Meteorológiai esélylatolgatások
Nincs mit szépíteni a helyzeten, jelenleg sajnos úgy néz ki, hogy talán egészen március végéig a tavasznak még a halvány jele sem látszik majd Közép-Európában, ugyanis az Atlanti-óceán felett tartós blocking látszik kiépülni, annak keleti oldalán pedig akadálytalanul áramlik a sarkvidéki levegõ dél felé - ennek következtében gyakran fordul majd elõ havazás, erõs hó- illetve graupel zápor - idén legalább 3-4 hetet fog késni a vegetáció, és lehet hogy az elsõ tartós melegebb idõszak csak valamikor 1 hónap múlva fog bekövetkezni. Sem a fáklyán, sem az egyes modellfutásokban nincs egyetlen halvány reménysugár sem, amire ritkán szokott példa lenni

Frissül a GFS.
Hát itt bizony nem sok változás van. A havazást ugyan "kivette", pontosabban a Balkánra helyezte, viszont továbbra is szerepel a modellen.
Viszont az idõjárási helyzet talán még durvábbnak mutatkozik, mint az elõzõ futásban. Ennyire klasszikus és erõs azonalitás március végére, ez már-már vérlázító!
A hidegtartalék ráadásul nagyon masszív Európa felett. Még a végén nappali fagyokkal megyünk át áprilisba!
Na jó, ez azért atomdurva lenne.

Én nem látom, hogy ricso megmaradó hóról írt volna. A fáklyán ilyen távlatból az 1-2 mm-ek csupán a csapi valószínûségét jelölik, ha figyeled, mire odaérünk ezek ekkora dombocskák sosem maradnak. Néha eltûnnek onnan, mire odaérünk, de a legtöbbször inkább megnövekednek, legalábbis ilyen távlatból, amikor már ennyire "közel" vagyunk hozzá. Ráadásul én figyelem, hogy már elég jó ideje, viszonylag stabilan adja a jövõ hét második felére a "fekete levest".
Szerintem március közepén és azután amúgy is már a hóesés, hózápor puszta látványa is visszataszító tud lenni, fõleg a hetek óta tartó eléggé "elvetemült" tavaszvárás közepette. És a jövõ hét közepétõl úgy tûnik, ez sem lesz ritka vendég, még síkvidéken sem. Ráadásul még a megmaradó hó esélyét sem kezelhetjük lazán, mert bizony közelgõ tavasz ide, vagy oda ez is símán benne lehet.
Az az igazság, hogy ahogy haladunk elõre az idõben, egyre siralmasabbak az esélyek az igazi tavasz megérkeztét illetõen. Aki viszont még (havas) telet szeretne, az kezdheti dörzsölgetni a tenyerét. Ez van, lehet szeretni, meg nem szeretni. Megmondom õszintén, már én is inkább a jó idõt várnám, de ez nem a 3 kívánság címû szórakoztató mûsor...

Ha megnézed figyelmesen a linket, akkor láthatod, hogy végig szinte 1mm alatti csapadékot mutat 12 óránként, néha felette van, de még a 2-3mm/12óra intenzitás is kevés így március közepén ahoz (még -6; -7°C-os 850-es hõmérsékletek mellett is), hogy összefüggõ hótakaró, vagy akár tartós, tisztán havazás alakuljon ki. Erre legnagyobb esély, egy erõs mediciklon esetén lenne ebben a helyzetben.
Sándor-József-Benedek máskor is hozott már hideget...
Aztán itt van a tavalyi márciusi bakonyi fehér húsvét...

Hát amit a gfs mutat egész jövõ hét szerdától egész 31-ig,az brutális Link Ezt azért megemlegetnénk!Folyamatos havazás!
Jó tudom a vége már mese habbal,de inkább januárban néztem volna ilyen kilátásokat!

Jövõ hét közepére Nagy Britanniában és Skandináviában kialakul egy magasnyomású övezet ennek hatására Hazánkba ÉK irányból lehúzza a hideget, így csütörtök, péntekre nem kizárt egy havazás esélye.
A GFS is ezt a verziót támogatja .
Bár még messze van de egyre valószínûbb , hogy egy pár napos hidegebb idõszak jön.

