Globális jelenségek
Az átlagos jégkiterjedés napi adatait digitalizáló jómunkásember április 30-nál egy mínusz elõjellel és két nullával többet nyomott be.
De jelen állás szerint sokkal több mint tavaly: Link Érdekes lehet idén hol lesz a minimum.
Hm-hm! 
Van, aki ezt már 15 évvel ezelõtt észrevette!
De persze jobb késõn, mint soha!
Van, aki ezt már 15 évvel ezelõtt észrevette!
De persze jobb késõn, mint soha!
Korszakalkotó írás meteorológiai szolgálatunk munkatársainak tollából: Link
Találó idézet: "A szélsõséges idõjárási események legtöbbször a meridionális áramlási típushoz köthetõek. Ilyen volt a 2002-es dunai árvíz, a 2010-es viharciklonok vagy a 2013. márciusi hóvihart kiváltó légörvény. A forró száraz periódusok sokszor ugyancsak a meridionális cirkulációs típushoz köthetõek, csak ilyenkor az adott terület a hullám magasnyomású területéhez, a déli áramlásokhoz kötõdik. Tény, hogy az utóbbi években megnövekedett a meridionális típus gyakorisága, amely a szélsõségek gyakoriságának növekedését vonja maga után."
Találó idézet: "A szélsõséges idõjárási események legtöbbször a meridionális áramlási típushoz köthetõek. Ilyen volt a 2002-es dunai árvíz, a 2010-es viharciklonok vagy a 2013. márciusi hóvihart kiváltó légörvény. A forró száraz periódusok sokszor ugyancsak a meridionális cirkulációs típushoz köthetõek, csak ilyenkor az adott terület a hullám magasnyomású területéhez, a déli áramlásokhoz kötõdik. Tény, hogy az utóbbi években megnövekedett a meridionális típus gyakorisága, amely a szélsõségek gyakoriságának növekedését vonja maga után."
Olyan ábrát tudnál linkelni, amin tisztán a hõmérsékleti(/index) értékek vannak és nem anomália? Az agyam eldobom a "kiválasztott 30 évektõl".
Akár ez is lehetne. Bár a CFC-k ugye antropogén módon kerültek a légkörbe, tehát magára a CFC-koncentrációra valószínûleg az idõjárás, a klíma, és a Nap sincs hatással, de a T-re attól még lehet, és az is lehet, hogy a periódus egybeesése csak látszólagos, vagy teljesen véletlen.
Csak arra gondoltam, hogy az eddigi mérések (és elsõsorban nem az IPCC és társai által kommunikáltakra gondolok) azért mutatnak valamennyi korrelációt a CO2 és a T között. Még ha nem is túl erõset. Ugye azon megy a vita, hogy belefér-e az általános, néhány száz éves melegedési trendbe az a néhány 1-2 évtizedes hûlési idõszak, ami volt. Azért kell ezeket a hûléseket fizikailag megmagyarázni, mert ha az azokat okozó hatást /feltéve, hogy egy van: az AMO-ra gyanakodnak/ ki tudjuk szûrni modellel, akkor szignifikánssá válhat a jelenleg még csak sejthetõ néhány száz éves melegedési trend. Márpedig, ha van trend, akkor az eddig meglévõ nem nulla korrelációnak nem lett volna szabad nullává válnia a cikkben említett szoláris hatás kiszûrése után sem.
Ha pedig valóban nulla lenne a korreláció (vagy pláne, ha maga trend), az pedig akár az egész légkörfizikát megrendíthetné, hiszen elméleti úton le lehet vezetni, hogy a jelenlegi koncentráció-tartományon a koncentráció növekedésével növekednie kellene az átlaghõmérsékletnek is.
Csak arra gondoltam, hogy az eddigi mérések (és elsõsorban nem az IPCC és társai által kommunikáltakra gondolok) azért mutatnak valamennyi korrelációt a CO2 és a T között. Még ha nem is túl erõset. Ugye azon megy a vita, hogy belefér-e az általános, néhány száz éves melegedési trendbe az a néhány 1-2 évtizedes hûlési idõszak, ami volt. Azért kell ezeket a hûléseket fizikailag megmagyarázni, mert ha az azokat okozó hatást /feltéve, hogy egy van: az AMO-ra gyanakodnak/ ki tudjuk szûrni modellel, akkor szignifikánssá válhat a jelenleg még csak sejthetõ néhány száz éves melegedési trend. Márpedig, ha van trend, akkor az eddig meglévõ nem nulla korrelációnak nem lett volna szabad nullává válnia a cikkben említett szoláris hatás kiszûrése után sem.
Ha pedig valóban nulla lenne a korreláció (vagy pláne, ha maga trend), az pedig akár az egész légkörfizikát megrendíthetné, hiszen elméleti úton le lehet vezetni, hogy a jelenlegi koncentráció-tartományon a koncentráció növekedésével növekednie kellene az átlaghõmérsékletnek is.
Köszönöm szépen, érdekes volt olvasni a véleményedet. Sajna, alég analfabéta vagyok a témához, ezért szívesen olvasom, ha valaki érthetõen "lefordítja".
Ahogy értem, azt feltételezed, hogy létezik egy olyan változó, ami esetleg egyidejûleg az "okot" (CFC) és az "okozatot" (T) is meghatározza.
Ahogy értem, azt feltételezed, hogy létezik egy olyan változó, ami esetleg egyidejûleg az "okot" (CFC) és az "okozatot" (T) is meghatározza.
Bár annyira nem vagyok jártas, de egy-két dologra azért reagálnék. Illetve várom én is mások véleményét.
Ahogy nézem a grafikonokat, mintha jobb korreláció mutatkozna a CFC és a T között, mint a CO2 és a T között. De valami nekem nem stimmel: a CFC sugárzási kényszere nem olyan nagy, ami közvetlen (üvegházhatásból származó) melegedést okozna a koncentráció növekedésével. Ha jól tudom, a CFC-k kicsit nagyobb koncentrációban dúsulnak a sztratoszférában, mint lent, talán ez sem mindegy. Másrészt több helyen is azt tanultuk, hogy a CFC-k által okozott ózonlyukon nagyobb sugárzás lép be, ami nem tud mind visszaverõdni, hanem lent eloszlik, majd visszasugárzás közben alulról fogja meg az ózonréteg. Mindez a sztratoszférában némi melegedést okozhat, de itt lent elvileg nem akkorát. (Azt még hozzáteszem, hogy a CFC-k az ózonbontás folyamatában csak katalizátorok, tehát sajnos a CFC még nem is fogy (tartózkodási ideje 100 év nagyságrendû), emiatt jókora késleltetéseknek is fel kellene lépniük szerintem.)
Érdekes feltevés, hogy a CRE-elmélet szerint döntõen a kozmikus sugárzás játssza az ózonbontó molekulák koncentráció-változósait. Akkor mi magyarázza a napciklussal egybeesõ periodicitást?
Fontos, hogy a cikk a sztratoszférikus hõmérsékletrõl beszél. Valószínû, hogy ott a CFC dominál, mivel a CO2 jobban halmozódik a tropopauzáig (persze a zivatarok, meg a frontok aztán felvihetik a sztratoszférába is), ezért az itteni hõmérsékletekben szerintem nem biztos, hogy a CFC-ké a döntõ szerep.
A globális átlaghõmérséklet CO2-vel mutatott nulla korrelációjában nem hiszek, de a CFC-vel a 97% is durvának tûnik. Kérdés, hogy amikor a szoláris hatást elhagyta, nem hagyta-e el vele együtt az idõjárást is? Nem hiszem, hogy egy változatlan CFC-koncentráció mellett pl. az El Niño hatása ennyire eltûnne.
A másik: elméleti úton levezethetõ, hogy a CO2 sugárzási kényszere nagyobb (talán jóval nagyobb), mint a CFC-ké (hadd jegyezzem meg, hogy a CFC-k helyett bevezetett HCFC-ké, amik az ózont nem bontják, szintén jóval nagyobb, valamivel nagyobb a CO2-nél is, ha jól emlékszem.)
Ezek után mindenesetre furcsa az ilyen nagy korreláció. Ha mégis van, akkor meg kellene vizsgálni, nincsenek-e olyan jelenségek, amelyek hasonló idõbeli menetet mutatnak (mint pl. maga a napciklus), és nem annak van-e közvetlen(ebb) hatása, és a CRE-elmélet csak véletlenül látszik igaznak. Bár ennek azért szerintem nem olyan nagy az esélye.
Ahogy nézem a grafikonokat, mintha jobb korreláció mutatkozna a CFC és a T között, mint a CO2 és a T között. De valami nekem nem stimmel: a CFC sugárzási kényszere nem olyan nagy, ami közvetlen (üvegházhatásból származó) melegedést okozna a koncentráció növekedésével. Ha jól tudom, a CFC-k kicsit nagyobb koncentrációban dúsulnak a sztratoszférában, mint lent, talán ez sem mindegy. Másrészt több helyen is azt tanultuk, hogy a CFC-k által okozott ózonlyukon nagyobb sugárzás lép be, ami nem tud mind visszaverõdni, hanem lent eloszlik, majd visszasugárzás közben alulról fogja meg az ózonréteg. Mindez a sztratoszférában némi melegedést okozhat, de itt lent elvileg nem akkorát. (Azt még hozzáteszem, hogy a CFC-k az ózonbontás folyamatában csak katalizátorok, tehát sajnos a CFC még nem is fogy (tartózkodási ideje 100 év nagyságrendû), emiatt jókora késleltetéseknek is fel kellene lépniük szerintem.)
Érdekes feltevés, hogy a CRE-elmélet szerint döntõen a kozmikus sugárzás játssza az ózonbontó molekulák koncentráció-változósait. Akkor mi magyarázza a napciklussal egybeesõ periodicitást?
Fontos, hogy a cikk a sztratoszférikus hõmérsékletrõl beszél. Valószínû, hogy ott a CFC dominál, mivel a CO2 jobban halmozódik a tropopauzáig (persze a zivatarok, meg a frontok aztán felvihetik a sztratoszférába is), ezért az itteni hõmérsékletekben szerintem nem biztos, hogy a CFC-ké a döntõ szerep.
A globális átlaghõmérséklet CO2-vel mutatott nulla korrelációjában nem hiszek, de a CFC-vel a 97% is durvának tûnik. Kérdés, hogy amikor a szoláris hatást elhagyta, nem hagyta-e el vele együtt az idõjárást is? Nem hiszem, hogy egy változatlan CFC-koncentráció mellett pl. az El Niño hatása ennyire eltûnne.
A másik: elméleti úton levezethetõ, hogy a CO2 sugárzási kényszere nagyobb (talán jóval nagyobb), mint a CFC-ké (hadd jegyezzem meg, hogy a CFC-k helyett bevezetett HCFC-ké, amik az ózont nem bontják, szintén jóval nagyobb, valamivel nagyobb a CO2-nél is, ha jól emlékszem.)
Ezek után mindenesetre furcsa az ilyen nagy korreláció. Ha mégis van, akkor meg kellene vizsgálni, nincsenek-e olyan jelenségek, amelyek hasonló idõbeli menetet mutatnak (mint pl. maga a napciklus), és nem annak van-e közvetlen(ebb) hatása, és a CRE-elmélet csak véletlenül látszik igaznak. Bár ennek azért szerintem nem olyan nagy az esélye.
Egy friss cikk szerint nem a co2, hanem a CfCs felelõs a globális felmelegedésért -> Link
(a témában jártasak mit szólnak hozzá?)
(a témában jártasak mit szólnak hozzá?)
