Bioszféra
Érdekes! Ezt megboldogult jóapám szokta mondani: "Az a fránya rigó nevet rajtam!" (Õ többet tevékenykedett az udvaron, kertben mint én.) Én viszont fütyültem már fekete rigónak (láttam is) és visszafütyülte a rövid motívumot.
(Én el tudom képzelni, hogy van kommunikációs szándéka az emberrel is.)

Nekem a kedvencem a fülemüle és sárgarigó mellett. Sokszor egyszerûen nevetek rajta, mert amikor kint tevékenykedek a kertben, szó szerint úgy érzem, hogy nekem trillázik (nyilván nem), meg olykor úgy dalol, minta kinevetne, mintha értékelné, vagy éppen kritizálná a munkámat. Volt olyan is, amikor valamivel nagyon bajlódtam és akkor is mintha kinevetett volna (folyamatosan süllyedõ ritmikus hangokkal), nagyon mókás volt. Na ahogy ezeket írom, most is hallom... szemerkélõ esõben...
Már hetek óta hallok rigókat fütyörészni. Na most hajnal 4-kor nem látom, hogy milyen rigó. Énekelni eddig fekete rigót láttam nappal, de láttam énekes rigót is (legaláb is barna, pettyes hasú) nem énekelni, fák, bokrok alatt gilisztázni. (Na ezt jól megfogalmaztam.) Mivel az elnevezés, hogy "énekes" utal valamire, valószínû õt is hallottam már, és nagyon röstellem, hogy nem figyeltem föl az énekük különbségére. Ez annak is betudható, hogy egyszer hallottam a rádióban, hogy a cinke milyen sok féle éneket énekel, és ezt be is mutatták. Gondoltam a rigóknál is így lehet. Most olvasom viszont, hogy milyen egyszerû megkülönböztetni õket a hangjuk alapján:
"Éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben kétszer-háromszor megismétli, emiatt kezdõ madarászok is könnyen felismerhetik." Az énekes rigót. Mindig tanul az ember.
Link
"Éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben kétszer-háromszor megismétli, emiatt kezdõ madarászok is könnyen felismerhetik." Az énekes rigót. Mindig tanul az ember.

Helló bioszféra!
Próbálom a kissé bedugult topicot fel élleszteni.
Elsõre egy sajnálatos kép, egy vadgalamb tetemét fedeztem fel a kertben, a lila akác+csövek+karó helyén. Talán a januári-febr. erõs fagyok miatt halt meg.
Link
Más; a kora tavaszi virágos bokroknak is van túl éléses forgatókönyvük, mint a lila akác . A növény most dobja szanaszét a magját nem is hogyan. Egy hüvely kapszulában (babfélék) ha épp olyan a hõmérséklet, és a pára,(gondolom száraz a kinti levegõ, de belül "gõz" van) miatt egyszerûen szét robban a hüvely, és akár több méterre repíti ki a lapos ötforintos magokat.
Link
Az avarszinten pihenõ magok a "csónakban", ma délben. Felül pár centire egy fel nem robbant hüvely. Olyan kívülrõl mint a bársonyos õznyakszõr.

Nem találnak már máshol élelmet. Mondjuk az ostorfa termését én is el szoktam rágcsálni, olyan ízû mint a sütõtök 😀
Így van. Ma reggel itt is az ostorfákat rohamozták meg. Ilyet még én sem láttam.
Igen, látni pár utcai "tuja" féle fák alatt a kékes tüskés terméseket.
Nálam most eltûntek. Nem a fenyõk miatt jönnek be, hanem a különféle bogyós termésû fák miatt, ami Százhalombattán az ostorfa.
Ma is, a nagy ködben, de elõzõ napos idõben is csapatostul repkednek a fenyõrigók. Nem mintha sok fenyõ lenne errefelé, de tényleg érdekes.
Egyelõre 10-12 cm hó esett az eddigi 25-35 centihez, de az éjszaka kritikus lehet. Meglátjuk...
Ebben a cikkben lehet a válasz a fenyõrigók tömeges megjelenésére. Link
Jajj, szegény, Börzsönyhöz megint berakták az ónos esõ ikont jó hosszú idõre. Remélem nem lesz belõle semmi!!! Elég volt a múltkoriból
Mára több százas rajokban jelentek meg a fenyõrigók a városban.
Évek óta nem láttam õket a lakótelepre beülni, ma viszont volt olyan fa, amire legalább száz rigó ült be.
Nem akarok következtetést levonni, de felettébb érdekes.
Évek óta nem láttam õket a lakótelepre beülni, ma viszont volt olyan fa, amire legalább száz rigó ült be.
Nem akarok következtetést levonni, de felettébb érdekes.
Mióta leesett itt a nagy hó feltöltöttem az etetõt, fogy rendesen a napraforgómag, de a barack-szõlõ-fügezabáló feketerigó széttúrja magokat elûzi a kisebb madarakat.
A hideg betörés, Jan.10-tõl alig látni madárrajokat. Legutóbb ugye az a fenyõrigók bukdácsoltak 10-20 csoportban a havazás után.
Érdekes hogy nem látni varjakat, verebeket, vadgalambot se hogy most karcolnák az eget. Téli nyugalom, semmi légi atrakció. Még a repülõk is sovány, vagy semmi kondenz csíkot húznak. (száraz felsõ légkörben.)
A napi hóvastagság megmérés is akadályba ütközik, mivel hogy alig van olvadás. Esetleg a Tóth Tamás meteorológus által esti jelentésében; a hófelszín felsõ része "szublimálódik" -> elpárolog?
Nehéz most átlagolni a hóvastagságot, arra fel, hogy lassan 6 napja fagy van, de napsütés. A fénykép adja az eltéréseket.
Link
Nálam marad a 2 cm. elvénült kérges hó.