Nem biztos, hogy vasárnap lesz annyi, a jövõ hét közepére kinézõ front elõtt is felmehet 18 fok körülre a T, mert melegebb lehet a magasban, mint vasárnap!
Ma -2 fokos 850 mellett a GFS 10 fokot várt ide, lett 13,3 fokos max nálam, ha az említett front elõtt lesz +4 fokos 850, akkor a keddi GFS által várt 16 fok lehet akár 18 is!
Persze egy hét még messze van, de a jövö hét közepi hidegbetörés elég biztosnak tûnik, elõtte meg csak bemelegszik!
De lehetne annyi is jövõ kedden, mint egy éve volt!
Link
Vasárnap is benne van a 17!

Én is ezt gondolom, mégpedig azért, mert most néztem az ECMWF is ezt támogatja.

A GFSO-nak lesz igaza, a jobb felbontásával, azaz enyhe idõ lehet még Vasárnap.
Na most ez marha jó. Az eggyik azt mondja, hogy nem nagyon hiszi hogy 15 fok fölé mehet a hõmérséklet, a másik meg 16-17 fokot vár, és mind kettõ leteremt.
Ezzel nincsen semmi gond, de akkor én sem beszélek hülyeségeket, mikor azt mondom, hogy 15 fok felett lehet majd többfelé a hõmérséklet. Vasárnap délutántól, inkább estétõl a gfs fõfutást kivéve az összes tag komoly hirtelen lehülést vár 850hpa-n: Link De az új futás megint nem látja ezt az esetleges lehülést: Link

Ha lesz kis szél akkor 16-17 fok is lehet ismét Dny-i határszélen vasárnap.
Ilyenkor márciusban már a napnak elég nagy ereje van. Én is elsõsorban a délnyugati országrészre gondoltam, mikor a 15 fok feletti hõmérsékletet emlegettem, de másutt is lehet majd ahol megközelíti a 15 fokot a hõmérséklet. Link Ezt várja a modell, de ilyenkor rendre alábecslik a délutáni maxokat. Persze 16 foknál én sem várok melegebbet még délnyugatra sem.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#52407 - 2009-03-11 08:50:21)
Anarki: hõmérsékleti szempontból március elsõ tíz napja a sokévi átlaghoz közel van, teljesen normális kora tavaszi idõrõl beszélhetünk, és most már egyre valószínûbb, hogy legalább a csillagászati tavasz kezdetéig tartjuk majd a status quo-t, azaz fent 850 hPa-on 0 - -5 fok lesz a jellemzõ, lent pedig 5-10, esõs napokon kevéssel 5 fok alatt, az átmeneti melegadvekciók idején dny-on lehet 12-14 fok is. Ennél magasabb értékek véleményem szerint leghamarabb 25-e körül köszönthetnek be.

Nem igazán értem honnan vársz a hétvégére sokfelé 15 fok fölötti hõmérsékleteket.Nem igen lesznek meg hozzá a feltételek már csak a felhõzet miatt sem.
Reálisabbnak látom a 10-15 fok közötti Tmax eloszlást a hétvégére, DNY-on ahol esetleg néhány órára kisüt a nap ott lehet 15 fok közelében.
Ami a jövõ hetet illeti véleményem szerint az még eléggé az üveggömb tartományba tartozik, bár tény hogy egy átmeneti (?) lehülés látszik, bizonytalan mértékkel.
Az hogy ez az idõ jár-e majd csapadékkal még megjósolhatatlan, de hogy zivatarok nem lesznek arra elég nagy súlyt tennék az idõ távlatának ellenére.

