Hydroinfo
Az is felettébb érdekes, hogy a Kraszna még mindig árad Kocsordnál.. Miközben Naménynál lassan egy napja apad a befogadó, ami "húzhatná" lefelé, valamint a felsõ romániai szakaszról (Alsószopor) is több napja elfogyott az utánpótlás, mégis, Ágerdõmajornál is szinte centinként apad csak (a tegnapi tetõzés óta 12cm-t).
Valóban, sõt, már apadt is azóta 1cm-t. Mégiscsak jó volt az elsõ 815-820 körülire vált elõre. Elgondolkodtató hogy mi lehet az oka, hogy 25 km-rel feljebb majd 2 méteres árhullám ott miért csak 70 centis emelkedést okoz. Valószínûleg a Tisza-Szamos-Kraszna közös, illetve a Naménytól Aranyosapátiig terjedõ ártere olyan nagy, hogy az gyakorlatilag felér egy apasztó tározóval. Link De ezt minden hozzáértés nélkül, csak a józan paraszti ész mondatja velem. No de mit mond a szakember?! Kocka? 
Ha már az áradás ütemérõl beszéltünk, akkor ejtsünk szót az apadásról is. Azért az nem semmi, hogy Tiszabecsnél 24 óra alatt 326 centit apadt a folyó. Ez már majdnem villámárviz jellegû

Ha már az áradás ütemérõl beszéltünk, akkor ejtsünk szót az apadásról is. Azért az nem semmi, hogy Tiszabecsnél 24 óra alatt 326 centit apadt a folyó. Ez már majdnem villámárviz jellegû

Igen, valóban Vásárosnaménynál találkoznak az árhullámok, és a Kraszna valamint a Túr is még árad az alsó szakaszán. Vízhozamuk azonban jóval kevesebb, mint a Tiszáé, aminek az apadása lassan vonul Vásárosmanény felé, így megállítva az áradást. A vízügyesek a mai 7h-kor kiadott tájékoztatójukban már csak 860cm-re (+/- 20cm) várják a tetõzést (ami persze még mindig igen-igen magas szint..).
A Tisza Tivadarnál már apadásnak indult, Vásárosnaménynál viszont felgyorsul az áradás, immáron 5cm/h, 8h-kor 819cm, meglehet a 850-860cm.
Most olvasom a szon-hun: Az elmúlt napok nagy esõzése, a felhõszakadások miatt a Tiszán és mellékfolyóin mind az ukrajnai, mind a romániai szakaszon hatalmas árhullámok indultak el – mondta Bodnár Gáspár, a Fetikövízig igazgatója. Néhány nap alatt Ökörmezõ térségében például 340 mm esõ hullott, ami csak 20 mm-re marad el a 2001-estõl. A Tisza romániai mellékfolyóin (Iza, Visó) pedig a 2001-es szintet 1–1,5 méterrel meghaladó vízállásokat mértek. A sok esõ tíz árhullámot indított el a Tiszán, illetve mellékfolyóin, melyek lejjebb egymásra torlódtak. Ezért a Tiszán III. fokú készültségi szintet jócskán meghaladó vízállások várhatóak a tetõzéskor.
Ezek szerint a ciklonunk jól kitett magáért.
Ezek szerint a ciklonunk jól kitett magáért.
Igen, jaurinum. Azért azt is figyelembe kell venni, hogy Naménynál folyik bele a Kraszna és a Szamos is a Tiszába és a Kraszna még árad magas vízszinttel, a Szamos pedig csak most kezd gyengén apadni, Tiszabecs után és Namény elõtt torkollik még be a Túr is, ami szintén árad. Gondolom ezért is adták meg a 890-et, na meg a szokásos kárpátaljai vízállásváltozásokra alapuló számításokból. Ma este a médiában pedig már 9 méter feletti vízállásról beszéltek, ez bizonyára a szokásos felturbózása a dolgoknak.
A Kraszna viszont az elõrejelzésekre rácáfolva a várt maximumot még ma eléri úgy, hogy tovább árad még legalább 24órán át, akár a III.fok felett (580cm) is tetõzhet Ágerdõmajornál.
A naményi Tisza-tetõzés véleményem szerint 850-860cm között lehet, a Tiszán itt várható a legközelebbi tetõzés az LNV-hez.
A naményi Tisza-tetõzés véleményem szerint 850-860cm között lehet, a Tiszán itt várható a legközelebbi tetõzés az LNV-hez.
Én még annyira sem. Eltúlozták azt a 890-et kicsit, legalábbis most úgy tûnik. 2-3cm óránként az áradás üteme, ha még egy napig árad így, 840 lehet a teteje. Tiszabecsnél délután tetõzött a Tisza.
Végülis a vártál alacsonyabban tetõzött a Hernád Gesztelynél ma reggel,371 cm lett a maximum.
Az elõzõ árhullám most tetõzik Tivadar térségében. Eközben már belépett az országba egy másik, aminek következtében tegnap este óta a vízszint újabb 1,5 métert emelkedett Tiszabecsnél. Ráadásul még mindig 32cm/2óra az emelkedés üteme. Nem gyenge...
Tudom, hogy nem ugyanannyival emelkedik Naménynál mint Tiszabecsnél, de a 815cm körülire várt tetõzést kicsit alulbecsültnek érzem. Jelenleg 750 cm úgy, hogy még az elõzõ árhullám sem tetõzött. És erre fog még jönni az a bizonyos másik. Bár én nem vagyok szakember.
Szerk: most nézem, hogy frissítettek. Már 890cm±20cm -re várják. (LNV 943 cm)

