Fotóiskola
Fotóinfó
Ajánlott M42-es objektívek: Link
Uhh... engem ez az utazás ijeszt meg. Nem véletlen mert ahogy olvasom kellemetlenség akadt bõven. De megérte oda elmenni. Tengerpart, pálmafák, jóidõ. A képek elsõ osztályúak!!! Millió nagyságrenddel jobb mint az itteni, már elnézést a kifejezésért: ganyé tél.

Nagyon hangulatos beszámoló! És szép képek! Há! Most már tudom melyik volt a képed a fordulóban.

Köszönet mégegyszer neked is, és Bebének is!
A beszámolódnak pedig mindjárt neki esek

Akkor egy kis fényképes utibeszámoló, így két hét távlatából...
Fenntartásokkal kezeltem az utazást, egyrészt a hosszú repülõút, másrészt a visszás hírek miatt. Utólag azonban nem mondhatok mást: életem eddigi legjobb útja volt.
Persze nem minden akadály nélkül...
1. nap, utazás: kelés 2:30-kor, 3:15-re jött a taxi, 4:15-re kint kellett lenni a repülõtéren, mert 6:15-kor indult a gép Frankfurtba, ahol át kellett szállnunk. Frankfurtba megérkezve megkerestük a gate-et, beszálltunk a buszba, az kivitt minket a pálya mellett álló géphez, beszálltunk - és az elõre lefoglalt helyünkön már ültek... Már éppen kezdtem volna kiakadni, amikoris az egyik légikísérõ a hangszórókon keresztül közölte, hogy ez a gép NEM Puerto Plata-ba, hanem Punta Cana-ba repül... a Puerto Plata-ba készülõ utasok legyenek kedvesek leszállni, és átbuszozni a helyes géphez... A lépcsõ alján a buszsofõr lógó orral bocsánatot kért, eltévesztette a gépet... OK, irány a mi gépünk, egy Condor B-767-300. Régi széria, régi berendezéssel és hosszútávú repülõgép ellenére csupán egy pár mennyzetrõl lógó monitorral. A mai "standard" már az ülástámlába épített "saját" monitor, ahol mindenki azt néz, amit akar. A ülések rettenetesen közel vannak egymáshoz, a 186 centimmel elég nehézkes volt akár normálisan is ülni, hát még kényelmesen. Aztán amikor az elõttem ülõ hátradöntötte az ülését (ez 10 perccel a felszállás után történt...), akkor a támlája 30 centire volt a számtól... OK, sebaj, nyaralunk
Az út igen-igen hosszú volt, 9 és fél óra repülés után Antigua repülõterén szálltunk le, ahol néhány leszálltak, nehányan felszálltak és végre irány Puerto Plata, ahol így összesen 14 óra repülés után érkeztünk meg, dögfáradtan. Kiszállva a gépbõl mellbevágott minket a meleg, de pár perc után elviselhetõ, majd igen kellemes volt, rögtön el is felejtettük a telet. Csekély másfél órás várakozás a "határon", azaz az útlevélkezelõ terminál elõtt. 3 nagy gép érkezett egyidõben, összesen úgy 1000 utassal - és ehhez volt 2 (kettõ) hölgy beosztva útlevélkezelõnek. Gépi beolvasás, pecsételés ÉS kézi beírás az útlevélbe - nyoma sincs az európai racionális munkavégzésnek, mindeki NAGYON fontos a saját munkakörében
OK, megvolt ez is, irány a csomagokért. A lányunk bõröndje nem jött meg... na ez is jól indul... Panasztétel, írásos, szóban némi káromkodás, mert a légitársaság hivatalos képviselõje a spanyolon kívül csak spanyolul ért... azért összehoztuk valahogy. A következõ gép két nap múlva jön (mivan????), remélhetõleg azon lesz a bõrönd. Hm. Irány a szálloda, de már nagyon készen voltunk...
Megérkezve bejelentkezés... ugyan két egymás melletti szobát rendeltünk és fizettünk, de nem kapjuk meg... Teltház van. Nemérdekel. Deakkorsemegy. Afrancbaénhazaakarokmenni... Aztán beletörõdtünk. A lányunk a fõházban kapott szobát - a feleségem nála is maradt -, míg mi, azaz hát én egy az óceántól 35 m-re lévõ házban, a 2. emeleten, az ablak/erkély elõtt az óceánnal... OK, meg lehet szokni
Kiderült, nem is baj, mert a fõház igen hangos.
Másnap bevásárlás Jennifernek, mert ugye a téli cuccain kívül semmi nem volt nála. A bevásárlás nem olyan sima dolog, mivel ott (Cabarete) olyan, hogy bevásárlóközpont nincs. Kis - lelakott - üzletek vannak, de a szükséges dolgokat azért csak megkaptuk, egyben kis ízelítõt is az életbõl. Az emberek nagyon barátságosak, de az európaikat kétlábon járó dollárbankjegyeknek nézik, persze tisztelet a kivételnek.