A hét legvégéig biztosan nem lesz komolyabb változás az idõjárásunkban, sõt hét végén és hétfõn még sokfelé lehet majd 15 fok feletti hõmérséklet is, utánna pedig elég szépen egyetértenek a tagok az átmeneti lehülés tekintetében: Link Azért eléggé durva, hogy a tagok közül szinte csak egy-kettõ téved 0 fok fölé 850hpa-n.
Mindenesetre ha még ilyenkor március 20 felé is lemegy majd a t850hpa-s hõmérséklet -5 alá, márpedig ez most eléggé valószínû, akkor biztosan komoly konvektív napok álnak elõttünk a következõ hét folyamán. Az a kalasszikus, hózáporos (zivataros) helyzet, amikor a hegyekben a napok folyamán 10-20cm vagy akár még több hó is eshet. Igaz meglehetõsen száraz lesz a levegõ, de a 15 fok körüli hõmérséklet külömbség a síkvidék és a 850hpa között, valószínûleg kárpótolja majd ezt a tényezõt. Link Link

Mostanra mintha kissé változott volna a felállás - bár az utóbbi egy hétben nem tudtam ránézni a modellekre -; a gfs és most már az ECMWF is kéz a kézben adják a 17-18-i lehülést, csapadékkal, mely éjszaka a -2, -4 fok körüli T mellett havazás, de inkább hózápor formájában érkezhet.
Addig is marad a változékonyság, egyszer bõven 10 fok felett, másnap jóval alatta, mindez konvektív helyzetben. Nem fogunk unatkozni, az tény. Talán már nem hosszútáv, de mindenképpen fogyelmet érdemel a holnapra a Ny-i országrészben, péntekre pedig ÉNy-on várható potenciális szélvihar (bõvebben a Hólesenben).

Hihetetlen, amit a GFS jelez elõre: jövõ hét péntek-szombat, 0 fok körüli Tmax, -6,-8,-10, fokos 850-es T, csapadék, mindez március 20-21-én... 
Nem tudom, ez mennyire irrealitás vagy nem, de mindenestre az látszik, hogy a hét végén sem lesz 15 fok sehol, és a jövõ hét csak hûvösebbet hoz, elé kitartó blocking nyugaton, és így hozzánk folyamatos hidegleszakadások északról...

Március 2. felében 15-20 fokos Tmaxokat várok. Az Azori-szigetek környékén addigra mozgalmasabbá változik az idõjárás, így mi várhatóan elõoldalra kerülünk és pumpálódik K-Európa fölé a meleg.
Link
Link
Amolyan félblocking-szerû helyzet várható a jövõ héten, északnyuati áramlás mellett. Ez biztosítja a változékony idõt, gyakori frontátvonulással. A nappali hõmérséklet általában 5-9 fok között alakul, délnyugat-Magyarországon 10-12 fok is elõfordulhat. A hét legvégén nyugatias áramlással enyhébb levegõ érkezhet, de ez még igencsak ?-ses.
Egy friss saját-fáklya:
Link
Látszik, hogy nincs érdekes idõjárási helyzet, kezdek "ráunni" a fáklyák generálására, elõfordul, hogy napi 1 fáklya készül, vagy ki is hagyok napot...
Ahogy látni is rajta: Lehûlés lesz, lesz, de csak azért, hogy kellemetlen legyen az idõ... Csapadékhajlam marad, hosszútávon viszont hajrá GFS!

Úgy látszik ki lehet jelenteni, hogy a GFS visszatért a régi önmagához, ami nekem most nagyon tetszik! 
+132 óra: Link majdnem zonalitás, pontosabban az is, csak nem a klasszikus.
A sorozatosan sok ORSC megtette hatását, középtávon stabilan bemelegít a fõfutás már sokadik futás óta Link gyanítom, hogy idõvel a tagok is követik a tendenciát.
Másrészt a modell tolja a jelentõs lehülés esélyét, holott 3-4 nappal ezelõtt még -24es izotermát rakott felénk és komolyabb blocking esélyt, addig mostmár rápakolt egy óceánra egy keményebb ciklont, ami középtávon biztosan nem engedné északkelet felöl hideg levegõ beáramlását. Link
Utána persze kialakulhat még blocking hosszútávon, ahogy a GFS is prezentálja... Link báár ez nem akar minket elérni.
Én azt mondom, a lehülés folyamatosan tolódik, és minnél késõbb érkezik meg annál gyengébb lesz... annál kevésbé lesz lehetõség még csipetnyi téli idõre.