Hogy konkrétabb legyek, gyakran emlegetik az AMO-t (Atlanti több évtizedes oszcilláció), mint egy olyan klímaingadozást, amely néhány évtizedes idõskálán (talán) az egyik legnagyobb amplitúdójú ingadozás, kb. 30-40 éves periódussal. Jelenleg az az álláspont, hogy nem tudjuk a fizikai magyarázatát, de az óceánfelszín-hõmérsékletek ingadozásával együtt a szibériai maximum viselkedése is jelentõsen változik a ciklus fázisaiban (valamint leHET, hogy a zonális vs. meridionális irányítású klímák közötti 20-30 éves billegés is emiatt van).
Az IPCC és társai által hangoztatott klíma-elõrejelzéseknek az lehet az egyik fõ buktatójuk, hogy ezt a jelenséget a klímamodellek nem nagyon tudták modellezni, és amíg a fizikai magyarázat nincs meg, addig egy sikeres modellkísérlet inkább lehet véletlen. Ez az, ami miatt ezek a klíma-elõrejelzések gyenge lábakon állnak.
Ha megnézzük a ciklust, kb. '60-'80 között volt a "leghidegebb", ahhoz képest már kb. 2000 óta ismét inkább a hideg fázisban kéne lennünk. Lehet, hogy a meleg fázis most egy kicsit hosszabbra nyúlt (ami lehet akár egy általános melegedés miatt is), de ha igaz az elmélet, és az AMO nem állt le, akkor lassan ismét hûvösebb 1-2 évtizedben kellene lennünk.
Persze ez erõsen belemagyarázás jellegû, hisz ha a fizikai okát nem ismerjük, akkor semmi mást sem, így minden csak statisztikai alapokon nyugvó feltételezés marad, csakhogy ahhoz meg túl kevés az adat.
Az IPCC és társai által hangoztatott klíma-elõrejelzéseknek az lehet az egyik fõ buktatójuk, hogy ezt a jelenséget a klímamodellek nem nagyon tudták modellezni, és amíg a fizikai magyarázat nincs meg, addig egy sikeres modellkísérlet inkább lehet véletlen. Ez az, ami miatt ezek a klíma-elõrejelzések gyenge lábakon állnak.
Ha megnézzük a ciklust, kb. '60-'80 között volt a "leghidegebb", ahhoz képest már kb. 2000 óta ismét inkább a hideg fázisban kéne lennünk. Lehet, hogy a meleg fázis most egy kicsit hosszabbra nyúlt (ami lehet akár egy általános melegedés miatt is), de ha igaz az elmélet, és az AMO nem állt le, akkor lassan ismét hûvösebb 1-2 évtizedben kellene lennünk.
Persze ez erõsen belemagyarázás jellegû, hisz ha a fizikai okát nem ismerjük, akkor semmi mást sem, így minden csak statisztikai alapokon nyugvó feltételezés marad, csakhogy ahhoz meg túl kevés az adat.
A következõ írásomban ki szerettem volna térni a kérdésre, de a "jó apropó" miatt ezt elõre hozom.
Tényleg gond van azzal az elképzeléssel, hogy a Föld átlaghõmérséklete okvetlenül korrelál a légköri széndioxid koncentrációval. Elég rápillantani a VáraljaMet által néhány hozzászólással lejjebb belinkelt tengervíz és léghõmérsékleti görbékre. Eléggé közismert, hogy a múlt század elejétõl mindkettõ emelkedett kb. a negyvenes évekig, onnantól a hetvenes évek második feléig határozott csökkenés mutatkozott. Ezután újabb melegedés indult, de úgy látszik, a legutóbbi években ez is megállt, sõt kezd lassú lehûlésbe átmenni. Ezenközben a széndioxid légköri koncentrációja igen nagy valószínûséggel folyton növekedett.
Ebbõl aztán kézzel fogható a széndioxid tartalmon kívüli, "egyéb" tényezõk komoly szerepe a klíma alakulásában.
Meggondolandó az is, hogy ha a földi idõjárásnak, mint fizikai folyamatnak vannak erõsen stabil állapotai (és vannak, különben nem is beszélhetnénk éghajlatról), akkor kell hogy legyenek olyan negatív visszacsatolások, melyek a valamilyen irányba meglódulni kezdõ paramétereket visszatérítik az átlag közelébe. Itt lehet szerepe az "egyéb" tényezõknek, melyek nem tudom, milyen mélységig ismertek és megvizsgáltak.
A klíma "öngyógyító" mechanizmusainak léte nagy szerencséje az emberiségnek. Kezünkre játszanak, de nem szabad visszaélni velük.
Tényleg gond van azzal az elképzeléssel, hogy a Föld átlaghõmérséklete okvetlenül korrelál a légköri széndioxid koncentrációval. Elég rápillantani a VáraljaMet által néhány hozzászólással lejjebb belinkelt tengervíz és léghõmérsékleti görbékre. Eléggé közismert, hogy a múlt század elejétõl mindkettõ emelkedett kb. a negyvenes évekig, onnantól a hetvenes évek második feléig határozott csökkenés mutatkozott. Ezután újabb melegedés indult, de úgy látszik, a legutóbbi években ez is megállt, sõt kezd lassú lehûlésbe átmenni. Ezenközben a széndioxid légköri koncentrációja igen nagy valószínûséggel folyton növekedett.
Ebbõl aztán kézzel fogható a széndioxid tartalmon kívüli, "egyéb" tényezõk komoly szerepe a klíma alakulásában.
Meggondolandó az is, hogy ha a földi idõjárásnak, mint fizikai folyamatnak vannak erõsen stabil állapotai (és vannak, különben nem is beszélhetnénk éghajlatról), akkor kell hogy legyenek olyan negatív visszacsatolások, melyek a valamilyen irányba meglódulni kezdõ paramétereket visszatérítik az átlag közelébe. Itt lehet szerepe az "egyéb" tényezõknek, melyek nem tudom, milyen mélységig ismertek és megvizsgáltak.
A klíma "öngyógyító" mechanizmusainak léte nagy szerencséje az emberiségnek. Kezünkre játszanak, de nem szabad visszaélni velük.
Térjünk még vissza kissé a 'Földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai' címû cikkhez.
A paleoklimatológia eredményei alapján úgy néz ki, hogy az óceánok és kontinensek elhelyezkedésének, hegyláncok fekvésének igen nagy a hatása a Föld éghajlatára. Fentiek nagyon sokat változtak az idõk folyamán, és ezzel együtt változott a klíma is.
Érdekes és sokatmondó tény, hogy azokban az idõszakokban, mikor geomorfológiai okokból akadályoztatott volt a hõtranszport, általában csökkent a Föld átlaghõmérséklete.
Ilyen idõszak volt a karbon kor vége, mikor is létrejött a szuperkontinens, a Pangea. Számos, az áramlások útjában álló hegylánc is képzõdött, mindebbõl kifolyólag a hõtranszport mind a légkörben, mind az óceánban erõsen korlátozottá vált.
A szuperkontinens déli része elég magas szélességeken feküdt, itt hamarosan hatalmas méretû eljegesedés jelentkezett. A jéggel borított terület nyúlványai északon a 30. szélességet is megközelítették.
Elsõ olvasatban elég furcsának tûnnek ezek a megfigyelések, hiszen a hõtranszport csökkent volta elvileg nem változtatja meg a földgolyó energiamérlegét. Az összes hõ mennyisége változatlan, csak eloszlása módosul. Amennyit a magasabb szélességek hûlnek, ugyanannyit melegednek az alacsonyabbak. Mégis, a jelek szerint az elsõ hatás dominál. Miért?
Itt újfent a hó és jégfelszín magas albedójának circulus vitiosust elindító hatására gondolhatunk. Igaz, az egyenlítõ környékének is megvan a maga klimatikus "ördögi köre": magasabb hõmérséklet-erõsebb párolgás-a levegõ magasabb vízgõz tartalma- fokozódó üvegház hatás. Azonban különbség, hogy a magas páratartalmú levegõ elszállítódásának lehetõsége miatt e mechanizmus kevésbé koncentrálódik egy bizonyos területre, mint a boreális szárazföldi jégtakarók albedó növekedés szülte circulus vitiosusa. Sokat mondó, hogy az eljegesedési idõszakokban mindig jelen van jelentõs nagyságú szárazulat valamelyik pólus környékén, ahol nagy vastagságú jégtakaró létrejöhetett.
A korlátozott hõkicserélõdés hûtõ hatásának szabálya alól érdekes kivétel a kréta idõszak vége, mikor a hegyláncok elhelyezkedése erõsen csökkent hõtranszportot kellett volna eredményezzen, ezzel szemben a hõtranszport kitûnõ volt, s az éghajlat globálisan meleg.
Azonban ez az idõszak "melegházi" nagyperióduson belül foglal helyet, még a sarkvidékeken is elérhette akkor az átlaghõmérséklet a 17(!) fokot. A jégtakaró tehát hiányzott, ezért a csökkent hõtranszport se tudott volna ott öngerjesztõ lehûlést elindítani.
A kontinensek elhelyezkedése a kréta idõszak végén már erõsen megközelítette a jelenkori állapotot azzal a különbséggel, hogy akkoriban Ausztrália még nagyon közel volt az Antarktiszhoz. Ebbõl kifolyólag nem alakulhatott ki az a cirkumpoláris áramlási gyûrû, mely a meridionális hõtranszportot nagyon erõsen akadályozva nagyban hozzájárult a déli kontinens eljegesedéséhez. Úgy tûnik, hogy az eljegesedés geomorfológiai kulcsa a pólus közeli nagy szárazulat, és a körülötte akadálytalanul kifejlõdõ cirkumpoláris áramlás.
Az északi sarkvidéken ezeknek a viszonyoknak éppen az ellenkezõjét tapasztalni napjainkban (és a nem nagyon régi földtörténeti korszakokban): a szárazföld hiánya a pólus közelében, és a cirkumpoláris áramlások akadályoztatott volta. Teljesen természetes, hogy az antarktiszi jégképzõdés jóval megelõzte az arktiszit, s hogy az északi sarkvidék jégkészlete jóval sérülékenyebb a délinél.
A paleoklimatológia eredményei alapján úgy néz ki, hogy az óceánok és kontinensek elhelyezkedésének, hegyláncok fekvésének igen nagy a hatása a Föld éghajlatára. Fentiek nagyon sokat változtak az idõk folyamán, és ezzel együtt változott a klíma is.
Érdekes és sokatmondó tény, hogy azokban az idõszakokban, mikor geomorfológiai okokból akadályoztatott volt a hõtranszport, általában csökkent a Föld átlaghõmérséklete.
Ilyen idõszak volt a karbon kor vége, mikor is létrejött a szuperkontinens, a Pangea. Számos, az áramlások útjában álló hegylánc is képzõdött, mindebbõl kifolyólag a hõtranszport mind a légkörben, mind az óceánban erõsen korlátozottá vált.
A szuperkontinens déli része elég magas szélességeken feküdt, itt hamarosan hatalmas méretû eljegesedés jelentkezett. A jéggel borított terület nyúlványai északon a 30. szélességet is megközelítették.
Elsõ olvasatban elég furcsának tûnnek ezek a megfigyelések, hiszen a hõtranszport csökkent volta elvileg nem változtatja meg a földgolyó energiamérlegét. Az összes hõ mennyisége változatlan, csak eloszlása módosul. Amennyit a magasabb szélességek hûlnek, ugyanannyit melegednek az alacsonyabbak. Mégis, a jelek szerint az elsõ hatás dominál. Miért?
