Kérdések és válaszok
Infó
Régi adósságunknak eleget téve ezentúl sokkal pontosabb, az esetleges félreértéseket kizáró definíciókat olvashattok a Gyakori kérdések menüpontban az Éghajlati napló feltöltésével kapcsolatban, a 25. pont alatt. Kérünk tehát mindenkit, hogy az Éghajlati naplót a definíciók alapos tanulmányozása után töltse fel és egyben megköszönjük munkátokat :)
Jaurinum, Cassano: a DNy-i effektus magyarázata a mostani helyzetben az (is) lehet, hogy K felöl helyezödik ránk az Ac, az áramlás is K-i. A nyílt területeken a légtömegek valóban tudnak áramlani és cserélödni, azonban DNy-on, azaz az Alpok "lábainál" ez a légcsere akadályba ütközik, a nedvesség feltorlódik, tartós K-i áramlás esetén gondoskodva az utánpótlásról is. A másik tényezö abban keresendö, hogy DNy-felé haladva az Ac gyengül, így ott nem érvényesül annyira a szárító hatás. Nemrég foglalkozott ezzel egy itteni (!) meteorológiai elöadás.
Ha tud valaki, kérem segítsen! Olyan internetcímet keresek, ahol 1978 elõtti mûholdfelvételek archívuma található. Elõre is köszönöm!
Kenya! Nekem is ez volt a problémám. Ha több észlelõ adatatait egymás után megnéztem az elsõ még megjelent, a többedikeknél csak "felugrott" a lap tetejéig a lista, mint Nálad. (És egyébként ott van az, csak a nyitott IE "nagy" ablak mögött. A task bar-on is megjelenik) Ha megnézted egy névnél az adatokat, akkor ezt a kis ablakot csukd be az x-szel, és utána kattints a következõ névre. Remélem ez segít.
TIB107: IE-t. Az a helyzet, hogy megnyílik, de elég macerásan. Jobb gomb, tulajdonságok, mégse, újra nyit bal gombbal, akkor már jó. Régebben egyszerû bal gombbal mûködött.
tolbeni2: "Jogosultsági hiba" velem akkor szokott elõfordulni, mikor a bejelentkezés után sokáig nem voltam aktív az oldalon. Szerintem egyszerûen kiléptetett egy idõ után és megint be kellett lépni.
jaurinum
látod én ennyire sem tudok fogalmazni, mert a leír és körülír szavakat egyformán használom
Bocs majd kárpótollak érte. A Te észlelõi szinted már egy CELSIUS, remélem az összehasonlításért egyikõtöket sem bántalak meg.
jaurinum

jaurinum: kösz! Honvédségi térképekrõl sok jót hallottam.
soper:úgy gondoltam, ha van akkor természetesen kell (bár nem errõl volt szó), de ha csak az ismerõsöd ismerõsének az ismerõsétõl hallottad, akkor nem szükséges. Egyébként ez milyen térkép pontosan? Mindenesetre CD-n jó lesz.

halihó mindenki!
ez már párszor elõfordult velem: mért van az, hogy ha észlelek megnyomom az "Elküldés" gombot és ezt írja ki: " Jogosultsági hiba" "
ez már párszor elõfordult velem: mért van az, hogy ha észlelek megnyomom az "Elküldés" gombot és ezt írja ki: " Jogosultsági hiba" "
Köszönöm, Celsius. Ez az elenyészõ hõmérsékletkülönbség (200, 500, 600m-en) tényleg lehetõséget ad a függõleges irányû légcsere beindulására, és ebben szerintem a Budai-hegyeknek nagy szerepe volt. "Leérve" pedig véletlenszerûen áramolhatott szét az enyhébb levegõ, ahova eljutott, ott a Nap is szépen felmelegítette.
Gordonka: kicsit bánt, hogy ezek szerint "csak" körülírni tudtam, a célom a jelenség pontos leírása volt
Gordonka: kicsit bánt, hogy ezek szerint "csak" körülírni tudtam, a célom a jelenség pontos leírása volt