Az utóbbi egy hét során kicsit több idõm volt tanulmányozni az ENS-t és a fáklyákat. Látványosan "felszámolódott" a télies jelleg a jövõ hétre! Ugye emlékszünk még a kósza -15 fok alatti futásokra.
Az már sehol sincs. Inkább -5/-7 fok körül lehet a mélypont, ami így március közepe felé már messze nem télies, itt a "földön".

Március elsõ napjai már meghozták az ország déli felére a tavaszi idõt 13-18 fokokkal..Forrás:amatõr met.oldalak,pl.metnet éghajlati napló.

A GFS (fõfutás) már sorozatban harmadszor adja, hogy jövõ hét végén átmenetileg mégis lehet egy kis tavasz, ezért szerintem érdemes vele foglalkozni.
Az alaphelyzet a következõ: Hétfõn várhatóan érkezik majd egy hidegfront, ami nem lesz túl erõs, számottevõ csapadékon nem okoz. E mögött viszont a nyugatias irányítás csírái bontakozhatnak ki, a brit anticiklon lehúzódhat Franciaország területére. Link Majd a GFS úgy számol, hogy a hét közepére ez behúzódik Közép-Európa, majd a földközi tenger fölé, így néhány napig a "klasszikus" nyugati áramlás alakulhatna ki. Link Link Link 850 hPa-n szerdától/csütörtöktõl már egyre melegebb levegõ érkezhet fölénk, a hét vége felé az ország nagy részén +5 fok is lehet ebben a magasságban. Ami napos idõvel párosulva országszerte meghozná a tavaszias idõt, 13-18 fok körüli maximumokkal. Link Majd ezután egy erõs hidegfront érkezhet, de ez már tényleg nagyon bizonytalan.
Egy másik érdekes, de inkább helyi dolog: Már az elõzõ futásban is benne volt, de a mostaniban még erõteljesebben jelenik meg jövõ hét szerdára itt nyugaton a fõn: Link Link Ennek az esélye nem rossz, de azért még korai lenne vele foglalkozni. Mindenesetre ebben az esetben a GFS által most várt 15 fok körüli hõmérséklet teljesen reális lehet, és ha a további napokban is fennállna a fõn, akkor akár a 20 fok sem lenne elérhetetlen errefelé.
Ezeket a várakozásokat az elõzõ három GFS futás alapján írtam, de lehet, hogy holnap már nyoma sem lesz ennek a helyzetnek. Minden esetre én bizakodó vagyok, jelenleg 30-40 % esély adnék átmeneti nyugatias áramlásnak, és ezzel együtt többfelé 15 fok körüli maximumoknak. A friss fáklyára kíváncsi leszek majd, a tendencia sok mindent eldönthet, mindenesetre az elõzõ futásnál még eléggé kilógott a fõfutás.

Tényleg jól néz ki ez a ciklon. Ennek ellenére én nagy területen nem várok nagy csapadékot... a ciklon inkább a konvekcióról lesz híres..., a hegyeken kívül most kizárnám a havazást is... bár megnéznék még egy 925 hPa térképet is.
Az a nevetséges -24 fokos izoterma már eltünt a GFS-bõl... és ez a -5ös izoterma ha megerölteti magát sem csinál már telet kicsiny kis hazánkban, talán a Kékestetõn... meg pár 600 méter feletti hegycsúcson még igen.
Nem az a tipikus erõs árvizeket okozó helyzet szerintem, bár ha megfelelõ helyen alakulnak ki kiadós záporok... akkor patakokon elindulhatnak jó kis árhullámok.
[kijavítottam a hibákat. mod]

Jó hír az idõjárás szerelmeseinek, rossz az árvízhelyzet szempontjából.
Párját ritkító idõjárási helyzet van körvonalazódóban a jövõ hétre. Hatalmas kiterjedésû közép-európai központú ciklonkomplexum alakulhat ki. Az óceánon É-D irányban masszív magasnyomású terület épülhet ki, az Azori-szigetektõl Izlandon át Grönlad keleti részéig.
Totálisan el lesz zárva az óceáni melegpumpa. Északról nincs akadálya a sarkvidéki eredetû légtömegek délre hatolásának. Az elõoldalon ugyanakkor nyáriasan meleg levegõ érkezhet K,DK-Európába.
Mindez gyakori erõs ciklongenezishez vezethet, nagyon sok csapadékkal. Idõnként nyárias záporok, zivatarok, idõnként akár kiadós havas esõ, havazás is lehet még.
Ha mindez bejön, akkor a holnaptól kezdõdõ rendkívül mozgalmas idõjárás csak a bemelegítés a jövõ hétre...