Itt újfent a hó és jégfelszín magas albedójának circulus vitiosust elindító hatására gondolhatunk. Igaz, az egyenlítõ környékének is megvan a maga klimatikus "ördögi köre": magasabb hõmérséklet-erõsebb párolgás-a levegõ magasabb vízgõz tartalma- fokozódó üvegház hatás. Azonban különbség, hogy a magas páratartalmú levegõ elszállítódásának lehetõsége miatt e mechanizmus kevésbé koncentrálódik egy bizonyos területre, mint a boreális szárazföldi jégtakarók albedó növekedés szülte circulus vitiosusa. Sokat mondó, hogy az eljegesedési idõszakokban mindig jelen van jelentõs nagyságú szárazulat valamelyik pólus környékén, ahol nagy vastagságú jégtakaró létrejöhetett.
A korlátozott hõkicserélõdés hûtõ hatásának szabálya alól érdekes kivétel a kréta idõszak vége, mikor a hegyláncok elhelyezkedése erõsen csökkent hõtranszportot kellett volna eredményezzen, ezzel szemben a hõtranszport kitûnõ volt, s az éghajlat globálisan meleg.
Azonban ez az idõszak "melegházi" nagyperióduson belül foglal helyet, még a sarkvidékeken is elérhette akkor az átlaghõmérséklet a 17(!) fokot. A jégtakaró tehát hiányzott, ezért a csökkent hõtranszport se tudott volna ott öngerjesztõ lehûlést elindítani.
A kontinensek elhelyezkedése a kréta idõszak végén már erõsen megközelítette a jelenkori állapotot azzal a különbséggel, hogy akkoriban Ausztrália még nagyon közel volt az Antarktiszhoz. Ebbõl kifolyólag nem alakulhatott ki az a cirkumpoláris áramlási gyûrû, mely a meridionális hõtranszportot nagyon erõsen akadályozva nagyban hozzájárult a déli kontinens eljegesedéséhez. Úgy tûnik, hogy az eljegesedés geomorfológiai kulcsa a pólus közeli nagy szárazulat, és a körülötte akadálytalanul kifejlõdõ cirkumpoláris áramlás.
Az északi sarkvidéken ezeknek a viszonyoknak éppen az ellenkezõjét tapasztalni napjainkban (és a nem nagyon régi földtörténeti korszakokban): a szárazföld hiánya a pólus közelében, és a cirkumpoláris áramlások akadályoztatott volta. Teljesen természetes, hogy az antarktiszi jégképzõdés jóval megelõzte az arktiszit, s hogy az északi sarkvidék jégkészlete jóval sérülékenyebb a délinél.
"tény az antropogén beavatkozás újabb jelentõs változásokat generál hamarosan."
Miért generál (és esetleg mit és mikor, és mennyire jelentõset), és egyáltalán miért tény? Ilyen állítást még szerintem senki nem fogalmazott meg, legalábbis a rendes klimatológusoktól még nem hallottam.
Nem "késelek", csak érdeklõdöm.
Az OMSZ-os cikkben is látok olyan állításokat, melyek tudtommal még nincsenek bizonyítva, pl:
"A klímaváltozásért leginkább felelõs szén-dioxid", ebben a mondatban a "leginkább" szó egyelõre bizonyításra vár: honnan tudjuk, hogy nem mûködik olyan, általunk még fel nem fedezett, és a CO2-tõl független csatolás, amely dominálja a CO2 hatását? (Konkrétabban: ha a CO2 domináns, és elméleti úton igazolták, hogy a koncentrációjától logaritmikusan függ a sugárzási kényszer, akkor miért torpant meg a melegedés a CO2 további növekedése ellenére?)
Ezen kívül, számomra úgy tûnik, hogy a múltban észlelt idõjárási szélsõségek, ingadozások mértéke még mindig legalább egy nagyságrenddel felülmúlja az átlagoknak azóta bekövetkezett változásait (sõt, még pl. az ókor óta az átlagokban bekövetkezett változások is legalább összemérhetõk a mostaniakkal, ha kivesszük a Maunder-minimumot). Ez pedig azt sugallja, hogy ha az iparosodás elõtt valóban (dinamikus!! ez fontos) egyensúlyban volt a CO2 a klíma "állapotával", akkor az egyensúlytól most sem mászhattunk el nagyon. Ez kétféleképpen lehet: vagy a CO2 látszólag drasztikus megemelkedése a klíma szempontjából nem olyan fontos, vagy a klíma változása viszonylag gyorsan le tudta követni a CO2-t. (Én utóbbira tippelnék.)
Azt is értem, hogy ez egy olyan probléma(forrás), amelyrõl nem szabad hallgatózni, de felsülhetünk akkor is, ha túlzottan elõtérbe hosszuk más, akár természetes eredetû folyamatokkal szemben. (Erre szokott az a válasz jönni, hogy mi ellenük harcolunk. Szerintem nem, csak szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy még nem bizonyított az, amit õk tényként állapítanak meg.)
Miért generál (és esetleg mit és mikor, és mennyire jelentõset), és egyáltalán miért tény? Ilyen állítást még szerintem senki nem fogalmazott meg, legalábbis a rendes klimatológusoktól még nem hallottam.
Nem "késelek", csak érdeklõdöm.
Az OMSZ-os cikkben is látok olyan állításokat, melyek tudtommal még nincsenek bizonyítva, pl:
"A klímaváltozásért leginkább felelõs szén-dioxid", ebben a mondatban a "leginkább" szó egyelõre bizonyításra vár: honnan tudjuk, hogy nem mûködik olyan, általunk még fel nem fedezett, és a CO2-tõl független csatolás, amely dominálja a CO2 hatását? (Konkrétabban: ha a CO2 domináns, és elméleti úton igazolták, hogy a koncentrációjától logaritmikusan függ a sugárzási kényszer, akkor miért torpant meg a melegedés a CO2 további növekedése ellenére?)
Ezen kívül, számomra úgy tûnik, hogy a múltban észlelt idõjárási szélsõségek, ingadozások mértéke még mindig legalább egy nagyságrenddel felülmúlja az átlagoknak azóta bekövetkezett változásait (sõt, még pl. az ókor óta az átlagokban bekövetkezett változások is legalább összemérhetõk a mostaniakkal, ha kivesszük a Maunder-minimumot). Ez pedig azt sugallja, hogy ha az iparosodás elõtt valóban (dinamikus!! ez fontos) egyensúlyban volt a CO2 a klíma "állapotával", akkor az egyensúlytól most sem mászhattunk el nagyon. Ez kétféleképpen lehet: vagy a CO2 látszólag drasztikus megemelkedése a klíma szempontjából nem olyan fontos, vagy a klíma változása viszonylag gyorsan le tudta követni a CO2-t. (Én utóbbira tippelnék.)
Azt is értem, hogy ez egy olyan probléma(forrás), amelyrõl nem szabad hallgatózni, de felsülhetünk akkor is, ha túlzottan elõtérbe hosszuk más, akár természetes eredetû folyamatokkal szemben. (Erre szokott az a válasz jönni, hogy mi ellenük harcolunk. Szerintem nem, csak szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy még nem bizonyított az, amit õk tényként állapítanak meg.)
Egészen megdöbbentõ, ahogy a CO2 szint a mérések szerint az utóbbi háromszáz évben - hogy a korábbi hozzászólásokhoz is kapcsolódjak - exponenciálisan nõtt. A mérési hálózat a linkelt cikk szerint kiterjed a Föld minden kontinensére.
Az emelkedõ CO2 görbéje - szintén az utóbbi háromszáz évet vizsgálva - kísértetiesen hasonlít a Föld demográfiai görbéjére, vagy az emberiség összes energia felhasználásának görbéjére.
A CO2 szint emelkedéséért az emberiség a felelõs.
Kelet (Kína és India) rohamléptékben fejlõdik. Szemben a "nyugati világgal" a szorgalom és fõképp az ambíció még a társadalom döntõ részében megvan. Pénzbeli erõforrásaik szûkösebbek, ezért kénytelenek használni a környezetet kevésbé kímélõ energiaforrásokat. Lakosságuk a nyugati világ lakosságának kb. duplája (1,5 milliárddal szemben 3 milliárd).
Így hosszú ideig még csak reménykedni sem lehet abban, hogy a CO2 szint növekedése megáll.
Reménykedni abban lehet, hogy talán még sincs olyan szoros összefüggés a CO2 szint emelkedése és a Föld átlaghõmérsékletének emelkedése között.
Az emelkedõ CO2 görbéje - szintén az utóbbi háromszáz évet vizsgálva - kísértetiesen hasonlít a Föld demográfiai görbéjére, vagy az emberiség összes energia felhasználásának görbéjére.
A CO2 szint emelkedéséért az emberiség a felelõs.
Kelet (Kína és India) rohamléptékben fejlõdik. Szemben a "nyugati világgal" a szorgalom és fõképp az ambíció még a társadalom döntõ részében megvan. Pénzbeli erõforrásaik szûkösebbek, ezért kénytelenek használni a környezetet kevésbé kímélõ energiaforrásokat. Lakosságuk a nyugati világ lakosságának kb. duplája (1,5 milliárddal szemben 3 milliárd).
Így hosszú ideig még csak reménykedni sem lehet abban, hogy a CO2 szint növekedése megáll.
Reménykedni abban lehet, hogy talán még sincs olyan szoros összefüggés a CO2 szint emelkedése és a Föld átlaghõmérsékletének emelkedése között.
Elértünk egy újabb kritikus szintet:
Link
Lehet késelni engem, de tény az antropogén beavatkozás újabb jelentõs változásokat generál hamarosan.
És errõl kizárólag az ember a felelõs.
Link
Lehet késelni engem, de tény az antropogén beavatkozás újabb jelentõs változásokat generál hamarosan.
És errõl kizárólag az ember a felelõs. 
Nagyon tanulságos volt a CO2 vitaindító utáni szakértõ hozzászólásokat olvasni, köszönet mindenkinek !
Ugyanakkor ez utóbbi grafikonokat, ha korrektnek vesszük és nem kötekedünk, akkor az látható, hogy 2007-re tehetõ egy felmelegedési csúcs, ami egybevág azzal, hogy én is 2007-et vettem a legmelegebb középhõmérsékletû évnek hazánkban is. Azóta itt Pápán nem tudtuk 5-6 év alatt hozni az akkori értékeket, az idei év meg eddig úgy áll, hogy a Nagy Melegedés elõtti szintre eshet.
Már csak az a kérdés, hogy egy hosszabb lélegzetû trendforduló volt az elmúlt években, vagy egy pár éves megtorpanás után megint folytatódik a melegedés.
Persze ha nem is egyenes arányosságot, hanem exponenciális T emelkedést várunk a CO2 ppm folyamatos emelkedése kapcsán (amint itt elhangzott, hogy nem primitív egyenes arányosságot kell itt várni és reális, hogy egy emberöltõ alatt 6 fokkal melegedhet a légkör), akkor elgondolkodtató, hogy 6 évig miért van csökkenés ?
Ugyanakkor ez utóbbi grafikonokat, ha korrektnek vesszük és nem kötekedünk, akkor az látható, hogy 2007-re tehetõ egy felmelegedési csúcs, ami egybevág azzal, hogy én is 2007-et vettem a legmelegebb középhõmérsékletû évnek hazánkban is. Azóta itt Pápán nem tudtuk 5-6 év alatt hozni az akkori értékeket, az idei év meg eddig úgy áll, hogy a Nagy Melegedés elõtti szintre eshet.
Már csak az a kérdés, hogy egy hosszabb lélegzetû trendforduló volt az elmúlt években, vagy egy pár éves megtorpanás után megint folytatódik a melegedés.
Persze ha nem is egyenes arányosságot, hanem exponenciális T emelkedést várunk a CO2 ppm folyamatos emelkedése kapcsán (amint itt elhangzott, hogy nem primitív egyenes arányosságot kell itt várni és reális, hogy egy emberöltõ alatt 6 fokkal melegedhet a légkör), akkor elgondolkodtató, hogy 6 évig miért van csökkenés ?