A szálloda kertje: Link Link
Közben jött a hír a reptérrõl, hogy a bõrönd Bécsben maradt... de kedd este/szerda reggel itt lesz a szállodában.
Az elsõ két napon alig csináltunk valamit, kószáltunk a tengerparton, élveztük a semmittevést, és a teljes ellátást, ettünk szinte reggeltõl estig. Néhány kép a partról: Link Link Link Link
Kedden este megjött a bõrönd
Szerdára kirándulást szerveztünk egy helyi idegenvezetõvel Puerto Plata-ba, és a környék legmagasabb hegyére, mely 1800 m magas és fent szubtrópusi a klíma...
A hegy általában ködben van, alóla remekül lehet fényképezni: Link Link Link Hibiszkusz, 1800 m magasan: Link A "nemzeti kincs", a borostyán: Link
Utána megint pihenés következett, majd péntekre egy nagy, egésznapos kirándulást szerveztünk: Samana - speed-boat a Bacardi-szigetre - vándorlás/lovaglás az esõerdõben - látogatás egy ültetvényen. Minden csodás volt, a lovaglásról azonban letettünk, mert látva szegény lovakat inkább nekünk kellett volna õket cipelni... Így hát vándorlás volt, térdig érõ sárban, esõerdõhöz méltóan, hegyes-dombos úttalan utakon... Volt némi káromkodás útközben, de inkább csak viccesen...
Egy kép: Link Bacardi-sziget, a pálmák az égig érnek: Link Explorer of the Seas (a nagyobbik...): Link Az ember kijön a parta, és rögtön pálmák alatt van: Link Samana híres hídja: Link Emberek: Link Link
A hátralévõ napokat pihenéssel töltöttük. Meg persze evéssel
Minden nap esik egyszer az esõ. Nem gond, mert a hõmérséklet nem változik, stabilan 28-29 fok van. Aztán kisüt a Nap, de nincs fülledtség, mert állandóan fúj a szél, általában mérsékelten, a parton néha erõsebben, de sohasem kellemetlenül.
Összegezve: mindenkinek csak ajánlani tudom
Mi már megállapodtunk, jövõ februárban irány a sziget, 3 hétre. Akkor már bálnamegfigyelésre is lehet menni (megyünk is), ugyanis ez a hosszúszárnyú bálnák párzó- és szülõhelye. Meg még nagyon sokminden mást is lehet csinálni. Haza sem akartunk jönni...
A hazaút a havazásnak köszönhetõen 40 órás volt, lezárt német repterek, buszozás egyik reptérrõl a másikra, várólista, hogy mikor repülhetünk - de ez valahogy tökmindegy volt. A lelki szemeink elõtt a csodálatos élmények lebegtek. Azt hiszem, egy "darabka" ottmaradt belõlünk
Fenntartásokkal kezeltem az utazást, egyrészt a hosszú repülõút, másrészt a visszás hírek miatt. Utólag azonban nem mondhatok mást: életem eddigi legjobb útja volt.
Persze nem minden akadály nélkül...
1. nap, utazás: kelés 2:30-kor, 3:15-re jött a taxi, 4:15-re kint kellett lenni a repülõtéren, mert 6:15-kor indult a gép Frankfurtba, ahol át kellett szállnunk. Frankfurtba megérkezve megkerestük a gate-et, beszálltunk a buszba, az kivitt minket a pálya mellett álló géphez, beszálltunk - és az elõre lefoglalt helyünkön már ültek... Már éppen kezdtem volna kiakadni, amikoris az egyik légikísérõ a hangszórókon keresztül közölte, hogy ez a gép NEM Puerto Plata-ba, hanem Punta Cana-ba repül... a Puerto Plata-ba készülõ utasok legyenek kedvesek leszállni, és átbuszozni a helyes géphez... A lépcsõ alján a buszsofõr lógó orral bocsánatot kért, eltévesztette a gépet... OK, irány a mi gépünk, egy Condor B-767-300. Régi széria, régi berendezéssel és hosszútávú repülõgép ellenére csupán egy pár mennyzetrõl lógó monitorral. A mai "standard" már az ülástámlába épített "saját" monitor, ahol mindenki azt néz, amit akar. A ülések rettenetesen közel vannak egymáshoz, a 186 centimmel elég nehézkes volt akár normálisan is ülni, hát még kényelmesen. Aztán amikor az elõttem ülõ hátradöntötte az ülését (ez 10 perccel a felszállás után történt...), akkor a támlája 30 centire volt a számtól... OK, sebaj, nyaralunk

