Bioszféra
Kis színes és javaslatkérés
Tegnapelõtt éktelenül vernyogott anyja után egy kismacska egy távolabbi fán. A környéken dolgozó kertész megpróbálta levenni a fáról, de nem hagyta magát leszedni. Késõbb én is odamentem, általános meglepetésre elsõ hívószavamra lejött a fáról, odafutott hozzám és kísért mindenhová mint egy kutya. Jobb szeme még hályogos remélem nem lesz vak örökre. Külsõleg szép szabályos, nyulánk, keskeny pofájú (az értelmesebbnek látszó nem "gömbfejû" fajta) kékesszürke erõs rövidszõrû pár hetes kiskani. Adtam neki enni-inni (hihetetlen mennyiséget evett). A kutya rögtön befogadta bár pofozgatva megnyegtette amit a kicsi békésen viselt. A hazatérõ Cira cica is elfogadta némi "fújásváltás" után. Nem akarok amolyan bolond öreg szerepébe kerülni, enni is kell adni nekik, egy kutya egy macska is elég jelentõs anyagilag (Eukanuba, Frontline, orvos stb.). Ezért hezitálok hogy útjára engedem a kicsit, majd a természet elrendezi mi legyen vele. Ugyanakkor sajnálom, mert még kicsi az önálló életre. Ha megtartom, plusz egy éhes száj, orvosi költségek. Ki mit tenne? A tegnapi Tomi kutya-Kalóz (félszemûsége okán) cica ismerkedés sikeres volt. de macskamenhelyet sem akarok nyitni... bár két macsak még elfér a költségvetésben, de két macska már két gond, Tomi különálló gond
Javaslat? Ki mit tenne? Altassam el vagy fogadjam be a "félszemû kalózt"? (Cira cica már 7 éves öregszik)

Sziasztok,
A múltkori hozzászólásomat én bénáztam el sajnos amikor szerkeszteni akartam, aztán már nem volt türelmem újraírni, de ezekszerint még elolvastad.
Igen, sajnos ez benne van a pakliban, minden fiatal állatnál, ez idõtájt hozzánk (Magyar Madártani Egyesület) is sok sérült, betek madárfiókát hoznak, és 90 százalékban az lesz velük, mint a te madaraddal.
Üdv.

Jó oldalnak tûnik, alaposabban is ki fogom próbálni.
Azért egy apró észrevételt hadd tegyek most:
ezen az oldalon Link a baloldali rajzos mezõben azt a szárat nem ártott volna 1 mm-rel feljebb rajzolni, hogy bele ne lógjon a szövegbe

Palui:
Néhány éve hasonlóan jártam egy kis feketerigóval. Leányfalun találtuk a fûben, bevittem a szobába, mert a környéken sok a macska. Vele vészeltem át életem legfélelmetesebb viharát, együtt vártuk, hogy vége legyen az orkánnak. Másnap akartunk utánajárni, hogyan lehet megmenteni. Végül sajnos én sem tudtam segíteni rajta, pedig etettem-itattam.
------------
Hogy jobb hangulat legyen, ideröppen Hozzátok néhány pille: Link Link Link

Nos a kisfecském, akirõl írtam nektek Link ... elrepült...
Csak sajnos ismeretlen, távoli, nem e-világi helyre
AZ egyetlen ami utána maradt, (a kerti asztal alatt heverõ tetemén kívül) a képek, és videó amit róla csináltam. Sajnos most nem igazolódott be, hogy nem szorul segítségre, és végül Kuhinak lett igaza, aki jól látta, hogy megsérült a szárnya az esésnél. Ennek a történetnek sajnos itt vége.

Pontosítsunk!

Ha a egy adott területre, pl. a Balaton-partra vetítjük, akkor ennek az értéknek területi lebontásban van értelme, tehát szerintem:
összbõrfelület/km2/csípésszám/óra

...de hogy ezt hogyan tudják kiszámolni???

Én úgy tudom, hogy csípésszám/teljes bõrfelület/óra. Persze, nem mindegy, hogy mekkora a tesztalany

Nem csoda, hogy Kornél már ismeri: Link (bár a szöveg ugyanaz)
Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan számolják... Csípés/fõ vagy csípés/m2 bõrfelület, esetleg csípés/fõ/óra?