Én is kétségesnek tartom ezt a gondolatmenetet, pont azért, amiért Te.
Szigorúan mint hipotézist tettem közzé épp azért, mert érdekelt mások véleménye.
Szigorúan mint hipotézist tettem közzé épp azért, mert érdekelt mások véleménye.
Nem, dehogy. Figyelmesen elolvastam mindent, amit írtál, el is fogadom az abban foglaltakat. Én is úgy tudom, hogy a nyári fennmaradás a jégtakaró kialakulásának, kiterjedésének kulcsa. E szempontból az enyhe, de csapadékos tél és a hûvös nyár együttese a kedvezõbb, mint egy jéghideg, de száraz tél.
A pályaelemeket illetõen kompromisszumként nekem is eszembe jutott az a megoldás, hogy glaciálisokra a nagy fokban excentrikus keringési pálya és a kis tengelyferdeség egybeesése jellemzõ.
Amit hipotézisként felvetettem, az az, hogy esetleg érzékenyebben reagál az albedó a rövid
idõtartamú lehûlésekre, mint az ugyanilyen felmelegedésekre.
Ha eszembe jut valami mûködõképesnek tûnõ mechanizmus, nem tudom nem megírni.
A pályaelemeket illetõen kompromisszumként nekem is eszembe jutott az a megoldás, hogy glaciálisokra a nagy fokban excentrikus keringési pálya és a kis tengelyferdeség egybeesése jellemzõ.
Amit hipotézisként felvetettem, az az, hogy esetleg érzékenyebben reagál az albedó a rövid
idõtartamú lehûlésekre, mint az ugyanilyen felmelegedésekre.
Ha eszembe jut valami mûködõképesnek tûnõ mechanizmus, nem tudom nem megírni.
A gondolatmenetednek ez a része téves: "Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó növelés szempontjából ineffektív."
A jégsapkák több kilométer vastag belsejében tényleg csak a vékonyításra fordítódik az energia, de az albedóba nemcsak ezek játszanak bele, hanem az eleve vékonyabb (ezért könnyen visszahúzódó) peremi részek ill. az alacsonyabb szélességek hótakarója is. Ha mondjuk a nagyobb besugárzás miatt a jégsapkát szegélyezõ tundrán nem májusban, hanem áprilisban olvad el a téli hótakaró, akkor kapásból ott az albedócsökkenés.
A jégsapkák több kilométer vastag belsejében tényleg csak a vékonyításra fordítódik az energia, de az albedóba nemcsak ezek játszanak bele, hanem az eleve vékonyabb (ezért könnyen visszahúzódó) peremi részek ill. az alacsonyabb szélességek hótakarója is. Ha mondjuk a nagyobb besugárzás miatt a jégsapkát szegélyezõ tundrán nem májusban, hanem áprilisban olvad el a téli hótakaró, akkor kapásból ott az albedócsökkenés.
Ugye, nem write-only módban fórumozol? A téli erõs lehûlés NEM indít el eljegesedéshez vezetõ circulus vitiosus-t, erre éppenséggel a hûvös nyár (tehát: kis tengelyferdeség, kis excentricitás, a precesszió részérõl pedig a nyárra esõ naptávolpont) képes. Az okot a #8401-ben leírtam, de az ismeretterjesztõ és szakirodalomban számtalan helyen megtalálod részletesebben kifejtve.
Tehát, éppúgy ahogy télen megvan az erõsebb lehûlés a jégmennyiséget növelõ circulus vitiosus elindulásához, ugyanúgy (vagy közel ugyanúgy) nyáron a jégmennyiség csökkenéséhez vezetõ circulus vitiosos-hoz kellõ plusz hõenergia adott. Mégis, a hosszútávú folyamatok ilyenkor a lehûlés felé haladnak. Miért?
Elõre kell bocsájtanom, hogy a következõ gondolatmenet csupán hipotézis, saját kútfõbõl.
Itt vissza kell utalnom arra a kijelentésemre, hogy e két folyamat MAJDNEM tükörképe egymásnak.
Nem teljesen egyformák ezek az önerõsítõ folyamatok, mégpedig azért, mert az indulásuk más.
Az albedó ugyanis felületi jelenség: már a talajra került roppant csekély vastagságú hó vagy jégréteg elégséges annak nagyfokú megnövekedéséhez. Azt mondhatjuk, a lehûlés azonnali növelõ hatással van az albedóra. Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó csökkentés szempontjából ineffektív.
A cikk azt állítja, hogy jelenleg egy interglaciális késõi szakában vagyunk. A Milankovic elmélet szerint földtörténeti léptékben a nem túl távoli jövõben újra glaciálisnak kellene bekövetkeznie. A cikkíró szerint kérdéses, hogy a széndioxid koncentráció antropogén megnövekedése végül engedi-e érvényre jutni ezeket a természetes folyamatokat, azaz: lesz-e újabb jégkorszak x ezer év elteltével?
Az biztos, hogy amíg vannak földünknek állandóan jeges területei, ott sohasem vagyunk messze a jég expanziójának önerõsítõ folyamatától. Ha teljesen elolvadnának a sarki jégsapkák, és jelentõsen felmelegedne a krioszféra, nyilván egész más lenne a helyzet.
Azonban a teljes elolvadás belátható idõn (néhány száz év) belül elég valószínûtlennek látszik. Az Arktisz állandó tengeri jege lehet, hogy eltûnik ennyi (vagy még rövidebb) idõ múlva, de a grönlandi, még inkább az antarktikus jégtömeg elolvadásához valószínûleg több ezer év kell. Nem kizárt, hogy a jégtakarók egy része "bevárja" a Milankovic féle "kedvezõ" pályaelemek eljöttét akkor is, ha a globális felmelegedés folytatódik.
Elõre kell bocsájtanom, hogy a következõ gondolatmenet csupán hipotézis, saját kútfõbõl.
Itt vissza kell utalnom arra a kijelentésemre, hogy e két folyamat MAJDNEM tükörképe egymásnak.
Nem teljesen egyformák ezek az önerõsítõ folyamatok, mégpedig azért, mert az indulásuk más.
Az albedó ugyanis felületi jelenség: már a talajra került roppant csekély vastagságú hó vagy jégréteg elégséges annak nagyfokú megnövekedéséhez. Azt mondhatjuk, a lehûlés azonnali növelõ hatással van az albedóra. Melegedés esetén ellenben a hõenergia kezdetben a hó vagy jégréteg elvékonyítására fordítódik, tehát albedó csökkentés szempontjából ineffektív.
A cikk azt állítja, hogy jelenleg egy interglaciális késõi szakában vagyunk. A Milankovic elmélet szerint földtörténeti léptékben a nem túl távoli jövõben újra glaciálisnak kellene bekövetkeznie. A cikkíró szerint kérdéses, hogy a széndioxid koncentráció antropogén megnövekedése végül engedi-e érvényre jutni ezeket a természetes folyamatokat, azaz: lesz-e újabb jégkorszak x ezer év elteltével?
Az biztos, hogy amíg vannak földünknek állandóan jeges területei, ott sohasem vagyunk messze a jég expanziójának önerõsítõ folyamatától. Ha teljesen elolvadnának a sarki jégsapkák, és jelentõsen felmelegedne a krioszféra, nyilván egész más lenne a helyzet.
Azonban a teljes elolvadás belátható idõn (néhány száz év) belül elég valószínûtlennek látszik. Az Arktisz állandó tengeri jege lehet, hogy eltûnik ennyi (vagy még rövidebb) idõ múlva, de a grönlandi, még inkább az antarktikus jégtömeg elolvadásához valószínûleg több ezer év kell. Nem kizárt, hogy a jégtakarók egy része "bevárja" a Milankovic féle "kedvezõ" pályaelemek eljöttét akkor is, ha a globális felmelegedés folytatódik.
Igy van, ez az elfogadott mechanizmus (nem én találtam fel a spanyolviaszt). Kb. 1 millió évvel ezelõttig ennek megfelelõen alakultak ki a glaciálisok, kb. 41 ezer éves periódussal. Ami kérdéses, az az, hogy akkortól miért váltottunk át 100 ezer éves, ránézésre az excentricitásnak megfelelõ periódusokra, miközben az excentricitás változása a besugárzást jóval kevésbé módosítja. Pl. beléphetett olyan visszacsatolási folyamat, ami csak ennyire hosszú távon érvényesül. Vagy: az egyre masszívabbá váló jégsapkák olvadását immár nem mindegyik, csak minden második-harmadik tengelyferdeségi maximum (vagy minden negyedik-ötödik precessziós ciklus) tudta beindítani. (Tudniillik a háromféle Milankovic-ciklus egymásra rakódása miatt a 41 ezer éves ciklusok "tetõpontján" hol kisebb, hol nagyobb nyári besugárzási maximum áll elõ.)
Ez érdekes, ugyanis ezzel azt mondod, hogy a kis tengelyferdeség mellett alakulnak ki a glaciálisok.
Mindenesetre folytatom a gondolatmenetemet -ha hibát találsz benne, kérlek, jelezd.
Mindenesetre folytatom a gondolatmenetemet -ha hibát találsz benne, kérlek, jelezd.
Legalább az excentricitásnál meg tudom magyarázni, hogy nem olyan kétélû.
Minél tojásabb a pálya, annál gyorsabb a keringés napközelben és annál lassabb naptávolban (Kepler miatt). Többet tartózkodik a bolygó a hidegben, mint a melegben.
Azonkívül nem tudom, milyen jellemzõje marad konstans a pályának az excentricitás változása közben, de van egy olyan érzésem, hogy a napközelpont kisebb mértékben kerül közelebb a naphoz, mint a naptávolpont távolabb.
Azonkívül a besugárzás a távolság négyzetével arányos.
Minél tojásabb a pálya, annál gyorsabb a keringés napközelben és annál lassabb naptávolban (Kepler miatt). Többet tartózkodik a bolygó a hidegben, mint a melegben.
Azonkívül nem tudom, milyen jellemzõje marad konstans a pályának az excentricitás változása közben, de van egy olyan érzésem, hogy a napközelpont kisebb mértékben kerül közelebb a naphoz, mint a naptávolpont távolabb.
Azonkívül a besugárzás a távolság négyzetével arányos.
"Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé."
A kettõ közül a nyár a döntõ. A glaciálisokat az tudja beindítani, ha a nyár válik annyira hûvössé, hogy a télen leesett hó egyre nagyobb területen nem tud elolvadni. Ráadásul a sarkvidékeken az "enyhébb" tél még mindig bõven 0°C alatti hõmérsékleteket, ugyanakkor több csapadékot (több havat) jelenthet.
A kettõ közül a nyár a döntõ. A glaciálisokat az tudja beindítani, ha a nyár válik annyira hûvössé, hogy a télen leesett hó egyre nagyobb területen nem tud elolvadni. Ráadásul a sarkvidékeken az "enyhébb" tél még mindig bõven 0°C alatti hõmérsékleteket, ugyanakkor több csapadékot (több havat) jelenthet.
Ezen a ponton kerülnek elõtérbe a Földnek Milankovic féle pályaelem változásai. A tengelyferdeség, a precesszió, a keringési pálya excentricitásának növekedése a lehûlés irányába hat, magas értékük a glaciális idõszakokra jellemzõ.
Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé. Excentrikusabb keringési pálya azt eredményezi, hogy a távolpont messzebb lesz a Naptól, a közelpont ugyanakkor kisebb távolságra, mint körhöz jobban közelítõ pályánál.
Igen ám, de ezek mind kétélû dolgok: ha a földtengely ferdébbé válik, akkor télen az érintett félteke jobban elhajlik ugyan a Naptól, de nyáron erõsebben is hajlik a Nap felé. Excentrikusabb keringési pálya azt eredményezi, hogy a távolpont messzebb lesz a Naptól, a közelpont ugyanakkor kisebb távolságra, mint körhöz jobban közelítõ pályánál.
