Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Nekem a hegyi terep nem a kedvencem, Kassa meg minkét szezonban(amit eddig végig csináltam) elég gyászos volt számomra.
Szerencsére ezeket ellensúlyozni tudtam a síkvidéki állomásokon elért jobb eredményeimmel. Meglátjuk, az is lehet, hogy kétszer is módosítani kell.

Zágrábot évek alatt sem sikerült kiismernem, nyugi. Az időjárás pedig legalább olyan stabil, mint a forint.... úgyhogy hajrá 1.1 és 1.0

Hát kíváncsi vagyok változik e majd annyit (és annyi paraméter), hogy érdemes legyen újragondolni az esti 1,2-esemet 
A látszólag stabil helyzetek is tudnak szivatósak lenni (sőt!). Főleg számomra ismeretlen területen. Kellett nekem éveket kihagyni a versenyben

A látszólag stabil helyzetek is tudnak szivatósak lenni (sőt!). Főleg számomra ismeretlen területen. Kellett nekem éveket kihagyni a versenyben

Lehet, hogy egy elnyúló semmittevés lesz körösztbe téve közép Európára. És egy novemberi átlagos nap lesz.

Leadhatod Kassára is, sőt még reggel 6-ra is. És lehet ez lesz jó Zágrábra

Inspector52; az nyáron volt.
Neked is közelebb lenne Kassa. Szóval itt délen még mindig sok verzió előfordulhat. Nagyoló, vagy finomabb rosta kerül fel a szelektorra?


Nehéz döntés lesz féleggyig. Vagy- vagy szisztéma.
Mér nem Kassa lenne reggel 6 kor?


Most nézem csak az előző forduló eredményét, pontszám alapján holtversenyben ötödik hely - teccik

A linkek frissültek, a hiba javítva, így az első fordulót a Pestimet-Brighty duó nyerte és 2 db 1.1-es tipp követi őket, grat mindenkinek! Hamarosan kiírjuk az új fordulót, köszi a türelmet

Legyen Zágráb-Maksimir [14240 ] 2020. 11. 22. 13óra.Itt arattam a nyáron az első forduló győzelmemet.
mikahock, Pestimet, Brighty nagy gratuláció a szombathelyi győzelemhez
Külön öröm, hogy ilyen nagy létszámban vettünk részt az első téli fordulóban.



Csak javítják a hibát, újra kell futtatni a pontozó modult. Voltak páran, bátran a ködösök, és egy szitáló esős tipp, - majdnem tettem én is - ezek változatlanok, a nincsen idősöknek meg kincs az a 2 pont. 
Ja és ha esett volna, Derick verte volna az 5 pontjával a mezőnyt. Olyan ez mint az utolsó évi menet a F1-ben. Szokni kell a vizes pályát....

Ja és ha esett volna, Derick verte volna az 5 pontjával a mezőnyt. Olyan ez mint az utolsó évi menet a F1-ben. Szokni kell a vizes pályát....

Hát lehet lesz egy kis változás (vagy nem, de nagyon reggel van még.
) a nincs jelenidősök is nulla pontot kaptak a 2 helyett. A fejlesztőknek a hibát jeleztem.