Én még nem hallottam :-) A google minden találata ugyanarra a szövegre mutat. Lehet, hogy dél-alföldi tájszó? ;-)
Gyerekek, szenzációs dolog ez a szúnyogdömping! Új szóval gyarapodott általa a nyelvünk: csípésindex :-)))))))))))
Link
Link
Nem látod a képen? Azon is látszik!
Nyugodt lehetsz, hogy ez egy házi rozsdafarkú!

Biztos lehetsz benne, hogy remekül képes repülni. Tökéletesen fejlettek a tollai, legfeljebb tapasztalatlan, s nem tudja, hogy kell földrõl felszállni. Ha amúgy egészséges, nem lesz baja! Semmit nem kell vele tenni. Semmiképp se vidd el, mivel így a szülei hozzáférnek, ha kell, tudják etetni is még. De szerintem õ már képes vadászni is magának.
Ezt olvasd el: Link
Ezt olvasd el: Link
szerintem nem hagyta magára a mamája, valahol ott lehetett a közelben
remélem azóta együtt pihennek.

remélem azóta együtt pihennek.
Az "én példányom" sem volt góliát méretû. A Te adataid alapján nõstény lehetett, komolyan feszítve hálója közepén a kerti tó mellett. Lehet, hogy ott gyakoribb a szúnyog-csemege, arra várt türelmesen.
Más tüneményt is lencsevégre kaptam a tó mellett, a szombati hõségben a kövek közti tenyérnyi, nedves földön hûsölt: Link

Sziasztok!
Mit tegyek? Az alábbi, megszeppent kisfecske pénteken "pottyant" elém, a felsõ szomszédom ablaksarkában lévõ fészkébõl. Gondolom túl korán tette meg elsõ szárnypróbálgatásait. Azóta hol itt, hol ott bukkan fel az udvaron... ma bebújt a házfal mellé, ott fényképeztem, illetve videóztam le, hogy az esés óta is csak próbálna repülni... nem sikerül. azt sem tudom, hogy azóta hogyan nem pusztult el. Mit eszik egyáltalán? Sajnálom szegénykét.
A videó: Link
És a kép: Link

Köszönöm a virág-határozást, sajnos ez (is) gyenge pontom.
Ezrével nyílik a borkóró az utak mentén, réteken, erdõszéleken. S hogy neve mily' találó.. a rózsabogarak szinte megrészegedve elbódulnak a pollenfürdõtõl, "selátsehall" módon tobzódnak a földi jóban.
A múlt héten egy barna hátút is láttam, fényes szárnya csillogott az esti, halkuló napsütésben, majd lelassulva, meg-megállva, kis testét összehúzva álomba(?) szenderedett. Órákig tudnám bámulni azt a paradicsomi létet, amelyben élnek ezidõtájt.

Én azért nem lennék olyan biztos benne, hogy házi rozsdafarkú.
Milyen színû volt a farka? (Ez eldöntheti, hogy az-e.)

Fényes virnánc, újabb keletû nevén borkóró az, ahol a rózsabogarak gazdag pollenfürdõt vesznek. Virágtakaró-levelei hiányoznak, a sárgásfehér tömeget a csüngõ porzószálakból kiálló portokok adják, bódító, test-festõ legelõt kínálva így az éhes rovaroknak.
Jesszus.. Még most olvasom. Nem madárpók az.. Ekkora hülyeséget.. :O
A magyar wikinek akkor se hidd el amit ír, ha kõbe van vésve...
A darázspók SOHA semmit belemérve sincs 6,5-7,5 cm...
A darázspók nõsténye kb 1,5 cm, a hímje ennek kb a harmada. Még ha vasalóval vagy úthengerrel kilapítod, hogy a lábai teljesen kinyúljanak, a nõstény "átmérõje" akkor se nagyobb 4 cm-nél... Természetes testtartásban meg mondjuk 2,5-nél.
Lassan azon gondolkodom, hogy be kéne tiltani a magyar wiki-t, annyi iszonyatos baromság van benne. :-(((((((((

Igen,persze lábbal együtt én is wikitõl tudom.
Azért látom vannak élmények ott is
Azért látom vannak élmények ott is

Úgy érzem ezeket az adatokat nem a testhosszára adták meg, hanem lábbal együtt. 
Nálunk nagyon sok van, gyerekkoromban én egyszer egy imádkozó sáskát tereltem oda a nõstény darázspók hálójához. Gondoltam majd jól megküzdenek egymással, én meg végignézem. Hát nem küzdöttek meg. Tisztes távolságból szemlélték egymást, aztán a sáska kis idõ múlva arrébb mászott. Tanulmányozásuknak egy másik ájtatos manó vetett véget, aki nagy lendülettel épp a nyakamon landolt, mire én bohócokat megszégyenítõ kapálózással, olimpikon atléták becsületét sárba tipró sebességgel hazáig futottam!