Sosem láttam karvalyt az etetõnk környékén tartózkodó madarakra csapni. Ma ez is megtörtént. Egy hím karvaly néhány gyors próbálkozás után egy verebet zsákmányolt. Fantasztikusan tud manõverezni. Nagyon jó élõben látni

pont most néztem a képet én is és egybõl fenyõrigóra tippeltem a tarka begy, a fehér folt a szárny alatt és a röpte alapján.
Nem lehet, hogy esetleg fenyõrigók vannak a csapatban? A csonttollú békés, és karnyújtásra is bevárják az embert, én is így láttam õket pár évvel ezelõtt. A fenyõrigó félénkebb.
Boldog új évet ebben a topicban is!
A januári hideg betöréshez egy madaras kép. Már pár napja repkednek ezek a sarkvidéki csonttollú ? madarak csoportosan, mint a nyári seregélyek. Ma is kb.100 méterre egy utcai fán tartózkodtak, de mint a megriadt csapat felrebbentek. (telére húzott obival a levegõben így néztek ki;
Link
A hideg elõhírnökei lehetnek, úgymint a novemberi vadliba-daru csapatok, akik hozták errefelé a madárinfluenza vírust?

Most találtam egy fantasztikusan szép videót, barátunktól, Somlai Tibortól. A téli estéken talán jól jön egy nyári életkép, talán már az elmúló emlékek idézése.
Link
Érdemes letölteni és nagy tv.-n megnézni (HD)pedig 2014-es feltöltés.
Link
Érdemes letölteni és nagy tv.-n megnézni (HD)pedig 2014-es feltöltés.

Rajzik a téli araszoló. Majdnem annyi kenõdik este a szélvédõn, mint nyáron a szúnyogokból.
Hehe
Ismerõsömnek van egy nagy sándorpapagája. Mikor elmentem hozzá, a papagája mindig a hátamon keresztül felmászott a vállamra, de mikor ránéztem utána mindig elrepült. Ez végülis játéknak számított.
Egy másik ismerõsöm pedig kertes házban lakik, ahol a szomszéd jó idõben mindig kiviszi levegõzni a jókora papagáját, amelyik mindig elég csúnyán beszólogat nekünk.

Kopasz a sziklakert és szögletes, csak az íriszek búslakodnak... a vanképemet nem igazán tudom computerre hozni, de akkor se tudnám feltölteni...
A cinkék a kertben lelkesen követnek mindenfelé, lehet, h. kaját várnak? A kerítést beástam újra, ahol a disznók felfeszítették (a járólapokat is a föld alá
na most túrják szét...) - újraraktam a sziklakertet, beástam a lépcsõt, elvetettem a virágokat és a fûmagot, jöhet a TÉL

Nálunk a cínkék az etetõbõl hamar kieszik a szotyit. Az elmúlt két télen rá se néztek, egy szem sem hiányzott belõle.
Következtetést nem vonok le belõle
Következtetést nem vonok le belõle

Itt nálunk, de más helyen is rendre azt hallom, meg látom, hogy a macskák egyszerûen kövérek, mintha fel lennének fújódva, de gondolom csak készülnek a télre. Valamit durvát éreznek?
Tavaly, meg tavaly elõtt is pl. a halaknál is volt ilyen nagy zsírfelhalmozás, aztán jött egy jó szánalmas tél, meg elõtte is, tehát nagy összefüggés valószínûleg nincsen, de a macskák híresen jó érzékkel vannak megáldva. Lehet, hogy ez jelezhet valamit? Ti mit tapasztaltok?

Úgy vettem észre, hogy a fák nem csak a hidegre, hanem a szárazságra is lombhullással válaszolnak. Viszont ha hosszú száraz idõszak után még fenn van a levél és nem jön rá csak a hideg, a lombhullással megvárják a csapadékot (ellenpélda a nyár végén rászáradt lomb, ilyet is láttam már.) Akkor, ha csapadékos az õsz, vagy a fa maga árnyékban van, vagy jó a vízellátása, késõbb veti le a lombját. Van egy vadgesztenye a környéken, az utcai fele és a (gyökérzetével) lejtõn lévõ fele máskor színezõdik, és a lomb is máskor hull le! mintha kettévágták volna. -és az aknázó is csak a felét betegítette meg.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#326161 - 2016-11-16 09:30:30)
Igen, a fûzek Érden is teljesen zöldek még.
Derekasan küzd a 120 centi magas szelidgesztenye (sárguló/barnuló, de alig hulló levelek), és a már említett, nemtommilyen sövény.
Az orgona is bebarnult, de sok helyen fent van még.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#326158 - 2016-11-16 09:16:21)
Egyébként a környékemen a vérszilva mellett még szintén a nyírfa az, amelyiken fenn van még mindig a levélzet egy része, természetesen itt is sárga állapotban. Ugyanúgy elmebeteg még a fûz, az akác, japánakác, és egyes visszametszett gyümölcs, fõleg almafák egy része, és még néhány hárs is.
Ill. a tölgy, amelyen mindig rajtamarad valamennyi barna levélzet egészen a tavaszi rügyezésig.
Pedig már volt jó pár fagyos nap erre, és nem akarnak totál lekopaszodni a fák. Szokás szerint lesz megint december, míg a fák majdnem egésze megadja magát, és végre lekopaszodnak, és nem kell (sok) levelet takarítani.

A Duna mentén végig ilyen, Tolna és Szekszárd környékén is látni, ahogy ezer és egy helyen folyt már anno a Duna 1-1 mellékága.
Ennek a bulinak még Széchenyiék lõttek, anno
Ennek a bulinak még Széchenyiék lõttek, anno