Bioszféra
Érdemes beleolvasni az Állati Virtus egy számomra ismeretlen okból törölt cikke nyomán kibontakozó polémiára, melybõl Ediacara utólagos engedelmével idézem hozzászólásai közül az egyik szerintem komoly és mérvadó véleményét (nem az összes hsz-t mert holnapig lefoglalnám a fórumhelyet)
"Az a helyzet, hogy a szürkemókus egyszerûen kiszorítja a vöröset, mivel nagyobb, kevésbé válogatós, ellenállóbb a betegségekkel szemben s hatékonyabban szaporodik. Olyan, mint nálunk a parlagfû vagy a selyemkóró... Agresszív invazív faj, amelynek semmi keresnivalója a vörös európai mókusok földjén...
A behurcolás pedig kis kedvencként történt, ketrecben tartott mókusok szabadon engedése volt az elsõ lépés... Mindössze néhány pár volt az õs, amely mára elözönlötte a szigetországot. Ezen kívül kizabálják a madáretetõket is, így nem csak a helyi vörösmókus állománynak károsak, hanem a madarakéra is... A szürkemókus hordozója annak a mókushimlõnek, amely a vörösmókusra életveszélyes, míg a szürke nem hal bele (eképp a fogamzásgátlás nem oldaná meg a vörösökre leselkedõ veszélyt). Emellett sokkal hatékonyabb fészekrablók, mint a vörös mókus, így ezzel is csökkentik a madárállományt. Szóval sokszoros a negatívhatása. Számítások szerint 10 éven belül eltûnik az õshonos vörös mókus, ha nem lépnek közbe...
Igazából azt nem értem a felháborodásban, hogy:
- irtjuk a kertünkbe telepedõ rovarokat, férgeket, mégpedig mérgekkel, amelyek hosszú távon hatnak ránk is
- kihúzkodjuk a "gazt" a kertünkbõl
- húsételeket eszünk (már aki, ugye)
- bõr holmikat viselünk
- eltüntetjük az élõvilágunk számára szükséges élõhelyeket, hogy autókázhassunk
Aztán meg ki kell akadni a "jajdeédeskismókuska" irtásán? Mitõl sajnálni valóbb élõlény egy mókus, mint egy káposztalepke vagy egy pók, melyet jól irányzott undorral agyonüt bárki??? Miért pont emiatt kell szót emelni, s nem amiatt a piszkosul agresszív és gyilkos életmód miatt, amelyet az ember nevû állatfaj folytat?
Nem az öldöklést kell megakadályozni, hanem az emberek azon tevékenységét, amellyel beavatkozik a Természet rendjébe és összevissza hurcolássza a földrészek közt a számára kedves állatokat a felelõsség legkisebb jele nélkül...
Másrészrõl kíváncsi lennék, ha kiszámolnánk, hogy egy-egy itt tiltakozó embertársunk életéhez hány állat halála járult hozzá, legyen az agyonütött szúnyog, eltaposott bogár, rántott csirke, vagy cipõ..."
Tökéletesen egyetértek Ediacara megállapításaival bár én a betegség behurcolását is megemlítettem volna
Forrás: érdeklõdni lehet nála, fórumkollegánk, remélem nem fecsegtem ki ezzel titkot

Háááát is-is... szinte minden mókuspestissel foglalkozó írás nagyon aggódik az európai mókusok lehetséges kipusztulása miatt, illetve a fertõzés emberre átterjedésétõl is félnek a tapasztalatok szerint nem alaptalanul. Nem csatolom az összes forrást mert különösen sok cikk olvasható 2005-tõl napjainkig de ez a részletesebb kórisme is így említi "A fertõzés forrása a beteg rágcsáló (patkány, mókus, ürge)" Link Sõt egy másik cikk a macskákat is félti hogy elkapják a mókusoktól, persze onnan irány az ember.
Akkor a madarak miért látnak be? Azok azonnal elrebbennek, ha csak 2-3 méterre is megközelítem az ablakot. Szerintem Mihály (láttam, mintha a lába közt is viselne némi mogyorót) egyszerûen bátor és kész. :-)
Amit most találtam mókuspestisrõl az a Citellus/Spermophilus amerikai fajaira vonatkozik, amit magyarra földimókusnak fordítottak, ám ez ÜRGE.
A szürkemókusok tudtommal valami vírust hoztak be a mi mókusainkra, s az angoloknál végzett az európai mókusok körében nagyon nagy pusztítást. De ennek utánanézek, mert ilyen cikk tuti, hogy van.

