Meteorológiai esélylatolgatások
Én meg most úgy vagyok vele,hogy lesz 40 fok.Afelett nem hiszem,de annyi lehet.Aztán majd kiderül mi lesz.
Pontosan így gondolom én is. Ezért is mondtam, hogy a korábban ugyanígy, sokszor elõrejelzett 40-43 fokokból sem lett semmi, ebbõl sem lesz. Szerintem 35-36 lesz, esetleg 1-2 helyen 37 fölött picit, de csak egy vagy két napon (kedd/szerda).
Így van, a jövõ heti kánikulai idõszak is csak szombaton kezdett letisztulni az Ensemblén, az esetleges váltást majd a jövõ hét elején lehet már körvonalazni, vagy elvetni, azaz a szervezésnél ezt nagyon kell majd figyelni.
Ha már annyira meleg lesz egész héten, már pedig úgy néz ki lesz, a lehûlés várhatna vasárnapig, mert 21-én Balaton-átúszás! Persze, még nagyon messze van elõrejelzés szempontjából....
Részben megvédeném Hidegséget, hisz tényleg nem a hõséget vonta kétségbe (igaz szerencsétlen magyarázattal), csupán a valóban túlmutatásra hajlamos (ezt bele kell tudni kalkulálni) fõfutást.
Személyem se számít 40-42°C-okra (ezek voltak tegnapelõttig a fõfutásban, már többedszerre az éven, eddig természetesen egyszer se jött be), az országos elõrejelzés maximumkiadásai is 32-37°C köré lõhetõ be a jövõ hétre.
Így valóban Ferri egész bravúrosan közeli (azaz inkább távoli) meglátása beigazolódik, most már valóban csak ezt kell skubizni hétfõtõl, hogy a jövõ hét végére véget érhet-e ez a makrohelyzet, jöhet-e az újabb lehülés.

Link Ez már-már valószínûtlen és csak az operatív erõlködik 42°c-os felszíni hõmérséklettel.
Mégegyszer kihangsúlyozom, hogy a hõségben nem kételkedem, csak a 40-42 fokos hõséggel nem értek egyet... az igazat megvallva 32-36°c-ra számítok országos szinten, ez alapján is: Link
A fõfutás továbbra is igen elvadultnak tûnik a többihez képest, amelyek csak neccesen érik el a 21°c-ot 850-en.
A fõfutás továbbra is igen elvadultnak tûnik a többihez képest, amelyek csak neccesen érik el a 21°c-ot 850-en.
Csak azt is vedd figyelembe,hogy az eddigi hõségnapok nem nagyon AC-nak köszönhetjük.MOst viszont ránkjöhet egy jó erõs AC nuku felhõvel,ami igencsak megdobja a T-ket.
Remélem nem jól látom,de a jövõ heti forróság után ugyan látszik némi enyhülés és esõ de utánna már sokadik alkalommal mutatja a GFS, egy nagyon erõs AC kiépülését, egészen az Atlanti-óceánon át, Oroszország felé. Csak nehogy heteken át tartó forróság jöjjön...
A hurokfilmet stírolva nagyjából ki lehet sakkozni, hogy hol mennyi lesz még.
Igen a hurokfilmet én is nézem gyakran, de épp ezért kérdeztem, mivel Dny felõl erõsen csökken a csapadék-utánpótlás. Ami jön, az meg szokásához híven Északon megy el.
Visszatérve az Ac-kre.. Ac-ból tehát minden irányú lehet? Akár Északi is? Azaz AcN? Jobban mondva nem irányú, hanem Mo.-tól abba az irányba. És hogyha a köezepe Mo-on van, akkor sima Ac ugye?
Visszatérve az Ac-kre.. Ac-ból tehát minden irányú lehet? Akár Északi is? Azaz AcN? Jobban mondva nem irányú, hanem Mo.-tól abba az irányba. És hogyha a köezepe Mo-on van, akkor sima Ac ugye?
Értem.
Akkor ezzel az erõvel lehet AcSW is?
Más: ha elvonul ez a csapitömb ami a Dunát most lépte át, akkor lesz még csapi Délen?