0,2 mm lett a 24 órás csapadékösszeg.
A szombathelyi fordulót mikahock, Pestimet, Brighty trió nyerte. Gratulálok nekik és minden elégedettnek. Külön azoknak is, akik bevállalták a mérhető mennyiségű csapadékot egy ilyen helyzetben.
Forduló: Link
Összetett: Link
Inspector52 a következő kiíró. Szeretnénk kérni egy helyszínt és egy időpontot.
Választható helyszínek:
Bécs (Wien-Hohe Warte) [11035]
Békéscsaba [12992]
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér [lhbp]
Budapest-Újpest [metnet-es észlelő]
Csíkszereda (Miercurea Ciuc) [15170]
Debrecen [12882]
Felcsút [metnet-es észlelő]
Kassa (Kosice) [11968]
Kecskemét [12970]
Kékestető [12851]
Lomnici-csúcs (Lomnicky Stít) [11930]
Miskolc-Diósgyőr [12772]
Paks [12950]
Pécs-Pogány [12942]
Siófok [metnet-es észlelő]
Sopron-Kurucdomb [nincs kódja]
Szeged [12982]
Szolnok [12860]
Zágráb-Maksimir [14240]
Meteorológiai állomások beosztása: Link
A szombathelyi fordulót mikahock, Pestimet, Brighty trió nyerte. Gratulálok nekik és minden elégedettnek. Külön azoknak is, akik bevállalták a mérhető mennyiségű csapadékot egy ilyen helyzetben.
Forduló: Link
Összetett: Link
Inspector52 a következő kiíró. Szeretnénk kérni egy helyszínt és egy időpontot.
Választható helyszínek:
Bécs (Wien-Hohe Warte) [11035]
Békéscsaba [12992]
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér [lhbp]
Budapest-Újpest [metnet-es észlelő]
Csíkszereda (Miercurea Ciuc) [15170]
Debrecen [12882]
Felcsút [metnet-es észlelő]
Kassa (Kosice) [11968]
Kecskemét [12970]
Kékestető [12851]
Lomnici-csúcs (Lomnicky Stít) [11930]
Miskolc-Diósgyőr [12772]
Paks [12950]
Pécs-Pogány [12942]
Siófok [metnet-es észlelő]
Sopron-Kurucdomb [nincs kódja]
Szeged [12982]
Szolnok [12860]
Zágráb-Maksimir [14240]
Meteorológiai állomások beosztása: Link
18 UTC-s synopban viszont ott a 12 órás csapadék, 0,1 mm:
AAXX 15181 12812 16/// /2201 10067 20064 39957 40206 58016 69912 333 10070 555 10098=
A Tmax meg 7,0°C lett kereken.
AAXX 15181 12812 16/// /2201 10067 20064 39957 40206 58016 69912 333 10070 555 10098=
A Tmax meg 7,0°C lett kereken.
T min: 6°C
T akt: 7°C
T max: 7°C (eddig)
Felhőfedettség: 8okta
Jelenidő: Nincs
Szél: mérsékelt déli
Ezek az adatok fognak játszani. Csapadékról még nem tudunk semmit, de Pétervári mester hamarosan méri a 12 órás összeget aztán a MET-ÉSZ-en ott lesz az is. Aztán várunk reggelig a pontos 24 órás adat miatt.
T akt: 7°C
T max: 7°C (eddig)
Felhőfedettség: 8okta
Jelenidő: Nincs
Szél: mérsékelt déli
Ezek az adatok fognak játszani. Csapadékról még nem tudunk semmit, de Pétervári mester hamarosan méri a 12 órás összeget aztán a MET-ÉSZ-en ott lesz az is. Aztán várunk reggelig a pontos 24 órás adat miatt.
Az aktuális időjárás paramétereinél a MET-ÉSZ észlelés az irányadó, kivéve a szél, ami viszont synop-os lesz. Imivel ledumáltam, így volt eddig is, a vizuális (emberi) észlelést preferáljuk az automatákkal szemben, ezért is lehet akkorra kiírni csak hazai fordulót. Így lesz a későbbiekben is
A szabályzatba is bele fogjuk írni!

Ha jól követem a kissé bonyolult történéseket
, akkor:
Tmin: 6°C
Takt: 6°C
Tmax: 7°C (eddig)
Felhőfedettség: 8okta
Jelenidő: -
Szél: mérsékelt déli
Csapadék: csapadéknyom (eddig)

Tmin: 6°C
Takt: 6°C
Tmax: 7°C (eddig)
Felhőfedettség: 8okta
Jelenidő: -
Szél: mérsékelt déli
Csapadék: csapadéknyom (eddig)
Magyarországi állomások esetén óra:50 (reptereken óra:45) a hivatalos észlelési időpont, így fura lenne, ha az óra:50-es vizuális észlelések mellé óra:40-es mért értékeket vennénk figyelembe... Szerencsére innen a Metnetről többen is hozzáférnek az állomások tízperces adataihoz (lásd alább pl. Zivi), illetve a reptéri adatokhoz, így a kellő információ rendelkezésünkre állhat a vizuális észlelések időpontjában a mért értékekhez is (óra:50-kor vagy :45-kor)
Külföldi állomásoknál - elvileg - továbbra is használható és elsődleges információforrás a SYNOP-távirat.
Külföldi állomásoknál - elvileg - továbbra is használható és elsődleges információforrás a SYNOP-távirat.
Akkor úgy tűnik, hogy az automata synopba a 12:40-es adatok kerültek (6,5°C és 12,6 km/h = 3,5 m/s ~ 4 m/s), míg a Metész-es észlelésbe a kicsit későbbi (12:51-es?) adatok...
Javítsatok ki ha tévedek, (és akár mennyire is fájnak a bebukott pontok
) de úgy tudom, hogy a SYNOP a hivatalos. A vizuális megfigyeléskre pedig használható a MET-ÉSz, jobb híjján. A szabályzatban nem találtam pontosan rögzítve. Jobb ezt tisztázni még az elején, ne legyenek félreértések. Sőt még az Ogimetes, és a Meteomanzos táviratokban is simán lehet eltérés a BUFR visszafejtés miatt. Talán itt is volt már rá példa.