Keresem a cikket, de sok mást dob fel egyenlõre pld. ezt Link
Én inkább esélyesnek tartom, hogy madárnak kitett szalonnabõrt evett, vagy kukázott valamit magának. A mai gyerekek már csak csipszen élnek, nem sósmogyin... :-( Azért a földön elég félénk jószág, igyekszik fel valami fára, ha embert lát. Csoda, hogy itt az ablakban meg nem fél.
De holnap, ha elmegyek a boltba, s van sómentes (a mogyi kft csinál olyat), veszek neki, hadd eszegesse. :-)
Igen, az ablak PÁRÁS volt belül, de már szétszedtem, kitöröltem, raktam bele egy összecsavart szalvéta papírcsíkot, remélem, nem fog megint bepárásodni. Tegnap ágynemût/törölközõt mostam, ilyenkor mindig bepárállik az összes ablakom köze.

Áki én úgy hallottam PÁRÁS ablak
A sós mogyin elõbb eldobtam magam a röhögéstõl, de aztán el is filóztam, tán nem is olyan lehetetlen, feltéve ha nem zavarja a só és tényleg megeszi. Pld. ha a zöldterületen mászkálva kiskölök dobált az aranyos mókusnak sósmogyit? Lehetetlen eset?
Ui: aranyosak tudnak lenni ha élelmet koldulnak. DE pár éve az USA-ban sokáig tüdõgyulladás diagnózissal kezeltek egy hatéves kislányt, mivel csak nem gyógyult, rájöttek hogy pestises. Visszagöngyölve kiderült hogy elõtte egy erdõbõl odavándorolt igen kezes mókust etetett a farmjukon és mókus pestises volt... bocs nem a hangulatot akarom rontani
Ez nem az a cikk, de témába vág Link

A mókus nagyon aranyos, de Sámán kifejezetten emel még a hangulaton
Jó felvétel GRAT Noli
Akaratlanul is beugrott egy dalszöveg (úgy vélem elég ismert a nóta és szerzõje, nem reklámozom, csak idézem az idevágó sorokat) "...Kiveszem a részem a jóból, Szívok a hóból..."
(a kipontozott részek nem fórumképesek)

T 0°C alá siklott pár tizeddel mégis mintha megenyhült volna az idõ
A felhõzet szakadozik, ég kékje kis helyeken látszik már és jó ideje nem hallott veszekedõ gerle-burukkolás száll valahonnan

Misi mókus kalandjai ezúttal nem Tersánszky Józsi Jenõ meséjében hanem reality-show videón
Gondolom ez is aranyos lesz

Mókus most járt itt!!! A hõmérõház tetejérõl FELNYALOGATTA a havat. :-) Majd lesz videó.
Ismét nagyon szép képeket csináltál! Szinte látom, hogy vacognak a kis mohácskák a hópelyhekbe burkoltan. Képzeld el, ha Te lennél a moha, a hóhelyhek akkorák lennének, mint egy süteményes tányér. Nem semmi lenne lesöpörni a sapkádról õket. :-)
Hószállingózás van, kicsivel 0C° alá ment de a madarakat nem érdekli, nyugodtan repülnek dolgukra fõleg rigók gerlék és kisebb madarak (elvétve néhány sirály és vándormadár). Már elköltöttem reggelim 
Tegnap este félkilenc tájt szomszédassszonyom rámcsörgött, disznótorban voltak, kaptak disznósajtot, de intették õket hogy méregerõs paprikával lett fûszerezve, ezért õk epe- és gyomorgondjaik miatt bele se mernek kóstolni. Elhozták mert tudják hogy szeretem, ha meg nem sértenek vele, szívesen nekem adják. Szeretem a jó húsos disznósajtot (tegnap is írtam) köszönettel elfogadtam
a régi mondás is azt tanácsolja "Ha adnak, fogadd el, ha ütnek, ugorj el"
Kíváncsiságból lemértem, induló "versenysúlya" 2 kg (vékony héjjal) rögvest meg is kóstoltam vacsira
Jól fûszerezett, tényleg csíp, de sztem nem olyan elviselhetetlenül erõs, ma reggelire is ezt ettem
Jó napot jó kedvet jó étvágyat Bioszféra/MetNet