A linken csak a dátumválasztás menüje látszik, ha konkrét térképet szeretnél megmutatni, akkor ne a teljes oldalt, hanem magát a képet add meg hivatkozásként.
Azért olyan régóta nem nézheted: Link
Ez volt az utolsó -20-as a rajtunk.
Ez volt az utolsó -20-as a rajtunk.
Azt hiszem, lenne jó nagy felháborodás az emberek körében,ha jövõ héten hirtelenjében minden megint a telet idézné. De ahogy elnéztem, eléggé esélyes
ECM egyelõre továbbra is egyedül: Link a GFS még akár vegyes esélyét is adja... Érdekes küzdelem lesz.
De ez az egész ostobaság nem más mint egy szerencsétlen elszédült tag a GFS fáklyán Link (Az a barnás-pirosas tag ott a fáklya felsõ részén.
Ez nem egy modell, hanem egy modell tag, és ilyen viszonylag sûrûn elõfordul.
Nem rosszidulatból, de ilyeneket legfeljebb a met társalgóba nem pedig egy szakmai fórumba kéne írni.

Csapadék tekintetében nem is nagyon szoktam kitérni. A QPW4 modellben nincs csapadék, csak hõmérséklet. A csapadék ilyen hosszútávú tendeciózus elõrejelzése jóval bizonytalanabb, mint a hõmérsékleté. Túl sok tényezõ befolyásolja a csapadék kialakulását. Érdemben nem tudnék arról nyilatkozni, hogy csapadékosság tekintetében, hogy alakulhat az elõttünk álló hónapok.
Az ECM tartja a véleményét - a két legutóbbi futása (12.00 és a 0.00) kimenetele szinte hajszálpontosan ugyanaz. Viszont a GFS-fáklya több mint kiábrándító (8-ától a tagok nagy többsége -5 fok alá megy és az ENS-közép is csak 15-e után kezd lassan visszakúszni 0 fok közelébe). Úgyhogy inkább arra készülök, hogy a jövõ hét nem a tavaszról fog szólni. Százalékos esélyek: GFS(vagy GEM)-verzió: 55-60%, ECM-verzió: 30-35%. egyéb: 10% alatt.
Link
Ez is ezt mutatja, így látja, télies visszafordulás lehetõsége fennáll, sõt nemsokára a többi modell hatókörébe is ér. Valamint tényleg nagyon sok csapi lesz, fáklyagenerálásaim óta nem láttam ennyit a modellek által.