Megérkezve bejelentkezés... ugyan két egymás melletti szobát rendeltünk és fizettünk, de nem kapjuk meg... Teltház van. Nemérdekel. Deakkorsemegy. Afrancbaénhazaakarokmenni... Aztán beletörõdtünk. A lányunk a fõházban kapott szobát - a feleségem nála is maradt -, míg mi, azaz hát én egy az óceántól 35 m-re lévõ házban, a 2. emeleten, az ablak/erkély elõtt az óceánnal... OK, meg lehet szokni

Másnap bevásárlás Jennifernek, mert ugye a téli cuccain kívül semmi nem volt nála. A bevásárlás nem olyan sima dolog, mivel ott (Cabarete) olyan, hogy bevásárlóközpont nincs. Kis - lelakott - üzletek vannak, de a szükséges dolgokat azért csak megkaptuk, egyben kis ízelítõt is az életbõl. Az emberek nagyon barátságosak, de az európaikat kétlábon járó dollárbankjegyeknek nézik, persze tisztelet a kivételnek.
A szálloda kertje: Link Link
Közben jött a hír a reptérrõl, hogy a bõrönd Bécsben maradt... de kedd este/szerda reggel itt lesz a szállodában.
Az elsõ két napon alig csináltunk valamit, kószáltunk a tengerparton, élveztük a semmittevést, és a teljes ellátást, ettünk szinte reggeltõl estig. Néhány kép a partról: Link Link Link Link
Kedden este megjött a bõrönd

Utána megint pihenés következett, majd péntekre egy nagy, egésznapos kirándulást szerveztünk: Samana - speed-boat a Bacardi-szigetre - vándorlás/lovaglás az esõerdõben - látogatás egy ültetvényen. Minden csodás volt, a lovaglásról azonban letettünk, mert látva szegény lovakat inkább nekünk kellett volna õket cipelni... Így hát vándorlás volt, térdig érõ sárban, esõerdõhöz méltóan, hegyes-dombos úttalan utakon... Volt némi káromkodás útközben, de inkább csak viccesen...

A hátralévõ napokat pihenéssel töltöttük. Meg persze evéssel

Minden nap esik egyszer az esõ. Nem gond, mert a hõmérséklet nem változik, stabilan 28-29 fok van. Aztán kisüt a Nap, de nincs fülledtség, mert állandóan fúj a szél, általában mérsékelten, a parton néha erõsebben, de sohasem kellemetlenül.
Összegezve: mindenkinek csak ajánlani tudom

A hazaút a havazásnak köszönhetõen 40 órás volt, lezárt német repterek, buszozás egyik reptérrõl a másikra, várólista, hogy mikor repülhetünk - de ez valahogy tökmindegy volt. A lelki szemeink elõtt a csodálatos élmények lebegtek. Azt hiszem, egy "darabka" ottmaradt belõlünk

Peti: csomag kész, oklevél (itt is köszönet Bebének) profi gépen nyomtatva, holnap indul a szállítmány 
Áki: az oklevelet Bebe személyesen adja át Neked, elvállalta, köszönet érte
Nyuli: az oklevelet nyomtasd ki magadnak

Én is gratulálok mindenkinek, de legfõképpen a dobogósoknak!
Most csak három fordulóba küldtem képet, de ha jön a következõ kör, abban majd megpróbálok rendszeresebben részt venni.