Mi a folyótól vagy 30 m-re voltunk ahol már borította be az árteret a víz.Ott szemmel látható volt,mert megmértük segéd eszközökkel
Ha valóban 430 cm-en fog tetõzni,akkor olyan 20 óra tájékán fog.

Itt a Bakony északi részén(Pl.Zirc és Csesznek)hullott a nyáron a legtöbb esõ Sopron-Szombathely környéke után az országban,kb.350 mm,ebbõl 150 az utóbbi 2 hétben.Áradástól persze nem kell tartani,mert felhõszakadások ennek ellenére sem voltak,a vidék karsztos és rengeteg kis patak viszi le a vizet,ráadásul az elõzõ fél év nagyon száraz volt.Tavaly is volt az aszály után két 100 mm feletti hónap(aug.-szept.)de a mostani ezen bõven túltesz.A mezõgazdaságot ért károk(aszály majd vízözön)nagyon hasonlóak.

Komoly intenzitásnak tûnik, gyakorlatilag szemmel látható? Nem szeretnék ilyet átélni, mondjuk amíg itt élek, kevés esély van ilyesmire

Most értem haza Gesztelyrõl,megnéztük a Hernádot.Elég keményen árad 3 cm/10 perc.Most jár kb. 330 cm-nél,így estefele várható a tetõzés.Ha hosszú lesz a tetõzés akkor pár ház veszélybe kerülhet.
A Felsõ-Tiszán már tetõzött Tiszabecsnél (480 centi körül, II.fok 400 cm) és apad, a rossz hír viszont, hogy elindult egy intenzív második árhullám (Rahónál 2 óra alatt több mint 110 cm-es emelkedés!), szerencsére ott már azóta apad is, Vásárosnaménynál még lehet ráfut az elsõ árhullámra.
Vásárosnaményban 2 óra alatt 35 cm-es áradás, azért az már elég intenzív, de Tiszabecsnél az egy nap alatti 3 méter sem gyenge, persze amikor a nagy árvíz volt pár éve 6 métert áradt egy nap alatt.

Éjszaka is volt ott egy kis esõ, de az érdekes az lesz hogy a most ÉK felõl Máramaros felé tartó tömbökbõl mennyi esik. Az animáción jól látszik ahogy közeledik a rendszer. Link
Már II. fok van a Tiszán Vásárosnaményig és Tiszabecsnél folyamatos az intenzív áradás. A tegnapelõtt Kárpátalján beragadó masszív tömb mozgását követve (ha kiszámolható nem is) borítékolható volt, hogy lesz készültség.
A Hernád hajnalban tetõzött Hidasnémetinél, szerencsére 19cm-rel az LNV alatt. A folyó ezekben az órákban csaknem 20x annyi (510m3/s) vizet szállított, mint a ciklont megelõzõ középvizes idõszakban (a kisvízhez képest ötvenszerest..).

