Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
18 UTC
10.3/4.0°C, 5 okta, gyenge nyugati szél
Mai Tmax 11.0°C volt, Tmin pedig 5.2°C.
10.3/4.0°C, 5 okta, gyenge nyugati szél
Mai Tmax 11.0°C volt, Tmin pedig 5.2°C.
Úristen! Ekkora szórást a leadott tippek között elég ritkán látni, mint ebben a fordulóban! Enyhén szólva sem egységes a mezõny.
Tegnap egy rövid vonat úton (~20 perc), akadozó WiFi mellett sikerült leadni az 1.2-est. Meglátjuk mire lesz elég, félek, változtatásra szorul.
Tátralomnic kb. 900 méter magasan van. Ettõl függetlenül én sem hiszem, hogy ilyen történt volna ott.
Én se hiszem el, a macik a zöld, gyümölcsöt hozó bokrokig másznak fel cca:1200 méterig. Röppen a kacsa, bár az se fog olyan magasan repkedni.
A váltakozó szélre pedig húzni kell egy lapot a 19-re, hátha bejön valamelyik irány. Óvatosságból én szélcsendet adnák, nem elképzelhetetlen napnyugta felé, Kékesen is elõfordult már. Épp szélfordulatot jósol az egyik portál épp éjfél elõtt.
Nekem is volna kérdésem; mi van akkor,ha a horizont "alatt" van felhõ, az beleszámít az égképbe? - okta?

Nem köll ezen sokat spekulálni, adsz egy medvét jelenidõben, oszt az 5 pontot ér 
De csak akkor, ha nem kacsa
Link
De csak akkor, ha nem kacsa
Húú, nehéz forduló lesz ebben a hõség nyelv fordulóban. Megint egy pengeél, vagy csak a környezeti hatások pöcsételik meg az egész napot, nem csak a jelenidõt. Gondolok az 1,0-ás módosításra, de hagyom a tippsort.
Megvan a dobogó, végre!
A 7 mp-cel a határidõ (1.2-es) elõtti változtatásom elvitt 1,2 pontot, amit pedig a nem jelenidõvel nyertem, azt buktam a felhõzeten. Az elmúlt hetek bosszankodásai után úgy fair, ha megemlítem, hogy most nekem (is) kedveztek a nüanszok. (jelenidõ, Tmin)
Gratulálok a gyõztesnek és az elégedetteknek!
A statisztikát hamarosan frissítem.
szerk.: Most látom, már frissült.

Lehet nézegetni: Link
Jelenleg -0.7 °C van odafönn és felhõben van a csúcs.
Reggel mértek 3 cm havat.

Ugyan, hagyd. Mindenki átesik ezeken a reklamációs fázisokon. Gyerünk Szeke. Még egy fontos dolog: a SYNOP szerinti 69901 v. 69902 NEM SZÁMÍT csapadéknak! Csapadékos nap 6991(1-2)-tõl van. Talán több ilyen buktató már nem lesz: Még egy, ha egyszerre esik és köd is van, akkor a magasabb számú Synop, azaz a csapadék lesz a nyerõ, a köd pedig 0 pontos. Ha tudtad, akkor oké, ha nem akkor viszont örülök, hogy leírtam.
Szerintem 4-6 általános iskolai tanév bõven elég ahhoz, hogy valaki elossza a 360-at nyolccal, társítsa az adott 45 fokos intervallumot a megfelelõ szélirányhoz (ha 0 fokról indulunk, akkor az észak visszafelé 22,5 fok és elõre is 22,5 fok), aztán egy egyszerû kerekítéssel "kiszámolja", hogy meddig tart a SYNOP szerint az adott szélirány.
A szabályzatban benne van, hogy "A pontozáskor a szinoptikus állomás által leadott távirat a döntõ.", szerintem nem túlzott elvárás, hogy a játékos utánanéz, hogy mi is az a SYNOP távirat.
De amint lesz idõm, kibõvítem, ill. kibõvíttetem (nekem nincs jogosultságom hozzá) a szabályzatot a kért dolgokkal.
Ha van kedved, egy PÜ-ben összegezheted a hiányosságokat, és akkor gyorsabb lesz!
Köszi!
------------------------------
Addig is:
Északi szél (337,5 - 22,5): 335 (=340) - 24 (=20) fok.
ÉK: 25 - 64 fok.
K: 65 - 114 fok.
DK: 115 - 154 fok.
D: 155 - 204 fok.
DNy: 205 - 244 fok.
Ny: 245 - 294 fok.
ÉNy: 295 - 334 fok.
Ha elírtam, javítsa valaki, én sem most voltam már hatodikos.