Hófelszín albedója 80-90%. Füves területé 20-30%, erdõsé 5-10%. Az óceánok vízfelszíne ennél is alacsonyabb albedõval bír (A földgolyó átlagos albedója 39%)
Látható, hogy a különbségek igen jelentõsek. Az albedó a földfelszín besugárzás általi melegedésének kardinális -éspedig csökkentõ hatású- tényezõje.
Az albedó azért roppant nagy jelentõségû tényezõje a klímának, mert a hó és jégborította tájak hõmérséklet változásait önerõsítõvé teszi. A hõmérséklet csökkenés a hó és jégborította felszín megnövekedésén keresztül növeli az albedót, a megnövekedett albedó csökkenti a felszín által elnyelt sugárzást, ami további lehûlésre vezet -circulus vitiosus. Természetesen majdnem ugyanez az önerõsítés áll fenn -csak ellenkezõ elõjellel- melegedés esetén. Hogy miért csak "majdnem", arra nemsokára visszatérek.
Fontos körülmény, hogy az albedó változások lokálisan történnek, a jégborította területeken (sarkvidékek). A jég által elraktározott negatív hõenergia "hõelszívó" hatása szintén lokálisan jelentkezik, a jéggel borított területen. A vízgõznek, mint pozitív hõenergia depónak a hatása ezzel szemben az advekció miatt már közel sem ennyire helyhez kötött.
Mindez felhívja a figyelmünket az önerõsítõ mechanizmusok helyhez -méghozzá a jég és hóborította helyekhez- való kötöttségére. Az eljegesedett pólusok a földi klíma instabilitásának gócpontjai, melyek idõ múltával instabilizáló hatásukat kiterjesztik más klímaövezetekre is. Természetesen a fenti, instabilitást okozó tényezõk csak a jég jelenléte mellett, vagy ehhez nagyon közeli állapotban "mûködõképesek". A cikk is megállapítja, hogy az éghajlatváltozások a "hûtõházi" klímaszakaszokban jelentõsebbek.
A jéggel borított sarkvidéken bármely okból bekövetkezõ hõcsökkenés könnyen beindíthatja az elõbb leírt önerõsító mechanizmust.
Látható, hogy a különbségek igen jelentõsek. Az albedó a földfelszín besugárzás általi melegedésének kardinális -éspedig csökkentõ hatású- tényezõje.
Az albedó azért roppant nagy jelentõségû tényezõje a klímának, mert a hó és jégborította tájak hõmérséklet változásait önerõsítõvé teszi. A hõmérséklet csökkenés a hó és jégborította felszín megnövekedésén keresztül növeli az albedót, a megnövekedett albedó csökkenti a felszín által elnyelt sugárzást, ami további lehûlésre vezet -circulus vitiosus. Természetesen majdnem ugyanez az önerõsítés áll fenn -csak ellenkezõ elõjellel- melegedés esetén. Hogy miért csak "majdnem", arra nemsokára visszatérek.
Fontos körülmény, hogy az albedó változások lokálisan történnek, a jégborította területeken (sarkvidékek). A jég által elraktározott negatív hõenergia "hõelszívó" hatása szintén lokálisan jelentkezik, a jéggel borított területen. A vízgõznek, mint pozitív hõenergia depónak a hatása ezzel szemben az advekció miatt már közel sem ennyire helyhez kötött.
Mindez felhívja a figyelmünket az önerõsítõ mechanizmusok helyhez -méghozzá a jég és hóborította helyekhez- való kötöttségére. Az eljegesedett pólusok a földi klíma instabilitásának gócpontjai, melyek idõ múltával instabilizáló hatásukat kiterjesztik más klímaövezetekre is. Természetesen a fenti, instabilitást okozó tényezõk csak a jég jelenléte mellett, vagy ehhez nagyon közeli állapotban "mûködõképesek". A cikk is megállapítja, hogy az éghajlatváltozások a "hûtõházi" klímaszakaszokban jelentõsebbek.
A jéggel borított sarkvidéken bármely okból bekövetkezõ hõcsökkenés könnyen beindíthatja az elõbb leírt önerõsító mechanizmust.
Egy nagyon-nagyon tömör bevezetõ elõadás anyaga a témáról (az ELTE I. éves környezettan BSc hallgatóinak szólt): Link
Napállandó: a Nap "élete" során folyamatosan emelkedik, a kambriumban durván 5%-al alacsonyabb lehetett a mainál, a krétában már gyakorlatilag annyi volt, mint jelenleg. A grafikonon a "luminosity" paramétert nézd: Link
Hûtõház vs. melegház periódusok: legalapvetõbb okuk a lemeztektonikában keresendõ. Jégtakaró szárazföldön tud kialakulni, tehát "hûtõház" csak akkor mûködhet, ha valamelyik sarkvidék környezetében kiterjedt szárazföld van. Ehhez hozzásegít, ha a többi kontinens is úgy rendezõdik el, hogy meleg tengeráramlatok ne juthassanak a sarkok közelébe. Ha valamelyik sarkvidéken a jégtakaró, akkor a pozitív visszacsatolások (elsõsorban az albedónövekedés, de ilyen lehet a hidegebb tengervízben oldódó több CO2 is) folytán az egész Föld hûlni kezd. A jelenlegi "hûtõház" is azóta tart, hogy az Antarktisz különvált Ausztráliától, és elfoglalta helyét a Déli-sarknál.
Hûtõház vs. melegház periódusok: legalapvetõbb okuk a lemeztektonikában keresendõ. Jégtakaró szárazföldön tud kialakulni, tehát "hûtõház" csak akkor mûködhet, ha valamelyik sarkvidék környezetében kiterjedt szárazföld van. Ehhez hozzásegít, ha a többi kontinens is úgy rendezõdik el, hogy meleg tengeráramlatok ne juthassanak a sarkok közelébe. Ha valamelyik sarkvidéken a jégtakaró, akkor a pozitív visszacsatolások (elsõsorban az albedónövekedés, de ilyen lehet a hidegebb tengervízben oldódó több CO2 is) folytán az egész Föld hûlni kezd. A jelenlegi "hûtõház" is azóta tart, hogy az Antarktisz különvált Ausztráliától, és elfoglalta helyét a Déli-sarknál.
Elolvastam a 'Földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai' c. írást. A következõ gondolatok merültek fel bennem ennek kapcsán:
1. Paleoklimatológia nélkül nincs klimatológia. Egy olyan szisztéma, mint a földi klíma, extrém körülmények között mutatja meg igazi valóját. Ha hihetünk a méréseknek, akkor a jelenkorban kb. 200 év alatt a légköri széndioxid koncentráció 280 ppm-rõl 400 ppm-re nõtt. A klimatológusok többsége azt állítja, hogy ez drámai felmelegedésre fog vezetni világszerte.
Azonban, ha megnézzük a paleoklimatológiai adatokat, azt látjuk, hogy a kambrium idõszak elején a széndioxid koncentráció a mainak tizennyolcszorosa (!) volt, s ez a földtörténeti idõszak mégsem volt különösebben meleg. Ezzel szemben a kréta korban csak hatszorosa volt a széndioxid koncentráció a mainak, ez utóbbi mégis jóval melegebb volt a kambriumnál. A cikkíró meg is jegyzi, hogy eszerint a légköri széndioxid mennyiségén túl ma még meg nem határozható tényezõk is beleszólnak a földi klíma alakulásába. Kérdés, mik ezek a tényezõk, ma is fennállnak-e, ill. hogy változtak földtörténeti ókor, ill. középkor óta.
Kézenfekvõ hatótényezõ a napállandó, ez a közel sem konstans "állandó". Nem lenne érdektelen ennek görbéje az idõ függvényében. "Csillagász" kollégáink biztosan tudnának ilyet mutatni.
2.Roppant érdekes, és számomra titokzatos a klímatörténet "hûtõházi" és "melegházi" nagy korszakainak a léte. Azért érdekes, mert ezeknek a százmillió évekre terjedõ idõszakoknak a váltakozására a cikk szerint egyelõre nincs magyarázat. Annyi bizonyos, hogy ez a hullámzás nagymértékben szabálytalan, és hogy jelenleg "hûtõházi" periódusban vagyunk.
3. A cikk olvasása közben még nyilvánvalóbbá vált a számomra a víz kiemelkedõ fontossága a Föld klímájában és annak változásaiban. A víz elpárolgása során hõenergiát raktároz el, a vízgõz "energiakondenzátorként" funkcionál. A raktározott energia nagysága 2257 KJ/kg, azaz nagyon jelentõs szám. Ugyanilyen eminens fontosságú a jég. A jég negatív hõenergiát kondenzál azon az alapon, hogy olvadáshõje 334,5 KJ/kg. Mint látható, ez lényegesen kisebb a párolgáshõnél, viszont hatásaiban egészen más. Érdemes rövid összehasonlítást tenni, ami a jég és a vízgõz klimatikus hatásait illeti. Mindkettõ hõenergia raktár, csak ellenkezõ elõjellel. Azonban a jégnek van egy olyan tulajdonsága, ami a vízgõznek nincs: növeli az albedót, a felszín fényvisszaverõ képességét. Az albedót a felszínt érõ, ill. az onnan visszavert látható fény százalékarányában szokás megadni.
1. Paleoklimatológia nélkül nincs klimatológia. Egy olyan szisztéma, mint a földi klíma, extrém körülmények között mutatja meg igazi valóját. Ha hihetünk a méréseknek, akkor a jelenkorban kb. 200 év alatt a légköri széndioxid koncentráció 280 ppm-rõl 400 ppm-re nõtt. A klimatológusok többsége azt állítja, hogy ez drámai felmelegedésre fog vezetni világszerte.
Azonban, ha megnézzük a paleoklimatológiai adatokat, azt látjuk, hogy a kambrium idõszak elején a széndioxid koncentráció a mainak tizennyolcszorosa (!) volt, s ez a földtörténeti idõszak mégsem volt különösebben meleg. Ezzel szemben a kréta korban csak hatszorosa volt a széndioxid koncentráció a mainak, ez utóbbi mégis jóval melegebb volt a kambriumnál. A cikkíró meg is jegyzi, hogy eszerint a légköri széndioxid mennyiségén túl ma még meg nem határozható tényezõk is beleszólnak a földi klíma alakulásába. Kérdés, mik ezek a tényezõk, ma is fennállnak-e, ill. hogy változtak földtörténeti ókor, ill. középkor óta.
Kézenfekvõ hatótényezõ a napállandó, ez a közel sem konstans "állandó". Nem lenne érdektelen ennek görbéje az idõ függvényében. "Csillagász" kollégáink biztosan tudnának ilyet mutatni.
2.Roppant érdekes, és számomra titokzatos a klímatörténet "hûtõházi" és "melegházi" nagy korszakainak a léte. Azért érdekes, mert ezeknek a százmillió évekre terjedõ idõszakoknak a váltakozására a cikk szerint egyelõre nincs magyarázat. Annyi bizonyos, hogy ez a hullámzás nagymértékben szabálytalan, és hogy jelenleg "hûtõházi" periódusban vagyunk.