Na én ilyen szépen nem tudom körülírni, mint Jaurinum. Saját tapasztalataim vannak, hogy vagy 4 éve június 2-án mikor az ország kezdett belepusztulni a hõgutába, a borsodi Zabar községben rövid idõre a reggeli órákban -2 fok volt. De nem kell olyan messzire mennem a példával, mert adott pillanatban a kertemben is elõadódik több fok különbség, napállástól függõen.
A kérdéses idõszakban én Csobánkán 5,3 fokot mértem, Pestlõrinc meg 5,7 fokot.
Szentendrén egy hibátlanul mûködõ és korrekt módon elhelyezett állomás is produkálhatott még akár nagyobb eltérést is. Ha a mérésbe esetleg belesegített zavaró körülmény, az meg (reméljük) nem fog gyakran elõfordulni.
Szerintem az esetleges hibás mérés mértéke nem volt akkora, hogy ilyen vihart kavarjon. Sokkal többször elõfordul a mínusz kitevõ elfelejtése, vagy kézi leolvasásnál parallaxis, esetleg 5 fokos tévesleolvasás hiba

Tudna segíteni valaki, technikai jellegû kérdésem van: a naplóban, ha rákattintok egy névre, nem nyitja meg, csak felugrik a név az oldal legtetejére.
A Dny-effektusban van valami. Én úgy tudom ez nem is olyan ritka dolog. Az idõjárás-jelentésekben is gyakran szokták mondani, hogy fõleg Ék-en és/vagy Dny-on lesznek tartósan ködös vidékek(bár ez lehet inkább a szélcsatorna miatt van). Az is lehet, hogy az ottani helyzetbe bekavar az Alpok is.
Bár errõl Floo tudná elmondani a tapasztalatait...
Mondjuk szerintem minden országrésznek vannak sajátosságai, amelyek bizonyos szituációkban jelentõsen eltérnek a többitõl... Szal lehetne akár Dk, vagy Ény effektusról is beszélni.

Igen valami hasonló lehetett a déli magaslégköri mérés szerint is volt ugyan inverzió de szinte elhanyagolható mértékben 4 fok volt a talajon 500 méteren 0 fok majd 600-on +2 aztán onnan megint hült tehát nem akadályozta meg a talaj felmelegedését az inverzió..meg persez az alsó szinteken sem volt különösbben nedves levegõ 50-70% ,ami konzervált volna,ezért a napsütés már melegjtette az arcunkat
Viszont mivel száraz volt a levegõ (50%) a talajon a derek megmaradtak a hüvös ,árnyékos oldalakon és a hófoltok sem olvadtak!
Már ahol még van az összelapátolt és gondosan ápolt havakból..

Már ahol még van az összelapátolt és gondosan ápolt havakból..
Nem lehet, hogy attól melegedett Budapest környéke ennyire fel, mert átmenetileg elvékonyodott, kilyukadt az inverziós réteg, utat engedve lefelé a magasból érkezõ enyhébb léghullámoknak? Ez hegyekkel határolt sík védeken esélyesebb, mint egy síkabb vidéken (Tatabányai-medence vagy Kisalföld). Vagy nagy tévedésben vagyok?
Amúgy meg ha létezik "ÉK-effektus", most van "DNy-effektus" is, ami szintén hasonló, fagykonzerváló tulajdonságú. (Bár kétségtelen, hogy most a hófedettségnek is sok köze van kialakulásához).
Amúgy meg ha létezik "ÉK-effektus", most van "DNy-effektus" is, ami szintén hasonló, fagykonzerváló tulajdonságú. (Bár kétségtelen, hogy most a hófedettségnek is sok köze van kialakulásához).
Térkép témában nagyon jók még a honvédségi 1:25000 térképszelvények, amik lefedik az egész országot. Turistaútvonal viszont nincs rajta.
Emi2: Tudomásom szerint csak az elrontott teszt után kell kb. fél órát várni, regisztráció után nem. Valami más lehet a bibi...
Valaki
: Lehet, hogy összefüggés van, ezen dolog, valamint a tegnapi kb. fél órás "elérhetetlenség" között?
Valaki