Szóval te már (legalább) 3 nappal a verseny idõpontja elõtt tudtad, hogy Budapesten a szélirány pont beleesik abba a 2,5 fokos tartományba (292,5-294), ahol a kerekítés miatt már nyugatinak minõsül? Na persze...
Egyébként ahogy visszaolvastam, az nem derült ki, hogy valóban beleesett-e, vagy kerekítés nélkül is nyugati volt a szélirány.
Ha nem tetszik a verseny, nyugodtan ki lehet szállni belõle. Amúgy meg sokszor le volt már írva itt a fórumban is, hogyan mûködnek a dolgok, van keresés funkció, lehet használni azt is. Még soha senki (újonc) nem panaszkodott ennyit (fõleg nem ilyen apróságok miatt), mint te.

A szélirányról ennyit közöl jelenleg a szabályzat:
A szélnél a kislexikonban megadott kritériumok számítanak a hagyományos kerekítési szabályok szerint.
Amatõr fejjel eszembe nem jutott volna, hogy a szélirány kerekítés szabályai felülírhatják az égtájak intervallumait. És azt sem, hogy a kerekítés akár több egész fokot is módosíthat a hivatalos adaton a valós értékhez képest. Bocsánat, hogy eddig ezt nem tudtam.

De. Épp az elõbb írtam, hogy: Ennyit nem vacilláltam volna rajta, ha tudom, hogy a "kerekítés" miatt a határeset valójában nem is annyira határeset... Magyarul ha tudom, hogy a valójában északnyugati szél a kerekítés miatt nyugatinak minõsül, akkor azt adtam volna meg. De mivel nem tudtam, ezért nem azt adtam meg.
Építõ jellegû kritika:
A szélirány-kategóriáknál hasznájunk fokos intervallumokat a hagyományos égtáj megnevezések helyett. Így kiküszöbölhetõ a "kerekítésbõl" adódó ellentmondás.
(Én minden játékszabályt elfogadok, amirõl tudok. Amirõl nem, azt csak azután tudom elfogadni, miután megtudtam.
)

Ha tudod a kerekítési szabályt elõre, akkor másképp tippeltél volna? Ugye, hogy nem?
Viszont jó lenne, ha ez a fórum megmaradna az építõ jellegû kritikák, izgalmas versenyek, jó közösség és fõként a játék fórumának. Ennek szellemében legyél szíves a játékszabályokat tudomásul venni és elfogadni. A játékban való részvétellel ezt mindenki más is megtette, ne légy kivétel, szépen kérlek!

Biztos nincs. De én sokat vacilláltam például a nyugati kontra északnyugati szelen. Ennyit nem vacilláltam volna rajta, ha tudom, hogy a "kerekítés" miatt a határeset valójában nem is annyira határeset...
Bár hozzáteszem, hogy az irányok "kerekítésének" gyakorlata több mint kiábrándító. JoeJack, ezt panaszkodásnak is veheted, akkor is kiábrándító. És ahogyan hófúvás sem, én sem fogom soha megszokni.

Az embernek van olyan érzése, hogy ez nem idõjárás, hanem szélsõség tippelés. Hihetetlen, ami itt folyik. Mondjuk ezekbõl a fordulókból lehet az idõjárás statisztikai és valós paramétereit párhuzamba állítva elmondani, hogy ez egyes állomásra a statisztika mit jelent és mennyire helyén kell kezelni azt.
Köszi Szeke, sokat segítettél, plusz majd a többi elemzés. Rögvest adom is le az alap tippet.
Kösz! Ez a hely: Link megegyezik a mi helyszínünkkel? Mert az adatok alapján igen, de a névbõl én Tátralomnicra gondolok.
Gratulálok a gyõztesnek
Nekem meg meglett a 2. dobogós helyezésem, sajna mégse jöttem sokat elõre
Gratulálok a jól teljesítõknek!
Jóvanno, tegnap tapétáztam meló után itthon, nem kapcsoltam be már a gépet. Mindjárt szétnézek mi is kapható a piacon.

Lehet, hogy egy tartós anticiklonra vár. Jó lenne már egy átlagjavító forduló
Szerinted van olyan, aki három nappal elõbb már tudja, hogy óra 50-kor érkezik a csapadék, és azért bukja be az elõréjét, mert az észlelési idõponttal nincs tisztában? Vagy tudja, hogy 18,5 fok lesz a hõmérséklet, csak azért nem söpri be a három pontot, mert rossz irányban kerekít a tipp leadásakor? Ha van ilyen zseni, az meg is érdemel egy kis nehezítést, különben unalomba fulladna a verseny.
Na úgy látom jól megkavartam a mezõnyt ezzel a kiírással...beleértve jómagamat is!
A folytatás is "kecsegtetõ" lehet..
A folytatás is "kecsegtetõ" lehet..
Kérlek, hogy írd bele a versenyszabályzatba, hogy az idõjárás elõrejelzésekor a SYNOP speciális kerekítési szabályai a mérvadók. És azt is írd bele, hogy ez konkrétan mit jelent! Így remélhetõleg azok is egyenlõ eséllyel rúgnak labdába, akik nem 6 éve versenyeznek/szinoptikus megfigyelõk. Tjanos is összeszedett a múltkor egy csokorra való fontos tudnivalót, azt is érdemes lenne belerakni, már én se találom! Elõre is kösz!
Igazad van, ne keverjük a Synopot és a Metar-t, rájöttem.
Új helyszín, mondjuk egy hét múlva, az a júl.9-10 tájékán?

