértelmû, hogy szabad-e használni a '99-es napfogyatkozásra készült szemüvegeket. Kulsérelmi nyom nincs rajta, de nem tudom, hogy az anyaga elveszíti-e a szûrõképességét idõvel. Tudna ebben valaki segíteni?
#10353
Nem vagy vele egyedül. Konkrétan három nagyobb fellobbanást is kihagytam. Kettõ között fotóztam ezt. Ha nem írom oda hogy mi látható a képen, akkor egyszerûen csak egy sima ... kép...

Ha aznap nem mentem volna a városba, akkor hamarabb értesülök róla, és úgy abban az esetben egy egészéjszakás sorozatfelvételt tudtam volna készíteni Zselicben egy víztükör elõtt... Abból bõven lehetett volna mit válogatni.
nevet
Viszont így megimsertem a tulajdonságát, hogy ez nem lágyan mozog, hanem hamar lobban fel és tûnik el... perces jelenség a látványos rész, nem órás.

Majd legközelebb éberebb leszek.
nevet

Fel a fejjel! Lesz ilyen! Addig valószínûleg éveket, akár évtizedet is kell várni.
#10352
Wow, gratula srácok, nem semmi, köszönet a képekért, a videó is állati! Kalaplengetõs szmájli! :-)
#10351
Gratula a Sarki fény sikeres vadászatához!nevet
Péntekre pedig van egy DIN 10-es és 11-es hegesztõpajzs üvegem.
#10350
Én is gatulálok mindenkinek, aki elcsípte.

Nekem sikerült.

Bükkszentkeresztre sikerült felugranom.

Amikor ránéztem délután a spaceweather-re, és láttam az indexet már reménykedtem.
Aztán 17:50-kor Lász; Mici csörgöt, hogy õk is elindultak Dobogókõre.
18:00-kor már a Bkerszti buszon gangoltam fel a hegyre. 10 percem volt rá, hogy összekapjam magam és menjek.
Egy élmény volt.
Legközelebb ha van, talán még sötötebb helyre, akár a Fennsíkra, vagy ahogy írod, a északi kövekhez bizony érdemes kimenni. Csak oda tömegközlekeddéssel nem oldható meg. A bringa meg ilyenkor már nem egy életbiztosítás.
#10349
Sziasztok! Tegnap kb. 2 órán keresztül volt változó látvány. A legértékelhetõbb kép ez lett:
Link
#10348
Engem ezek a képek most inkább csak bosszantanak. Nem hiszem, hogy én lennék az egyetlen, aki utólag értesült az eseményrõl. Máskor jelentéktelenebb dolgokat sokkal nagyobb hírként harangoznak be. Itt, a metneten sem olvastam róla semmit.

Pedig gyönyörû tiszta (és Hold mentes) égbolt volt. Mi kellene több? (Lehet, soha az életben nem lesz többször ilyen)
Jó pár éve ennél szerényebb feltételek esetén mentünk ki éjszaka Örvény-kõre és vártuk a csodát. Persze akkor nem történt semmi.
#10347
Nagyon jó, gratulálok! nevet

Meg a többieknek is, akik látták/fotózták! nevet
#10346
Köszi mindenkinek!
#10345
Sziasztok!

Tegnap Sarki fény volt észlelhetõ Magyarországról.

beillesztett kép



Jellegzetes színek voltak. bíborkék, vörös és zöld. Elsõt a nitrogén, az utóbbit az oxigén gerjesztõdése okozza a felsõlégkörben.

Az észlelés idõpontja KözEi 19:59
Volt egy nagyobb fellángolás kb. 19:00-kor, 21:00-kor és 0:00-kor.

Gratula az észlelõknek!
#10344
Nem javaslom, mivel a túlexponált film és a kormozott üveg átengedi az erõs fény kivételével a káros sugarakat, így maradandó szemkárosodást okoz.
#10343
Gratula, állati jó! kacsint
#10342
Nagy gratula hozzá részemrõl is ! kacsint
#10341
Link
#10340
Sarki fény gyorsítva: Link Dobogókõrõl készült ma este nevet


1080p-re érdemes állítani, úgy látszódnak a részletek is valamennyire.
#10339
Nem láttam, illetve hallom a város széli béka kuruttyot, ma kezdték el.
Szép estét, és napos idõt a további napokban. laza
#10338
Kiskunmajsáról fotó Víg László jóvoltából!

beillesztett kép



Bubu, nem láttad? nevet
#10337
A látvány alulról mérve-nézve nem ér sok száz forintot. Ha van régebbrõl leexponált negatív film tekercs, annak a végén van besötített rész, netán 10-15 cm. Akkor az jó lesz. Van egy háztáji módszer, egy síküveg csíkot, vagy törött üveget gyertyaláng fölé tartva kormozzuk le, majdnem feketére. Vagy hegesztõ üveglapka, száz forint felett, de az fosó zöld szokott lenni.
laza
#10336
Néhány csodás kép Alaszkából: Link
Új-Zéland: Link
#10335
Közben figyelgetem az északi webkamerákat, azért a "Nagy Show" ott látható.
Ezen a linken (talán) elérhetõek: Link
Vagy itt: Link
#10334
zivatar
#10333
Elobb lattunk. Fotok keszulnek. nevet
#10332
Jelenleg 8,7 körüli a KP-index: Link Ennél az értéknél elméletileg már az ország déli megyéiben is látható lehet a sarki fény. Link nevet Ahhoz képest, hogy 2005 óta talán most a legkedvezõbbek a feltételek sarki fény észlelésére Magyarországról, semmmi hírt nem olvasni róla a nézettebb webes hírportálokon. Tavaly õsszel bezzeg már 6-os kp-nál híresztelték, hogy sarki fény lehet Magyarországon. zavarban
#10331
Remélem sikerül észlelni, és megosztod velünk a készülõ képeket laza
Sok cseresznyét! kacsint
#10330
Hû 8-as épp a KP index.