Más: ha elvonul ez a csapitömb ami a Dunát most lépte át, akkor lesz még csapi Délen?
Csak az a bökkenõ, hogy hétvégétõl a felszín közelében sem déli, délnyugati áramlás lesz, hanem délkeleti. Úgyhogy szerintem ebbe nem zavar be a Földközi-tenger.
Az is nyugtat, hogy gsf még pár napja 50-70 mili csapikat várt ha jól emlékszem pl mára, holnapra....No comment.Szóval remélem a nagy hõség is el fog csúszni a banánhéjon, bár tudom ennek sajnos egyre kisebb az esélye.
A hõségben én sem kételkedem, a mértéke a kérdés, inkább számítok 32-36°c-ra mint 40°c feletti T-re...
A 20°c T850 önmagában még nem jelent semmit, a kérdés az, hogy a felszín közelében beáramló levegõ hõmérséklete miként alakul, erre hatással van a Földközi-tenger, leginkább ennek nyugati medencéje. A víz hõmérséklete elmarad az ilyenkor szokásostól, jelen pillanatban 22-24°c közötti ( Link ). A hidegebb víz annak köszönhetõ, hogy a május-június az átlagosnál hûvösebbre sikeredett a térségben. A GFS tudtommal a 2m-es hõmérsékletet a 850-es szint hõmérsékletébõl számítja, amely jelen esetben nem lehet mérvadó, mert nem számol a Földközi-tenger víztömegének a megszokottnál erõsebb mérséklõ hatásával. Talán ez az oka a modell sorozatos melléfogásainak, a beharangozott 38-42 fokoknak, amelybõl néhány nap leforgása alatt csak 30-35°c "maradt".

Úgy néz ki bejön a modellfutás. A legfrissebb is azt mutatja. De azért nagyon remélem, hogy téved. Ez a tegnapi (Tmax: 33,5 °C) már így is több volt a kelleténél.
Ac S (south) Magyas nyomású légtömeg Magyarországtól délre, Ac SE (south-east) Magyas nyomású légtömeg Magyarországtól dél-keletre
A 276-288 órás 850-es hõmérsékletek elég brutálisak. Ha lesz rekord, az sztem jövõ szombaton lesz, 40 fok fölött.
AcS, AcSE? Ezek mik is? Kifejtenéd, ha megkérnélek rá?
Anticiklonok fajtái, ennyit feltételezek róla.. 
szerk: a 2000-es rekord már megdõlt Pécs által, nem? Rosszul tudom?

szerk: a 2000-es rekord már megdõlt Pécs által, nem? Rosszul tudom?
Ez a mlege már elég valószínû, több mint valószínû, csak lehet nem 38-39 lesz, hanem mondjuk 34-36. Ez sem mind1.

Persze, az Ac kell hozzá. Egész pontosan AcS, AcSE Helyzet. Csak egy ilyen helyzetû anticiklon képes Észak-nyugat Afrikából ránkhúzni a legmelegebb levegõt. Ezért a legmelegebb légtömegek csak DNY felõl jöhetnek.
Valaki nyugtasson meg, hogy a jövõ hétre kilátásban lévõ 37-40 fokos borzalom még nem 100%, hogy megérkezik.Én nagyon remélem ,hogy valami közbejön..Ezt a meleget már senki sem szeretheti.
Köszi szeke a linkeket. Érdemes megskubizni õket. 
A jövõ: elég durván alakul, nagyon kell most az esõ, hogy aztán lehessen minek párolognia, mert a gfs keddre (tudom 1 hét, de azért ezt a helyzetet már elég régóta stabilan adja, mint ahogy már ezt is leírták páran) K-Mo.-ra 40 fokot is ad. Érdekes, hogy most nem Dél-Alföldre adja a legmelegebbet, amit annak tulajdonítok, hogy ezúttal tán nem Afrika felõl jön a hõség, hanem az itt kialakuló AC miatt lehetnek ilyen magas T-k. Jól gondolom?
Ennél messzebbre én nem merek jósolgatni, azt meghagyom Ferrinek, Nyulinak, és aki itt még számít.