Szia! Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), ha jól látom tojó. Vagy fiatal.
"A hím 2,8 cm, a nõstény 6,5-7,5 cm nagyságú."
akkor valószínû,hogy én egy nõsténnyel találtam magam"szó szerint" szembe kb 16 éve.
Kint a határba játszottunk a haverral,estem egy nagyot a fûbe majd mikor felálltam haver ordítani kezdett én meg kérdeztem mi a baja erre csak mutogat a vállamra.
Odanéztem és a vállamon csücsült egy hatalmas darázspók"tudni kell hogy eleve irtóztam a pókoktól" pánik szerû mozdulattal ledobtam magamról a pólót a nagy ordítás közepette és hazáig szaladtam.
bocs az offolásért,csak a képrõl beugrott az emlék

Nem fekete, olyan sötétebb barnás.
Eredeti képkivágat: Link
Most láttam elõször a napokban errefelé.
Elég félénkek, nem engedtek 30 m.-nél közelebb.

Üdv!
Madarászokhoz egy kérdés - meg lehet tudni ebbõl a képbõl, hogy ki Õ? : Link
elnézést a minõségért, zoomos, homályos, PS-el javítgatott kivágat

Ha réten sétálsz, érdemes a lábad elé nézni, mert õ a fûszálakra szövi a hálóját. A közepén lévõ fényes mintát általában észrevenni. Ilyenkor kezdenek megjelenni, augusztus végéig egyre több lesz belõlük. Ha kedvezõ helyet találnak, egy helyen egész sok is lehet :-) Nagyon szeretik a szöcskét, ezért is laknak fû közt, mert a szöcs beleugrál a hálóba, õk meg villámgyorsan betekerik és aztán hamm. :-)Én szoktam õket etetni :-))))
Köszi Enikõ!
Én már csak warázspóknak fogom hívni..
Kicsi gerle növekedésérõl pedig majd igyekszem képekben tudósítani.

Pókászok kedvéért fotóztam ezt a "W"-betûs komát: Link Vagy nem is "W", hanem "M"?
Különösen szépnek találtam, s bár a pókok minden fajtájától irtózom, már annyit látok belõlük itt, a "bioszférában", hogy lassan kezdek megbarátkozni velük.

Komoly népességrobbanás következett be házunk táján. A galambház lakosságszáma ezzel a kicsi kacagó gerle fiókával gyarapodott a napokban. Születésének pontos dátuma ismeretlen, kb. 1 hetes lehet. Link Békés nyugalommal állta a fotózást, tenyerem melegét élvezve. Begye duzzad a mamája által szorgosan szállított magvaktól: Link

Noli javaslata alapján digitális hõmérõvel figyelem a szúnyogok megjelenését a teraszon
Több megfigyelés alapján az esti lehûléssel melegrõl hûvösre váltva 28°C körül kezdenek megjelenni. Általában elõbb egy, a többi "jön utána" Ennek ellenpróbája is meglesz, azaz figyelem a reggeli hûvösbõl melegre váltva megjelenésük "határértékét"

Egy újabb nekifutás eredménye az õrségi Farkasfáról, egy "magán állatkertbõl":
Õz, nyúl és páva barátságos együttléte: Link
A társaságot alkotja számtalan további tyúk, kakasok, galambok, gyöngytyúkok és egy törpekecske. Link Az õz és a huncut képû kecske idõnként szinte megkergülve futnak egy-egy kört, hatalmas ribilliót csapva, nehogy a többiek ellustuljanak, aztán újra elcsendesül az "állatkert".
Ottjártamkor ez a szépséges madár kitárt tollazatával ékeskedve fordult körbe-körbe, amíg õzike koma meg nem zavarta táncában. Link Link Link
Mindenfelé nyílik ez a bodzára hasonlító illatú növény, rajta csüngenek és falják a virágport (?) a fénylõ-zöld testû rózsabogarak. Link Csodaszép látvány, az ember szinte odabújna mellé.

Ha a három kéklõ ikon közül az egyik az enyém, már öröm nézni - ebben a heveny és akut kollektív jellegû agyzápulásokra hajlamos idõben - a sísapit és a negatívban álló higanyszintet
...köszönöm!