Tegnap este félkilenc tájt szomszédassszonyom rámcsörgött, disznótorban voltak, kaptak disznósajtot, de intették õket hogy méregerõs paprikával lett fûszerezve, ezért õk epe- és gyomorgondjaik miatt bele se mernek kóstolni. Elhozták mert tudják hogy szeretem, ha meg nem sértenek vele, szívesen nekem adják. Szeretem a jó húsos disznósajtot (tegnap is írtam) köszönettel elfogadtam

Hm, érdekes! Az édeset én se eszem meg, a káposztás az teljesen OK, de eszembe nem jutott volna gombásat csinálni, pedig tök logikus. Köszi az ötletet!
Jahhh... Ha megrendelésre volt, akkor nem szóltam. Azt hittem a mama is olvassa a fórumot.

Mindig "leszóltam",mert csak túrós-mazsolásat,mákosat,lekvárosat csinál és én nem vagyok egy édesszájú,ritkábban kapros-túrósat és káposztásat.Hát most megkaptam!MMM!
A vadakác az udvarunkon széles sávban húzódik, tetszõleges mennyiséget tudok metszeni, az etetõ környékét annyira ellátom vele, hogy magam is nehezen tudom megközeliteni. A madárkák a szúrós növényzet magasabb, sûrûbben növõ gallyain át tudják vészelni a ragadozó madarak támadásait (utóbbiakat sem kell féltenem az éhhaláltól, hiszen mifelénk van egér bõven).
Lehet, hogy igazat írnak, de lehetnek kivételek, vagyis nem minden tollasra vonatkozik , ahogyan írtad , pl. veréb, tyúk, galamb. stb. Karvaly nálam is van már néhány napja és elég közel enged magához. Verebekre látom, hogy vadászik.
Noli hát igen, a felvágottakat nulla vagy alacsony hústartalmuk miatt sosem kedveltem
Sztem egészséges embernek egy szép darab egyben-sült hús nem árt meg de alkalmanként elmegy tábortûzön pirított kolozsvári/kolbász/hagyma
(a képen az én adagom, kákabélû kölkeim feleannyit esznek ilyesmibõl, inkább a tasakos félkész vackokkal tömik magukat)
Nem mellesleg bogarat ültettél a fejembe... egyszerûbb asztalos barkácsolás helyett "önfejlesztõ-bioetetõt" azaz pár szál napraforgót ültetni a lábas-madáretetõnek szánt helyre
Helyigénye nem sokkal nagyobb, viszont anyag- és munkaigénye minimális Noli köszi a tippet

Sztem egészséges embernek egy szép darab egyben-sült hús nem árt meg de alkalmanként elmegy tábortûzön pirított kolozsvári/kolbász/hagyma

Nem mellesleg bogarat ültettél a fejembe... egyszerûbb asztalos barkácsolás helyett "önfejlesztõ-bioetetõt" azaz pár szál napraforgót ültetni a lábas-madáretetõnek szánt helyre