Köszönöm mindenkinek! 
Ejha! Satya! Azért az az elsõ kép nagyonkemény. Látszik, hogy milyen kontasztos a tûzõ napsütés és világos épület miatt. Olyan szép mélykék a tenger. *-* Na majd egyszer meglátogatom ezt a helyszínt.
Met4ever! Ha én meglátogatom az Alpok valamelyik csúcsát akkor abból biztos, hogy éjszakai tájkép lesz, mert ott igen állat képeket lehet csinálni. Akár holdfényben akár anélkül.

Köszönöm megtisztelõ véleményedet. Tényleg a nyugalom völgye ez a hely, ahol a kép készült. Sátoraljaújhely közelében található Smaragdvölgy néven. A Zempléni kalandparktól kell továbbmenni egy hangulatos erdei úton, s Rudabányácska falu után érhetjük el ezt a gyönyörû helyet.
Köszönöm a játékot Nyulinak és a sok résztvevõnek, sokat lehetett tanulni belõle és remélem folyt. köv
Gratulálok a dobogósoknak és örülök hogy 10-ben maradtam, sõt még feljebb léptem
Az én szavazataim: 7-6-11 volt, Ervin képe nagyon eltalált, az elsõ kettõ szerintem papírforma, de azért örülök hogy az én képem is tetszett némelyeknek
Kornél, tudtam hogy rám gondolsz, ezért Neked külön felidézem az ominózus képet:
Met4ever, Djrafy, Nektek (is) küldöm ezeket a képeket, azt hittem készítettem már albumot, de nem
A helyszín: Santorini
Link
Még egy kedvenc:

Gratulálok az elsõ helyért, az én tippjeim kétszeri nekifutásra 2,6,7 és 2,7,6.
Zsóka tájképe a természet-nyugalom összhangját emelte ki. A képed már a táj-utazás szép ötvözete,azért is lett rangsorolva. Kicsit talán a felhõk kontrasztja erõs, gondolom a polár-szürõ emelte ki ennyire.
A többi kép is nagyon szép, nehéz volt a témához igazodni egypár versenyzõnek.

Pedig nagyon jó kép az, nálam (is) a Tiéd lett az elsõ... 
A színei is nagyon tetszenek, meg úgy összességében az egész kép. Number 1
Második nálam Satya hófehér vs kék tengeri üdülõképe lett, nagyon tetszik, és én is el szeretnék majd ide menni mihamarabb. Címet kérnék Satyától a szerkesztõségbe küldeni
Harmadik pedig Rzsoka tavi árnyékos képe lett (2.kép), nagy versenyben az 1-es, hasonló témájú képpel.
Köszönöm a szavazatokat! Ebben a fordulóban volt a legkönnyebb dolgom, mert a képeim 90 (99?
) százaléka ebben a témában készül és jó pár gyönyörû helyen sikerült már járnom. Rafy: kívánom, hogy juss el pl. az Alpok valamelyik csúcsára te is majd. Ez a képem a Zugspitze-n készült 2970 m-en, 2007 decemberében, ha jól emlékszem -13 fokban és erõs, idõnként viharos szélben, naplemente felé közeledve.... Egy élmény volt ott fent lenni, még ha a fotózás ilyen viszonyok között szinte lehetetlen is (kézlefagyás...), azért pár100 képet igyekeztem összeszedni...
Pont idén tavasszal készülök visszatérni oda, remélhetõleg egy kicsit enyhébb körülmények között, és még csodásabb fotótémákra lelve...
Gratula a nyertesnek, a dobogósoknak és Nyulinak a lebonyolításhoz.

