Bioszféra
Szentmihályi (aka gyűrűs tuskógomba) van dögivel, mint ahogy mezei szegfűgomba is.

Ennyi eső után jó lenne egy jó kis melegedés, aztán lehetne végre sok gombát látni, mert mostanában nem nagyon volt hozzá szerencsém.
Egyébként meg igen, mi is anno a Mátra északi oldalán viszonylag száraz időben találtunk jó nagy egészséges óriás pöfetegeket. Az egyik kedvencem rántva.
Egyébként meg igen, mi is anno a Mátra északi oldalán viszonylag száraz időben találtunk jó nagy egészséges óriás pöfetegeket. Az egyik kedvencem rántva.
Számomra újdonság, hogy a Magas-Tátrában megjelentek a kolduló vagy éppen csellel lopó rókák.
Először odasomfordálnak, bízva, hogy kapnak egy pár jó falatot, viszont egy óvatlan pillanatot kihasználva nem tétováznak azon, hogy akár az egész csomagot felkapják, és elszaladjanak vele.
Itt nagyon felelőtlenek voltunk. Könnyedén fölkaphatta, az övtáskánkat az összes pénzünkkel és iratunkkal, majd szaladhattunk volna utána az erdőbe.
Ez már egy másik róka, egy másik helyen. Már messziről kiszúrt minket, hogy megállunk pihenni, és szép lassan közelített minket.
Na vajon mi van a csomagban? ( a képen a kislányom)
Itt már szalad is a zsákmánnyal, ami szerencsére csak egy üres zacskó, viszont korábban még jó kis zamatos fasírtok voltak benne.
Az utóbbi esetet két videón is megörökítettük. Majd talán egyszer felkerül az is a világhálóra.
A képek nagyobb méretben a metnet galériában: Link

Ha már pók, nekünk vagy jó tíz éve egy ilyen darab volt a kertben. Link Apámék tavasszal eper töveket rendeltek, olaszból vagy spanyolból jött már, nem tudom, mindenesetre nem sokkal később megjelent egy viszonylag nagy (lótetűénél kb. kétszer nagyobb átmérőjű) járat, illetve a bejárata a közepesen kemény, agyagos földön a ganajnál. Nem foglalkoztunk vele, van benne valami, oszt' kész, bár érdekes volt, hogy meredeken, szinte egyenesen lefelé tartott... Nyár vége volt, a tavasz és a nyár is kifejezetten meleg volt. No hát a tizenegynéhány éves fejem egy idő után nem nyugodott, csináltam némi szappanos vizet, majd jól "kimérgezem" én a bent lakót...! (lótetűre vagy valami ilyesmire számítottam, akkoriban sokat játszadoztam azokkal is) Aztán amikor pár perc múlva ez a dög kezdett el kimászni, egyrészt nagyon megijedtem (csak ne ugorjon az arcomra! - túl sok Alient néztem már akkor is :-))) ), másrészt viszont izgalmas volt, mert nagyon szerettem a pókokat, sokat figyelgettem őket tujában, borostyánban stb. Apámat hívtam, ő fogta be, először élve mutogattuk az utcában (nagy szörnyülködések közepette persze :-) ). Végül apám valahogy kimúlasztotta szerencsétlent, és egy hungarocell lapon gombostűkkel kiprepearálva bevittük az egyik városi gimibe, azóta is ott van és mutogatják a gyerekeknek. :-)))
Ott nézett utána két gyerek (egy potya biosz ötösért) a pontos fajnak, és arra jutottak, hogy valószínűleg az eperrel jött be.
Ott nézett utána két gyerek (egy potya biosz ötösért) a pontos fajnak, és arra jutottak, hogy valószínűleg az eperrel jött be.
Nálunk itt Naményban szinte minden évben itt nyomulnak a ház előtt a "gyalog tuján"
Pedig az aztán nem vizenyős hely

Biztosan, De én ritkán leledzek vizenyős réteken. És a kiskertünk sem ilyen.
Viszont a hálója és annak is a központi "megerősített" része valóban igen látványos.

Pedig vizenyős réteken (amiből megszámlálhatatlan van a Bodrogközben, ahol felnőttem) egészen gyakori, tán ebből van a legtöbb egy ilyen élőhelyen (pókok közül). Jó nagy, 2 centis dögökké is megnőnek, és elég kellemetlen a csípésük, de legalább remek mintázatú hálót szőnek.