Érdemes megvizsgálni a 2000. augusztus 19-22-i 850-es hõmérsékleteket. Akkor mérték csabán a 41,7-et. Akkor ehhez 22 fokos 850-es T kellett 2-3 napig.
Illetve az 1950. Július 1-5-ös 850-es hõmérsékleteket. Akkor Pécsett volt 41,3
Mindkettõt megtaláljátok itt:
Link
Ami látható, ha összevetjük ezt a két helyzetet a jövõ heti várható 850-es hõmérsékletekkel, az az, hogy Az Ac föl tudja húzni Korzikáig a 25-ös izotermát! Ez 1950. július 4-én, illetve 2000 augusztus 20-21-én teljesült.

Így igaz, Ferri, bár az nekem már édesmindegy, hogy 38 vagy 40 fok, mindkettõ döglesztõ
Viszont van egy olyan eshetõség is, hogy az említett atlanti Hf nem igazán tud betörni (stabil omega) és tõlünk É-ra, Csehország-Lengyelország vonalon zúg át az Ac által kormányozva, nálunk csak átmeneti kisebb lehülést okozva - remélem, nem így lesz; én inkább csak a rákövetkezõ hét elejére tenném a hõmérsékletcsökkenést. De ez már tényleg nagyon messze van

Nyuli: látom, hogy az esélylatolgatások per pillanat hõséglatolgatásokká alakultak át, ami végül is nem csoda, hiszen az általam korábban vázolt omega-Ac, a kevés felhõ és az erõs melegadvekció (átlagosan 21 fok 850 hPa-on) rekordhõséget sejtetnek. A 40 fok Bécs és Pozsony térségében nemigen valószínû, a 37-38 (különösen jövõ kedd-szerdán) viszont igen.
Jövõ héten ilyenkor szerintem mindannyian várjuk majd a felmentõ óceáni HFot :-) Ez - mostani állás szerint - leghamarabb pénteken, szombaton érkezik, úgyhogy óvatos számításaim szerint is legalább 5-6 nap kemény kánikula várható a Kárpát-medencében, sõt Közép-Európa nagy részén is.

Tegnap óta közelebb kerültek már az ENS.-be a futások is és nem lefelé húzódtak hanem az alsókat kezdte közelíteni a 20-22-esekhez.
Jövõ csütörtökig péntekig egyértelmû a tendencia, és csak a T maxok utolsó számjegye kérdéses. :-)
Jövõ csütörtökig péntekig egyértelmû a tendencia, és csak a T maxok utolsó számjegye kérdéses. :-)
Én is egyre inkább így látom (azt hiszem, Ferri vázolta elsõként ezt a várható omega-helyzetet). Az Ac középpontja valóban Magyarország közepe felett látszik, ezért is a magas (nagyon magas...) hõmérsékleti értékek. Pár napig mindenképpen fennállni látszik majd ez a helyzet; bár még nagyon messze van, de érdekes megfigyelni, hogy ÉNy felõl jönne be ugyan az atlanti légtömeg, de az Ac erõsebbnek mutatkozik. Sokéves tapasztalat, hogy az omega nagyon stabil tud lenni. Remélhetõleg kissé visszavesz majd a gfs a következõ napokban, bár tény, hogy napok óta stabilan adja ezt a rémséget.
Keddre már beadja a 40-et Szegedre és Bajára az OMSZ. Ami azért érdekes, mert csak pénteken, vagy szombaton fog kluminálni a meleg. Azokra a napokra kíváncsi leszek, hogy mit fog beadni... Igaz, ez már megtörtént idén, aztán mégse lett 35 se nagyon.
Jövõhét kedd: Link Link Ennek a fele sem tréfa, ez meglehetõsen nagy bizonyossággal be is fog jönni! A mostani HF átvonulása után egy erõs anticiklon jön létre felettünk és a Britt szigetek felett tanyázó ciklonnal közös áramlási rendszerben afrikai eredetû forró levegõ pumpálódik Közép-Európa fölé. Egyre valószínübbek a 35°C- 40°C közötti Tmax-ok keddtõl. A kérdés már csak az, hogy mennyi ideig fog tartani ez az idõjárási helyzet és, hogy megdõlnek -e az eddigi hõmérsékleti rekordok, amire jó esély van.
A ma reggeli friss eredmények is stabilan adják a nagy meleget. Nem a 40 fok a kérdés: ha napokon keresztül 35-37 fok körüli Tmaxok lesznek, az is nehezen viselhetõ... Ez pedig egyre valószínûbb.
Azért, ha nem lesz 40 fok, akkor is elég durvának néz ki, hétfõtõl szombatig 35 fok körüli Tmax.
Úgy tûnik tegnaphoz képest nincs komoly váltás 16-tól 20-22 ig valóban az eddigi legmelegebb periódus jöhet. Sajna a gfs most sem a legvalószínûbb futás erre az idõszakra hisz õ a legmelegebb. Mindenesetre a tartósan 15 fok feletti 850-es T több napra szóló 2-es fokú hõségriadót vetít elõre...a 3-as fokozathoz (27 fokos napi Tátl legalább 3 napig) szerintem legalább 19-20 körüli 850 kellene több napig amire van esély, de szerencsére nem ez a legvalószínûbb... aki teheti az erre az idõszakra vegye a szabit