A színei is nagyon tetszenek, meg úgy összességében az egész kép. Number 1

Második nálam Satya hófehér vs kék tengeri üdülõképe lett, nagyon tetszik, és én is el szeretnék majd ide menni mihamarabb. Címet kérnék Satyától a szerkesztõségbe küldeni

Harmadik pedig Rzsoka tavi árnyékos képe lett (2.kép), nagy versenyben az 1-es, hasonló témájú képpel.
Köszönöm a szavazatokat! Ebben a fordulóban volt a legkönnyebb dolgom, mert a képeim 90 (99?

Gratula a nyertesnek, a dobogósoknak és Nyulinak a lebonyolításhoz.
Jó reggelt!
LoL. Nem gondoltam volna, hogy elsõ leszek azzal a képpel. Teljesen meglepetésként ért a dolog.
Gratula Paulinak az összesített 1. helyért, valamint Akidobosnak a 2. helyért és neked a 3. helyért.

Az én szavazatom így festett:
1. kép: Link - ezek a gyengéim.
2. kép: Link - csak egyszer adja az élet, hogy ilyet lássak
3. kép: Link - ide egyszer elmegyek nyaralni esküszöm. Pláne a gyengém!
Ahhoz a hídhoz még vissza fogok térni.
Kár, hogy olyan fényszennyezett helyen van. Na de majd nyáron egy száraz, tiszta éjszakában.

Gratulálok a forduló és az összetett gyõztesének is.
Remélem az idei évben még több fotóra lehet majd szavazni!

Gratulálok én is a gyõzteseknek, köszönöm Nyulinak a verseny lehetõségét, a fordulók lebonyolítását. Örülök, hogy ebben a fordulóban az én fotóm is ott van a legjobbak közelében. Csak pár hónapja vagyok a metnet tagjai közt, örülök, hogy rátaláltam erre a Fotóiskolára. Érdeklõdve várom az új versenyt. Mindenkinek további szép felvételeket, s ehhez jó idõjárási körülményeket kívánok!
Ebben a hozzászólásban bizony rád gondoltam
Link Tehát beigazolódott a sejtésem, miszerint a 13-as kép a tied volt. A 2. helyre tettem a körben, Rafi képe volt az elsõ, és a 7-es kép (met4ever) a 3.
Ezenkívül az elsõ két kép tetszett még nagyon, de muszáj volt dönteni.
Gratulálok Petinek a gyõzelemhez, szép munka volt, azt hiszem, nem érdemtelenül nyert õ
Ezen felül pedig köszönjük Nyulinak a lebonyolítást, egészen magas színvonalú versenyt sikerült megszerveznie! Amihez persze kellettek a többiek frenetikus fotói is

Gratulálok minden dobogós(és nem dobogós)helyezettnek! Örülök hogy megtudtuk valósítani a "közfelkíálltással" létrehozott versenyünket. Külön köszönet Nyulinak, aki (fotózás helyett) lebonyolította a fordulókat.
Rafy, grat a fordulógyõzelemhez, igazán tetszetõs fotó!
Peti, gratulálok a végsõ gyõzelemhez!
Minden résztvevõnek és szavazónak köszönet, Nyulinak nagyon szépen köszönjük a lehetõséget, nagyszerû ötlet volt, remélem, reméljük :-) a mihamarabbi folytatást! :-)
Elõre is jó fényeket kívánok mindenkinek! ;-)

Elõször is gratulálok a mostani forduló gyõzteseinek! Fantasztikus képek lettek, és nálam is Rafy képe volt a nyerõ 
Hatalmas élmény volt végig"játszani" ezt a hosszú sorozatot!
Köszi, hogy volt rá lehetõségünk! Az, hogy nyertem külön öröm. De, ha 10. lettem volna, akkor is várnám már a következõt! A végén pedig a betlik nem akarattal voltak... a jó képeimet én is felpakoltam már ide-oda, ill. elfeledkeztem a nagy hajtásban az utolsóról, így csak egy semmilyen képre futotta

Hatalmas élmény volt végig"játszani" ezt a hosszú sorozatot!