szabtam!
Nekem megjelenik az észlelési teszt ikon, de nem indul.
Van egy bizonyos idõ, aminek ell kell telnie a regisztrációtol?
Nekem megjelenik az észlelési teszt ikon, de nem indul.
Van egy bizonyos idõ, aminek ell kell telnie a regisztrációtol?
Jó reggelt!
Emi2: Itt balra lelsz egy olyat, hogy "Gyakran Ismételt Kérdések". Ebben benne van, hogy miért nem tudod elérni az észlelési tesztet!
Emi2: Itt balra lelsz egy olyat, hogy "Gyakran Ismételt Kérdések". Ebben benne van, hogy miért nem tudod elérni az észlelési tesztet!
Sziasztok!
Hogy tudok az észlelési naplóba belírni.
A saját adatok között van az észlelési teszt, de nekem nem nyitja meg. Tudtok valami megoldást?
Hogy tudok az észlelési naplóba belírni.
A saját adatok között van az észlelési teszt, de nekem nem nyitja meg. Tudtok valami megoldást?
MacGyver: no, abban igazad van: a friss túraútvonalak és változások miatt turisztikai szempontból kissé elavultak a Topo-k többsége, de a jelgazdagsága nagyon jó. Itt találod (Kiadó: Magyar Természetbarát Szövetség) õket, meg az összes többit:
Link
Link
jaurinum: akkor megpróbálok olyat is nézni. Bár hol vannak már az akkor turistajelzések... Mondjuk ha jobb az alaptérkép, akkor érdemes az utakat átrajzolni. Nem ilyen a Gödöllõi-dombság is? Ott is vannak olyanok hogy pl. x méteres nagy tölgyfa.
soper: ha van akkor kell! Amúgy nem :-)
soper: ha van akkor kell! Amúgy nem :-)
Üdv soper és üdv minden csepelinek is! Azt a szigetvári keményedõs észlelést kontrázni kellett, le kellett csapni a magas labdára. Egyébként jó az tegnap, ma és holnap is! Ameddig lehet, mindig. Jó éjt!
Üdv felhõcske és üdv az egrieknek! Sokat járok Egerbe, apám ott lakik. 76-77 között én is ott laktam és dolgoztam. Egyébként szerintem is holnap már oké lesz! Tegnap nagyon!
10 000-es digitális térkép kell valakinek a Börzsönyrõl? Jól értem vagy lemaradtam! Bocs de nincs idõm visszanézni a fórumot.
Szia MacGyver! Mi a Topo-térképeket használjuk egyes tájegységeknél, fõleg olyanoknál (Kemeneshát-Marcal medence, Cserehát) amit a Cartographia nem adott ki. Elõnye, hogy pluszként szerepelnek rajta hidrológiai (vízhozam), erdészeti (fafaj, életkor stb.) információk is. Szerintem a Cserhátról is jelent meg anno az 1992-es sorozatban.
LAM: nem néztem, de azt hallottam az új Cserhát ugyanolyan mint a régi, pl. hiányzik róla a CS500 egyik csúcsa. A Börzsönynek mondjuk nem néztem utána, az nem aktuális.
Tényleg, ha már témánál vagyunk: Cserhát térképet más kiadótól nem ismertek?
Tényleg, ha már témánál vagyunk: Cserhát térképet más kiadótól nem ismertek?
Kenya: értem 
Akkor most egy szakmai kérdés: érdekesnek tartom, hogy ebben az AC-s helyzetben a napi p-ingadozás néha 3 hPa körüli. Jellemzö ez általában egy AC-re, vagy ez az AC-t "támadó" frontok hatásának tudható be? Vagy még nem olyan erös az AC? A tavalyi erös AC-s helyzetben nem volt ilyen ingadozás.

Nyuli: az én feszélyezettségem is szakmai eredetû és én is a tanulás miatt (is) vagyok itt.
Kenya: a pozitív visszajelzés valóban nagyon fontos; amellett, hogy eröt ad a továbbiakra egyben egy kialakult ill. kialakulóban lévö közösség összetartó erejének mércéje is. Úgy gondolom, feszélyezettségre - személyes okok miatt - senkinek nincs oka, hiszen már így ismeretlenül is egyfajta ismeretség alakult ki (tudod, "egy húron pendülünk" meg "egy hullámhosszon vagyunk"), ezen egy személyes találkozás csak javíthat (és éppen ezért mindent meg fogok tenni, hogy eljussak a bp-i találkozóra). Az én feszélyezettségem inkább szakmai eredetü - dehát azért (is) vagyok itt, hogy tanuljak