Igen mozgalmasan alakul a következõ 10 nap idõjárása, ezen belül a csütörtök/péntek a sok csapadék és a viszonlag magas hóhatás (1000-1200 m) elindíthatja az elsõ tavaszi árhullámot a Dunán. Péntekig a nappali csúcsokat a 6-11 fokos tartományba várom, ezen belül marad az északkelet-délnyugati, ilyenkor egyébként tipikus különbség (ÉK lehet 5 fok, DNY akár 15 vay ennél kicsit több is). A hétvége átmenetileg visszahozza a késõ télies idõjárást, éjjel többfelé visszatérhet a gyenge fagy, nappal 3-6 fokot várok csupán. Ezt követõen viszont az ECM szerint egy új nyugat-európai ciklonrendszer elõoldalára kerülünk és ez március 10-e körül ezúttal már tényleg a tavaszinak mondható 10-15 fokos tartományba vinné fel a nappali csúcsokat. Megjegyzendõ, hogy a JMA és a GFS korántsem osztja ezt az optimista véleményt, úgyhogy a késõ télies folytatásnak még mindig legalább ugyanakkora esélye van, mint a további kitavaszodásnak.
Ahogy a hydroinfo-ba is írtam igencsak jönnek a meleg léghullámok az Alpok-Kárpátok térség felé délnyugatról,persze nedvességben sincs hiányuk.A Nyugati-Apokban már esik,és a jövõ heti elõrejelzések egy hatalmas ciklonrendszert raknak Európa közepére.Csapadékban nem lesz hiány,de mi az elõoldal brutálmelegét is megkaphatjuk.Igen árvízveszélyes helyzet néz ki...
Márciusi por - májusi esõ. Ez az ideális a mezõgazdaságnak, ezt se felejtsük el, s nagy csapás, ha fordítva következik be. Márpedig egyelõre nem látom azt a tavasz kezdetén szokásos 1-3 hét nyugodt, túlnyomóan száraz, napos idõt.
Különös, hogy egy hete az ország két fele között ÉK-DNy masszívan 10 C fok, vagy annál is több a hõmérséklet különbség. Ezt a hótakaró már nem magyarázza, ugyanis a környéken sehol sincs már, maximum csak foltokban hó. Eléggé bosszantó dolog ez, irigylem dél-dunántúli fórumtársaimat
Napok óta közelít felénk egy nagy felhõtömb DNy-felõl, ez végre változást hozhat a légmozgás irányában, ÉNy-i helyett DNy-i lehet a közeljövõben, ez kiegyenlítené ezt a nagy különbséget, és az ország ÉK-i negyede is megízlelhetné a tavaszt.
A változások egyik oka egyébként, a korábban fennálló AC teljes megsemmisülése. Felépült ugyan egy messze Ny-ra Európa partjaitól, de az még elég messze van, remélhetõleg nem helyezõdik át K felé, mert akkor az elmúlt pár hét idõjárása lesz "lekopizva", pár fokkal magasabb T-k mellett.

Üdv. Én nem örülnék túlságosan ennek a mozgalmas tavasznak sok sok csapadékkal,mivel ahogyan azt jaurinum is kifejtette,így is hatalmas mennyiségû hó gyûlt össze a Duna vízgyûjtõin.Ezért a gyors olvadás meg sok csapadék betenne itt nekünk a Duna mellett rendesen!Az utóbbi években átéltem már itt egy két erõsebb áradást és nincsenek kellemes emlékeim!Holott közel sem lakom ártérben,de rossz volt nézni ahogy mások házait ellepi a víz!
Ez brutálisan jó elemzés, köszönet érte!
Viszont korábban feltettem egy kérdést, amire nem nagyon érkezett válasz.
Idézem: "...Az északi hidegsapka ráadásul látványosan fogyik a modellek szerint. Viszont szembetûnõ, hogy épp Európa "fölött" marad egy utolsó, masszív hideg légtömeg, tehát teljességgel én sem zárom ki az erõs hidegleszakadást március elejére.
Ami ezzel a "hidegraktárral" kapcsolatban felvetõdött bennem, az pedig a következõ: Vajon befolyásolhatja-e a tavaszi(netán nyár eleji) hónapok csapadékosságát, idõjárási trendjét az, hogy ha az Északi-Hemiszférán esetleg Skandináviától északra számolódik fel utoljára a hidegmag?..."
Bevallom õszintén, egy választ akartam "kiprovokálni".
Szerintem ez egyértelmûen erõsítheti a csapadékos tavasz, nyárelõ lehetõségét.
A nagy hõmérsékletkülönbségek gyakori ciklongenezishez vezethetnek, gyors mozgású frontok változékony idõjárást okozhatnak nálunk, talán végre lesz egy igazi szeszélyes áprilisunk, amire már évek óta nem volt példa... (Az még jobb lenne, ha teknõ-elõoldalra kerülnénk tartósabban.
)
Te is ezt írod: "A fentebb leírtakból látszik, hogy ez a térség a fenti folyamatok "ütközõ terében" helyezkedhet el az elõttünk álló hónapokban - ahogy az elmúlt hónapokban is."
A csapadékra nem tértél ki, de nekem ebbõl az jön le, hogy végre egy izgalmas tavasz áll elõttünk, szép mennyiségekkel. Ráadásul ha az átlagosnál melegebb idõvel párosul mindez május elsõ felében, akkor egy igen látványos zivatarszezon-kezdetre számíthatunk.
Svadasz: Mit gondolsz errõl?