Gratulálok a forduló gyõzteseinek!
Gratulálok a dobogósoknak! Palui, gyõztél!!

Nyuli, Neked nagyon köszönjük az egész lebonyolítást! Bebe, nagyon nagy köszönet az oklevélért!
További szép fényeket Mindegyikõtöknek!
Várjuk a következõ évadot.

Nagy gratula a helyezetteknek, különösen Petinek az egész pályázat megnyeréséhez.
A szavazást halogattam, annyira, hogy a végén már nem is jutottam géphez, de az eredményen semmit nem változtatott volna.
Mégegyszer gratula mindenkinek és várom az idei kiírást.
Nyuli, külön köszönet Neked a lebonyolításért.

De szép az elsõ képed
Már be merem tenni a képet, eddig azért maradt el, mert ráismertetek volna a játékban leadott képemre

Jól van, na 
Tehát: az utazás-fordulóval lezárult az immár több, mint egy éve tartó fotóverseny. Az élen kiélezett verseny volt, bár Palui kiegyensúlyozott teljesítményével folyamatosan elõnyre tett szert.
A forduló kimenetele az utolsó pillanatig, ill. szavazatig bizonytalan volt, az elsõ helyen állandó volt a változás. A résztvevõ 14 képre 20-an szavaztak, köszönet érte mindenkinek
A fordulót hatalmas küzdelemben, azonos pontszámmal, de a több magasabb szavazat alapján DJRafy nyerte, 33 szavazatponttal, szívbõl gratulálok. Szintén 33 szavazatpontot ért el Met4ever, aki csupán az alacsonyabb szavazatértékek miatt csúszott a 2. helyre; gratulálok a remek helyezéshez. A 3. helyen 21 szavazatponttal Spéter végzett, gratulálok. Nézzük a forduló eredményét:
1. 6-os kép - DJRafy 33 szavazatpont
2. 7-es kép - Met4ever 33 szavazatpont
3. 1-es kép - Spéter 21 szavazatpont
4. 2-es kép - Rzsóka 8 szavazatpont
5. 8-as kép - Bebe 6 szavazatpont
6. 13-as kép - Satya 5 szavazatpont
7. 4-es kép - Kaszabubu és 10-es kép - Nyuli 4-4 szavazatpont
8. 11-es kép - Galervin 3 szavazatpont
9. 9-es kép - Akidobos 2 szavazatpont
10. 5-ös kép - Rudolfking 1 szavazatpont
11. 3-as kép - Dzsibzon, 12-es kép - Peti80 és 14-es kép - Palui 0 szavazatpont
Az utolsó forduló elõtt reálisan Paulinak és Akidobosnak volt igazából esélye a végsõ gyõzelemre. Noha Palui az utolsó két fordulóban sportnyelven szólva "betlizett", Akidobos nem élt a lehetõséggel, az utolsó fordulóban õ sem a legjobb formáját hozta. Így tehát az összetett versenyt Palui nyerte, 90 ponttal. Szívbõl gratulálok a gyõzelemhez, mely a kiegyensúlyozott teljesítmény és a sok jó ötlet miatt maximálisan megérdemelt. A végeredmény:
1. Palui - 90 pont
2. Akidobos - 85 pont
3. Nyuli - 78 pont
4. Bebe - 75 pont
5. Met4ever - 64 pont
6. DJRafy - 60 pont
7. Astroman - 58 pont
8. Satya - 46 pont
9. Sell - 45 pont
10. Dzsibzon - 43 pont
11. Galervin93 - 35 pont
12. Peti80 - 33 pont
13. Szélkerék21 - 30 pont
14. Spéter - 29 pont
15. Zeee - 27 pont
16. Borka - 24 pont
17. Rzsoka - 23 pont
18. Metfickó - 22 pont
19. Zivipötty - 21 pont
20. Kaszabubu - 17 pont (több fordulóban való részvétel okán)
21. B.Kimi - 17 pont (több fordulóban való részvétel okán)
22. Leifur - 17 pont
23. Rudolfking - 16 pont
24. Noli - 14 pont
25. Jannesz - 13 pont
26. Usrin és VáraljaMet - 11 pont
27. Rainbowfairy - 9 pont
28. Szbattai - 8 pont
29. MacGyver - 6 pont
30. Seth - 4 pont
31. Godazoli - 3 pont
32. Lacó, Coontac, Balage83 és Kempeter - 1 pont
A versenyben összesen 36-an vettek részt; többen sajnos csak néhány vagy csupán egy fordulóban. 4 versenyzõ küldött be minden fordulóban képet, de a többség is csupán egy-két fordulót hagyott ki, ilyen-olyan okok miatt. Összességében meg kell jegyeznem, hogy sokaknál fordulóról fordulóra igazi fejlõdés volt megfigyelhetõ, aminek külön örülök. Köszönöm szépen mindenkinek a részvételt, a szavazóknak pedig megtisztelõ figyelmüket és szavazataikat
Palui nyereménye - ahogy ez ismert volt - egy LowePro Slingshot 300 fotó-hátizsák; használd egészséggel, Peti
(de elõbb persze küldd el a címedet pü-ben
)
Bebe felajánlotta, hogy az elsõ három helyezettnek oklevelet készít, a részleteket ezután fogom vele megbeszélni (és hatalmas köszönet a felajánlásért).
A folytatás: kis szünet következik
De csak annyi szünet, hogy ki tudjam ötölni a következõ sorozatot. Örömmel csinálom a versenyt, mert látom, hogy sokaknak tetszik