Én egy darázspókba ütköztem bele tegnap a kertünkbe. Bár nálunk őshonos faj( utánanéztem), de szerintem életemben először láttam ilyen pókot...
Nálunk zárva volt ajtó-ablak a nyaralás alatt, egyetlen tippem hogy a garázsajtó alatt préselték be magukat - a garázs belső ajtaja alatt mondjuk biztos izzadtak mire átfértek, de elméletileg nem lehetetlen.
Ha esetleg megvesszük a házat, amúgy is lesz belső ajtócsere, az majd megoldja.
Ha esetleg megvesszük a házat, amúgy is lesz belső ajtócsere, az majd megoldja.
Összeszedem őket a télikertből, ha érdekel
Bár itt eddig csak a kisebb fajokkal találkoztam,pl szongáriainak semmi nyoma. Igaz, az asszony már locsolna is körbe benzinnel mindent
Amúgy én kifigyeltem, hogy a redőny szerkezetén belül érkeznek a lakásba. Sajnos a fogságot nehezen bírják. A múltkor véletlenül 2 napra egy átlátszó kajásdobozban felejtettem az egyiket és már meg is adta magát. Bár lehet, hogy a nagy meleg végzett vele.
Szerk.: ja, ez Szigethalomra vonatkozik.

Szerk.: ja, ez Szigethalomra vonatkozik.
Ehh, már késő. De ha legközelebb találok, "elrakom" neked, csak nem tudom milyen tartós tárolást visel el.
Legalább 8-10 darab volt a házban, dög nagy mindegyik. Feleségem arachnofób, majdnem hazaköltözött a Nyírségbe ez alatt a 2-3 nap alatt
Én puha wc-papírral fogtam össze, hogy ne nyomódjon, de mozogni se tudjon
Anno amikor Pátyon laktam, ott találkoztam egy igazán gigászi példánnyal, annak a teste is bőven 3 centi fölött volt. Ijedtemben úgy arrébb söpörtem kézzel, hogy jó eséllyel bele is pusztult szegény, mert utána nem nagyon mozgott,
Annak is rendesen súlya volt... puffant amikor arrébb repült.
Ha megint látok, ingyen átadom!
A kert tele van 1-másfél centi átmérőjű lyukakkal, úgyhogy szerintem szép nagy kolónia élhet kint még.
Ja, egyébként kiderült, miért jártak be a házba: felzabálták a bent lakó kaszáspók-kolónia jelentős részét...

Farkaspókot térítés ellenében átveszek! Hiányoznak a solymári faunából!
-érte is megyek-
megfogás: dobozzal leborítani, alá papírlapot berakni.
-érte is megyek-
megfogás: dobozzal leborítani, alá papírlapot berakni.
Nem is írtam anno, de mikor 10 nap Horvátország után hazatértünk, a lakás telis-teli volt farkaspókokkal. Fogalmam sincs, hol jöttek be, de miután kidobtam 5 darabot, az utána találtakat a család nyugalma érdekében inkább már a wc-n húztam le. Tudom, tudom...
de tényleg hatalmasak voltak, némelyik a lábaival együtt simán volt 5 centis. Rendes súlyuk volt ahogy felvettem őket a földről.
Még jó, hogy puha papírral fogtam meg őket, csak utólag tudtam meg, hogy ezek némelyike elég kellemetlent tud csípni ráadásul....

Még jó, hogy puha papírral fogtam meg őket, csak utólag tudtam meg, hogy ezek némelyike elég kellemetlent tud csípni ráadásul....
De ilyen betegség biztos nincs még Magyarországon ugye?! (Reméljük nem is lesz!)
Nem is tudtam, hogy van ilyen: Link
Riport a pentezugi (Európa legnagyobb) vadlórezervátumáról.
Riport a pentezugi (Európa legnagyobb) vadlórezervátumáról.
Kivirágzott a tigris aloe-m 
Idáig nem virágzott, és hiába öntöztem mindig le volt fonnyadva.Átültettem és kiderült, hogy kb 1 millió hangya élt a gyökerei között, föld már szinte ott alig volt. Az átültetést ezzel hálálta meg

Idáig nem virágzott, és hiába öntöztem mindig le volt fonnyadva.Átültettem és kiderült, hogy kb 1 millió hangya élt a gyökerei között, föld már szinte ott alig volt. Az átültetést ezzel hálálta meg

Egy buddhista aspiráns panaszkodott a mesterének, hogy nem tud meditálni, mert zavarja a békák brekegése. Azt válaszolta a mester: "Legjobb meditáló hely, a piac."
Pár éve a házhoz közel állt egy fa (azóta kivágták); azon meg egy fülemülének egggész éjszaka be nem állt a csőre. ("Hülemüle!" - mondtam.)
Két éve meg egy (vagy több) rozsdafarkú lakott nagyon közel. Na, az tud ám kukorékolni.
Két éve meg egy (vagy több) rozsdafarkú lakott nagyon közel. Na, az tud ám kukorékolni.
köszi
nálunk 4 kell a szomszédnál 5, a többiekét meg a lakótelepet majd hétvégén összesítem...

Kicsit macerás lehet beletömködni a madarak csőrébe, de megéri 
Még szakközépbe 8-an voltunk a koleszban egy szobában. Ebből legalább 4 mindig horkolt, lehetett választani, hogy megszokom, vagy soha többet nem alszom (mindig nagyon zavartak a zajok), megszoktam.