Egylábúnál érdemes a lábra legalább 120-140cm magasra kiálló, felmászást akadályozzó "tüskéket" rakni, hogy semmiképp ne mehessen fel rá cica. Ez lehet akár pár deszkalap, amellyel körbeveszed a gerendát, a deszkalapba belülrõl belevert 100-as szegekkel, vagy belefúrt lyukakba illesztett tiplipálca-darabokkal, ilyesmivel, ami akad a sufniban otthon. Ahogy a gyümölcsfa törzsére ragasztót kennek a felmászó hangyák ellen, ez is véd a felmászó macska ellen. :-)Mindenképp olyan helyre is kell állítani, ahol nem tud fáról, kerítésrõl, tetõrõl se ráugrani a cica. Ha nekem kéne csinálni, akkor körbeültetném alacsony, sûrû, tüskés cserjével (mondjuk vörös levelû díszborbolyával), az abszolút biztonságossá teszi. Az etetõ meg tölthetõ messzirõl is mondjuk egy félbevágott mûanyag csõ segítségével. Szotyit meg legolcsóbban takarményboltban lehet venni, míg mondjuk Fressnapfban 500/kg, a takarmányosoknál max 150/kg.
Nem tartom kizártnak, hogy azzal, hogy tiszta húsárut eszel, kevesebbet ártasz, mint a mindenfélébõl összetákolt gyári felvágottakkal tennéd. A fokhagyma-hagyma meg amúgy is kiváló egészségmegõrzõ holmi, talán ellensúlyozza a zsírtartalmat is némiképp. Amíg még ettem húst, az utolsó dolog, amit "letettem", a kolozsvári szalonna volt (felvágottat soha életemben nem ettem meg), ma már nem tudnám megenni, de az illatát imádom.
Régóta tervezgetem egy "klasszikus egylábú" madáretetõ összeütését, de idõ kellene hozzá a talán nem is olyan fontos egyéb hobbim között, melyek miatt minden évben halogattam elkészítését... maradt a kiszórás
Pedig fotós szempontból valószínûleg ezer témát kínálhat egy nyüzsgõ etetõ. Netán még Noli-módra mókust is

Nem hinném, hogy a MME a pékek elleni összeesküvést tervezett volna ezzel a felhívással (nem csak az origón lehet vele találkozni):-)) Más lehet persze a gyakorlati tapasztalat. Lásd: a "dohányosok korábban halnak" és Churchill életkora közti ellentmondás. :-)
Az örvös nekem is kedves madaram, bár így télen innen a lakóteleprõl már elköltözik az a pár, aki itt szokott fészkelni.
A karvalyunk viszont egyre többet jár a házak közt, nemrég egy erkélykorlátról leskelõdött a szomszéd ház negyedik emeletén. Gondolom, elég éhes lehet szegénykém. Szép tojó, és már legalább 3 éve lakik erre. Szerdán, amikor Pestre mentem, a sztráda mellett egy szántó felett meg vörös vércsét láttam szitálni, nem túl magasan, talán pockászott.

Szerintem felesleges kiszórni a szotyit, ha benne van a tányérjában, könnyebb a tányért egy dróttal felaggatni, a madár simán kiszedi belõle, s így még biztonságosabb is neki, mint a földrõl szedegetve. Muterék a telken szoktak lábon hagyni pár napraforgót (ami dísznek van ültetve, illetve madáreledelnek késõbb), nincs annál helyesebb, mint amikor a kékcinke kapaszkoda lóg a tányéron és mûti ki a magot.
Csendélet uzsi elõtt, elõtérben zacsiban húsos töpi, hátul hagyma, fokhagyma webkameraszemmel 
A kolozsvári szalonna-kolbász-kenyér gondolom felismerhetõ
Egyúttal felteszem a kertben még most is mindenfelé látható gombákat
Mindenfelé mindenféle méretben mennyiségben... sajnos nem tudom azonosítani õket, leginkább Hari korábbi képén láthatóakra emlékeztetnek. Kár hogy nem szeretem a gombát max. a pincecsiperkét eszem meg

Az biztosan örvös galamb , amelyik nyakán láttad a csíkot , a kedvenc galambom. A kenyérrõl meg csak annyit, hogy a legtöbb galambtartó adja a galamboknak, fõleg amikor fiókák is vannak. Én már gyerekkorom óta tartok galambot és kenyeret is kapnak, de még sohasem volt problémám belõle.
Noli OK THX 
Eddig elegendõnek találtam a szotyikiszórást (NEM pirított hanem nyers, még nyáron félretett napraforgótányérokról morzsolva) a madzagra kötött szalonnát, "vérfürdõ" soha nem volt.
Lám a kenyeret a madártanosok is kiemelik, de akkor miért nem döglenek a kenyérrel etetett "repülõ patkányok"? (városi galambok)
Említett rigó vendégem is visszajár a kenyérmorzsáért, mint írtam ha tartósabban kint vagyok, elõkerül valahonnan és les amíg nem kap
Hozzászokott a "potyához"?