Nem tudok most utánanézni, de úgy emlékszem, a METAR-ban csak egy bizonyos szint alatti felhõzetet adnak meg (pl. 8 okta cirrosztrátuszból ott semmi nem szokott "látszani").
Gratula azoknak, akik elégedettek a fordulóval. Elég érdekes eredmények születtek, ez most megérne egy Salo-féle elemzést. Az meg külön érdekes, hogy keveredtem én Honza elé avval az érdekes, bár valami taktikát mégiscsak tartalmazó 1.1-es tippemmel 
Gratulálok a gyõztesnek és az elégedetteknek, nem semmi forduló volt ez 
Jöhet a következõ!
Jöhet a következõ!
Nekem is tetszett a forduló,a jelenidõt-felhõzetet leszámítva; -5-2 pont.
Tudom, a verseny Bp-Lõrincen volt, de a reptér nem olyan messze látszik.
A synopra visszalapozva mit jelent a BKN022, és BKN023 ? Szerintem erõsen felhõset.
Ha majd lesz reptéri észlelés, akkor itt egy példa:
METAR LHBP 150800Z 26015G21KT 240V290 0800 R31R/1500 -TSRA BR BKN020CB OVC060 21/02 Q1017 NOSIG
#1. LHBP - A jelentõ állomás ICAO azonosító kódja, Budapest - Ferihegy
#2. 15800Z - a megfigyelés idõpontja, az adott hónap 15. napja, reggel 8:00-kor UTC-ben
#3. 26015G21KT - szélirány 260°, a szélsebesség 15 csomó (KT), a széllökés 21 csomó (G21), KT, mint mértékegység
#3 + 1. 240V290 - a szél irány 10 perc alatt 240 és 290 fok között változott
#4. 0800 - a látástávolság 800 méter
#5. R31R/1500 - futópályamenti látástávolság (RVR), a 31R pálya látástávolsága 1500 méter
#6. -TSRA BR - gyenge zivatar záporesõvel, párásság
#7. SCT020CB OVC060 - felhõzet mennyisége, erõsen felhõs 2000 lábon zivatarfelhõvel (CB), borult 6000 lábon
#8. 21/02 - a hõmérséklet 21°C, a harmatpont 2°C (mínusz esetén M02)
#9. Q1017 - a légnyomás 1017 hPa
#10. NOSIG - a következõ órákban számottevõ idõjárás-változás nem valószínû.

Nekem ez a forduló tetszett a legjobban.
Hogy miért? Hát mert bebizonyította az idõjárás, hogy az van amit Õ mond és és nem érdekli, mit számolunk, várunk, vagy elvárunk! Szóval idõjárás - Emberek feat számítógépek 1-0
Mindenesetre gratula, a közelebb tippelõknek!
MegaLOL ez a forduló! 
A dobogón 3 záporos, illetve MacBook-ot még bevettük a buliba jelenidö nélkül is
En még tetéztem a dolgot azzal, hogy nem csak a jelenidöre/csapadékra kaptam 0 pontot, hanem a Tmax-ra is. Dobogót érö teljesítmény
Azért kell ilyen is, maradandó élmény lesz
A front végül Lörincen mérhetö csapadékot csak reggel 06 UTC-ig adott, már ha a prefrontális konv. csapadékot a fronthoz számítjuk. Ezt ügyes lett volna kitalálni még 1.0-val is

Tmin: 18 fok (18,5).
Tmax: 21 fok (21,0).
Felhõzet: borult.
Jelenidõ: nem volt.
Takt: 19 fok (18,
.
Szél: mérsékelt nyugati (5/290).
Csapadék: nem volt.
A forduló végeredménye: Link
Gratulálok a kevésbé rosszul teljesítõknek!

Nem okoz minden új versenyzõben visszatetszést. Ha pedig esetleg nem tudott róla, akkor elsõ alkalommal tudomásul veszi, illetve azt is, hogy ez gyakorlatilag nem befolyásol semmit a tipp leadásánál.
Igen, te egy értetlenkedõ vagy, nem csak ebben a fórumban, hanem azok nagy részében.