Nagy szerencse volt tegnap, hogy a hirtelen, és már így is LNV közeli III.fokú Hernád mentén nem volt jelentõs csapadék.
A nagy cspadék zöme a kárpátaljai vízgyûjtõre, fõként a Tiszáéra korlátozódott, ez izmos, de "csak" I.fokú árvizet jelent.
Azonban a mai események még nagy beleszólással lesznek, hol, mennyi, mekkora kiterjedésû csapadékok esnek.
Ammenyiben a Hernád vízgyûjtõje megússza ma (van rá jó esély), nem lesz már nagyobb gond a folyón, elég ez is.
A Tisza és mellékfolyóinak (Ung, Latorca, Borzsam, Kraszna) árvizét még befolyásolhatja a kárpátaljai "lehetõség", ott nagyobb az esély komoly hozamokra.
A hazai Bükk-Mátra vonzáskörzet pedig nagy lutri.

Ráadásul ma is esik és esni is fog. A 48 órás összegek szinte majdnem minden helyen 60 mm felett vannak, sõt 110 mm-t meghaladó összegek is elõferdülnek nem is egy helyen. Tegnap pl Rahónál lejött egy laza 80-as.
Aboskõszegnél este tetõzött a Hernád, viszont mellékvizén, a Tarcalon újabb árhullám alakult ki.
A Kárpátalján, Vihorlátban és a Domásai-dombság fölött veszteglõ csapadéktömb hatására intenzívebbé vált az áradás a Tapoly-Ondava-Laborc folyókon is, emiatt 1-2 nap múlva a Bodrog hazai szakasza is készültséget kaphat.

A ciklon 2-3 napja alatt itt a környéken esett a legkevesebb esõ,de én tegnap vészjósló hangokat ütöttem meg(volt aki nem értette miért).Nem a pápai júliusi 131 mm a katasztrofális,hanem hogy országosan az itteninél sokkal több is esett már és még nincs vége.És ott vannak a határon kívüli hegyvidékek... [esõ]
Egy erõs zivatarzóna terjeszkedik az ÉK-i-Kárpátok felõl,ki tudja hol áll meg...
Sajnos(volt már rá példa az utóbbi évtizedben) az ilyen napokig örvénylõ,inkább keleties áramlással érkezõ esõ és zivatarspirálok a legveszedelmesebbek kishazánkra...

Ráadásul a vízgyûjtõje újra ázik nemsokára.
A Tisza (Láposmezõ 35mm, Rahó 55mm), Tarac (Királymezõ 34mm), Kraszna (átjátszó 61mm) vízgyûjtõje ma is kapott rendesen, fenti adatok reggel 7h óta hullottak.
A Tisza (Láposmezõ 35mm, Rahó 55mm), Tarac (Királymezõ 34mm), Kraszna (átjátszó 61mm) vízgyûjtõje ma is kapott rendesen, fenti adatok reggel 7h óta hullottak.
Oké, talán túloztam kissé. Azért gondolom a tegnapi 100+ mm után (Szentlélek) a mai nap mindenképpen felüdülés eddig sok ottani falunak....
Nincs pánikhangulat, ám a helyzte messze nem vicces.
A vízgyûjtõ azonban kapja rendesen.
A Tisza vízgyûjtõje a tegnapi 30-60mm után ma is 15-30mm-t kapott eddig területi átlagban, és a radarokat nézve folyamatos az utánpótlás...
A Hernád 430cm volt délben Aboskõszegnél, ez alig 40cm-re van az LNV-tõl.
A többi folyó késõbb jelentkezik.
A Bükk és a Mátrá ma eddig megúszta, ám a holnapi fele is sok lehet...