Még annyit a kenyérhez: gyakorlatban szerzett rutinom szerint 2 kg liszt és 45 g élesztõvel három nagyobb kenyeret tudok sütni ami nekem 2-3 hétig kitart. Egyrészt nem eszem sok kenyeret, másrészt egyes kajákhoz (pld. tonhal) sajtot eszem kenyér helyett.
Viszont friss disznósajtot, kolbászt, jó kolozsvári szalonnát, töpörtyût csak friss kenyérrel és hagymával/hegyespaprikával lehet enni. Ilyenkor fogy rendesen a kenyér, de ritkán "csapok a lecsóba" mert szívem miatt nemigen lenne szabad ilyesmit ennem DE szeretem és egyszer élünk (nem mellesleg még egy évig az ötéves statisztikai mortalitási sávon belül vagyok) és imádom az ilyesmit nomeg a húst hússal, vegetáriánusoktól bocs, de ilyen vagyok kölökkorom óta.
A dokik mérsékletre intenek, nem eltiltanak, ha kívánom, lehet, de módjával. A legutolsó nyugdíjosztásnál egy hetvendekás friss disznósajtot ettem meg ebédre, majd uzsonnára 2-2 fej lilahagymával. "Odaát" vajon létezik ilyesmi?
Hálisten az étvágyam mindig is jó volt, ma is jó
A szívmûtét után három héttel kiszöktem a szívkórházból és egy közeli házias kajáldában együltõ helyemben megettem három tál húsételt zöldkörettel persze. Az osztályos fõorvos és a vezetõ prof. valahogy megtudta, de csak annyi kommentjük volt, ha ennyire hiányzott a hús, hát rendben és ha nem érzem magam rosszul tõle, egészségemre
Sõt a kávétól sem tiltottak csak mérsékletre intettek napi 3 csészéig. Sajna 6 személyes a kávékiöntõ, szinte észrevétlen lecsúszik naponta, persze pipa mellett (amit szintén nem helyeselnek, de ezt is belátásomra bízták) Az is lehet hogy "kísérletibõl" hagyják (benne vagyok egy tízéves amerikai-magyar kísérletben, rendszeres állapotellenõrzéssel) Kedves emlékem, amikor életre pofoztak mûtét után, megkérdezték hogy vagyok. Azt feleltem jól, de jobban lennék ha ihatnék egy kávét
Lehet nem elhinni (tanuk vannak rá) pillanatokon belül megjelent látóteremben egy kis pohár feketekávé, amit úgy csepegtettek a számba a képembõl kilógó sok csõ miatt. Több mint negyven éve kávézom, szeretem
A fizikai terhelés korlátozásait betartom, de az étkezési korlátokat nehezen... ki tudja mennyi van még hátra, addig legyek aszkéta?
Anyósom többdiplomás telekszomszédja 47 évesen esett át bypass mûtéten, maximálisan ügyelt minden elõírásra, mégis elhunyt a negyedik év nyarán.
Viszont friss disznósajtot, kolbászt, jó kolozsvári szalonnát, töpörtyût csak friss kenyérrel és hagymával/hegyespaprikával lehet enni. Ilyenkor fogy rendesen a kenyér, de ritkán "csapok a lecsóba" mert szívem miatt nemigen lenne szabad ilyesmit ennem DE szeretem és egyszer élünk (nem mellesleg még egy évig az ötéves statisztikai mortalitási sávon belül vagyok) és imádom az ilyesmit nomeg a húst hússal, vegetáriánusoktól bocs, de ilyen vagyok kölökkorom óta.
A dokik mérsékletre intenek, nem eltiltanak, ha kívánom, lehet, de módjával. A legutolsó nyugdíjosztásnál egy hetvendekás friss disznósajtot ettem meg ebédre, majd uzsonnára 2-2 fej lilahagymával. "Odaát" vajon létezik ilyesmi?