Ha kitart sötétedésig, akkor meglesem az eget Dobogókõrõl.
Próba szerencse.
#10329
Elvileg Szlovákiában is észlelhetõ lehet a sarki fény... mennyi az esélye az itthoni megfigyelhetõségnek?
Link
"AURORAL ACTIVITY WARNING! A severe G4-class geomagnetic storm is underway in response to a CME impact. Auroras may be visible as far south as the central France, Alps, Slovakia, Ukraine across Europe."
#10328
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#271167 - 2015-03-17 14:00:30)

Megköszönném nagyon szépen Astroman "Részleges napfogyatkozás" címû cikkét. nevet nagyon remélem hogy szép derült idõ elé fogunk nézni akkor. nevet Egyébként védõszemüveget bármelyik kisebb nagyobb boltokban vagy inkább szemüvegárusoknál keressek? nevet Pontosabban hol kaphatok nagyobb valószínûséggel? : Elõre is köszönöm a választ! nevet
#10327
Most értesültem, hogy az alábbi forgalmazók kezdenek kifogyni a készletekbõl.
Senki nem gondolta, hogy ekkora lesz az érdeklõdés. nevet
#10326
Link

Link
#10325
Sziasztok! Tudnátok tippet adni, hogy a napfogyatkozás megfigyelésére alkalmas szemüveget hol tudnék venni? Köszi
#10324
Köszönöm a jelzést. Valóban 2026 az a 2016. nevet Bocs az elírásért!
Javítva!
#10323
Remek cikk, bár egy apró helyesbítés: a következõ jelentõsebb részleges fogyatkozás nem 2016-ban, hanem 2026-ban lesz. Az azévi fogyatkozásnál a totalitás zónája többek között az Ibériai-félszigetet is érinti majd (ráadásul napnyugtás fogyatkozás lesz), szóval lehet, hogy abban az évben majd leruccanunk "Eszpannyába" Mondjuk egy nyaralással egybekötve. kacsint Bár lehet, hogy Portugália jobb lesz, mert ha naplementés fogyatkozás lesz, akkor ott láthatnék óceánba lenyugvó fogyatkozott napot, hmm... nevet

Ja, amúgy a mázlista spanyoloknak a rákövetkezõ évben, 2027-ben is lesz egy teljes napfogyatkozásuk. zivatar
#10322
Fogadjátok szeretettel Astroman remek cikkét a közelgõ napfogyatkozásról: Link
#10321
Hát igen, de más is elment, vagy nem fórumozik. (Lord Akela, kávé-pipa-filó. 1x kiakadtam rá az oldalas off-os, halvány betûs szöveg miatt (elég rossz a szemem), de megbántam, bocsánatot is kértem tõle. De most ez a csend jobb? Nolinak mindig volt egy-két szava a bejegyzésekhez. Nem beszélve a csodás képeirõl, videókról.
#10320
Hiányzik Noli, innen is, meg máshonnan is.
#10319
Köszönöm.
#10318
Sajnos ez a téma nagyon keveseket köt le. Az utóbbi idõkben én meg egyre kevesebbet jutok netközelbe és tõlem is egyre távolodik a téma.
Mindenesere nekem az elsõ és az utolsó tetszik a legjobban.
#10317
"Látom tartod magad az ígéretedhez, miszerint minél kevesebbet szeretnéd a tárcsát Smart és P módra állítani, annál inkább az M-re. A csillagos képeket nem kéne forszírozni, de a többi elmegy gyakorlásnak." Valami ilyesmit vártam volna. Tudom, hogy a Rafinak se válaszolt senki, Astroman-nek is csak ketten, nem sértõdtem meg, ez egy ilyen fórum.
#10316
A mély-ég mintájára "szabad szemes ég" kategóriában a Lovejoy: (Megígértem, nem ússzátok meg! F3.7, 16s, ISO 400, ekv.40mm) Link 120mm-en: (Itt már sok a 16mp, mert elmozdultak a csillagok. Tudom Rafi, 500-as szabály!) Link Egy teliholdas kép a "sikerélmény egy szappantartóval" címszóhoz: (f/5.1, 1/20s ISO 100, 180mm) Link Azért, mert sikerült úgy beállítanom, hogy nem világít a Hold mint egy reflektor, hanem látszanak a tengerek. Ja, és kiszedtem egy kábelt. És végül a legfrissebb az együttállásról: (f/7.7, 6s, ISO 200, 72mm) Link (f/6.4, 4s, ISO 100, 180mm ekv.) Link
#10315
Öjha!!! Simán jöhet!! Ha lenne annyi pízem' nevet
Komoly kis masina, fõleg ahogy régen a D800-at ismertem, asztrofotós utódjaként elég durván muzsikál. Gyakorlatilag csak a D4 jobb nála ami már a zászlóshajója a Nikonnak.
nevet

Alternatívaként szóbajöhet a Canon 60Da (noha nem fog ennyit tudni) illetve a Canon EOS 5D Mark II-es masina amit át kell alakítani szûrõcserével ( szûrõcsere + munkadíj : 30+50ezer Ft)

Jómagam egy 1100D-t fogok átalakíttatni a tavasz folyamán, mert az 1000D-ben már nem bízok a kimozdult érzékelõ miatt.
nevet
#10314
Djrafynak egy csillagos ég pásztázó, csillagos álom áron;
Link
nevet

Utolsó észlelés

2025-06-19 01:15:08

Ercsi

17.8 °C

31500

RH: 70 | P: 1018.7

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

141437

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 42. sorozata

MetNet | 2025-05-01 14:48

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 42.