A nagy pánikhangulat ellenére pont ÉK-en alig esik ma. Érdekes módon most a Duna vonalában és DNy-on, illeve a Kiskunságban esik a sok esõ, meg az Alföld északi részén. Az északi khg-be nem érkezett komoly csapadéktömb.
Jesszusom, kíváncsi leszek a júliusi csapadékmennyiségre a térségben. Itt az Alföldön is 120 mm felett járunk már, ott lehet ennek a háromszorosa is, vagy még több... Pokoli árhullám jöhet le belõle...

Falvakat zárt el az árvíz
Elsõsorban az ország keleti, északkeleti részében okozott károkat a nagy esõzések miatti áradás. A Hernád és a Hnilec folyó mentén továbbra is harmadfokú készültség van érvényben, a Tapolyon a tegnapi tetõzés után már csökkent a vízszint.
Részletek:Link

Épp most készültem én is írni.
Sajnos a mûhold és radaranimációk is egybehangzóan mutatják, nem piskóta csapadékrendszer közeledik a Partium ill. Észak-Erdély felõl.
Az áramlás iránya sajnos az orografikus torlódásos helyzeteket erõsíti, így jóslásokba nem bocsátkoom, de komoly lehet a helyzet mind a kisebb- mind a nagyobb vízfolyások mentén.

Szerencsére az Eperjes-Tokaji-hegyvidéktõl K-re a nagyobb vízfolyásokon egyelõre nem alakult ki komolyabb árvízhelyzet, viszont Gömörben, a Garam-Hernád vízgyûjtõjén igen: a Gölnic és a Hernád szlovákiai szakaszán III. fokú a készültség: Link Néhány kisebb hegyi patakon pedig hirtelen árvizek léptek fel, pl. a Tátraalján, Zsgyárban is: Link
Remélhetõleg a mátra- és bükkaljai patakok a medrükben maradtak.
A hétvége továbbra is kritikusnak ígérkezik, ahol heves zivatarok törnek ki, ott sokkal komolyabb helyzet állhat elõ.
Remélhetõleg a mátra- és bükkaljai patakok a medrükben maradtak.
A hétvége továbbra is kritikusnak ígérkezik, ahol heves zivatarok törnek ki, ott sokkal komolyabb helyzet állhat elõ.
Hú, a met.társalgóba írta Derick, hogy a ciklon Szentléleken (Bükk-fennsík kapuja) már 115,8mm-nél jár, kezd izgalmas lenni a holnap...
Hát nem tudom, de ennek nem lesz jó vége szerintem. Otthon a Tarna forrásvidékén igencsak sok a csapadék. A zabari adatok szerint az elõzõ 3 napban esett 55 mm, amihez még jön a mai, ami kb. 30 milli körül van a környékbeli adatok alapján. Holnap és pénteken nagy esély van felhõszakadással járó zivatarokra, 2 50 mm-es nap asszem szépen megalapozná a Tarna erõs áradását. 3 hete voltam otthon utoljára, akkor még nagyon alacsony volt a vízállás, de azóta már többször is esett jelentõs mennyiség, az elõzõ 10 nap, már a mait is beszámítva kb. 130 mm-nyit adott és még csak ezután jön a java.