Még szakközépbe 8-an voltunk a koleszban egy szobában. Ebből legalább 4 mindig horkolt, lehetett választani, hogy megszokom, vagy soha többet nem alszom (mindig nagyon zavartak a zajok), megszoktam.
Madárterror alatt élünk hetek óta...
Reggel 4kor kezdik a verebek. Csapatosan vitatkoznak az utcai fákon, óriási lármát okozva. Be kell zárni minden hajnalban az ablakot, ha pihenni szeretne az ember. Utána kezdik a műsort a fekete rigók. Ők tulajdonképpen, egész nap örült mód rikácsolnak. Ez nem éneklés, trillázás, ez erős csattogás, amit képesek napnyugtáig nyomatni. hol veszekednek, hol a kertekben ólálkodó rohadék macskákat "jelzik"(gyakran ki is megyek elkergetni őket a fészek alól), hol pedig mittudoménmiért, de roppant mód erőszakosan zajongnak. Este kezdik az erdei füles baglyok. (Most voltam kint elzavarni őket) Legalább 3 lakik a környéken, akik mostantól számítva olyan éjjel 1-2 óráig 5-10 másodpercenként éles, sivító hangon "beszélgetnek. Óramű pontossággal, órákon keresztül.
Örül az ember persze, hogy a természet ily módon körülöleli egy nagyváros belvárosának szomszédságában, de egy idő után kiborul a bili
Tegnap éjfélkor azt láttam, hogy a szomszédos bérházakból jöttek ki elemlámpával az ott lakók, mert a fa, ahova a baglyok telepedtek, 1-2 méterre van az ablakuktól.
Ja, a galambok. Hol búgnak?? A kéményen. A cső meg felerősíti a hangot...
Na mind1. Én szeretem az állatokat.
Reggel 4kor kezdik a verebek. Csapatosan vitatkoznak az utcai fákon, óriási lármát okozva. Be kell zárni minden hajnalban az ablakot, ha pihenni szeretne az ember. Utána kezdik a műsort a fekete rigók. Ők tulajdonképpen, egész nap örült mód rikácsolnak. Ez nem éneklés, trillázás, ez erős csattogás, amit képesek napnyugtáig nyomatni. hol veszekednek, hol a kertekben ólálkodó rohadék macskákat "jelzik"(gyakran ki is megyek elkergetni őket a fészek alól), hol pedig mittudoménmiért, de roppant mód erőszakosan zajongnak. Este kezdik az erdei füles baglyok. (Most voltam kint elzavarni őket) Legalább 3 lakik a környéken, akik mostantól számítva olyan éjjel 1-2 óráig 5-10 másodpercenként éles, sivító hangon "beszélgetnek. Óramű pontossággal, órákon keresztül.
Örül az ember persze, hogy a természet ily módon körülöleli egy nagyváros belvárosának szomszédságában, de egy idő után kiborul a bili

Ja, a galambok. Hol búgnak?? A kéményen. A cső meg felerősíti a hangot...
Na mind1. Én szeretem az állatokat.
Igen, remekül van, a bogyók nem bántották, attól eltekintve (ha ez egyáltalán összefügg az étrendjével...), hogy egy meredek rámpán játszott Talmácsisat a rúgatós motorjával, és a lejtő alján átlendült hókra... Ijedtségen és egy tekintélyes méretű puklin kívül szerencsére nincs komolyabb baja. Ha túléli a macerás, veszélyekkel teli gyermekkort, még tán lesz is belőle valaki

Nagyon jó témát feszegettek, erről sokat is lehet beszélni, de átpakoltam a megfelelő helyére, még akkor is, ha részben érinti a bioszférát, de a fő csapásvonal inkább humánszféra
Köszi a megértést, és abba ne hagyjátok az eszmecserét!

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Társalgó (#50101)
Köszönöm szépen mindannyiótoknak, valóban tatár lonc volt. Öcskös mindent kipróbál, amit csak elér, ami nem feltétlen baj (az a dolga, hogy felfedezze a világot...), csak néha bajba is kerül emiatt. 
Fotókat az anyja lőtte, már tőlem is megkapta a magáét miatta

Fotókat az anyja lőtte, már tőlem is megkapta a magáét miatta

Nem tűztövis, 100%. Az tövises, a bogyói nem ilyen fényesek, stb.
Tatár lonc lehet az tényleg. Link
Elvileg nem mérgező.
Tatár lonc lehet az tényleg. Link
Elvileg nem mérgező.
Nem valami jó képek, de én valami tűztövisnek nézem.
Ha az, Marczal Gabriella Mérgező növények, növényi mérgezések c. könyve emígyen ír róla Link
Ha az, Marczal Gabriella Mérgező növények, növényi mérgezések c. könyve emígyen ír róla Link