LAM, Jaurinum és Nyuli: nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de addig különösen fontos ez, amíg nem találkozunk személyesen is a többiekkel. Legalábbis én a magam részérõl egy kicsit feszélyezve érzem magam így ismeretlenül, noha senki a legkisebb jelét sem adta semmiféle negatív érzésnek. Valóban nagyon fontos a pozitív visszajelzés, tényleg sok erõt tud adni.
MacGyver:
A régebbi kiadás térképe is jól használható természetesen.
Az új viszont digitális alaptérképrõl készült, friss terepi információkat tartalmaz, nagyobb pontosságú, részletesebb domborzatrajzú (pl. summerezés) és nevezéktanilag is bõvült.
A régi és az új is tartalmaz felhasznált irodalmat, bibliográfiát ami a további antikváriumi kereséshez jó kindulási alapot nyújthat.

jaurinum: kösz!
LAM: Börzsöny atlaszból megvan a "régi", elsõ kiadású, úgyhogy amíg annak a térkép része jó (helyesbíthetõ, kevés a változás) addig csak az atlasz miatt nem veszek újat. De majd antikváriumban keresgélek régieket.
Snowhunter:hát igen, elég sok hasznosat olvashattunk már tõlük!

Mindenesetre, azért jó érzés ilyesmit olvasni. 
No persze nem az öntömjénezés miatt!
Hanem mert sokunknak (régiek és újak) ezek a gesztusok (naplóban, fórumokon) adják meg - pozitiv motivációként - az oly fontos visszajelzést és ösztönzõ erõt.
Én ezt köszönöm meg.
S azt hiszem jó esetben ez egy oda-vissza ható folyamat.
Mi is sokat kapunk és azt a keveset amit tudunk igyekszünk odaadni.

Jaurinum: köszönöm szépen, ez nagyon jól esett !
A szimpátia részemröl mindenképpen megvan - sokak irányába -, ez jó alapot szolgáltat a folytatáshoz.

Köszönöm szépen a megtiszteltetést, de azt hiszem, szerencsére vagyunk még néhányan, akik így gondolkodnak, akár újakról, akár régiekrõl legyen is szó.
Pontosan Jaurinum, ám csupán a tegnapi eseménysorhoz kapcsoltalak titeket ilyetén módon.
Rendben, akkor módosítok: Néhányótok megjelenése a nyugodt, tárgyilagos, kimért, azaz hasznos hiánycikké váló beírásokat gyarapította, szerencsénkre, he-he !
Rendben, akkor módosítok: Néhányótok megjelenése a nyugodt, tárgyilagos, kimért, azaz hasznos hiánycikké váló beírásokat gyarapította, szerencsénkre, he-he !
Snowhunter, ez igazán megtisztelõ, de szerintem nem túl szerencsés "minket" emígyen megemlíteni. Ezért rögtön hozzátennék én is 2 embert a "nem régiek" közül: Kenyát és Nyulit. Nekik legalább ennyit "köszönhetnek" a Metnet-fórumok és a napló...
A médiáról jut eszembe, hallottam egy szerintem rendkívül találó kifejezést, amit egy idõs és régebben nagyon ismert rádiós személyiség használt: tudatipar. Szerintem nagyon kifejezõ.
A témához nem szólok hozzá, csak annyit írok, hogy sokat nyert a Metnet LAM és Jaurinum megjelenésével, köszönjük !
jaurinum:Megtisztelõ a véleményed és a szimpátia kölcsönös! :-)
A vázolt fogalomtévesztésekrõl sajnos nekem is vannak negatív tapasztalataim, de azért örülök, hogy nem látod teljesen feketén a jövõt.
A média köznapi életbe beszivárgó hisztériázásával szemben valóban nem alakult még ki hatékony ellenszer. Vagyis szerintem van, de csak ha innen alulról építkezünk.
A metnet (a naplóban zajló áthidalandó problémák ellenére is)
ilyen tárgyilagos sziget lehet az "idõjárás-business" világában.
S nagy örömmel elkalauzolok bárkit a Börzsönyben, aki szívesen jön ismerkedni ezzel a hazai tájjal. Ráadásul a Metnet-esek közt sok Börzsöny rajongó és ismerõ akad! (Sztem a tágabb törzsgárdában Te is benne foglaltatsz, még ha én személyesen senkit sem ismerek.)