Érdekes, itten mást mondanak: (bocs, hogy másolom, de holnapra nem élne a link)
V/1. sz. Hidrológiai tájékoztató és elõrejelzés
Az elmúlt 24 órában jelentõs csapadéktevékenység volt a vízgyûjtõn. Kárpátalján átlagosan 16 mm csapadék hullott. Lokálisan Tiszakirvánál 33,5 mm, Királymezõn 30,7 mm csapadék volt. Erdélyben átlag 27 mm, hazai területen ennél kisebb, átlag 20 mm csapadéktevékenység volt, lokálisan a legtöbb Vámosoroszinál 41 mm csapadék hullott. A mai nap folyamán további csapadékra kell számítani a vízgyûjtõ egész területén.
A Tisza folyó felsõ, kárpátaljai szakasza árad, de a vízállás még mindenütt készültségi szint alatt van, Rahónál ma 2:00-kor tetõzött a folyó 205 cm-rel, ma 10:00-kor 187 cm (I.fok 350 cm), Técsõnél 102 cm (I.fok 270 cm), a vízállás, további áradás várható.
Hazai területen Tiszabecsnél ma 10:00-kor -109 cm a vízállás (I.fok 300 cm), Tivadarnál -97 cm (I.fok 500 cm), Vásárosnaménytól még apad a folyó, ma 10:00-kor -10 cm (I. fok 600 cm) a vízállás.
A Szamos folyón ma 10:00-kor Csengernél -40 cm (I. fok 500 cm) volt a vízállás, további lassú áradás várható.
A Kraszna külföldi szakasza az elmúlt 24 órában 1 métert áradt, ma reggel 8:00-kor Domahidánál 255 cm a vízállás (I. fok 400 cm), Ágerdõmajornál ma 10:00-kor 187 cm (I. fok 470 cm) a vízállás, további áradás várható.
A Túr folyón is vízszintemelkedést észleltünk, ma reggel 8:00-kor Túrterebesnél 316 cm (I. fok 360 cm), Garbolcon ma 10:00-kor 61 cm (I. fok 300 cm) a vízállás, további áradás várható.
Az OMSZ elõrejelzése szerint a mai nap további átlag 20-30 mm, Kárpátalján akár 30-40 mm, holnap átlag 30-35 mm csapadékra kell számítanunk, mely további vízszintemelkedést okoz.
Hidrológiai elõrejelzés tetõzõ vízállásokra:
· Tisza: - Tiszabecs 160 cm±20 cm (I. fok 300 cm), július 23-24.
· A Tisza alsó szakaszán 1,5-2 méteres vízszintemelkedés várható.
· Krasznán: - Ágerdõmajornál 1-1,5 méteres vízszintemelkedés várható.
· Túron: - Garbolcnál 1,5-2 méteres vízszintemelkedés várható.
· Szamoson: - Csengernél 1 méteres vízszintemelkedés várható.
A folytatódó csapadéktevékenység hatására, a folyóinkon kialakulóban lévõ árhullámok levonulása során a vízszintek várhatóan megközelítik, de nem érik el az I. fokú készültségi szintet.
Nyíregyháza, 2008. július. 23 10:00
Összeállította:
Nagy Zoltán
hidrológus
Bodnár Gáspár
igazgató
Forrás: Fetikövizig

A vízügyesek csapadékprognózisa alapján Kelet-Szlovákiában, a Tisza forrásvidékén és a Mátrában várható a legkomolyabb (100-150mm) esõ az elkövetkezendõ 6 napban: Link Elsõsorban a kelet-szlovákiai térségben alakulhat ki fokozott árvízveszélyes helyzet, a Tapoly, Ondava és Laborc folyókon, ahol a mostani tartós esõzés "csak" alapot ad, az igazi veszélyt (magas vízszintre ráfutó hirtelen áradás) majd a holnap-holnaputáni illetve szombati konvektív események idézhetik elõ.
A Tiszán Vásárosnaménytól lefelé is III.fokú készültségi szintet közelíthetnek a vízállások a hét végétõl.
A Tiszán Vásárosnaménytól lefelé is III.fokú készültségi szintet közelíthetnek a vízállások a hét végétõl.
Az elõttünk álló napokban keleti folyóink vízgyûjtõin hatalmas mennyiségû csapadékok eshetnek...
Sajnos Ukrajnában még nagyon el vannak maradva a környezetvédelem területén, gondolom a falvakból kihordják a hulladékot a határba a Tisza árterébe, mi meg mindig kapunk egy adag hulladékot amikor egy nagy árhullám kimos egy-egy szemétlerakót..
Sajnos mi 26-án Dombrádnál éppen kifogtuk az árhullám tetejét, amit a vízmércén kívül leginkább a töménytelen mennyiségû (vélhetõen Ukrajnából származó) sodródó pillepalack jelzett..