Hálisten az étvágyam mindig is jó volt, ma is jó

Az etetés alapszabályai
Fontos leszögezni, Magyarország környezeti állapota még alkalmas arra, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet.
Ha mégis belevágunk, a madarak érdekében fontos figyelembe venni néhány alapvetõ szabályt.
* Csak télen etessünk - Nyugat-Európa egyes országainak környezetállapot-romlása miatt az énekesmadarak állománya drámaian csökkent, ezért az ottani állatvédelmi szemlélet a madarak egész éves etetését támogatja. Hazánkban továbbra sincs szükség az egész éves etetésre, ami veszélyeket is rejthet: több megfigyelés is szól arról, hogy a széncinege-fiókák az etetõbõl vett napraforgót nem tudják megemészteni, a gyomortól a nyelõcsõig felgyülemlõ magoktól megfulladnak.
* Rendszeresen töltsük föl az etetõt - Az etetést az elsõ tartós fagyok, a hó vagy ónos esõ megérkezésekor kezdjük el, és a tartós fagyok megszûntéig folytassuk. A madarak könnyen megtanulják, hogy etetõnk megbízható táplálékforrást jelent, ezért ha megbízhatatlanul pótoljuk az eleséget, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. A kis testû madarak tartalékai a -10 Celsius-fok alatti hidegben csak arra elegendõek, hogy át tudják vészelni a fagyos éjszakát
* Tegyük az etetõt macskabiztos helyre - Igazán sokkoló látvány, amikor a madarak segítésére kitett etetõ egyik pillanatról a másikra vérfürdõ színterévé változik. Mint minden állat, evés közben a madarak ébersége is csökken, az etetõt ezért csak olyan helyre - ablakpárkányra, ágra, állványra - tegyük, ahol nem éri el a környék macskája
* Ne adjunk sózott, pirított csávázott, kémiai és adalék anyagokkal kezelt eleséget - A legfontosabb téli madáreleség a magas olajtartalmú fekete napraforgó (olcsóbb és magasabb olajtartalmú, mint a csíkos fajták), amibe érdemes apró szemû magvakat: kölest, muhart stb. keverni. Az állatkereskedésekben, barkácsáruházakban kapható pintyeknek és hullámos papagájoknak szánt magkeverék is megfelelõ. A lényeg: nem sózott, nem pirított mag legyen, és ugyanez igaz az állati zsiradékra, szalonnára is. A faggyú, illetve a cinkegolyó vagy a lágy sajt és az alma is jó megoldás
* Kenyeret, morzsát soha - Soha ne adjunk a madaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják
(A Magyar Madártani Egyesület ajánlásai alapján)
forrás: [origo]

Noli nem vitatom, eddig galamboknál volt tudomásom errõl (bár sok városban kenyérrel etetett galamb látszólag megússza, de sokan vannak fene tudja melyik éli túl).
Kenyereimhez magyar 45 g-os kockaélesztõt használok. Kilós kenyérhez eleinte recept szerint 25 g-ot adtam de a tészta rendre "túlkelt" kidagadt a formából és lefolyt, odaégett az oldalán, ezért már jó ideje a 45 g cca. 1/3-át kb. 15 g-ot teszek 65 dkg liszthez (2,5 dl ml vízben) ehhez három csipet sót, öntök hozzá teáskanálnyi citromsavat (állítólag ez is segít a kelésben) és izesítõnek egy kisebb diónyi sertészsírdarabkát. Nagyon finom, tisztességesen megkelt, zsírban sült lángos illatú kenyér keletkezik a 3,5 órás sütõprogramon és mint írtam sokáig eláll, megszikkad, de nem szárad keményre és nem penészedik.
A morzsákat illetõen eddig nem vettem észre hogy ártott volna eddig a rigónak melyrõl felismerni vélem hogy ugyanaz járogat vissza morzsát lesni

Ha van élesztõ a kenyeredben, akkor sajnos az nem jó a tollasoknak. :-( Ha élesztõ nélküli kenyeret sütsz, akkor OK.
Hasonló jókat kivánok, Akela! A verebek, mezei verebek évek óta elfogyasztják a piritott morzsát, a cinke inkább csak a napraforgómagot szemezgeti, akárcsak az ökörszem.
Kosakiss üdvözöllek, jó napot, jó kedvet
Morzsa: saját sütésû kenyér morzsájával szerzett eddigi tapasztalatom alapján írtam az elõzõeket, pirított kenyér héjával nincs tapasztalatom.
Józan eszem azt súgja, nem árt ez se a madaraknak, de csak lelkes laikus vagyok, úgy vélem madarász/galambász fórumkollegák ismeretei/tapasztalatai/ajánlásai a mérvadóak