"Tényleg, miért nem SYNOP-verseny az elõrejelzési verseny neve? Jelenleg ugyanis sokan gondolják azt - nem alaptalanul -, hogy a valós idõjárást kell elõrejelezni, pedig nem."
Ezeknek a mondatoknak melyik részében találom a szabályzat bõvítésére, módosítására vonatkozó KÉRÉSedet?

Pihenj egyet!
Az sok mindenre jó ám!
A SYNOP kerekítései, idõbeni elcsúszása (óra negyven) valószínûleg nem okozna minden új versenyzõben visszatetszést, ha ezeket egyetlen egyszer valaki összeszedte volna a teljesség igényével és beleírta volna a verseny szabályzatába.
Tisztában vagyok a rendszer korlátaival, de ettõl még lehet véleményem. Akinek nem inge... Akinek meg igen, az meg nyugodtan magára veheti.
Egy szabályzat értelme pont az, hogy minden körülményt világosan és egyértelmûen definiál, meghatároz. Ha a jelenleg látható szabályzat ilyen lenne, akkor valószínûleg nem lennének idõrõl idõre olyan értetlenkedõk, mint pl. én. De vannak.

Kedves Szeke, ne értsd félre, ami Joe írt. A szervezõ csapat feladata a verseny idõben történõ kiírása, értékelése, kommenteknek lehetõség és hely adása. Ezt maximálisan teljesítik is. Neked nem kell részletezni, hogy a meteorológiai észlelõnek mi a feladata. A szervezõk a verseny során a nemzetközileg hivatalosan elfogadott észlelõ hálózatból keresnek helyszíneket és versenyeztetnek. A probléma nem a szervezõk hatáskörébe tartozik - Te is érted. Igazából õk csak használják a nemzetközileg elfogadott normák szerinti idõjárási adatsorokat a verseny eldöntésére. Az elkeseredésed érthetõ, de nem õk a céltáblái ennek, hanem a nemzetközi gyakorlat. (Régebben volt olyan verseny, hogy Sármelléken 3-4 óra alatt 2cm hó esett, de az automatában elpárolgott, mire az órás értékelés következett volna ezért csapadékmentes nap lett az elfogadott eredmény. Aki eltalálta-nagy mákkal az boldog volt, aki nem, az pedig szívta a fogát, de tudomásul vette a rendszer rossz tulajdonságát...) Szóval ez ilyen. További jó játékot és mérgelõdést kívánva szorítok neked.
Nálam most telt be a pohár! Lehet, hogy kicsit fáradt vagyok és azért, de:
a tököm tele van már az állandó panaszkodásoddal!
Ez a verseny kis túlzással már akkor ilyen volt, amikor mi még elõször dobtuk el a cumisüveget.
Erre te idejössz, és az elsõ szezonodban egyfolytában fikázod, folyamatosan megakarod változtatni, stb.
Nem kötelezõ játszani, de ha akarsz, fogadd el a szabályokat, mint ahogy mások is elfogadják már hosszú évek óta!
De hogy két gyakorlati dolgot is írjak, amiért ez így mûködik:
1. Hiába írunk 2014-et, a legtöbb állomásnál még mindig vadászni kell a pontos adatokért. Bár vannak OMSZ-os játékosaink, de nem az a fõ tevékenységük, hogy figyeljék a versenyt, és mindig publikálják az adatokat. Sõt, valószínûleg hivatalosan nem is tehetnék meg. A SYNOP táviratokban a felhõzet, a hõmérséklet, a jelenidõ ott van pontosan, tizedesjegyes szélsõértéket máshonnan nem nagyon szerzel, de legalábbis nem sok helyrõl. A szél sajnos csak kerekítve van meg benne, de legalább úgy megtalálható.
A kerekítésekbõl fakadó pontvesztések, nyereségek hosszútávon mindig kiegyenlítõdnek, olyan nincs, hogy valaki 3 éven keresztül mindig a rosszabbik végén van a ....nak.
2. Ezen az oldalon már ahhoz is 1000 mázsa terhet kell megmozgatni, hogy egy elütést kijavíttass a hozzászólásodban. A verseny technikai átalakítására kizárólag az 1-2 fejlesztõnek lehetne lehetõsége, de láthatóan még a valódi problémák megoldására is alig van idejük.
Emellett KP-hoz fordulhatsz egyéb panaszaiddal, még az is lehet, hogy az idén válaszolni fog.

Tényleg, miért nem SYNOP-verseny az elõrejelzési verseny neve? Jelenleg ugyanis sokan gondolják azt - nem alaptalanul -, hogy a valós idõjárást kell elõrejelezni, pedig nem.