3. A cikk olvasása közben még nyilvánvalóbbá vált a számomra a víz kiemelkedõ fontossága a Föld klímájában és annak változásaiban. A víz elpárolgása során hõenergiát raktároz el, a vízgõz "energiakondenzátorként" funkcionál. A raktározott energia nagysága 2257 KJ/kg, azaz nagyon jelentõs szám. Ugyanilyen eminens fontosságú a jég. A jég negatív hõenergiát kondenzál azon az alapon, hogy olvadáshõje 334,5 KJ/kg. Mint látható, ez lényegesen kisebb a párolgáshõnél, viszont hatásaiban egészen más. Érdemes rövid összehasonlítást tenni, ami a jég és a vízgõz klimatikus hatásait illeti. Mindkettõ hõenergia raktár, csak ellenkezõ elõjellel. Azonban a jégnek van egy olyan tulajdonsága, ami a vízgõznek nincs: növeli az albedót, a felszín fényvisszaverõ képességét. Az albedót a felszínt érõ, ill. az onnan visszavert látható fény százalékarányában szokás megadni.
Az elõbb-utóbb elkerülhetetlen változások halogatása abból adódik, hogy néhány évnél hosszabb távon vagy nem szeretünk, vagy képtelenek vagyunk gondolkodni. A politikusokat demokráciákban 4-5 évre választják, a diktatúrákban pedig kellõen erõs közfelháborodással bármikor elzavarhatják. Ezért õk sehol sem fognak olyan beruházásokat támogatni, amiknek az elõnyös hatása csak évtizedek múlva jelenik meg. Azt viszont ne feledjük, hogy a politikusok a "kisemberek" körében vadásszák a népszerûséget, végsõ soron az õ szándékaik szerint döntenek. Ha a "kisemberek" megértenék a probléma súlyát, a hosszú távú gondolkozás jelentõségét, és netán a választások idején sem feledkeznének meg róla, akkor igenis javítanának a helyzeten. (Nemcsak ebben a kérdésben...)
A villany-lekapcsolgatás egyébként szerintem egy dologra jó: legalább a köztudatban tartja a témát.
A villany-lekapcsolgatás egyébként szerintem egy dologra jó: legalább a köztudatban tartja a témát.
Érdekes, színvonalas olvasmány lesz, erre már a szerzõk neve (két egykori tanárom és egy korábbi fõnököm) is garancia.
A legvégén lévõ kis megjegyzés (miszerint az anyag 2004-ben készült) azért fontos; az emberi eredetû klímaváltozást illetõen ma már nem biztos, hogy ennyire óvatosan kellene fogalmazni.
A kérdéseidre, csupán röviden:
- A hólabda-Föld idején a Napból kisugárzott energiamennyiség még jelentõsen kisebb volt. Ezért a több jég, több visszavert energia negatív visszacsatolása olyannyira lehûthette a Földet, amennyire manapság már nem tudná. A folyamat beindításában viszont tényleg komoly szerepe lehetett a fotoszintetizáló élet elterjedésének.
- A táguló Föld elméletének elfogadottsága leginkább a lapos Föld elméletéhez hasonlítható. (Azaz, geológiai-fizikai abszurd.)
A legvégén lévõ kis megjegyzés (miszerint az anyag 2004-ben készült) azért fontos; az emberi eredetû klímaváltozást illetõen ma már nem biztos, hogy ennyire óvatosan kellene fogalmazni.
A kérdéseidre, csupán röviden:
- A hólabda-Föld idején a Napból kisugárzott energiamennyiség még jelentõsen kisebb volt. Ezért a több jég, több visszavert energia negatív visszacsatolása olyannyira lehûthette a Földet, amennyire manapság már nem tudná. A folyamat beindításában viszont tényleg komoly szerepe lehetett a fotoszintetizáló élet elterjedésének.
- A táguló Föld elméletének elfogadottsága leginkább a lapos Föld elméletéhez hasonlítható. (Azaz, geológiai-fizikai abszurd.)
Ezt most találtam: Link - Császár Géza, Haas János, Nádor Annamária: A földtörténet klímaváltozásai és azok tanulságai
Még olvasom, de talán pont jól illik a CO2-témához egy kis "múltidézés"
Közben felmerülnek kérdések bennem, ilyenek, mint: mióta van üvegházhatás a Földön, és a "hólabda Föld" idején talán nem mûködött? és ha igen, miért? lehetett-e köze ehhez a fotoszintetizáló élõlények oxigén-termelése, egyáltalán az O2 légköri megjelenése? ha igaz az "expanziós elmélet", akkor egy kisebb sugarú Földön a légkör hogyan viselkedik? egyáltalán milyen a tudományos elfogadottsága a táguló Föld elméletének? stb.
Kár, hogy most találtam rá, így aligha lesz alvás ebbõl
Még olvasom, de talán pont jól illik a CO2-témához egy kis "múltidézés"
Közben felmerülnek kérdések bennem, ilyenek, mint: mióta van üvegházhatás a Földön, és a "hólabda Föld" idején talán nem mûködött? és ha igen, miért? lehetett-e köze ehhez a fotoszintetizáló élõlények oxigén-termelése, egyáltalán az O2 légköri megjelenése? ha igaz az "expanziós elmélet", akkor egy kisebb sugarú Földön a légkör hogyan viselkedik? egyáltalán milyen a tudományos elfogadottsága a táguló Föld elméletének? stb.
Kár, hogy most találtam rá, így aligha lesz alvás ebbõl
"jobb félni, mint megijedni" ezzel teljesen egyetértek, én is ezt a mondást szoktam emlegetni üvegházhatás ügyben. Ha van egy igazolt fizikai mechanizmus, mely legalábbis potenciálisan világkatasztrófához vezet, akkor még gyanú esetén is erõteljes lépéseket kellene tenni annak megelõzésére, elhárítására.
Ehelyett mit látunk? Civilizációnk nem nagyon siet átállni olyan energianyerõ technikákra, melyek nem járnak fosszilis tüzelõanyagok égetésével. Persze nem szabad szem elõl téveszteni, hogy ez nemcsak, és nem is elsõsorban környezetvédelmi, tudományos kérdés. Ez keményen pénz és hatalmi kérdés, a befektetés és a profit arányának kérdése. A tõkés nem fog belevágni olyan vállalkozásba, melynél rossz vagy lassú a megtérülés. Az alternatív energianyeréssel (szél, nap, geotermikus, árapály) tudtommal az a probléma, hogy ezek a technikák aránytalanul nagy beinvesztálást igényelnek. Ráadásul a legtöbb ilyen erõmû szakaszos mûködésû, ezért a pauzák idején más erõmûveknek (melyek megint csak beruházást igényelnek) kell biztosítaniuk az energiaellátás folytonosságát.
Jelen pillanatban úgy tûnik, hogy a fosszilis tüzelõanyaggal mûködõ erõmûveknek egyetlen ütõképes alternatívája van: az atomerõmû. Az atomenergiát viszont a világ nagyon sok országában -szerintem indokolatlanul- "kiátkozták".
A másik nagy széndioxid forrás a közlekedés. Érdemi elmozdulás itt sincs: messze a belsõégésû motoroké itt az elsõbbség. Õszintén szólva, villanymotoros autóval én még nem is találkoztam. Nyilvánvaló, az átállás nagy megrázkódtatás lenne mind az autóipar, mind a töltõállomás hálózat részére. Nem csoda, ha nagy az ellenérdekeltség. Egyébként a villanyautó is csak abban az esetben lenne megoldás, ha az azt mûködtetõ elektromos energia végsõ fokon nem fosszilis tüzelõanyagok égetésébõl származna. Ha hagyományos hõerõmûvek termelnék az autók "municióját", az a rosszabb hatásfok (dupla energiaátalakítás) miatt még a mostaninál is elõnytelenebb helyzetet teremtene.
Az un. környezettudatos életmód (lekapcsolom a szükségtelen világítást, autó helyett biciklivel megyek, kevesebb csomagolóanyagot veszek a boltban, stb.) sok kicsi sokra megy alapon nyilván javít a helyzeten, de az energianyerés paradigmaváltását nem helyettesítheti.
A bulvárlapok, sõt sokszor szakemberek is, (részben) megalapozatlan rémképekkel ijesztgetik a kisembert, aki érdemben úgysem tud javítani jelen állapoton. A javítani képes "nagyok" pedig alig tesznek valamit az ügy érdekében. Mindennek fordítva kéne lennie.
Ehelyett mit látunk? Civilizációnk nem nagyon siet átállni olyan energianyerõ technikákra, melyek nem járnak fosszilis tüzelõanyagok égetésével. Persze nem szabad szem elõl téveszteni, hogy ez nemcsak, és nem is elsõsorban környezetvédelmi, tudományos kérdés. Ez keményen pénz és hatalmi kérdés, a befektetés és a profit arányának kérdése. A tõkés nem fog belevágni olyan vállalkozásba, melynél rossz vagy lassú a megtérülés. Az alternatív energianyeréssel (szél, nap, geotermikus, árapály) tudtommal az a probléma, hogy ezek a technikák aránytalanul nagy beinvesztálást igényelnek. Ráadásul a legtöbb ilyen erõmû szakaszos mûködésû, ezért a pauzák idején más erõmûveknek (melyek megint csak beruházást igényelnek) kell biztosítaniuk az energiaellátás folytonosságát.
Jelen pillanatban úgy tûnik, hogy a fosszilis tüzelõanyaggal mûködõ erõmûveknek egyetlen ütõképes alternatívája van: az atomerõmû. Az atomenergiát viszont a világ nagyon sok országában -szerintem indokolatlanul- "kiátkozták".
A másik nagy széndioxid forrás a közlekedés. Érdemi elmozdulás itt sincs: messze a belsõégésû motoroké itt az elsõbbség. Õszintén szólva, villanymotoros autóval én még nem is találkoztam. Nyilvánvaló, az átállás nagy megrázkódtatás lenne mind az autóipar, mind a töltõállomás hálózat részére. Nem csoda, ha nagy az ellenérdekeltség. Egyébként a villanyautó is csak abban az esetben lenne megoldás, ha az azt mûködtetõ elektromos energia végsõ fokon nem fosszilis tüzelõanyagok égetésébõl származna. Ha hagyományos hõerõmûvek termelnék az autók "municióját", az a rosszabb hatásfok (dupla energiaátalakítás) miatt még a mostaninál is elõnytelenebb helyzetet teremtene.
Az un. környezettudatos életmód (lekapcsolom a szükségtelen világítást, autó helyett biciklivel megyek, kevesebb csomagolóanyagot veszek a boltban, stb.) sok kicsi sokra megy alapon nyilván javít a helyzeten, de az energianyerés paradigmaváltását nem helyettesítheti.
A bulvárlapok, sõt sokszor szakemberek is, (részben) megalapozatlan rémképekkel ijesztgetik a kisembert, aki érdemben úgysem tud javítani jelen állapoton. A javítani képes "nagyok" pedig alig tesznek valamit az ügy érdekében. Mindennek fordítva kéne lennie.
A hozzászólásod nagy részével egyetértek, a következtetéssel nem. Úgy gondolom, "jobb félni, mint megijedni." Ha egyszer van egy létezõ, alapvetõ fizikai törvényekkel alátámasztott hatás, ami képes LEHET arra, hogy a Föld éghajlatát drasztikusan megváltoztassa, akkor ezzel a kockázattal tisztában kell lennünk. A tudomány dolga persze az, hogy ne dõljön hátra, hanem tovább vizsgálja az összetettebb, még alig-alig ismert kölcsönhatásokat, amik alapján már nemcsak kockázatokat tudna felvázolni, hanem valódi elõrejelzést is adhatna.
A kockázat viszont mindaddig létezik, amíg nem bizonyítunk olyan mechanizmust, ami a többlet CO2 által elnyelt többletenergiát kivonja a légkörbõl. A mérésekkel kapcsolatos hibalehetõségek nem a veszély meglétét cáfolják, legfeljebb a bizonytalanságot növelik.
"Olyan dolgokkal, melyeknek bekövetkezése korántsem biztos, nem kellene ijesztgetni az embereket." - akkor mondjuk a cigisdobozokon sem kellene a dohányzás veszélyeivel ijesztgetni?