A piritott kenyér (fõleg a héj) apróra tört morzsája kevésbé ártalmas?
Noli megnéztem, aranyos és panelfalon szokatlan látvány az "urbanizálódott" mókus. várom a folytatását
Azt vélem, ez is egy jel, a Természet nem hagyja magát
Csak nehogy halálos párviadalra keljen Ember és Természet. Lehet hogy az Ember megnyerhet néhány csatát de a háborút mindenképp el fogja veszteni a Természettel szemben, mert a Természet szívós évmilliárdok óta türelmesen elvisel minden csapást, az ember csak a része, akár az emberi szervezetben élõ baktériumok. Tág hasonlattal az ember a Természethez mérve csak egy baktérium, amely azt képzeli, fölötte áll minden élõnek mert gyorsan szaporodik és könnyen alkalmazkodik/mutálódik ezért semmi nem állhat neki ellent tehát legyõzhetetlen. Csöppnyi baktériumeszében fel se merül, túlszaporodása és ezzel járó károkozása bármely egészséges élõ szervezetben védekezõmechanizmust indít be, mely idõvel elpusztítja

Noli házigalamboknál hallottam errõl a "kenyérmorzsa-felfúvódásról". Morzsáról jut eszembe továbbá, hogy kicsi koromban egy sorsára várakozó karácsonyi ponty döglött meg vödrében mert morzsával etettem és felfúvódott tõle. A saját kenyerembõl keletkezett morzsát a fûbe szórtam rovaroknak, ahonnan a rigó "magától" csipegette fel, eddig nem lett baja még a külön neki szórt morzsáktól sem (feltéve hogy nem újabb és újabb rigó jön elpusztulni, bár lentebb említettem egyes jegyeirõl felismerni vélem õkelmét, sztem ugyanaz a rigó) Úgy vélem azért mert nem "bolti" kenyér. Te is sütsz kenyeret, bizonyára tudod, a csak élesztõ/só hozzáadásával sütött házikenyér "kenyérebb kenyér" mint a bolti
Kevés kenyeret eszem, gyakorlati tapasztalatom hogy saját sütésû kenyerem akár egy hétig eláll, nem erjed, nem penészedik, levegõn hagyva szárad és nem kiszárad, de nem keményedik ehetetlenné. A "gyári" technológiával készült kenyér csak frissen finom, egy napig még "normális", de nejlonzacskóban, kenyérdobozban tartva két nap után nyúlósan pimpósodik, fehér penész jelenik meg belül felvágatlan területen is (persze családban hamarabb elfogy minthogy ezeket a "tüneteket" észrevennék) kintfelejtve pedig órák alatt ehetetlenül csontszáraz lesz. "Boltit" nem is kap egy madár sem, bekeverem Tomi kutya ételébe. Mivel azt vélem, ugyanaz a rigó jár vissza, úgy néz ki eddig nem lett baja tõle.
Úgyis jön a madáretetõs korszak, valszeg akkor a szotyira, szalonnára, madárkalácsra megy rá
Kenyérhez: "rámszáradt" kenyérrel történt próbálkozások során úgy vettem észre, a bolti kenyér sokkal lassabban puhul fel vízbe téve, a saját kenyér szinte azonnal. Ha pedig mikróba (vagy lefedett fazék alján vízbe tett tányéron) téve "puhítjuk", a bolti kenyér megpuhul de csak pár percig ehetõ, kihûlve szívós lesz mint a derékszíj. Tapasztalatom szerint az ily módon felfrissített házikenyér jó ideig ehetõ marad lehûlés után is.

Megint visszajött a mókusunk, már megtalálta a madáretetõt, ette a szotyit, fogva a kezecskéiben a magot, közben a macsek idebenn az ablakban üvöltve nyávogott, ütögette az üveget, de a mókust egy cseppet se zavarta. :-) Lesz még videó, majd linkelek. Iszonyú aranyos volt 20 centirõl figyelgetni a mókust! Asszem, ha így oda tud menni az etetõhöz (fenyõfa-párkány-fal-párkány-fal-etetõ, tehát simán tud mászni a fal rücskeibe kapaszkodva :-))
A macskám azóta is üvöltözve keresi, hogy hol van, és abszolút nem zsákmánynak nézheti, teljesen másképp nyávog, mint a madarakra, vagy rovarokra szokott. Tuti haverkodni akarna :-))