(12:20 6,7 °C)
12:40 6,5 °C
12:50 6,5 °C
13:00 6,6 °C
(13:30 6,9 °C)

A szélerősség:
12:40 12,6 km/h
12:50 12,2 km/h
13:00 11,5 km/h
12:40 6,5 °C
12:50 6,5 °C
13:00 6,6 °C
(13:30 6,9 °C)

A szélerősség:
12:40 12,6 km/h
12:50 12,2 km/h
13:00 11,5 km/h
Na, akkor van egy 12:51-es Metész észlelésünk a hivatalos észlelőtől, benne a jelenidővel (párásság) ill. felhőzetmennyiséggel (8okta).
Meg egy feltehetően 13:00-s automata synop táviratunk jelenidő+felhőzet nélkül. A T ebben 0,1-del épp alacsonyabb volt, ami épp lefelé kerekítődik.
A szélerősségnél meg ugyanez, csak a másik irányban.
Na, mit ír erre a nagy könyv?
Meg egy feltehetően 13:00-s automata synop táviratunk jelenidő+felhőzet nélkül. A T ebben 0,1-del épp alacsonyabb volt, ami épp lefelé kerekítődik.
A szélerősségnél meg ugyanez, csak a másik irányban.
Na, mit ír erre a nagy könyv?

AAXX 15121 12812 36/// /1604 10065 20059 39984 40233 58012 555 10096
Ahh, így viszont megint más a helyzet.

Takt: 6,5°C -> 6°C
Szél: mérsékelt déli
Metesz 12:51: 6.6 fok, borult, párás. Összfelhőzet: 8 okta. Felhőzet: 8 okta St (200-300 m). Rh:96%, 177 fokról gyenge, időnként mérsékelt szél fúj, 3000m látás. St6(250m) felhőzet.
Az előző órás távészlelés volt Paksról. Ha jól tudom a verseny időpontjában (tehát most) ismét helyszíni lesz.

Én is nyomtam a 01-1 mm. tert, lehet hogy reggelig ez is kevés lesz. Remélem nem lyukad ki az ég teteje-alja, a harangok nem űzik el a felhőket, -- ha már november van. ( ja meg éljenek tovább a Márton napi libák! osszuk be a karácsonyi hal mellé.
) Többet ér majd mint az amerikai pulyka!


Nem messze, Kőszegen Hepi kolléga folytonos szitálást észlelt, még majd kevés lesz az 1 mm.- terem. Ja, már nem szitál, de betonozva van a 5,6 fok, -- 10 órakor, Kőszegen. 

A hőmérséklet emelkedőben, már 6,4°C! Folyamatosan szitál, reggel 7-ig 0,1 mm-t (ami még nem játszik), valószínűleg már azóta is megvan az újabb, legalább 0,1 mm (ami már játszik). Az egyetlen bátor szitálós tipp Derické, vajon kitart-e 13 óráig az égi nedü....

Ezt szépen buktam...
Gratula Szabókának, Dabronynak és Bakonyvárnak a Tmin-ért
Gratula Szabókának, Dabronynak és Bakonyvárnak a Tmin-ért

6.2°C-kal indulunk, 8 okta stratus-szal és gyenge déli széllel.
Sok szerencsét az újoncoknak, a visszatérőknek és persze a keménymagnak is! Minél több kitartást, megéri
Sok szerencsét az újoncoknak, a visszatérőknek és persze a keménymagnak is! Minél több kitartást, megéri

No én tippeltem az évadban először, illene valamit már nekem is nyerni, nem az ucsó fordulóban elbukni.

Sajnos a Synop kódok értelmezéséhez a segítség nem működik (mármint a link). Tudom, hogy a gyakorlott régi versenyzők nem nézegetik már, de nekem vagy a többi újrakezdőnek/ újoncnak jól jönne. Légyszi nézzetek rá!
Bocs hogy megszálltam a fórumot...
Bocs hogy megszálltam a fórumot...