A kockázat viszont mindaddig létezik, amíg nem bizonyítunk olyan mechanizmust, ami a többlet CO2 által elnyelt többletenergiát kivonja a légkörbõl. A mérésekkel kapcsolatos hibalehetõségek nem a veszély meglétét cáfolják, legfeljebb a bizonytalanságot növelik.
"Olyan dolgokkal, melyeknek bekövetkezése korántsem biztos, nem kellene ijesztgetni az embereket." - akkor mondjuk a cigisdobozokon sem kellene a dohányzás veszélyeivel ijesztgetni?
Szerencsére nem kizárólag arra alapozzák, világszerte történnek mérések: Link
Az irodalomban azért a Mauna Loa-t mutogatják legtöbbet, mert a hosszú évek során az bizonyult a legkevésbé "zajosnak", abban mutatkozott a legkevesebb évszakos ill. helyi változékonyság, és az képezi le legjobban a földi és mûholdas mérésekbõl adódó globális átlagot. A térbeli változékonyság egyébként nem túl nagy. Ha a városok és ipartelepek közvetlen környezetétõl eltekintünk, többnyire plusz-mínusz 10 ppm-en belül maradunk. A "látványos" térbeli változékonyságot jelzõ térképeknél a skálát is érdemes megnézni: pl. Link
Az irodalomban azért a Mauna Loa-t mutogatják legtöbbet, mert a hosszú évek során az bizonyult a legkevésbé "zajosnak", abban mutatkozott a legkevesebb évszakos ill. helyi változékonyság, és az képezi le legjobban a földi és mûholdas mérésekbõl adódó globális átlagot. A térbeli változékonyság egyébként nem túl nagy. Ha a városok és ipartelepek közvetlen környezetétõl eltekintünk, többnyire plusz-mínusz 10 ppm-en belül maradunk. A "látványos" térbeli változékonyságot jelzõ térképeknél a skálát is érdemes megnézni: pl. Link
Én nem vonom kétségbe az ottani mérést, azonban mégis vakmerõségnek érzem kizárólag a Mauna Loa-i adatsorra alapozni a globális CO2 koncentráció növekedést.
Ez a kérdés bennem is felmerült, de ha ez így lenne, akkor szerintem annak esetleg lehetnének 200 évesnél kisebb periódusú változékonyságai, amik talán meglátszódnának a diagramon is.
Ha van is szivárgás (valószínûleg van), az talán van annyira kicsi, hogy a kiszivárgó CO2-t az idõjárás elkeveri, ugyanis egy ilyen kis területen azok a légköri folyamatok (turbulens keveredés) is elegendõek az elkeveréshez, melyeknek az idõskálája inkább órákban mérhetõ. Másrészt ezek miatt a megmaradó esetleges változékonyságot a CO2 napi menete el is nyomhatja. Ezen kívül úgy tudom, mûholdas méréssel nem mutatható ki a CO2 nagyobb koncentrációja a sziget körül. Emiatt az az általános vélekedés, hogy túl nagy hibát nem követnek el azzal, ha ott mérnek.
A lényeg, hogy magam is azt gondolom, fenntartásokkal kell kezelni az ottani mérést, de a hiba valószínûleg nem égbekiáltó.
Még valami: a CO2-szivárgás egy kialudt vulkánnál már olyan lassú tud lenni, hogy ha fúj egy kis szél, akkor azt már a talaj fölötti pár centirõl elviszi, így a szivárgás nem igazán okoz koncentrációnövekedést pl. 1-2m-en. (Ez viszont még nem elég az elkeveréshez, "felhõkben" is haladhat a felemelt CO2, és az szerencsétlen esetben odakerülhet a mérõhöz.)
Ha van is szivárgás (valószínûleg van), az talán van annyira kicsi, hogy a kiszivárgó CO2-t az idõjárás elkeveri, ugyanis egy ilyen kis területen azok a légköri folyamatok (turbulens keveredés) is elegendõek az elkeveréshez, melyeknek az idõskálája inkább órákban mérhetõ. Másrészt ezek miatt a megmaradó esetleges változékonyságot a CO2 napi menete el is nyomhatja. Ezen kívül úgy tudom, mûholdas méréssel nem mutatható ki a CO2 nagyobb koncentrációja a sziget körül. Emiatt az az általános vélekedés, hogy túl nagy hibát nem követnek el azzal, ha ott mérnek.
A lényeg, hogy magam is azt gondolom, fenntartásokkal kell kezelni az ottani mérést, de a hiba valószínûleg nem égbekiáltó.
Még valami: a CO2-szivárgás egy kialudt vulkánnál már olyan lassú tud lenni, hogy ha fúj egy kis szél, akkor azt már a talaj fölötti pár centirõl elviszi, így a szivárgás nem igazán okoz koncentrációnövekedést pl. 1-2m-en. (Ez viszont még nem elég az elkeveréshez, "felhõkben" is haladhat a felemelt CO2, és az szerencsétlen esetben odakerülhet a mérõhöz.)
Az a 4km magas hegy legjobb esetben is kialudt vulkán, melynek környékén utóvulkáni mûködés következtében feltehetõleg szivárog a széndioxid a kõzet repedéseibõl.
Ilyen helyre légköri széndioxid koncentrációt mérõ obszervatórium aligha való.
Ilyen helyre légköri széndioxid koncentrációt mérõ obszervatórium aligha való.
Cauchy-hoz csatlakozva, én is örülök az adataidnak, mi több, kifejezetten várom a folytatásokat, és kérnélek is rá, hogy oszd meg velünk õket, hátha sikerül -ha csak pislákolva is-, de fényt vinni a sötétségbe....
Számokkal olyanokat nem gyõzöl meg, akik "nem hisznek" a matematikában. És pont ezek terjesztik és hiszik el a legképtelenebb összeesküvés-elméleteket is.
Az emberek többsége olyan alapvetõ dolgokat nem ismer, hogy nem csoda ha képtelen magyarázatot találni egyes jelenségekre, a tapasztalatom az ,hogy pl a gimnáziumi diákság (de a tanárokkal is ez a helyzet) nagy része semmit sem tud a légköri folyamatokról, a felhõképzõdésrõl, a meteorológia matematikai hátterérõl.
Azt se tudják pl h télen miért van hidegebb vagy miért hosszabbak a nappalok nyáron, vagy hogy az esõ, a csapadék egy térben korlátos dolog, sokszor meglepõdve mondják: a városban nem is esett, itt meg mekkora esõ volt.
Ekkora tudatlan tömeg pedig fogékony az ezotériás humbugra, ami egyszerû szavakkal megmagyarázza pl, hogy xy azért lett tolvaj, mert a merkur jegyében született hold aszcendenssel, és az energiavámpírok elszívták az életenergiáját...
Viszont én kifejezetten élvezem ezeket a beírásokat, jó látni ,hogy valahol valakik még dolgoznak a sötétség erõi ellen
Az emberek többsége olyan alapvetõ dolgokat nem ismer, hogy nem csoda ha képtelen magyarázatot találni egyes jelenségekre, a tapasztalatom az ,hogy pl a gimnáziumi diákság (de a tanárokkal is ez a helyzet) nagy része semmit sem tud a légköri folyamatokról, a felhõképzõdésrõl, a meteorológia matematikai hátterérõl.
Azt se tudják pl h télen miért van hidegebb vagy miért hosszabbak a nappalok nyáron, vagy hogy az esõ, a csapadék egy térben korlátos dolog, sokszor meglepõdve mondják: a városban nem is esett, itt meg mekkora esõ volt.
Ekkora tudatlan tömeg pedig fogékony az ezotériás humbugra, ami egyszerû szavakkal megmagyarázza pl, hogy xy azért lett tolvaj, mert a merkur jegyében született hold aszcendenssel, és az energiavámpírok elszívták az életenergiáját...
Viszont én kifejezetten élvezem ezeket a beírásokat, jó látni ,hogy valahol valakik még dolgoznak a sötétség erõi ellen
Még valami, az "elsivatagosdással" van némi gond, legalábbis az elõrejelzéssel és ezzel is:
Link
Igaz itt már mindössze 10%-os csökkenésrõl írnak no ez nekem is új:-) De legalább van némi új gondolat errõl a részrõl is:-)
Itt meg a mért értékek a fõvársora vetítve, évtizedes bontásban átlagolva.
Csapadék: legszárazabbaktól:
1860-1869: 445,9 mm
1940-1949: 489,4 mm
1980-1989: 490,6 mm
1850-1859: 497,9 mm
1900-1909: 506,2 mm
1841-1849: 508,6 mm ( csak 9 év átlaga van itt meg)
1970-1979: 511,7 mm
1920-1929: 517,3 mm
1890-1899: 523,2 mm
1990-1999: 530,6 mm
1950-1959: 531,4 mm
2000-2009: 552,1 mm
1960-1969: 556,3 mm
1910-1919: 569,0 mm
1870-1879: 561,3 mm
1930-1939: 584,1 mm
1880-1889: 585,0 mm
Háát igen pont az utóbbi évtized az egyik legcsapadékosabb a 17 évtized adatsora között:-) És 1900-tól kezdve a 4. legcsapadékosabb a 11 évtized között, hogy van mégis csökkenés? Ez megfejethetetlen számomra.
Ráadásul a legszárazabb évtizedtõl az utóbbi évtized 106,2 mm-el csapadékosabb és a legcsapadékosabb évtizedtõl mindössze 32,1 mm-el marad el! Hmm, valami nagyon nem stimmel, vagy velünk akarnak megetetni nagyon valamit?!:-)))))
A 2010-es és a 2011-es évek nincsen benne, de rövid számítás után és az idei évet belevéve ismét egy hasonló csapadékos periódusban vagyunk mint az elõzõ volt, egy-egy szélsõséges év mindig benne volt a pakliban ezzel nincs nagy gond, de sivatagosodásról szó nincsen. Mindenki vonja le a következtetéseket modellek, diagramok és elõrejelzések nélkül, puszta a ténybõl, és a számokból ami érthetõ és egyértelmû.
Link
Igaz itt már mindössze 10%-os csökkenésrõl írnak no ez nekem is új:-) De legalább van némi új gondolat errõl a részrõl is:-)
Itt meg a mért értékek a fõvársora vetítve, évtizedes bontásban átlagolva.
Csapadék: legszárazabbaktól:
1860-1869: 445,9 mm
1940-1949: 489,4 mm
1980-1989: 490,6 mm
1850-1859: 497,9 mm
1900-1909: 506,2 mm
1841-1849: 508,6 mm ( csak 9 év átlaga van itt meg)
1970-1979: 511,7 mm
1920-1929: 517,3 mm
1890-1899: 523,2 mm
1990-1999: 530,6 mm
1950-1959: 531,4 mm
2000-2009: 552,1 mm
1960-1969: 556,3 mm
1910-1919: 569,0 mm
1870-1879: 561,3 mm
1930-1939: 584,1 mm
1880-1889: 585,0 mm
Háát igen pont az utóbbi évtized az egyik legcsapadékosabb a 17 évtized adatsora között:-) És 1900-tól kezdve a 4. legcsapadékosabb a 11 évtized között, hogy van mégis csökkenés? Ez megfejethetetlen számomra.
Ráadásul a legszárazabb évtizedtõl az utóbbi évtized 106,2 mm-el csapadékosabb és a legcsapadékosabb évtizedtõl mindössze 32,1 mm-el marad el! Hmm, valami nagyon nem stimmel, vagy velünk akarnak megetetni nagyon valamit?!:-)))))
A 2010-es és a 2011-es évek nincsen benne, de rövid számítás után és az idei évet belevéve ismét egy hasonló csapadékos periódusban vagyunk mint az elõzõ volt, egy-egy szélsõséges év mindig benne volt a pakliban ezzel nincs nagy gond, de sivatagosodásról szó nincsen. Mindenki vonja le a következtetéseket modellek, diagramok és elõrejelzések nélkül, puszta a ténybõl, és a számokból ami érthetõ és egyértelmû.