??? Tudom, hogy "Jóétvágyat" meg minden, de nem vagyunk ám kíváncsiak, ááá, dehogy

Köszi mindenkinek! Ez van. kapkodtam, pedig 1 hónap volt rá. 
Mici!
Jön egy kis hideg, és lehet hullámkorizni

Igen, ez volt a gyanúm....
A második is tetszik, de az elsõ különösen a virágos réttel, mögötte az erdõvel, még távolabb a Schneeberggel. Nagyon bejönnek az egyes egységek alkotta "határvonalak", illetve ahogy ezek egymáshoz képest elhelyezkednek....

Ej, az elsõ igencsak jól sikerült! :-)
Nekem most (is) az volt a gondom, hogy 23-án jött meg a gépem szervizbõl. Régi képek közt meg nemigen akad olyan, ami jó volna (mert azt megmutatom).
Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre!

Az elsõ, megkésett fotód csodás tavaszi üzenet
Nálam ez lett volna az elsõ.
Palui mit veszítettél

Palui mit veszítettél

Áááááá...csak nem a Schneeberg?
Engem tuti "lekenyereztél" volna, lévén egyik kedvenc hegyem...
Mici: valóban az

Én is szavaztam, bármi lesz köszönöm a játékot, remélem folyt. köv
Azért a 10-ben szívesen maradnék

Azért a 10-ben szívesen maradnék

Nem, köszi a szavazatokat 
----------
Hihetetlen izgalmas a verseny, ide-oda ugrál az élmezõny

Bizony, az ára elég húzós lesz (utóbbi idõkben a Canon árképzése amúgy is érdekes), épp ezért írtam, hogy nem fogok idegeskedni, hogyan szedem össze rá a pénzt.

Tologatják a bejelentését; a londoni olimpián már a hivatalos fotósok megkapták tesztelésre, és a tapasztalatokat most "építik bele". állítólag a most folyó CP+ (Japán) fotóexpón jelentik be hivatalosan, és tavasztól állítólag kapható is lesz, 8.000-10.000 euró körüli áron.
A Canon mérnökei nem pihentek:
Link
Az utóbbi idõk egyik legjobb lencséje. Nem hiszem, hogy nekiállok gyûjteni rá.

Ráadásul a Sony-n a 10 mm 15, a Canon-on 16, azaz neked még nagyobb vele a látószög; 15 mm az már nagyon jó

Na hát igen! A 10-20-as az már való az ASPC-re. Az f4-es árban egész jó, mert a Tokina egy 50-el drágább, és bizony 10mm az 10mm.

Óóó te! Most megingattál. Olyan csábító ez a jó ár.