Várj még azzal a hõhulámmal,én inkább elképzelhetõbbnek tartok egy tartósabb 30-35 fok körüli meleget,mintsem 40-ek meg ilyenek,ennyire durva meleg nem lesz szerintem.
30-35 fok meg nem extra eddig is volt már gyakran 35 fok közelében,kicsit talán tartósabb lesz a meleg ennyi.
30-35 fok meg nem extra eddig is volt már gyakran 35 fok közelében,kicsit talán tartósabb lesz a meleg ennyi.
Semmit se változott az új ENS. Továbbra is masszívan húznak felfelfelé a görbék.
Talán csak egy kérdés fog maradni? Mégpedig, hogy 30-35 vagy 34-39-es T. maxok jönnek. persze nem mindegy.
szerk: ja és ez már 180 óránál vagy beljebb van nem úgy mint ezk elõtt.
Ami még elkeserítõbb, hogy a holnapi lehetséges csapadék után a távoli jövõben se látni újabb esõt, ami komoly probléma.

Így van,nagy kánikula van kilátásban. Szerencséje van, aki most megy nyaralni(
)-> egy kis európai körkép,remélem hasznos lesz:
Horvátország: Az Isztrián és a Kvarner-öbölben holnap futó záporokkal,viharos széllel, átmenetileg enyhül az idõ(Tmin:13-16 fok Tmax: 18-20 fok). Majd erõteljes felmelegedés várható, a hét második felére, vasárnapra már Tmin: 22-26 fok Tmax:34-38 fok várható. A délebbi területeken marad, a mostani 26-29 fokos maximum, 18-21 fokos éjszakákkal.De hétvégére itt is erõteljes felmelegedés várható( Tmin 23-25 fok;Tmax 32-36 fok). (a tenger 24-25 fokos)
Olaszország:gyakorlatilag ugyanilyen idõ várható, a hét közepi 1-2 fokos enyhülés után, a 25-28 fokos maximum, a hétvégére itt is 35-37 fokos kánikula várható,21-25 fokos éjszakákkal.( a tenger 24-25 fokos)
Spanyolország: itt valódi "egyhangú" mediterrán idõ várható, zavartalan napsütés mellett a legalacsonyabb hõmérséklet egész héten 21-23 fok amíg a legmagasabb 29-33 fok lesz.( a tenger 21-23 fokos)
Portugália: Itt hüvös idõ várható egész héten, északi részén 20-23 amíg a déli részén 24-27 fokos maximumokkal. A legalacsonyabb hõmérséklet 13-18 fok körül lehet majd és itt gyakran szeles napok lehetnek futó záporokkal. ( a tenger 18-20 fokos)
Görögország: változatlan,zavartalanul napos idõ várható 33-38 fokos maximumokkal, és 24-27 fokos minimumokkal. ( a tenger 25-26 fokos)
Törökország:Forró meleg van és lesz itt is, 35-42 fokos maximumokkal és 22-26 fokos minimumokkal. ( a tenger 26-28 fokos)
Bulgária: itt is változatlan meleg idõ várható Várnában, 28-30 fokos maximumokkal és 19-21 fokos minimumokkal. ( a tenger 22-24 fokos)
Ui: Bocs a hosszúságért.