Én semmi mást nem teszek, mint, hogy számolgatok és átlagolok a sok évtizedes adatokat. Azért írtam le már jó néhányszor, hogy az átlag mihez viszonyítva van a mostani hõmérséklet az nem más mint teljesen abnormális. Tehát a 30 éves átlagok egy nagy csomó szélsõséget eltakarnak, ráadásul most a 60-70 évekhez viszonyítunk mindent, teljesen hibásan. Pont azok az évtizedek lógnak ki legjobban az elmúlt 230 éves vagy 500 éves adatsorból. Egyszóval a szélsõség az. Ráadásul most 1990 óta nem, hogy melegedés nincs, de inkább csökkent a évtizedes bontások hõmérsékleti átlaga, vagy épp stagnált ami elhanyagolható, de semmi kép nem emelkedett ahogy az ábrák mutatják több fokkal az elmúlt mintegy 25 év adati. Épp most néhány napja számoltam ki a mostani 2010-tól vett átlagot és hasonlítottam össze az elmúlt évtizedek hasonló idõszakában mért átlaggal. Ezeket általában 5 éves majd 10 éves bontásban készítem el, most vegyünk 3,5 évet durván, most vagyunk ott, így még szignifikánsan csak érdekesség. A mostani 3,5 év adatai lapján a 2000-ben vett hasonló idõszak adataihoz kb 0,3-0,5 fokos csökkentés mutatnak, szóval szó sincs emelkedésrõl és áprilisi, szeptemberi hónapot és decemberi hónapot kivéve a többi hónap átlaga csökkent a hasonló idõszakban fõként február és október hónapok. Tehát ha nem csak a 2006-07 tél és nyár következik akkor az elsõ 5 éves adatok csökkentést vagy stagnálást fognak mutatni, az elmúlt évtized hasonló adataihoz viszonyítva. Viszont 2019 december végén sokkal többet fogunk tudni majd:-)
Természetesen a mostani évtized hasonlítva van a többivel is, így kb az 1950-es és 1920 évtized értékeivel futunk most nagyjából együtt, viszont az 1790-es és az 1800 -as évtized melegebbnek bizonyult, nem beszélve a régebbi adatsorok egy-egy évtized értékeivel hasonlítva össze.
Ez érdekesség semmi más, hisz nem vagyok klímakutató, hogy megmondjam, milyen idõ lesz 2013 nyarán:-)
Természetesen a mostani évtized hasonlítva van a többivel is, így kb az 1950-es és 1920 évtized értékeivel futunk most nagyjából együtt, viszont az 1790-es és az 1800 -as évtized melegebbnek bizonyult, nem beszélve a régebbi adatsorok egy-egy évtized értékeivel hasonlítva össze.
Ez érdekesség semmi más, hisz nem vagyok klímakutató, hogy megmondjam, milyen idõ lesz 2013 nyarán:-)
Néhány alapinfót megosztanék CO2-ügyben.
Fontos tudni, hogy a légköri üvegházhatás nélkül kb. 33°C-kal lenne alacsonyabb a globális átlaghõmérséklet. Ebbõl a vízgõz 15°C-ot, a CO2 7°C-ot tesz ki, a metán 4-5°C-ot, a maradékon a többiek (H2S, SO2, illékony szerves anyagok, freonok, halonok) osztoznak.
Nagyon fontos tudni megkülönböztetni a gázokat az ún. légköri tartózkodási idõ alapján. Eszerint vannak
1) rövid tartózkodás idejû gázok, amik (ha nem lenne utánpótlásuk) pár nap alatt kiürülnének. Ide tartozik a vízgõz is. Idõben is erõsen változékony a koncentrációjuk, és térben is igen nagy inhomogenitást mutatnak.
2) közepes tartózkodás idejû gázok, amik kb. hónapokig, vagy pár évig maradnak a légkörben. Az õ koncentrációjuk még mindig nagyon változékony, de egy-egy olyan területen, ahol nincsen sem forrása, sem nyelõje, ott már viszonylag jól el tud keveredni. Az õ egyensúlyi koncentrációjukat a légkör egy adott térfogatában erõsen befolyásolják a nyelõk és a források jelenléte. Pl. az ózon az ózonrétegben sûrûsödik, mert ott a források gyorsabban termelik, mint pl. idelent.
3) hosszú tartózkodás idejû gázok, amik az évtizedtõl akár a "végtelenségig" képesek a levegõben maradni. Ilyen pl. a CO2 és a metán, néhány száz éves tartózkodási idõvel (illetve nem meglepõ módon az N2 és az O2 pl. több millió éves tartózkodási idõvel). Ezek azok, melyek a sztratopauzáig teljesen egyenletesen oszlanak el, s inhomogenitásuk csak azokon a "pontokon" van, ahol kis területen nagy mennyiségben kerülnek a légkörbe (mint pl. a gyártelepek).
Ez utóbbi esetben éppen azért rakták fel pl. a Hawaii obszervatóriumot a hegyre, mert azt gondolják, hogy ott, az óceán közepén, kb. 4km magasan reprezentatívan tudják mérni azt az értéket, ami a légkörben van. Ez valószínûleg nagyjából igaz is. Persze a hosszú tartózkodási idejõ gázok esetében is marad inhomogenitás, de annak mértéke a gáz koncentrációjánál általában 2-3 nagyságrenddel kisebb.
Egy-egy üvegházhatású gázhoz levezethetõ annak sugárzási kényszere.
A fény a molekulákon Rayleigh-szórással szóródik, ennek a foton+gáz rendszernek a statisztikájából levezethetõ az üvegházhatás termodinamikai modellje. Sajnos ezt nem ismerem részletesen, de az jön ki, hogy kb. a koncentráció logaritmusával arányos a rendszer hõmérséklete. (Ez nagyon pici koncentrációnál valószínûleg nem igaz, de a légkörben már bõven.) Tehát ha a koncentráció megduplázódása okoz k*dT hõmérséklet emelkedést, akkor a következõ k*dT emelkedéshez az új koncentrációnak kell duplázódnia, vagyis az eredetinek már négyszerezõdnie. (A k arányossági tényezõ a gázra jellemzõ, valahogy azt akarja kifejezni, hogy a gáz mennyire erõsen üvegházhatású: pl. k(CH4)=kb. 20*k(CO2).)
Sõt: az elmélet valószínûleg nem csak nagyon kicsi, hanem nagyon nagy koncentrációra sem igaz: valószínûleg a logaritmikusan növõ taggal szemben egy negatív elõjelû tag dominánssá válik, és a hõmérséklet elkezd csökkenni (effektíve a gáz elkezdi inkább visszaverni a sugárzást, mint elnyelni).
Ezek az elméletek már nagyjából készen vannak, a profibb klímamodellekbe is bele vannak építve. A gond általában nem itt kezdõdik, hanem a felszín-légkör kölcsönhatásokkal. Azokból tényleg nagyon sok van, amit még nem ismerünk, valószínûleg sokat fel sem fedeztünk még, úgy meg elég nehéz modellezni õket. A tudósok is itt keresgélnek elsõsorban. A tisztán légköri folyamatokat sokkal jobban ismerjük.
Fontos tudni, hogy a légköri üvegházhatás nélkül kb. 33°C-kal lenne alacsonyabb a globális átlaghõmérséklet. Ebbõl a vízgõz 15°C-ot, a CO2 7°C-ot tesz ki, a metán 4-5°C-ot, a maradékon a többiek (H2S, SO2, illékony szerves anyagok, freonok, halonok) osztoznak.
Nagyon fontos tudni megkülönböztetni a gázokat az ún. légköri tartózkodási idõ alapján. Eszerint vannak
1) rövid tartózkodás idejû gázok, amik (ha nem lenne utánpótlásuk) pár nap alatt kiürülnének. Ide tartozik a vízgõz is. Idõben is erõsen változékony a koncentrációjuk, és térben is igen nagy inhomogenitást mutatnak.
2) közepes tartózkodás idejû gázok, amik kb. hónapokig, vagy pár évig maradnak a légkörben. Az õ koncentrációjuk még mindig nagyon változékony, de egy-egy olyan területen, ahol nincsen sem forrása, sem nyelõje, ott már viszonylag jól el tud keveredni. Az õ egyensúlyi koncentrációjukat a légkör egy adott térfogatában erõsen befolyásolják a nyelõk és a források jelenléte. Pl. az ózon az ózonrétegben sûrûsödik, mert ott a források gyorsabban termelik, mint pl. idelent.
3) hosszú tartózkodás idejû gázok, amik az évtizedtõl akár a "végtelenségig" képesek a levegõben maradni. Ilyen pl. a CO2 és a metán, néhány száz éves tartózkodási idõvel (illetve nem meglepõ módon az N2 és az O2 pl. több millió éves tartózkodási idõvel). Ezek azok, melyek a sztratopauzáig teljesen egyenletesen oszlanak el, s inhomogenitásuk csak azokon a "pontokon" van, ahol kis területen nagy mennyiségben kerülnek a légkörbe (mint pl. a gyártelepek).
Ez utóbbi esetben éppen azért rakták fel pl. a Hawaii obszervatóriumot a hegyre, mert azt gondolják, hogy ott, az óceán közepén, kb. 4km magasan reprezentatívan tudják mérni azt az értéket, ami a légkörben van. Ez valószínûleg nagyjából igaz is. Persze a hosszú tartózkodási idejõ gázok esetében is marad inhomogenitás, de annak mértéke a gáz koncentrációjánál általában 2-3 nagyságrenddel kisebb.
Egy-egy üvegházhatású gázhoz levezethetõ annak sugárzási kényszere.
A fény a molekulákon Rayleigh-szórással szóródik, ennek a foton+gáz rendszernek a statisztikájából levezethetõ az üvegházhatás termodinamikai modellje. Sajnos ezt nem ismerem részletesen, de az jön ki, hogy kb. a koncentráció logaritmusával arányos a rendszer hõmérséklete. (Ez nagyon pici koncentrációnál valószínûleg nem igaz, de a légkörben már bõven.) Tehát ha a koncentráció megduplázódása okoz k*dT hõmérséklet emelkedést, akkor a következõ k*dT emelkedéshez az új koncentrációnak kell duplázódnia, vagyis az eredetinek már négyszerezõdnie. (A k arányossági tényezõ a gázra jellemzõ, valahogy azt akarja kifejezni, hogy a gáz mennyire erõsen üvegházhatású: pl. k(CH4)=kb. 20*k(CO2).)
Sõt: az elmélet valószínûleg nem csak nagyon kicsi, hanem nagyon nagy koncentrációra sem igaz: valószínûleg a logaritmikusan növõ taggal szemben egy negatív elõjelû tag dominánssá válik, és a hõmérséklet elkezd csökkenni (effektíve a gáz elkezdi inkább visszaverni a sugárzást, mint elnyelni).
Ezek az elméletek már nagyjából készen vannak, a profibb klímamodellekbe is bele vannak építve. A gond általában nem itt kezdõdik, hanem a felszín-légkör kölcsönhatásokkal. Azokból tényleg nagyon sok van, amit még nem ismerünk, valószínûleg sokat fel sem fedeztünk még, úgy meg elég nehéz modellezni õket. A tudósok is itt keresgélnek elsõsorban. A tisztán légköri folyamatokat sokkal jobban ismerjük.
Havazás előrejelzés
Utolsó észlelés
Térképek
Radar
Aktuális hõmérséklet
Aktuális szél
Utolsó kép
Időjárás-változás | 2025-09-21 09:40
Szabályzat